EUNJOO

Az est további részében próbáltam kiverni a fejemből Jaeul fenyegető szavait. Ugyan, hisz mivel árthatna nekem, főleg ha elkerülöm őt jó messzire a partin. Lehet, hogy Mika nem fog örülni, de majd hozzácsapódok és akkor talán még csak nem is fogom őt látni.

Mint mindig, most is iszonyú büszke voltam a srácokra, ahogy sorra seperték be a díjaikat, a táncuk pedig valóban lenyűgöző volt, azt hiszem percekig tátva volt a szám, mert Mika röhögve megjegyezte, hogy folyik a nyálam. Szépen lassan elnyomtam Jaeul szavait, az agyam legmélyebb zugaiba, majd végül elfelejtettem, hogy mennyire fenyegetően hangzott.

A műsor végén egy pici öltözőbe tereltek minket, mind a négyünk lila ruhát viselt csak éppen más fazonút. Az enyém egy viszonylag szolid egyberészes volt, leszámítva, hogy a hátamon egy hatalmas kivágás éktelenkedett, szabadon hagyva talán túlságosan is sok bőrfelületet. Jaeul megvetően mért végig, aztán felhúzta az orrát és mintha valami büdöset érezne, elfintorodott és elsőnek kisétált az ajtón.

- Mi baja? – suttogta Hara értetlenkedve, miközben egy stylist felhúzta a cipzárt a csizmája oldalán.

- Az, hogy ronda, mint a bűn? – tippelt Mika és előkapta a mobilját, majd felénk fordította. A srácok pózoltak a trófeákkal, Jungkook pedig csókot dobott a lánynak. – A srácok már ott vannak. Miért vagyunk ilyen lassúak?

- Mert Jaeul kerek tíz percig hisztizett a ruhája miatt – mondtam. Én is szerettem volna már megragadni egy pezsgőt és megbeszélni Jiminnel mindent, hogy újra tiszta lapokkal játszhassunk, vagy, hogy talán újra kezdjük a kapcsolatot, ami ki tudja, hol siklott ennyire félre.

Egy fekete kisbusszal utaztunk, Jaeul végig hangosan rágózott, amit Mika megpróbált leállítani, de mivel az képtelen volt abbahagyni, ősi japán átkokat kezdett el rászórni. Csodás fél óránk volt, egymás mellé préselődve.

Egy kicsivel távolabb álltunk meg a vörös szőnyegtől, ahol a csak az igazán népszerűek vonultak be és egy másik ajtó felé tereltek minket, ami egyfajta mellékes bejárat volt a traineeknek vagy azoknak a gazdagoknak, akik jelen kívántak lenni a partin. Részvényesek, cégtulajok, kiadók vagy kisebb figyelmet kapott idolok, esetleg néhány újságíró.

Szokás szerint, ahogy beléptünk a hűvösből, megcsapott a meleg, de ezúttal kellemes volt, a helység nem volt tömve emberekkel, tényleg bőven volt hely, nem kellett egymást lökdösve előre jutnunk, bár ha akartam volna se ment volna. Olyan emberek vettek körül, akiket eddig csak a tévében hallottam, most pedig egy futó mosollyal üdvözöltek. A Mamamoo, Wheein-je hirtelen felhúzta a szemöldökét, ahogy meglátott és felém sietett egy pezsgővel.

- Kim Eunjoo?

- Honnan...

- Sikeres debütálást kívánok nektek, láttam néhány elcsípett felvételt rólad az egyik tag privát oldalán, de erről egy szót se senkinek. Kivételesen tehetséges vagy – itt megsimogatta a vállamat. Sose fogok vállat mosni többé. – nagyon drukkolok. Hwaiting – a lány a kezembe nyomott egy másik pohár pezsgőt majd visszasietett a lányokhoz és felém bökött. Hwasa kedvesen felém intett, én pedig azt hittem elájulok.

Körbenéztem és ekkor vettem észre, hogy a saját csapatom is szétszóródott. Harát nem láttam, Mika a BlackPink Lisájával beszélgetett, valószínűleg arról, hogy mennyire tiszteli és szereti őt, mint táncimádó és szintén külföldi. A barátnőm szeme szinte ragyogott így nem akartam megzavarni őt a jelenlétemmel, még Jungkook se mert odamenni hozzá, láttam, hogy a falnak dőlve egy apró mosollyal, félrebiccentett fejjel figyeli, hogy mennyire izgatott a barátnője.

- Szia – köszöntem neki, gondoltam mellé csapódok hisz a fiúk közül senki mást nem láttam.

- Hahó, Eunjoo, tetszett az előadásunk? – kérdezte Jungkook és oldalba bökött. – J-Hope annyira klassz, volt, hogy esküszöm, szégyellem magam – húzta fel az orrát és felsóhajtott.

- Mindannyian tökéletesek voltatok – ráztam meg a fejemet. Még azt se mondtam volna, hogy Jimin volt a legjobb, egyszerűen fantasztikusak voltak mindhárman. – Apropó, merre van Jimin? Beszélni akartunk és...

- Eunjoo, szerintem most nem a legalkalmasabb.

- Tessék? – szaladt fel a szemöldököm és mintha a hasamba kövek telepedtek volna. Mit ért az alatt, hogy nem alkalmas.

- Hyung... öhm... - Jungkook szégyenkezve a bárpult felé intett. Jimin egy széken ült, egy kicsit kábán és fáradtan, előtte pedig egy fiatal, fekete hajú lány állt, olyan aprócska ruhában, hogy az zsebkendőnek is elment volna.

- Ki ő? – suttogtam, de mélyen legbelül nagyon is tudtam a választ.

- A fő részvényes lánya – Jungkook a hátamra tette a kezét. – Hyung egy jó ember, de ennyit nem érdemel meg.

- Mennyit? – néztem fel rá. Homályosan láttam.

- Hogy sírj miatta.

Oh, persze. Az arcomon végigperegetek a könnyek, nem lehettem valami szép látvány. Ahogy a sós folyadék elöntötte a szemgödrömet, egyre jobban csípett, főleg, ahogy keveredett az elkenődő sminkkel. Próbáltam Jiminen tartani a tekintetemet, aki ebben a pillanatban észrevett, majd leintette a lányt és felállt, hogy elinduljon felém, még az az ajkai is elnyíltak, tudtam, hogy mondani fog valamit. Titokban reménykedtem, hogy meg tudja magyarázni, de a lány megragadta a zakója újját, maga mögé mutatott, majd megpaskolta maga mellett a széket. Jimin pedig... lehajtotta a fejét és mintha csak egy hűséges kiskutya lenne visszaült mellé. Továbbra is engem figyelt, de ahogy elfordította a fejét a lány az álla alá nyúlt és maga felé húzta őt, vörös körmeivel.

- Én... nem tudom mit képzeltem... hazamegyek – motyogtam.

- Eunjoo, nézd. Ismerem őt. Hidd el jobban, mint te. Sose tenne ilyet ok nélkül. Ezt ne felejtsd el.

- Miket mondasz neki – toppant mellénk Mika lihegve miután valahogyan kiszúrta, hogy sírok. Később azt állította, hogy megérezte és emiatt még Lisát és képes volt faképnél hagyni. – Usa, te buta. Most azonnal odamegyünk és számon kérjük, hogy mi folyik itt. Édesem, a debüt szélén vagyunk, Unnie pedig egy idegroncs, és én is az leszek, mert álmában Park Jimin nevét motyogja és sír én pedig rohadtul sajnálom és vele sírok. Úgyhogy, ha jót akarsz...

- Jó, jó. Veled nem vitatkozom. Menj – Jungkook még taszított is a hátán egy aprót. Mika kézen ragadott és elkezdett maga után húzni Jimin felé, de hogy semmi se menjen zökkenőmentesen, szinte az egész helység közepén az utunkba állt Jaeul. A lány csípőre tette a kezét és lekapott valami koktélt egy tálcáról.

- Hova, lánykáim? – tette csípőre a kezét és szinte az arcomba hajolt. – Ohh, csak nem sírtál? Pedig ha debütálni akarsz, jobb, ha hozzászoksz a látványhoz.

- Húzz az utamból – vágta az arcába Mika, de Jaeul alig láthatóan, de erősen meglökte. Ekkor már az egész terem minket figyelt. A Valkyrie botrányt csinál, még mielőtt debütálhatna. Ezt nem hagyhattam.

- Hagyjuk, gyere – suttogtam Mika fülébe. De jól tudtam, ha akarná, se hallaná, meg mit mondok. Fekete szemeiben szinte tűz égett és egyre hevesebben vette a levegőt.

- Nem.

- Mi van, a külföldi nem bírja a koreai levegőt? Meleged van? – Jaeul egy gonosz mosolyra húzta vérvörös ajkait, majd fejen öntötte Mikát az itallal, amit nemrég vett le a tálcáról. – Hűtsd le magad.

És itt jött el az a pont, hogy megértettem mit jelentettek a lány szavai délután, hogy ma fognak padlóra küldeni. Egyetlen dolog volt, amit soha az életben nem voltam képes elviselni. Ha a hozzám közel állókat sérelem éri. Engem a földbe taposhatott, megüthetett, de az, hogy megalázta Mikát, ennyi ember, ráadásul élete példaképe előtt, annyira felbőszített, hogy már Jimin se érdekelt. Az agyamat elborította a vörös köd és egyszerűen nem tudtam kontrollálni, hogy mit teszek. Nem érdekelt, az sem, ha tönkreteszem magamat, a világon semmi sem érdekelt.

Jaeul ruhájára öntöttem a pezsgőmet.

- Oh, mintha foltos lenne a szerkód, segítek letakarítani – megragadtam az anyagot, pontosan ott ahová a folyadék került és magamhoz rántottam a lányt, aki majdnem elzuhant a magassarkújában. A válla mögött láttam Jimin aggódó arcát, de abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy csessze meg ő is, majd nemes egyszerűséggel erőt vettem magamon és lefejeltem Jaeult.

- Mit kép... - kezdte szédelegve. – Ezt nagyon megbánod, érted? Egyetlen esélyed van, térdelj és csókold meg a lábamat, talán megbocsájtok. Térdelj, te vidéki senki.

Erre csak megragadtam a haját és durván a szemébe néztem.

- Ha azt hitted, hogy a padlóra küldesz, tévedtél. Lehet, hogy most kirúgnak innen, de te is jössz velem, hidd el, nem egy kompromittáló képem van rólad, amit biztos, hogy nem szeretnél a nyilvánosság elé tárni – sziszegtem. – Úgyhogy vagy fejet hajtasz a leadered előtt, vagy vállalod a következményeket.

- Eunjoo – Mika óvatosan megfogta a karomat. – Semmi gond, nyugodj le. Kérlek. Menjünk haza?

Olyan tompán hallottam a hangját mintha nagyon távol állt volna tőlem. Lehet nem csak Jiminnek voltak gondjai az érzelmeivel, de egyszerűen az eddig felgyülemlett gyűlölet. amit éreztem és a feszültség, amit a megállás nélküli kemény munka okozott, mind egyszerre törtek ki belőlem. Utólag visszagondolva, olyan lehettem, mint egy szörnyeteg, egyszerre zokogtam a fájdalomtól, ami felemésztette a szívemet és ordibáltam a lánnyal, akinek semmit sem ártottam, mégis gonosz volt és kegyetlen, mintha csak az egyetlen célja lenne, hogy elpusztít mindannyiunkat.

Fogalmam sincs mi történhetett volna még, ha ekkor nem érzem meg azt, erős karokat magam körül, és a meleg testet, ami a bőrömhöz préselődött.

- Eunjoo, Eunjoo. Itt vagyok, én mindig itt leszek neked, miért nem hozzám jöttél?

Hoseok. Jung Hoseok.

A fiú gyorsan megszorította a kezemet és a fülembe suttogta, hogy csak bízzak rá mindent és kövessem, ő majd kivezet innen.

Hoseok maga felé fordított, a haja csapzottan tapadt a homlokára, lehet, hogy már rég otthon volt és idesietett, de az biztos, hogy nem úgy nézett ki, mint aki parti képes. Éreztem rajta, hogy nem ivott semmit, teljesen józanul fúrta a tekintetét az enyémbe.

- Eunjoo, drágám – a fiú nagyot nyelt, ahogy megremegett a hangja. – Szólhattál volna, hogy Jaeul megint rosszul érzi magát.

Ekkor kamerák tódultak az arcába, engem pedig arcul csapott a valóság. Jung Hoseok éppen szorosan magához ölel és egy futó csókot nyom az ajkaimra, egy tucat újságíró előtt.

- A barátnője?

- Mióta tart a kapcsolat?

- Amikor egy csokor virágot vett, azt neki szánta?

- Igen, a barátnőm – mondta Hoseok határozottan és rámmosolygott. Egyre erősebben szorította a vállamat, tudtam mennyit tesz fel értem és meg akartam akadályozni, de akármikor kinyitottam a számat, közbevágott. – Fél éve. A cég engedélyére vártunk, de sajnos a csapatban vannak nézeteltérések, mint láthatták, muszáj volt a segítségére sietnem.

- Milyen nézeteltérések?

- Jaeul... idegileg labilis egy kissé. Eun, Mika-sshi és Hara-sshi mindent megtesznek, de néha nem tudja kontrollálni magát. De nyugodjanak meg, minden rendben lesz.

- Eun... - motyogtam magam elé. Soha senki nem hívott így, még talán Jimin sem.

- Kérem, bocsássanak meg a barátnőmnek – Hoseok meghajolt a sajtó előtt, majd egy laza mozdulattal levette a zakóját és rámterítette. – Engedjék meg, hogy hazavigyem, a továbbiakban keressék a cég menedzsereit.

Hoseok kézen fogott és szorosan maga mellett tartva, kiteregetett a parkolóba, majd szinte beparancsolt egy fekete Hyundaiba és azonnal elhajtott, mert a sajtósok fele már kifelé rohant, hogy lefilmezze a helyzetet.

- Mit tettél? – estem neki. – Mi lesz így veled?

- Semmi – rázta meg a fejét. – Én vagyok a legnépszerűtlenebb tag. Örülni fognak. Kérlek, tégy, úgy a nyilvánosság előtt mintha kedvelnél, csak amíg kiderítem, mi folyik Jimin körül.

- Miért teszed mindezt? – majdnem megint elsírtam magamat. – És persze, hogy kedvellek. Nem kell semmit tettetnem, én...

- Szerelmes vagyok beléd. Ha Jimin mellett találod meg a boldogságot, akkor helyrehozom azt. Sosem akarlak többé sírni látni – Hoseok lefékezett és kitette a vészvillogót. Csak a lámpák fénye világította meg az arcát, ahogy a szemembe nézett és végigsimított a hajamon. – Szeretlek te buta lány. Szeretem, ahogy keményen dolgozol, és nem adod fel soha, de a legjobban azt szeretem, ha nevetsz. Lehet, hogy soha nem viszonzod, de engedd meg, hogy melletted maradjak. Rendben?

Egy aprót biccentettem. Mivel érdemeltem őt meg? Annyira tudni akartam. Miért én vagyok az, akit megkedvelt, miért nem Mika vagy Hara. Vagy bárki más. De akkor nem mertem megkérdezni. Talán majd egyszer.

- Köszönöm – hajtottam fejet előtte, ő pedig csak az állam alá nyúlt és szélesen rámmosolygott.

„Lehet, hogy soha nem viszonzod"

Az volt az első alkalom, hogy hevesebben vert a szívem, de nem Jimin miatt. Tudtam, hogy Hoseok soha többé nem lesz közömbös a számomra.

És, hogy képtelen leszek jó barátként tekinteni rá.

A fiú beindította a gyújtást és alaposan a gázra taposott.

- Most pedig elviszlek valahová, hidd el, tetszeni fog.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Ha eddig nem tudtátok ki a bias wreckerem, mostmár biztosak lehettek benne.

Hobi a lovag, fehér lovon...mármint fekete Hyundaiban.

Az, hogy hova viszi Eunjoo-t...nos egyenlőre nem haza. De annyit elárulok, valóban tetszeni fog neki.

Jimin elég sejtelmes, de azért mégsem annyira, biztos, hogy tudjátok mivel tartják ennyire sakkban.

Nos, remélem tetszett a rész, találkozunk a következőben.