" – Eunjoo – Jimin felemelte a kisujját és az enyimbe akasztotta. – Elmondok egy titkot. Nem... elmondok mindent. Nem fogok többé hazudni, mert nem bírnék nélküled élni. "

EUNJOO

- Itt vagyunk hát – sóhajtottam fel. – Itt van az alkalom, hogy elmesélj mindent, amit eddig nem mertél.

Jimin szélesre nyitotta a karjai és mintha csak rám várna, az alsó ajkába harapva egy aprót intett a kezével, hogy ne féljek. Lassan, leszegett fejjel siettem felé, de a lépteim egyre gyorsultak, ahogy megütött a jól ismert illata és amikor már szinte érezni véltem a teste melegét, a karjai közt kötöttem ki és mintha mindig is odatartoztam volna, a vállába fúrtam a fejem.

- Jimin, miért... – kezdtem de a fiú még szorosabban húzott magához.

- Eunjoo, most az egyszer, nem akarom látni az arcodat. Mindent elmondok. Minden igaz. Csak kérlek, ne nézz ide. Maradj így.

Bólintottam, bár nem igazán volt ínyemre ez az egész, de hamarosan megértettem, Jimin miért kérte ezt tőlem.

- Aznap éjjel, az aligazgató és a lánya a közelünkbe fertőztek. Igen, szinte mindenkinél bepróbálkoztak, de csak egyetlen emberre voltak hatással. Rám. Egyrészt miattad. Az állásoddal fenyegetettek. Másrészt pedig... – Jimin reszketve fújta ki a levegőt. – én voltam a nagyobb bűnös. Az alkohol hatására egyszerűen vágytam egy érintésre, egy eltöltött éjszakára valaki karjaiban. Így belementem a dologba. Két legyet üthettem egy csapásra. Nem volt drog. Csak a tiszta akaratom, Park Jimin döntései – amiket utólag nagyon is bánok. Rájöttem, hogy pár óra alatt veszthetem el azt, akivel az életemet tölthetném el, de akkor nem számított – éreztem, hogy mennyivel hevesebben ver a szíve, de egyben az enyém is majdnem kiszakította a mellkasomat. A drog... gyógyszerek, mind csak mese volt, hogy elfedjék az igazságot. Hogy bele se gondoljak, mi történt. Vajon Jungkook tudta? És Mika? Hányan hazudtak kegyből és szánalomból? – Eunjoo, mindennél jobban szeretlek, de egy ócska ember vagyok. Mondd, te mit tettél volna? És utána? Végig sakkban tartottak, nemcsak engem, hanem az egész csapatot. Van fogalmad róla mivel járnak ezek? Annyi kompromittáló kép? Persze, hisz nem vagy buta...

Kompromittáló képek? Elborzadva haraptam be az alsó ajkam. Nem akartam többet hallani, abban sem voltam biztos, hogy meg tudok valaha bocsájtani. Én is magányos voltam, sőt, fel se tudtam idézni hányszor képzeltem el magunkat együtt, de soha nem jutott volna eszembe ilyesmit tenni.

- ...soha... – motyogtam magam elé és eltoltam a testemet tőle.

- Tessék?

- Soha, Park Jimin. Soha nem fogom elfelejteni – a sötétben próbáltam kivenni az arcát és a szemébe nézni, de alig sikerült. Felfordult a gyomrom, tőle, a szerelmemtől. Csak el akartam tűnni innen. Ő őszinte volt, nem kellett többet magyarázkodnia, nem voltak homályos részletek. – Jó éjszakát – húztam össze magam előtt a köntösömet és visszaindultam az épületbe.

- Szeretlek, Eunjoo, ezen semmi se változtat!

- Ha valóban szerettél volna...hagyjuk. Jimin – keserűen biccentettem felé, majd határozottan magára hagytam. Még láttam az alakját, ahogy utánam néz, de mintha kővé vált volna a szívem, nem éreztem sajnálatot. Egyszerűen semmit se éreztem, ahogy a lépcsőfokokat vettem, majd végigsétáltam a hideg, üres folyosón, egészen a szobánkig. Egy könnycseppet sem hullajtottam, az agyam egyik része fel se fogta a szavait, a másik része pedig burokba vonta a lelkemet, hogy kevésbé emésszen fel a fájdalom. Jimin volt sokszor a legnagyobb támaszom, az, aki miatt nem adtam fel, aki felkutatott otthon, aki a legrosszabbkor is mellettem állt. Aki pedig az előbb szembe nézett velem, mintha egy fásult, fáradt szemű verziója lett volna a régi önmagának.

- Minden rendben? – Mika óvatosan mellém csúszott az ágyban és átkarolta a vállamat.

- Fogjuk rá – hosszan kifújtam a levegőt. – Szakítottunk. Elmondta mi történt vele és arra jutottunk, hogy jobb ha befejezzük. Nem vagyunk egymáshoz illőek... Ő egy csillogóbb világban él, mint én.

- Ezt Te se hiszed el – förmedt rám a lány. – Én és Usa...mármint Jungkook...Oppa.

Megráztam a fejemet.

- Az egy másik sztori. Ez pedig az enyém – zártam le. – Menj aludni, reggel megbeszélésünk van az irodában.

- Tudom... – motyogta Mika kelletlenül. Eltelt egy jó húsz perc, de nem hallottam a lány egyenletes lélegzését, míg végül halkan megszólalt. – Amúgy, ha Park Jimin elől elzártad a szívedet, megértem, de észrevehetnéd, hogy nem csak ő létezik – hadarta el egy szuszra. – Szép álmokat.

Nem csak ő, igaz?

EUNJOO

A várakozásommal ellentétben jól aludtam az este. Sőt. Egészen kiválóan, az elmúlt hetek stresszes, feszített tempójához képest. Persze éreztem, hogy nem stimmel valami, ahogy gépiesen keltem fel és monoton robot módjára, húztam fel a farmeromat. Szokásos módon megmértem magamat és elégedetten láttam, hogy egy kilót ismét fogytam, ha így folytatom hamarosan 45 kiló alatt lesz a testsúlyom. Gyorsan magamra kentem egy kis alapozót és lőttem egy selfie-t, majd később megkérdezem a menedzsert, hogy feltölthetem e.

Mika nem volt sehol, így csak vállat vontam és egyenesen a főépületbe indultam. Azt hiszem néhányan rámköszöntek és gratuláltak, de figyelemre se méltattam őket. Úgy éreztem semmi értelme nem volt, miért legyek jóban bárkivel is, ha hátba döfnek? Ebben a világban vagy megesznek, vagy te eszed meg a kisebb halakat. Pont ahogy Jaeul tette és teszi is. Értelmetlen volt barátokat keresnem, vagy bárkire is úgy tekintenem.

Kimérten ültem le az asztal legtávolabbi szélébe, Bang Si Hyuk-kal szemben. Jaeul, Mika és Hara már ott voltak, néhány menedzser és idáig még sose látott arc társaságában.

- Nos, végre megérkezett a leader is – a személyes menedzserem kínosan mosolygott. Az hiszem régóta vártak rám, mert Bang állandóan az órájára pillantott.

- Rendben, üdv, Eunjoo –  a férfi intett egyet és mind a négyünk elé elhelyeztek egy vastag papírhalmazt. – Amit az asztalon láttok, hivatalos szerződés a Big Hit Entertainment által kiállítva, amelyben meghatalmazzátok a céget, hogy minden esetben az általunk meghatározott feltételek szerint végzitek a hivatalos promóciókat és megjelenéseket. Természetesen ez a mi felünkről is fent áll, amennyiben a hatáskörünk engedélyezi támogatjuk és segítjük a művészeinket. Mindenesetre jobb, ha elolvassátok, ha lehet ne felületesen. Nem hinném, hogy más ilyet kérne az alkalmazottaitól, de mivel erős potenciált látok bennetek, szeretném elkerülni a kisebb-nagyobb pereket a jövőben. Ha értitek mire célzok. A debütáló show – már amennyiben közös nevezőre jutunk, egy hét múlva lenne, amit egy hosszabb fotósorozat előzne meg és egy durván 1 hónapos promóciós időszak követne. Eunjoo már népszerűségnek örvend és kisebb fanclubja is van, így az ő hírnevét lovagoljuk meg első körben, de mindannyiótoknak nagy jövőt jóslok. Az ismeretlen személyek a PR-os részleg vezetői, illetve új menedzserek, remélem gördülékenyen megy a közös munka. Van bármilyen kérdés?

- Aláírtam. Elmehetek? – kérdezte Jaeul. Majdnem meglepődtem a lányon, de leesett, hogy mégiscsak róla van szó. Ilyen kis akadályok mint mi, nem állhatnak az útjába.

- Nem lenne jobb ha megvárnád a többieket? Ezután úgyis együtt mentek fotózásra...

Jaeul felhúzott orral nézett rám, a szemeiből sütött a gyűlölet.

- Mire elolvassák lemegy a... – kihívóan ráemeltem a tekintetem és aláfirkantottam mind a tíz oldalt, majd Bang és az ügyvédje elé csúsztattam.

- Megvárjuk őket.

Jaeul dühösen dobbantott a lábával. Mika hatalmas, őzike szemekkel nézett rám – egyszerre sugárzott a tekintetéből, hogy "bízok benned" de "beszélnünk kell". A lany picit lassabban mint én de szintén leszignózta a lapokat. Ha jól láttam a fizetés résznél időzött egy picit, de aztán csak sóhajtott.

Hara viszont tényleg tüzetesen megvizsgált minden pontot. Persze, végülis alig ismertük egymást, csak reménykedtem, hogy semmiben nem talál kivetnivalót.

- Rendben. Mehet – mosolyodott el a lány.

Ezzel mind a négyen hivatalosan is a Big Hit alá tartoztunk, mint az első debütáló csapat a cég alatt.

Legalábbis azt hittük.

Egészen addig a percig, amíg viszonylag széles vigyorral az arcomon kiléptem az irodából és öt fiatal, szemtelenül jóképű fiúval néztem szembe.

- Valkyrie-sunbaenim? – hajolt meg előttem az egyikük. – Choi Yeonjun vagyok. Még nem biztos, de ha sikerül, txt néven fogunk debütálni fél év múlva. Nagyon örvendek.

- Gyere Yeonjun, elkésünk – noszogatta egy magas srác. Félvér? Te jó ég, mennyivel lehetnek fiatalabbak, de még én is belepirultam mennyire jóképűek.

- Ti hallottatok valamit róluk? – kérdeztem amint a liftben voltunk, biztos hallótávolságon kívűl.

- Itt debütált volna Hyun...ha nem Hyun lett volna – húzta el a száját Mika. Jaeul megerősítette ezt egy hatalmas bólintással.

- Eunjoo – ezután felém nézett. – Egészen tökös voltál. Talán mégse vagy teljesen reménytelen eset.

A lány vállon veregetett, majd elsietett a sminkes szoba felé, hogy azért mégis ő legyen az első akit kiszépítenek.

- Mi a koncepció? – kérdeztem udvariasan a PR-os unnie-t.

- Vattacukor rozsaszín és igazi kemény csajok koncepciókkal készülünk, de az utóbbi vonal lesz a domináns, mivel a debüt dal címe is "We are the Storm".

- Oooh, és melyikkel kezdünk?

- Hmm, a fotós kérésére a cukival.

Pedig nem ártott volna a lelkemnek egy kis valkürös feeling, de elengedtem, az aranyos képek alatt legalább láthatom Mikat ragyogni.

Később csak hagytam a sminkeseknek, hogy rámkenjenek mindent, ami jólesik és úgy, ahogy szerintük cukin néz ki.
Fél szemmel láttam, hogy Mika cseppet sem meglepő módon maga volt a tökéletesség a kis fehér ruhájában. Ha őt nem fogják imádni, akkor senkit.

- Oké, Eunjoo-shi, készen van, kérem fáradjon a ruhákhoz ahol kikészítették önnek a mai darabot.

Némán bólintottam, a ruha nem is lehetett volna tökéletesebb. Mika egyberészesének párja volt, csak halvány rózsaszín. Oké, ha ebben kimegyünk és nem stúdió képek lesznek, az biztos, hogy felfázás lesz a vége, de nem akartam a legrosszabbra gondolni és különben is, legalább hangulatos lesz.

Türelmesen vártuk Harat és Jaeult akiket szőkíteni kezdtek így jóval tovább tartott az egész folyamat mint ahogy előre megtippeltem.

- Eunjoo, biztos minden rendben? Olyan más vagy ma – Mika aggódva a karomra tette a kezét. – Kérlek, este beszélgessünk.

Egy aprót bólintottam. Akármit is éreztem, lehet, hogy Mikat ok nélkül büntetem, és nem akartam őt makacskodás miatt elveszíteni. A lány elmosolyodott.

- Tessék, még egy, állandóan felbukkanó jómadár... én addig, megiszok egy multivitamin italt. Odébb.

- Eunjoo – Hoseok hangját hallottam a hátam mögül, mire egy mosolyt erőltettem az arcomra és felé fordultam. – Gratulálni jöttem. Debütáltok és gondolom Jiminnel is sikerült megbeszélni mindent...nos hazudnék, ha azt mondom teljesen boldog vagyok, de... örültem annak a kis időnek is. Igazán.

- Nem – ráztam a fejemet. – Szakítottunk. Jimin bevallotta, hogy megcsalt. Én pedig jelenleg nem szeretnék második esélyt adni.

- Eunjoo, sajnálom – Hoseok kedvesen megsimogatta a hajamat, gondosan ügyelve, hogy a frizurámban ne tegyen kárt. – Rám és Mikára mindig számíthatsz.

- Tudom és... – nyeltem egyet. Már régebb óta bujkált ez a gondolat a fejemben, de Jimin miatt soha nem mondtam ki eddig. Túlságosan a fiúra és arra koncentráltam, hogy minden rendben legyen köztünk, amikor lehet, hogy a kapcsolatunk az elejétől halálra volt ítélve. – Hoseok, d-de ha é-én...ha én...ha engem...szeretek első esélyeket adni.

El se hiszem, hogy kimondtam. Nem voltam lángoló szerelmes, mint amit Jiminnél éreztem, inkább valami furcsa szeretet volt bennem iránta amit sose tudtam hová tenni.

Hoseok magához húzott és szorosan átölelt, amikor elengedett, mert a fotós már kiabált nekem, egy gyönyörű mosoly volt az arcára festve.

- Vacsora? Este?

- Oké – biccentettem és a legnagyobb örömömre ismét pillangókat éreztem a hasamban, amelyeket már oly régóta nem.

- Nyolckor felveszlek. Menj csak.

A fotózás? Ahogy sejtettem ki kellett mennünk helyszínre, ami esetünkben szerencsére csak a hatalmas hátsó kertet jelentette. Ott lőttük az első közös képet és életünk első hivatalos szóló képeit is.

Jó fél óra múlva jöttünk be a következő körre, a stúdió fotózásra.

- Láthatom? – kérdezte Jaeul, mire a fotós kikereste neki a saját képeit, de a lány türelmetlenül leintette. – A közöset.

Hara félrenyelte a teáját.

- Mi van?

- Seh-mmi – köhögte a lány hitetlenkedve de közelebb settenkedett.

- Ez lenne az – dugta a fotós az orrunk alá. Végignéztem a lányokon ahogy a képre meredtek.

Igen, még Jaeul is mosolygott.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Itt vagyunk hát, sok idő után egy résszel, mint mindig, köszönöm aki türelmesen vár a folytatásra, már előre megírtam egy pár fejezetet, feltöltsem őket a hasonló nagyon lassú tempóban vagy inkább szórjam ki őket és írjam, ahogy tudom? ⁄(⁄ ⁄•⁄ω⁄•⁄ ⁄)⁄

Sajnálom, hogy ez a rész pocsék lett, remélem nem csalódtatok túl nagyot. ('；ω；')

Lesznek itt változások, főleg a lányok körül és a debütálásuk miatt... és Jimin... nos, ő nem ártatlan és most bűnhődni fog a tettei miatt, nem is keveset. Szerintetek még mindig hazudik vagy most az igazat mondta, mert már annyira mardosta a lelkiismerete? Kíváncsi lennék minden tippre vagy gondolatra.
(/▽＼)

Tényleg iszonyú hálás vagyok, ha nem lennének akik még mindig olvasnak, már abbahagytam volna a publikálást, bármennyire is szeretem lepötyögni a kis fantáziáimat. És ezennel meg is ígérem, hogy ismét aktívabb leszek, elég volt ez a pihenő.  (>0<；) Nagyon hiányoztok!

Csóközön 💜