Miután hazajutottam észrevettem hogy anyáék még nem érkeztek meg.
Azon gondolkoztam hogy lehet még a mai nap folyamán vissza kellene juttatnom ennek a lánynak az iratait mert ha nem kapja vissza nagy valószínűséggel nem lesz pénzük arra hogy pótoltassák azt az iratot aminek az újragyártásáért fizetni kell. Ezért aztán este nekiindultam. Út közben párszor elő kellett vennem a kis papíromat hogy megnézzem pontosan merre is lakik ez a lány aki habár cseppet sem kedves viszont meglehetősen csinos és szép. A buszon ülve hirtelen felkaptam a fejemet valamire. Mégpedig arra hogy két lesifotós szállt fel az egyik megállóban tök civilben megjelenve.
Honnan a francból tudták meg ezek hogy én ma este ezen a buszon leszek?! Valamit nagyon gyorsan ki kellett találnom ezért hát elkezdtem az ablakon kifelé bámulni miközben a fejemre rángattam a kapucnimat. Imádkoztam hogy ne vegyenek észre. Az ablak visszatükrözte ami mögöttem történt. A két lesifotós közvetlen a hátam mögé ült le és nagyon nézelődtek. Gyanítom hogy engem kerestek. Gyorsan előkaptam a telefonomat és megnéztem hogy mégis hány perc van még az útból. Nos még legalább tizenöt perc. Ezalatt a negyedóra alatt szinte mozdulatlanul ültem a helyemen és alig vártam hogy végre leszálljak az Akácfa utcán ahonnan már csak egy nagyon kevés séta választott el a célpontomtól. Amint megállt a busz abban a pillanatban le is pattantam róla. A biztonság kedvéért hátrafordultam és örömmel tapasztaltam hogy a két úriember akik engem vadásztak fent maradtak a buszon. Megnéztem a telefonomat hogy merre is kell mennem és elindultam. Mikor odaértem megnyomtam a csengőt.
Egy viszonylag idősebb lány nyitott ajtót mint Kamilla. Amint meglátott abban a pillanatban elkezdett sikítani ebből kifolyólag gondoltam azt hogy nagy rajongóm lehet.
- AtyaIsten kislányom mi történt? - jött, vagyis pontosabban gurult oda az ajtóhoz az anyukájuk nagy meglepetésemre tolószékben.
- Anyu! Tudod ő az a srác! Bodnár Ricsi!
Kínomban mosolyogtam meg integettem.
- Jó estét! - köszöntem.
- Mi a francot keresel itt?! - jelent meg Kamilla az ajtóban.
- Csak vissza szeretnék adni neked valamit amit sikerült elejtened a parkban. - mondtam és felé nyújtottam az okmánytartóját.
- Kösz! Most már mehet is! - kapta ki a kezemből és már zárta volna rám az ajtót amit a nővére akadályozott meg.
- Ne küldd már el! - szólt neki a lány.
- Oké, felőlem te maradj itt vele de én magasról teszek a gyerekre! Kösz hogy visszahoztad! - pillantott rám. - Na csá! - fordított hátat és már ott sem volt. Én meg csak álltam a nővérével az ajtóban. Mivel nem volt jobb ötletem ezért megkértem hogy hívja vissza a tesóját. Nem akartam ezt annyiban hagyni mivel tuti biztos voltam benne hogy ez a lány tudna kedves is lenni.
- Mit akarsz?! - kérdezte hirtelen.
A legelső ami eszembe jutott azt mondtam.
- Miért nem mondtad hogy itt laktok?
Annyi volt a válasza hogy nem ismer és hogy kurvára nincsen közöm hozzá. Aztán megkérdeztem hogy miért ennyire ellenséges velem.
- Szerinted nem kéne annak lennem? - kérdezte.
- Nem.
- Szerintem pedig igen! - ezzel a lendülettel fogta is és rámvágta az ajtót.
- Nem értem miért kell így viselkedned. - beszéltem az ajtónak.
- Engedd el pöttyös! Nem vagyok rád kíváncsi.
Pöttyös?! Ezt meg vajon honnan....ohh. Az arcomon lévő szeplők. Igen, igen, szeplős az arcom. Úgy éreztem erre valamit muszáj reagálnom.
- Oké de legalább megköszönhetnéd hogy visszahoztam az irataidat törpilla!
Ez az! Törpilla. Teljesen jó, ugyanis egy fejjel alacsonyabb nálam. Ezután a beszólásom után még vártam két percet hátha mond valamit de nem úgyhogy elindultam visszafelé. Kábé egy órába telt hazaérnem. Addigra már anyáék is otthon voltak.
- Ricsikém! Merre kószáltál? - kérdezte azonnal anya ahogy betettem a lábamat a házba.
- Csak elvittem valakinek valamit.
- Oké. Nem firtatom ezt a dolgot azt hiszem. - mondta én pedig csak elmosolyodtam és felmentem a szobámba. Megfürödtem aztán pedig aludni próbáltam mert holnap még rengeteg dolog várt rám de mivel nagyon meleg volt ezért konkrétan le sem tudtam hunyni a szemem. Legalább hajnali háromig fent kukorékoltam mikor egyszer csak elnyomott az álom, viszont reggel hétkor már keltem. A mai napon várt rám három tévés interjú, továbbá felkértek hogy legyek a sztárvendége a,, Kiscsillag" tehetségkutatónak aminek a válogatását ma kezdik. A mai napra ennyi volt a program szóval álltam is neki készülődni ugyanis nyolcra oda kellett érnem a Tv7-be a reggeli műsorba.
Túl sokat nem készülődtem mert csak az előre kikészített öltönyömet vettem fel, beállítottam a hajamat és már indulhattunk is. Egy fél óra alatt megérkeztünk. Amint megláttak a szerkesztők azonnal vittek is a sminkszobába hogy rendbetegyék a fejemet.
- Oké Ricsi! Remélem felkészültél. Hamarosan képernyőre kerülsz. - nézett rám apa.
- Persze hogy felkészültem. De az egyezségünket ne felejtsétek ám el. Szabadságot is akarok.
- Ne aggódj életem. Lesz. - mosolyodott el anyu majd meghallottam a producer hangját a fülemre szerelt kis hangszóróból. - Ricsi készülj!
Néhány másodperc múlva hallottam a két műsorvezetőt majd megpillantottam őket.
- Jó reggelt Békéscsaba! Ez a Tv7 és benne a reggeli műsor a Latte! Mai vendégünk lesz Bodnár Richárd a népszerű tinisztár, itt lesz még Szabó Betti pszichológus akivel a depresszióról fogunk beszélgetni. - mondta a nő.
- Fog még érkezni Kelemen Kitti a tavalyi,, Kiscsillag" győztese, majd őt fogja követni a nagysikerű,, Szívek szárnyán" napi sorozat kettő színésze Varga Kriszta és Tóth Botond, majd végezetül Budai Imre mesterséf lesz a vendégünk egy kis főzésre. - magyarázta a férfi is. Ezután a nő vette át a szót.
- Szóval kedves nézők érdemes a ma reggelt is a Tv7-el, és a Latte!-val indítani. Na de akkor ne is húzzuk az időt tovább! Érkezzen ide hozzánk Bodnár Richárd! - kiáltott a nő. Ekkor meghallottam a fülesből a producert.
- Mehetsz!
Én pedig mentem. Mosolyogtam majd köszöntem és helyet foglaltam a két műsorvezetővel szemben.
- Szia Ricsi! Köszönjük hogy elfogadtad a meghívásunkat. - mosolygott nagyot a nő. - Mesélnél kicsit a karrieredről?
- Sziasztok! Én köszönöm hogy gondoltatok rám és meghívtatok. Nos a karrierem kezdete igazából egész kiskoromig vezethető vissza. Mikor hat éves voltam a szüleim már akkor is a televízióban tevékenykedtek. Ennek köszönhetően én is itt kötöttem ki. Reklámokban szerepeltem, majd hét évesen megkaptam az első filmszerepemet amiben egy üzletember fiát játszottam. Elkezdett megtetszeni nekem ez az egész tévés dolog és ahogyan teltek az évek egyre mélyebbre ástam magam a média világában. - magyaráztam.
- Na és hogyan kezeled azt hogy tulajdonképpen gazdag vagy? Hogy akármit megvehetsz és megtehetsz? - kaptam a kérdést a férfitól.
- Szerintem egész jól kezelem ezt a dolgot. Szeretek gazdag lenni és ami azt illeti népszerű is egy bizonyos határig.
- És mi az a bizonyos határ? - nézett rám a nő.
- A bizonyos határ az én olvasatomban azt jelenti hogy legyen magánéletem is. A sajtó ne lihegjen állandóan a nyakamba, ne kövessék minden lépésemet mert az egy dolog hogy szeretem ezt az életemet de elég idegesítő tud lenni mikor veszek egy mélyebb levegőt és már másnap az jelenik meg a búlvárban hogy Bodnár Richárd teljesen ki van készülve. Óriásit sóhajtott az utcán. Csak most mondtam egy példát.
- Szóval azt mondod hogy szeretnél átlagos is lenni. - mondta a férfi.
- Igen, pontosan azt.
És így tovább, és így tovább. Jöttek a mindenféle sablonos kérdések. Ezután még két ugyanilyen interjú várt rám majd következhetett a,, Kiscsillag". Kereken délre oda kellett érni a műsor székházába. Bevallom ehhez már annyira nagyon nem volt kedvem mert a három tévés interjú baromira leszívott agyilag. Minél hamarabb túl akartam lenni ezen az egészen. Amint beértünk abban a pillanatban elkapott a producer és a kezembe nyomta a forgatókönyvet. Úgy fog kinézni a forgatás hogy elkezdődik a meghallgatás. Egy óra múlva tartanak egy szünetet. Utána nekem kell énekelnem, aztán folytatódik a meghallgatás az én zsűrizésemmel is.
Azt kell mondanom hogy ennek aztán semmi értelmét nem láttam de ha ezt kell tenni akkor ezt kell tenni. Nagyot sóhajtva bementem a színapdhoz ahol már a négy zsűritag ott volt. Nagyon keserves négy óra hosszát szenvedtem végig. Mire hazaértem annyira lefáradt az agyam hogy azt se tudtam melyik bolygón vagyok és ennek tudatában anyu benyögte hogy vacsora vendégeket várunk.
- Ezt mégis hogyan tervezted mikor most értünk haza? - kérdeztem tőle a konyhában.
- Édes kisfiam ne legyél ennyire satu. Mivel még csak hat óra, két óra hossza alatt meg lehet főzni.
- Oké de még most se értem hogy ez most honnan jött ilyen hirtelen de mindegy. Ha kellek a szobámban leszek. - mondtam és már mentem is fel.
Nagyon is jól tudtam hogy anyu kiket hívott át vacsorára. Váradiékat. Akiket én amugy ki nem állhatok tekintve hogy ők még anyáméktól is beképzeltebbek. De komolyan. Főleg a lányuk, Váradi Petra. Na hát az a csaj kibírhatatlan és apám mindenáron azt akarja hogy járjak vele és ezt azzal indokolta hogy ő is gazdag és akkor az milyen jó lesz hogy mind a ketten jómódú családból valók vagyunk. Én viszont egyáltalán nem akarok járni vele mert ki nem állhatom! De ezt hiába mondom apáéknak, mintha a falnak beszélnék. Éreztem a zsigereimben hogy ebből az estéből nem fogok jól kijönni. Mondanon sem kell hogy beigazolódott az érzésem. Éppen filmeztem a szobámban mikor anyu kopogott.
- Kisfiam! Gyere légyszives vacsorázz velünk!
- Nem vagyok éhes! Biztos hogy nem fogok lemenni Váradiékhoz! - ahogy ezt kimondtam anyu megkísérelt bejutni a szobámba persze sikertelenül mivel bezártam az ajtót.
- Ne csináld már fiam! Ha nem jössz ki akkor nincs egyezség! Na ehhez most mit szólsz?!
Egy hatalmasat sóhajtottam. Nagyon úgy tűnt vesztettem. Nem akartam azt hogy a megállapodásunk rájuk eső felét ne teljesítsék így kénytelen voltam normálisan felöltözve lemenni. Nem kellett volna. Ahogy leértem megláttam hogy apa szándékosan névtáblákat pakolt a székekre és természetesen nekem kellett Petra mellett helyet foglalnom.
A vacsora ideje alatt végig próbáltam csendben lenni és nem figyelni a mellettem ülő Petrára aki folyamatosan a kezemet próbálta megfogni. Kezdett nagyon elegem lenni abból hogy apa állandóan ilyen szituációba kever mivel ez már nem az első eset volt. Akármikor közös programra került sor Váradiékkal mindig nekem kellett Petrával mennem. Csak hogy egy példát is felhozzak: Fél évvel ezelőtt elmentünk szabadulószobába. Mindenki egy csapatba ment kivéve engem és Petrát. Egy órán keresztül voltam vele összezárva ráadásul nem is arra koncentrált hogy kijussunk abból a szobából hanem azzal volt elfoglalva hogy megcsókoljon.
- Petra könyörgöm! Oldjuk már meg ezt a feladatot aztán menjünk innen ki! Légyszíves! - kiáltottam fel ingerülten.
- Hadd csókoljalak meg!
- Nem na!!
Annyira ideges voltam rá hogy még arra se tudtam odafigyelni hogy mit  is kell csinálni. Aztán mint az az elejéb várható volt nem sikerült kijutnunk a szobából.
- Kösz apa hogy elcseszted ezt a napomat is! - szóltam mérgesen mikor már otthon voltunk. Már nem figyeltem arra amit mondott és őszintén szólva nem is érdekelt.
Szóval ezen kívül még rengeteg ilyen eset történt de ez a vacsora kiverte a biztosítékot.
- Ne fogdosd már a kezemet basszus!! Nem bírsz magaddal?! - kiáltottam Petrára mire mindenki elhallgatott.
- Mi nem világos abban hogy nem akarok veled járni?! Mi nem világos abban apa hogy nem akarok Petrával járni?! Mi?! Miért kell erőltetni?! Nem az esetem, sose volt az és soha nem is lesz!! Világos?! Most pedig a viszont látás!! - kirúgtam magam alól a székemet és kiviharzottam a lakásból. Olyan szinten felidegeltek hogy muszáj voltam elmenni kicsit lenyugodni mert ha nem így teszek akkor az asztalt is rájuk borítottam volna.