Gazdag lenni valami elképesztően király dolog. Mindenre van pénz, mindent megtehetsz, mindent megvehetsz anélkül hogy bármi miatt is aggódnál. A gazdagság egy olyan boldogság amit nagyon sok ember szeretne az életben. Csak sajnálni tudom azokat az embereket akik nem születtek gazdagnak. Őszintén mondom hogy semmi problémám nincsen. Mindenem van, rendes és szerető szüleim vannak. Sőt még tovább megyek. Saját házam is van és autóm. Bár a jogsit még el sem kezdhetem de egyszer az is meg lesz. Szóval túl sokat nem tudok mondani magamról. Egyszerűen jól élek. A celebség csak úgy termeli a pénzt. Ma délután is forgatásra megyek. Vagyis nem én megyek hanem a stáb jön ide. Benne leszek az Egy óra Molnár Barbarával! című riportműsorban. Már alig várom hogy szerepelhessek és hogy beszélhessek arról hogy milyen is a tökéletes élet. Én, Bodnár Richárd vagyok a legtökéletesebb és legboldogabb ember ezen a földön! Bár azért néha vannak olyan pillanatok mikor szeretnék kicsit önmagam lenni. Nem a gazdag Ricsi, hanem csak simán Ricsi. Ettől függetlenül imádom a gazdagságot meg minden csak néha azért jól esne ha kicsit csak egy átlagos tini is tudnék lenni.
- Fiam, remélem már várod a Barbara műsorában való szereplést. - szólt apa mikor az asztalnál fogyasztottuk a reggelinket.
- Igen, várom. De remélem tudjátok hogy az egyezség rám eső felét ezzel teljesítem. A másik fele a tiétek. Remélem nem felejtettétek el. - néztem mindkettőjükre.
Ugyanis két hete mikor bejelentették hogy szerepelni fogok Barbara műsorában csak úgy voltam hajlandó belemenni ha kötnek velem egy egyezséget. Ami arról szól hogy ugye én leadom az interjút Barbara műsorába, ők pedig cserébe hagyják hogy csak simán Ricsi is lehessek.
- Nem felejtettük el kicsim csak még most sem értjük hogy valójában mire is jó ez. Imádsz gazdag lenni, imádod hogy mindened megvan, imádod hogy jó életed van. - mondta anyu.
- Ez így van. Csak azt utálom hogy alig van szabadidőm mert mindig kamerák előtt vagyok. Szeretnék egy kicsit én is igazi ember lenni, igazi tinédzser aki bulizni jár, csajozik, és kikapcsolódik. Értitek? - magyaráztam.
Apáék összenéztek. Hosszas csend után apa törte meg a csendet.
- Nehogy azt hidd fiam hogy én és anyád nem tartjuk be amit ígértünk neked. Természetesen a megállapodásunk másik felét teljesíteni fogjuk. De nem szeretnénk ha bajba kerülnél.
- Mégis miért kerülnék bajba? Nem akarok semmi szennylap címlapján virítani!
Ezzel nem hazudtam. Tényleg nem kívánom hogy rajtam kapaszkodjanak fel ezek a tipikus pletykalapok. Miután befejeztük a reggelit elkezdtem készülődni ugyanis ma délutánra esett a forgatás.
- Akkor ti ma délután itthon sem lesztek? - kérdeztem apuékat.
- Ahogy mondod fiam. Nekem is és anyádnak is programunk van.
Oké, ezt tudomásul véve visszavonultam a szobámba. A délután igazából hamar elérkezett. Az interjú lement másfél óra alatt, utána pedig ami azt illeti nem nagyon volt mit csinálnom. Megnéztem egy filmet aztán úgy döntöttem hogy elmegyek sétálni. Na meg persze vásárolni ugyanis imádok pénzt költeni mivel tudom hogy sose fogy el. Gyorsan átöltöztem valami normális ruhába ami nem öltöny és elindultam. Párszor megállítottak az utcán autogramot kérni meg egy lánybúcsús csapat fotót kért. Bevallom kicsit felkavaró élményt nyújtott hat lánnyal fotózkodni akik pénisz alakú szívószálból, és ugyanolyan alakú pohárból fogyasztottak feltehetőleg eléggé magas alkohol százalékkal rendelkező italt. Fogalmam sincs honnan szereztek olyan poharat de nem állt szándékomban kideríteni. A nagy selfie után még mentem pár megállót busszal a City plázáig. Szeretem a City plázát. Az a hely ahol mindent megkapok amit szeretnék így hát be is mentem. Elég hosszú ideig vásároltam de hát most Istenem. Mivel töltsem el az időmet?

* * *
Kamilla

- Anyu ezt most nem mondod komolyan ugye?! Miért nekem kell Vikit elvinni sétálni mikor Lara is épp ugyanúgy itt van?! - akadtam ki mikor anya beközölte velem hogy az unokatestvéremet nekem kell elvinnem sétálni.
- Mivel a nővéred lusta mint a föld és sehogyan sem tudom rávenni arra hogy elmenjen, kettő: mint látod én sajnos kerekesszékben vagyok, és három: apád dolgozni van. Így te maradtál. Arról meg nem én tehetek hogy Odett nem ér rá a kislányával foglalkozni mert dolga van!
Odett anyunak a testvére egyébként aki szereti a kis hat éves Vikit hozzánk lepasszolni ha éppen nem ér rá. Anyu pedig már párszor elmondta neki hogy nem tudunk enni adni Vikinek. Azóta Odett akárhányszor ránk sózza a lányát mindig hoz egy szatyor kaját is mellé hogy legyen miből megetetnünk a kis Vikit.
- Jól van anya! Felfogtam. Megyek felöltözök amíg ide nem érnek.
Gyorsan bementem a szobámba és magamra kaptam egy farmer rövidnadrágot meg egy pólót és a hajamat kiengedtem és hagytam hogy a vállamra omoljon. Végigmértem magamat a tükörben. Hát őszintén szólva eléggé vékony voltam de nem az az anorexiás vékony hanem csak ilyen a testalkatom. Na jó azért az is sokat hozzátesz hogy alig van mint ennünk de ez lényegtelen. Mikor Odett meghozta a kislányát még egy kicsit beszélgettünk majd elindultam Vikivel.
- Na jól figyelj rám! Fogod a kezemet végig világos? - néztem a mellettem totyogó Vikire aki szorosan fogta a kezemet.
- Igen Kamilla. Megyünk játszótérre? - pillantott fel rám.
- Oda megyünk. - mosolyogtam le rá.
- De jó! - örült azonnal ennek a csodás hírnek.
- Bizony.
- Te nem örülsz neki? - kérdezte.
- De. De nagyon.
- Akkor miért nem örülsz velem?
- Ajj Viki. Ne kérdezősködj annyit. Örülök csak tudod a játszótér már nem nekem való.
- Ohh értem. Akkor nem megyünk? - hajtotta le azonnal a fejét.
- De, ettől függetlenül megyünk.
Még szerencse hogy közel laktunk a City plázához mert csak odáig kellett elmenni. Azzal szemben volt is egy park aholvki lett alakítva egy játszótér is.
- Na menj csak Viki! - mondtam az unokatesómnak vidáman. Már amennyire vidáman csak tudtam.
El is szaladt csúzdázni én pedig leültem egy padra és figyeltem ahogy elkezdett már is játszani egy kisfiúval.
- Szeretnél velem csúzdázni? - kérdezte a kisfiú Vikit.
- Miért ne? Te szeretsz csúzdázni?
- Igen, csak egyszer mikor anyukámmal voltam másik játszótéren véletlenül lehorzsoltam a lábamat a csúzdán és kicsit megutáltam de most már szeretem. És te?
- Én is. Csak mi nem nagyon járunk ki. Mert az én anyukám mindig dolgozik, apukám pedig nem lakik velünk mert összevesztek anyukámmal és anyukám azt mondta nekem hogy apa nem fog hazajönni mert elköltözött máshova. Igy nincs ideje hogy engem játszótérre hozzon. De most az unokatesóm hozott el. Ott ül. - mutatott rám. - Látod? Ő az! Kamillának hívják. - mondta közben lecsúszott.
Én pedig azon gondolkoztam hogy a kisgyerekek hogy tudnak ennyire közvetlenek lenni egymással. Nem csak az én unokatesóm de más kisgyerekek is ilyenek. Soha életükben nem találkoztak egymással és mégis megszólítják egymást, mégis beszélgetnek és játszanak. Ez nekem kicsit furcsa de lehet ezzel csak én vagyok így. Néztem őket tovább ahogyan egymással játszanak majd odajött Viki hogy leveheti-e a cipőjét meg a zokniját mert a kisfiúval szertne menni homokozni és nem szeretné ha a cipője koszos lenne.
- Vedd csak le Viki. Majd visszaveszed.
- Kösziii! - ölelt meg majd lekapta a cipőjét és a zokniját és el is szaladt.

* * *
Ricsi

A vásárolgatás után le akartam ülni egy kicsit pihenni ezért a plázával szemben található park felé vettem az irányt. Leültem egy padra és nem csináltam semmit csak ültem és bámultam ki a fejemből. Őszintén szólva jól esett. Jól esett az hogy nem kell azon stresszelnem hogy mikor milyen fotós akar lefotózni vagy hogy mikor melyik kamerába nézzek, jól nézek-e ki, meg ilyenek. Csak egy átlagos tini voltam aki leült a parkba kicsit pihenni. Gazdagság ide vagy oda, jól éreztem magam. Ahogy ezeken gondolkoztam hirtelen arra lettem figyelmes hogy egy kislány elfutott előttem.
- Viki!! Viki!! Most meg mégis hova mész?! Állj már meg!! - pillantottam meg a játszótér felől sétálni egy vékony testalkatú szőkésbarna, göndör hajú lányt. Kissé a szettje olyan leharcoltnak tűnt. Farmer rövidnadrágot viselt és egy pólót amiken már eléggé látszódott hogy nem mostani darabok.
- Hajj!! - sóhajtva ért oda hozzám. - Viki!! Nem hiszem el de komolyan! - állt meg előttem.
- Öhm... Bocsi. Van valami gond? - kérdeztem a lányt aki eddig észre sem vett.
Rámnézett.
- Na már csak te hiányoztál! Nem, nincsen semmi probléma!
- Ne kamuzz! Hova szaladt az a kislány az előbb?
- Neked nem mindegy?! - tette csípőre a kezét.
- Azta. Nem is ismersz de felettébb ellenségesen viselkedsz velem.
- Dehogyisnem ismerlek! Az a nagyképű, öntelt Bodnár Ricsi vagy! Ne haragudj de nem vagyok kíváncsi rád! Van jobb dolgom is! - mondta ellenszenvesen majd elindult abba az irányba ahova a kislány futott.
- Viki!! Viki!! - szólítgatta. - Viki!! Légyszives ne csináld ezt! Mondtam hogy nincs nálam pénz és nem tudok neked fagylaltot venni! Miért nem érted meg?! Vikii!! - kiabált. - Az Istenit neki!! - kapott fel egy darab követ a földről és nekidobta egy fának.
- Nos talán ha kicsit lehiggadnál és nem lennél ennyire undok és ellenséges akkor talán segíthetnék megtalálni a húgodat. - mentem a lány után. - Mert gondolom a húgod volt az aki elszaladt.
- Unokatestvérem! Amúgy meg nincs szükségem segítségre, főleg nem a tiédre! Úgyhogy húzz innen de nagyon gyorsan!
- Muszáj ilyen ellenségesnek lenned? - kérdeztem a lányt.
- Az ilyen bunkó, beképzelt, öntelt alakokkal nem tudok szépen viselkedni és nem is akarok! Világos?! Húzz innen a francba!! Van bajom nélküled is! Semmi kedvem azt az öntelt képedet bámulni! - kiáltott rám mérgesen majd elszaladt.
Észrevettem hogy elejtette az okmánytartóját. Mire utánakiáltottam volna már eltűnt így hát felvettem a kavicsos földről a kopottas okmánytartót majd belenéztem. Német Kamillának hívják. Előkotortam a lakcímkártyáját is hogy megnézzem mégis merre lakik mert ezt vissza kellett juttatnom neki. Vándor utca 12. Ez állt a lakcímkártyán. A Vándor utca a város eléggé elszegényedett részén volt megtalálható. Ezek szerint oda kell neki visszavinnem. Semmi baj. Legalább a nevét tudom ennek a lánynak és most már azt is hogy hol lakik. Még a mai nap folyamán visszajuttatom neki az iratait.