A sápadt napfény gyéren világított be az épp, hogy felhúzott rolló alól, a dohos, koszos konyhába. A por ezernyi szemcsekén csillogott a fényben.
Lauren átgurult a konyhán, egészen a hűtőig, kinyitotta, és azonnal megcsapta a hideg. Egy még bontatlan vodkás üvegért nyúlt, bevett egy marék nyugtatót, és az erős szesszel öblítette le.
Az alkohol felét megitta, az ablakhoz gurult, kinézett rajta. Kék, élettelen szeme figyelte az embereket, akik a járdán mászkáltak. Boldognak tűntek. Boldogság? Lauren már nem ismert ezt a szót. Régen volt része belőle... de az tényleg régen volt.
Réveteg tekintete előtt már nem az utca volt, emberek sokaságát látta, villódzó vakukat, hullámzó tömeget. A vörös szőnyegen ő jelent meg, álomszép ruhában, egészséges lábakkal, gyönyörűen. Kecsesen intett a népnek, őszinte mosollyal az arcán.
Az álomkép eltűnt, felvette a helyét a rideg valóság, a lány még mindig a koszos ablaküvegen nézte a világot. Sikoltva vágta a falhoz a félig teli vodkás üveget, a szesz, és az üveg darabok az arcába csapódtak, de nem foglalkozott vele. Bömbölve gurult a három lábú asztalhoz(ami nem azért volt csonka, mert így tervezték, hanem mert szétesett), és kezdte el ököllel ütni a fát.
- Nyugi már -termett mellette Sam, megfogva a lány két vékony csuklóját.
- Hagyj! - üvöltött Lauren.
- Nem lenne jó dolog szétverned a kezed.
- Nem érdekeheheel! - zokogott Lauren, és össze roskadva görnyedt be.
- De, de érdekeljen. - szólt ellentmondást nem tűrő hangon Sam.
Lauren utálta mikor ilyen volt. Ilyen parancsolgató.
-Ez az én házam, azt csinálok, amit akarok b*szki- sikoltott, és beleütött az asztalba.
Sam újra lefogta a kezét.
-Ez az állam háza, oké? - veregette meg a vállát Sam- nyugodj meg.
- Tudod Sam, régen minden olyan más volt- szólt elhaló hangon Lauren.
-Tudom.
- Az emberek annyira szerettek. Mostmár csak undorodnak tőlem, és félnek.
-Igen, mert koszos vagy, és őrült.
- Miért változott meg minden?
- Baleseted volt, és megölted a férjed.
-Nem, én csak nem akartam, hogy kínozd!
- Téged kínzott, mért véded?
- Mert szerettem őt!
- Hát, halott.
- B*szódj meg! - üvöltött Lauren, és felborította az asztalt.
Lauren zokogva temette a fejét a két tenyerébe. Az üresség, a fájdalom átjárta. Utálta ezt az érzést. A régi életét akarta. Legalább egy kis porcikáját.
Sam tanácstalanul, faarcal nézte a lányt, hogy mit érzett, csak Lauren tudhatta, mert csak ő ismerte a fiút.
Lauren csendben gurult ki a konyhából, be a fürdőszobába. Talán ez a helység volt a legkoszosabb a házban. Rozsdás kád, hiányzó csempe helyek mindenütt, por, kosz, a mosdó kagylóra száradt vér, hányás, a csempére hullott régi, dohos vakolat. A mosdó kagyló fölött, betört, piszkos üvegű tükör függött. Lauren nézte az arcát. Szomorú volt, elveszett. Megöregedett, a bőre már nem volt olyan sima mint régen, és a szeme alatti karikához néhány ránc is társult már. Tekintete tébolyodott volt, csak nézte a szemét, a hideg, semmibe meredő kékséget, amiből kifolyt egy, majd két könnycsepp.
Lauren utálta az életét, és lehet, hogy ez így is volt jól.
Sam jelent meg mögötte, kezét rátette a lány vállára, és apró csókot nyomott a kócos, szőke hajba. Kitolta a lányt a fürdőből, a tolószék kerekei megbicsaklottak, Lauren majdnem kiesett.
- Sam, ha nem öltem volna meg a férjemet, tényleg megkínoztad volna?
- Nem.
A lány megdermedt, ilyedten kapta a fejét a fiú irányába.
- Nem?
- Nem, Lauren. Azért mondtam, hogy tedd meg, hogy többé ne tudjon bántani téged.
Lauren már rég nem hallotta Sam szavait. Agyát elöntötte a harag, a keserű fájdalom.
- Te utolsó szemétláda! - sikoltva esett neki a fiúnak, ütötte ahol csak bírta - Hogy tehetted ezt?! Tönkre tetted az életem!
- Nem, Lauren- vágott közbe Sam, mire a másik elhallgatott- te tetted tönkre az életed!
Lauren zokogva ölelte át Sam derekát, fejét beletemette annak hasában, eláztatva így a pólóját.
- Annyira fáj, Sam- motyogta sírva - Annyira fáj, hogy nem tehetek semmit. Nem tehetek semmit azért, hogy meghaljak.
- Miért akarsz meghalni Lauren?
- Mert még a halál is jobb lehet, ennél az életnél.
- Ha öngyilkos leszel Lauren, csak rosszabb lesz - simogatta nyugtatóan a lány haját Sam.
- Honnan tudod? - motyogta Lauren.
- Az életed nem a tied Lauren. Nincs jogod elvenni.
- Igazad van. - Lauren felemelte a fejét, és hónapok óta először kúszott aprócska mosoly a szája sarkába -Akkor ma még nem halok meg.
Sam szelíden mosolygott.
- Örülök Lauren.
A nyitott ablakon át hallatszott az autók hangja, a város moraja.
A koszos hálószoba levegője végre felfrissült, lehetett lélegezni.
A hold bevilágított, figyelte, ahogy Lauren mozgolódik az ágyában, és végül hozzá bújik Samhez.
Csak az öreg hold tudta jól, hogy a fiú sohasem létezett.

Vége