· · • • • Jelen • • • · ·

Kinyitottam a szemem és a fény egyből el is vakított. Amikor végre sikerült megszoknom a nap világos fénysugarait egy fehér plafonnal tálaltam szemben magam. Olyan furcsa, mert nem emlékszem, hogy egyáltalán elaludtam volna.

"Felébredt!" Hallottam a bátyám hangját valahonnan a közelből.

Oh... Ez a jelenet már nagyon is ismerős volt nekem. Tudom már hol vagyok. Egy kórházi szobában.

De miért is?

Ahogy feltettem magamnak ezt a kérdést be is ugrott. Minden egyes pillanat.

Leszúrt! Az a fasz elrabolt és leszúrt!

Mérgemben fel akartam pattani az ágyból, de két erős kéz mondhatni agresszívan visszalökött.

Amikor felnéztem a tulajdonosára Bakugou arcát láttam. "Ide figyelj pulcsis gyökér! Én halál biztos, hogy nem engedlek innen felkelni, amíg jobban nem vagy, mert semmi kedvem újra a hátamon cipelni!" Kiabált rám.

Hagytam magam. Nem próbáltam újra felkelni, mert túlságosan fájt és, bár nem akarom bevallani, de most az egyszer igaza volt.

Bólintottam neki egyet, mire levette rólam a kezeit.

Ichirora néztem. "Sajnálom." Kértem tőle bocsánatot, amiért újra aggódnia kellett értem, amiért ismét egy ilyen nyomasztó szituációba került miattam.

A bátyám egy halvány mosollyal tudatta velem, hogy elfogadta a bocsánatkérésem.

Ellentétben Bakugouval, aku dühösen rámförmedt. "Sajnálhatod is!"

"Chh... Pofa be!" Kiabáltam neki vissza.

"Igen? Pofa be?" Kérdezte, ahogy megfogta az ágyam melletti éjjeliszekrényről a vizes kancsót, ami természetesen tele volt vízzel és az egészet az arcomba öntötte.

"Mi a franc?!" Kiáltottam fel, ahogy nagy fájdalmak közepette hirtelen felültem az ágyon.

Bakugou megragadta a pólómat, hogy mégjobban nyomatékosítsa a mondandóját. "Eszedbe ne jusson mégegyszer elkaszálni megint holmi idegenekkel! Megértetted? Esküszöm, ha mégegyszer ezt csinálod én magam fogok utánnad menni és megkéselni!"

Nem tudtam mi ez a reakció a részéről. Ugyanolyan bunkó és agresszívan beszélt az előbb velem, mint régen, de valahogy mégis máshogy.

Azt hiszem a mostani dühe, aggodalomból jött elő.

Ránéztem Ichirora, hogy mondjon vagy csináljon valamit.

Ő viszont úgy reagálta le az egészet, ahogy a legkevésbé se számítottam volna rá.

Elkezdett szakadni a röhögéstől.

"Te... Te most komolyan pofán öntötted az öcsémet?!" Kérdezte és egyben mondta is miközben a nevetés okozta könnyekkel küszködött. "Istenem! Pont telibe az arcába!"

Bakugou és én csak meredtünk rá. Nem mondott az egyikünk se semmit. Vagy csak nem tudtunk.

Ichiro még mindig nevetve megfogta és elindult ki az ajtón. "Azt hiszem én most magatokra hagylak titeket."

Amikor csapódott az ajtó összenéztünk Bakugouval, aki még mindig a pólómat markolta.

"Ne kérdezd." Mondtam neki.

· · • • • ✤ • • • · ·

A UA iskola jó orvosának, Recovery Girl-nek köszönhetően egy röpke hónap alatt teljesen felgyógyultam.

Az alatt a hónap alatt elmeséltem mindent Bakugouéknak, amit a rendőröknek és az összes többi embernek nem. Az pedig az egyik legfontosabb információ volt az emberrablómmal kapcsolatban, mégpedig hogy ő volt a környékünkön aktív sorozatgyilkos.

Mivel a buszon kitalált tervünk immár kivételezhetetlenek látszott elő kellett állnunk valami újjal.

És mivel én konkrétan 24 órás megfigyelés alatt áltam kábé minden egyes nap ezt se volt már egyszerű kivitelezni.
Még mindig Aizawa házában laktam, és mostmár a bátyám is gyakorlatilag odaköltözött. Nem engedtek el sehova. Suliba is ők hoztak és vittek. Egy rémálom volt az egész.

Pedig valahogy össze kellett ülnünk nekünk négyünknek. Todorokinak, Bakugounak, Denkinek és nekem.

Egyik iskolai napon a szünetben ezt a problémát Bakugou nagyszerűen meg is oldotta.

· · • • • ✤ • • • · ·

Ahogy sétáltam végig a folyosón a takarítói raktár ajtajából kinyúlt valaki, majd befogta a számat és úgy rántott be a kis szobába, amiben a szuper trióval tálaltam szemben magam.

"Halálra ijesztettél!" Förmedtem rá Bakugoura, ahogy a még mindig életveszélyesen kalapáló szívemet próbáltam lenyugtatni.

"Pofa be és kezdjük!" Mondta.

Nem volt sok időnk, ezért nem álltam le vitatkozni vele. "Rendben. Elmondok akkor mindent, amit a gyilkosról tudok." És bele is kezdtem volna, de Todoroki jelentkező keze leállított.

"Igen?" Kérdeztem tőle. Ügye tudja, hogy órán kívül nem kell jelentkeznie?

"Nekem van egy ötletem már az elkapására.... vagy legalábbis arra, hogy hogyan tálaljuk meg."

Denki elismerően bólintott. "Király!"

"Okés, de előbb figyeljetek." Kezdtem, majd folytattam. "Első dolog, amit a sorozatgyilkosról tudunk az, hogy egy udvarias, tiszta, rendezett, jól öltözött embernek tűnik kívülről. Második dolog a képessége, visszaverés. Ez azt jelenti, ha például Bakugou robbanást küld rá, őt az nem éri el, hanem fogja és visszaküldi Bakugou-ra."

Mind a hárman bólintottak, szóval folytattam.

"Szóval én egyik szünetben megkérdeztem Dekut, hogy mi lehet egy ilyen képesség gyengéje. Azt mondta, hogy szerinte egy ilyen erő egyszerre csak egy képességet tud visszaverni, ezért a gyengéje az lehet, ha többen támadunk."

Megint bólintottak, kivéve Todorokit, aki most felszólalt helyette. "Ez működik a tervemmel."

"Redben akkor térjünk rá arra." mondtam.

Todoroki bólintott. "Az eddigi tervünk nyilván kuka, mert már tudja hogy nézel ki. És ugyanazon a helyen se fog már ölni, ahol eddig tette."

Sóhajtottam egyet. "Ahhh! Esélytelen az egész!"

"Nem az." Nyugtatott meg Todoroki. "Egy hónap eltelt még nem ölt meg senkit. Egy hónap, de vajon meddig bírja még? Nem hinném, hogy túl sokáig. Ugyanazon a városrészen már nem fog gyilkolni, de a városból se fog kimenni, mert az túl feltűnő és nagyobb az esély, hogy valami nyomot hagy maga után."

"Azt hiszem értem mire akarsz kilyukadni." Mondta Bakugou. "Szétválunk a vársoban-"

"És reménykedünk, hogy szerencsénk lesz." Fejezte be a mondatott Todoroki.

Denki megvakarta a tarkóját. "Szóval csak mászkálunk a városban és reménykedünk, hogy pont tetten érjük őt?"

"Úgy van." Helyeselt Todoroki.

"De párokban kell mennünk, ami csökkenti annak az esélyét, hogy megtaláljuk." Mondta Bakugou.

"De növeli annak az esélyét, hogy legyőzzük, ha végre szembe tálaljuk magunkat vele." Egészítette ki Todoroki.

"Akkor ez eldőlt! Már csak azt kell kitalálnunk, hogy legyenek a párok." Mondtam.

Ezt Bakugou úgy döntött eldönti egyedül. "Én leszek pulcsis gyökérrel, ti ketten pedig akkor együtt." Mutatott Todorokira és Denkire.

A legjobb barátom pár pillanat gondolkodási idő után beleegyezett.

Ez a terv mind szép és jó volt, de egy valamiről úgy tűnt mindenki megfeledkezett. "Lenne még egy aprócska probléma." Mondtam.

"Mi?" Kérdezte Denki, ahogy mind a hárman néztek rám azon gondolkodva miről feledkeztek meg.

"Engem nem engednek el sehova." Mondtam, mire Bakugou a vállamra tette a kezét. "Mit gondolsz miért lettünk mi párban?"

"Fogalmam sincs." Talán, mert aggódsz értem?

"Mert mi randizni fogunk eljárni."

"Oh..." volt az utolsó dolog, amit ki tudtam nyögni mielőtt a csengő hangja feloszlatott minket.

"Túl vastag szeleteket vágsz." Szidott le Aizawa, ahogy a munkámat nézte.

Ez az egész főzzünk vacsorát dolog könnyebbek tűnt a fejemben.

"Próbálkozom." Mondtam neki, mikor egyszercsak Miho bukkant fel a konyhába.

Összeráncolt szemöldökkel nézett végig rajtunk. "Öhm... Én csak kérdezni szeretnék valamit."

"Kérdezd csak." Biztattam, ahogy abbahagytam a szeletelést és felé fordultam, ahogy Aizawa is.

Miho tördelni kezdte a kezeit maga előtt. "Tudjátok... van ez az osztálytársam... és elhívott valahova. Mehetek?"

Sajnálkozva néztem rá és már mondtam volna, hogy nem, nem mehet sehova, de a mellettem álló Aizawa megelőzött. "Melyik osztálytársad?"

Miho elkerülve a tekintetünk válaszolt. "Bakugou."

"Nem látod eleget az iskolában?" Kérdezte Aizawa.

"De ez nem egy olyan találkozás." Mondta Miho, mire mindketten kérdőn néztünk rá.

"Ez egy... izé... egy ilyen, tudjátok." Tördelte tovább a kezeit.

Felvontam az egyik szemöldököm. "Nem, nem tudjuk."

Aztán vérge kibökte. "Ez egy randi! Randira hívott és én már igent mondtam."

Oooooooohh...

A kisöcsémet randira hívták! És nem más, mint az a személy, aki a kórházban telibe pofán öntötte vízzel!

Ahogy visszagondolok rá megint röhögnöm kell, de visszafogom magam, nehogy Miho félreértse.

Bármennyire is elengedném...

"Sajnálom Miho, nem lehet." Zártam le a témát.

"Ichiro, hadd menjen." Mondta Aizawa.

"Mi? Azt hittem egyet értünk a dologban, hogy veszélyes."

"Nem lesz baja. Bakugou az egyik legerősebb diák az osztályban, Miho se egy törékeny nádszál. Ha összefutnak az emberrablóval szinte biztos vagyok benne, hogy nem ők fogják a rövidebbet húzni."

"Hát, ha ennyire magabiztos vagy az egészben... akkor legyen."

"Ezaz!" Kiáltott fel Miho, majd megköszönte nekünk és visszarohant a szobájába.

"Nem gondoltam volna. Érdekes egy duó." Súgta Aizawa.

"Akárcsak mi."