Bevallom, megsajnáltam Mattet mert tudtam milyen, ha egyedül van az ember. Mikor vágyik arra, hogy szerethessen, hogy egy fárasztó nap végén, hazamehessen ahhoz, aki a világon a legtöbbet jelenti a számára. A megszokás különös érzésére vágyik, boldog pillanatokra és szerelmes csókokra az ismeretlen nők alkalmi figyelme helyett, és az igazság az, hogy én is erre vágytam. Szerettem volna újra érezni a tüzet, a törődést melyet csak egy olyan férfi adhat, akit érdeklek is ezért úgy döntöttem, – bár tudom, hogy hiba – elmegyek vele arra az átkozott randira, amit annyira szeretne.

Azt is tudom, hogy nem én vagyok neki az a személy akit keres, és el kellene neki mondanom az igazat, de őszintén, én is vágytam a randi hangulatára, a megismerkedés izgalmas pillanataira és arra, hogy végre valaki egy kicsit rám figyeljen, ezért is hívtam fel Mattet, hogy elfogadjam a randit. A vonal hosszan csengett, és már majdnem azt hittem, hogy nem veszi fel, mikor meghallottam a hangját a vonal végén.

– Halló – szólt bele egyszerűen, miközben légzése szaporán víz hangzott a mobilom hangszóróján át, és az utca zaja pedig morajlott a háttérben.

– Matt, szia, Ebony vagyok – mutatkoztam be, mert még sosem hívtam azelőtt, a száma is anyutól van meg, mert az előbb nagy könyörgések árán küldte azt el.

– Szia – köszönt, majd nem mondott semmit, várta, hogy belekezdjek, hisz én hívtam, de hirtelen elakadt a szavam, ideges lettem, és hiába tudtam mit szeretnék mondani, nem igazán sikerült. – Eby, ott vagy? – érdeklődött, mikor a csend hosszúra nyúlt.

– Igen – kiáltottam föl, majd ismételtem meg – igen, én csak azért hívlak, mert – újabb csend – mert szeretnék veled vacsorázni ma, a koncert után – nyögtem ki nagy nehezen.

– Csak a múltkoriak miatt fogadod el.

– Nem, én szeretném, tényleg. – bizonygattam.

– Sajnálsz engem, azért jönnél el velem! – Jelentette ki, én pedig újra és újra bizonygattam, hogy ez nem igaz, bár tudtam, hogy van a szavaiban igazság. Addig győzködtem, míg belement a randiba. Még megbeszéltük, hogy ötre a kávézóba megyek, majd sietősen letette. Mint mindig, már megint késésben volt a munkahelyéről.

Még volt pár órám a megbeszélt időpontig, így úgy döntöttem veszek magamnak valami szép ruhát a randinkra, és igaz, hogy a megtakarításomat már jócskán megtizedeltem a szobám foglalásával, de még így is maradt bőven arra, hogy legalább még egy hónapot New Yorkban töltsek anélkül, hogy pénzre lenne szükségem.

Felvettem a bőrkabátom és a tornacipőm és elindultam egy üzletet keresni, ahol választhattam magamnak valamit. Nem különösebben vagyok az az öltözködős fajta, de Rock Hill megkövetelte azt, hogy mindig csinosan legyek felöltözve, függetlenül attól, hogy miben éreztem jól magam. Ezért is használtam ki az alkalmat, hogy itt, New Yorkban csak azokat a ruhákat hordtam, amikben a legjobban éreztem magam, azonban ma este a kettőt szerettem volna ötvözni, A kényelemest és a csinosat.

Én jobban kedveltem a laza helyeket, ahol nem számított, hogy mennyire csinos ruha van rajtunk, de mivel Tim általában ha vacsorázni vitt, akkor csak puccos helyeket választott, ahol a minimum az volt, hogy a férfiak nyakkendőt, a nők pedig szoknyát és magassarkút viselnek, így fel voltam készülve mindenre, azonban reménykedtem, hogy Matt nem akar majd elrángatni egy hasonló helyre, mert szívből utáltam ezeket a helyeket. Nem vágytam sokra, csak egy egyszerű vacsorára, talán hamburgerre vagy pizzára, mert szerintem egy randinak az a lényege, hogy a felek el tudják engedni magukat, Mattet pedig olyan srácnak néztem, aki kedveli a laza helyeket, így csak bizakodtam.

A reményeimet előbbre helyezve, a legelső üzletbe betérve meg is találtam a megfelelő öltözetet válogatás nélkül.

Úgy tűnt az égiek tudják mit szerettem volna, szembe találtam magam egy próba babával, rajta pedig egy spagetti pántos fekete nyári ruhával. A baba hátára egy rövidített farmer kabát volt terítve, műanyag lábaira pedig tornacipő. Pont ez volt az, amit szerettem volna. Sportos, csinos de mégis különleges.

Azonnal megvettem a ruhákat próbálás nélkül, és el sem hittem, hogy közel tíz perc alatt végeztem.

Mivel sok időm maradt így hazaérve tusolni mentem, és a hajamat is megmostam, hogy aztán el tudjam készíteni az alkalomhoz illő frizurát. Nem igazán tudtam ellazulni, így gyorsan végeztem a tisztálkodással és míg megszárítottam a hajam, addig tanakodtam, mit tudnék alkotni, de végül arra jutottam, hogy jobb oldalra fontam a hajam, pluszba néhány tincset is kihúztam elölről, majd hajvasalóval laza hullámot készítettem belőlük, ez pedig keretet adott az arcomnak. A szokásosnál jobban kisminkeltem magam, egy világosabb és egy sötétebb barna szemhéjpúdert használtam, szemhéjtust és szempillaspirált. Barackos rúzzsal emeltem ki az ajkaimat és még pirosítót is tettem az arcomra. Matt sosem látott így, és csak reméltem, hogy tetszem majd neki, bár a szívem mélyén tudtam, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy belementem ebbe az egészbe, de próbáltam a gondolatot az agyam leghátsó szegletébe egy kis dobozba zárni, Timmel együtt.

Egy pillantást vetettem a tükörképemre. Egy izgalommal teli csillogó szempár nézett vissza rám, és egy olyan oldalam, akivel már évek óta nem találkoztam. Őszinte mosoly ült a szám szélén. Nem is tudom, mikor érzetem utoljára így magam, boldog voltam, önfeledt és izgalommal teli.

Végül, miután még kétszer vissza trappoltam a tükör elé, egy nagy, megnyugtató sóhaj után elindultam a kávézóba.

Idegesen sétáltam be a kávézó ajtaján, ahol a vendégek már az asztalok nagy részét elfoglalták, pedig még legalább három óra volt a koncert kezdéséig. Matt már mindent beállított a színpadon, és most nem láttam őt sehol. A pultban Zoe tüsténkedett, George pedig egy tálcával a kezében az asztalok közt cikázott.

Már a pultnál sem volt ülőhely, így inkább úgy gondoltam, hagyok mindenkit dolgozni és remélve, hogy Anya az irodájába van, bekopogtam, majd benyitottam.

Mint mindig, az asztalánál ült, ezúttal viszont nem dolgozott, hanem egy magazint lapozgatott. Mikor meglátta, hogy én vagyok, mosolyogva fogadott.

– Ilyet is lehet látni, hogy te újságot olvasol? Mi az, nincs több papírmunka? – Viccelődtem, hisz nyilván egy kávézó vezetése sok munkával és gonddal jár.

– Hogyne lenne, de néha én is lazítok – válaszolta, majd becsukta a hetilapot és összehúzott szemöldökkel megégetett. – Ki vagy öltözve, és sminkelve. A hajad is be van állítva... – sorolta a tényeket továbbra is szemöldök ráncolva. – Miben sántikálsz?

– Nem a te dolgod anya – hárítottam, de tudtam, hogy hiába.

– Akkor semmi köze ahhoz, hogy Matt ma randizni megy, igaz? – Látott át a helyzeten rögtön.

– Mondhatnám, hogy nincs, de hazudnék – feleltem.

– Beszéltél már Timmel? – Tért rögtön a lényegre.

– Még nem jutottam dűlőre a dologgal kapcsolatban.

– És Mattet nem zavarja ez? – kérdezgetett tovább.

– Vele sem beszéltem még erről – válaszoltam feszengve, a szemkontaktust inkább kerültem, mert tudtam, hogy édesanyám rosszalló tekintettel nézne rám. Rövid csend után aztán újra megszólalt.

- Szerintem hibát követsz el. Játszol ennek a fiúnak az érzéseivel. Belegondoltál már abba, hogy mi lesz, ha visszamész Rock Hillbe? Mit mondasz neki? Bocs, férjnél vagyok, jó móka volt, de ennyi? Még ha maradsz is, akkor is tudnia kellene, hogy ez bonyolultabb, mint ahogy gondolja. – Kezdett szent beszédbe.

– Elmondom majd neki, csak ez nem olyan egyszerű. Nem akartam vele randizni, de annyiszor elhívott, aztán megsajnáltam és tudod mit? Egy kicsit én is őrült és önző akarok lenni, és a pillanatnak élni. Sosem csináltam butaságot, mindig szabálykövető és következetes voltam, ezt te is tudod. Most nem leszek az, csak egy este erejéig én is olyan ember akarok lenni, aki hibázik azért, mert a szívére hallgatott és nem az eszére, ami mellesleg folyton azt mondogatja, hogy hagyjam békén Mattet, és menjek vissza. – pattantam fel a székemből, és már álló helyzetben, idegesen beszéltem.

– Tudom drágám, hogy nehéz most neked, de tudod mit? Tégy ahogy szeretnél, de azt ne feledd, hogy minden következményekkel jár.

– Tudom. – sóhajtottam.

– Holnap ebèdeljünk együtt és beszélgessünk erről. Szeretnék neked segíteni.- Lágyult meg a tekintete.

Vonakodva, de belementem, hogy holnap átbeszéljük a dolgokat, és mikor meghallottam Matt hangját, ahogy közönséget üdvözli, meglepődtem.

– Nem nyolckor kezdődik a koncert? – Néztem anyára meglepetten.

– Úgy volt. de előrébb rakta, mert ma randija lesz – mosolygott mindent tudóan majd együtt kimentünk, hogy mi is végig hallgassuk a koncertet.

Matt ezúttal is szuper dalokat választott, köztük sok olyat is, amit kedvelek. Pár szám egyezett a múltkoriakkal, de nagy részt változtatott, így fenntartva a közönség érdeklődését. Mély férfias hangja most is lenyűgözött, teljes profizmussal vonta be a közönséget és hibátlanul játszott.

– Nagyon tehetséges – súgta, közelebb hajolva anya. – Nincs olyan ismerősöd véletlenül, aki segíthetné a karrierjét? – Kérdezte, és elkezdtem gondolkozni. Végül is több lehetőség is fennáll, az egyetem elèg sokszínű, volt pár hangtechnikus ismerősöm, talán ők tudnak neki segíteni. Gyorsan előkaptam a mobilom, és épp időben, mert Matt az utolsó számba kezdett épp bele. Felvettem az egész dalt, később pedig majd elintézem a többit – gondoltam.

Miután Matt elköszönt a közönségtől, aki még percek múlva is tapsoltak és sivalkodtak, egyenest hozzám és anyához lépett.

– Ügyes voltál Matt – dicsérte meg anya.

– Köszönöm Mrs. Holis.

– Mehetünk? – Nézett rám, én pedig bólintással válaszoltam. A közelsége egy új, ismeretlen érzést váltott ki belőlem. Feszengtem és ideges lettem. A gyomorban lévő apró görcs újra hatalmas téglává nőtte ki magát, melytől szaporábban vettem a levegőt.

– Vigyázz a lányomra Matt! – Szólt utánunk Anya még az utolsó pillanatban.

– A legnagyobb örömmel – válaszolt a válla fölött, majd kiléptünk a friss levegőre.

Észre se vettem, hogy ennyire kevés levegő volt odabent, csak mikor megcsapott a nyári hűvös levegő édes illata. Nagyot nyeltem, hogy megnyugtassam sziklává kövült gyomromat.

– Nagyon szép vagy ma – bókolt, majd gyorsan hozzá tette – amúgy is az vagy, de ma különösen – nézett rám azokkal a gyönyörű, csillogó szemekkel, én pedig elvesztem a kékjében. A bók hallatán jó érzés futott végig rajtam, kissé megnyugtatott a tudat, hogy így gondolja. Észre se vettem, hogy ennyire izgatott vagyok emiatt az apróság miatt, de ezek szerint mégis.

– Köszönöm. Te pedig jó voltál az előbb – hoztam fel én is valami pozitívat, melyre csak mosolygott.

– Jó, ez így elég béna, idegesebb vagyok, mint a fellépés előtt – vallotta be, továbbra is mosollyal a szája szélén.

– Én is nagyon izgulok – nevettem.

– Akkor, ha az segít, elmondom mit terveztem ma estére – kezdte. – Most elsétálunk a kedvenc török utcai bódémhoz, ahol garantálom, hogy a legjobb dönert kapod majd, amit valaha ettél, azután pedig desszertet is eszük, de inkább nem mondok el mindent. Így érdekesebb – fejezete be.

– Török bódé? – Néztem rá nagy szemekkel. – Sosem ettem török ételt.

– Komolyan? Akkor a legjobb emberrel próbálod ki – bizonygatta. Láttam rajta, hogy most tényleg boldog, nem állmosoly terült el az arcán, miközben szemei szomorúságot tükröztek. Ma este a szeme is mosolygott úgy, ahogy még sosem láttam.

Miközben elkezdtünk sétálni New York zsúfolt utcáin, rájöttem, hogy jó Mattel. Hiába tudom, hogy nincs jövőnk, anyának az igazat mondtam, egy kicsit önfeledt akarok lenni, nem foglalkozni mással, csak azzal, hogy nekem mi a jó, és nekem a legjobb most Mattel. Bármit hoz is az este, én ma csak Ebony vagyok, akinek nincs jövője, nincs múltja, csak jelene létezik. A többivel, ráérek foglalkozni holnap.