*Matt szemszöge*

Tipikusan az én formám. Végre találok egy olyan csajt, aki egyéniség, aki nem eszi meg az életemet azzal, hogy ellenőrizget, féltékenykedik, hisztizik és játssza az eszét. Ebony hosszú ideje az első, akivel el tudtam volna képzelni az életem. Olyannak ismertem meg, aki hagyja a másikat élni, érvényesülni és nem telepszik rá a másikra.

Mindemellett kedves, okos aranyos és gyönyörű. Az egész csajnál egy dolog sántít, mégpedig, hogy férjnél van. Bevallom igen rosszul esett, mikor elmondta, mert azt gondoltam, hogy maximum csak egy pasija van, és azzal lehet rossz a kapcsolata, erre ideült, hogy komolyabb az ügy. Nem reagáltam túl jól, mondanom kellett volna valamit, bármit, a legjobb lett volna ha ragaszkodom hozzá, hogy engem válasszon, maradjon velem és élhettünk volna együtt, tőlem aztán a lakásomat is átrendezhette volna, az sem érdekelne ha minden rózsaszín, de legalább velem lenne. Erre elrontottam és nem kérem, hogy maradjon, nem mondtam semmit, most pedig vele van újra, nem pedig velem. Mióta kisétált az ajtómon, csak arra tudtam gondolni, hogy mit kellett volna tennem, mondanom vagy kérem tőle, ahhoz, hogy maradjon. Azt kívánom a nap minden percében, hogy bár vissza mehetnék az időben. Hiába voltam vele kemény, ő mégis megajándékozott. Tudta, hogy az álmom a zenélés, a napokban pedig meg keresett egy zenei kiadó és szerződést ajánlott. Először azt hittem, hogy csak egy vicc de utána a hölgy akivel beszéltem elmondta, hogy Ebony egy régi ismerőse és ő hívta fel rám a figyelmét.

Bár haragudnom kellene rá, amiért kihasznált és csak szórakozott velem, de egyszerűen nem megy. túlságosan megkedveltem ahhoz, hogy haragudjak egy olyan dologért, aminek egyébként én is minden percét élveztem. Túl jó volt, túl szép, hogy a haraggal s gyűlölettel elrontsam ezt az emléket. Egyet szeretnék csupán, ami már soha sem valósulhat meg: Vele lenni.

- Mrs. Holis, jól van? - Kérdeztem a rémülten telefonját szorongató főnökasszonyomtól, aki nem nézett ki túl jól. Elsápadva ült fel a bárpult előtti székre.

- Ebony kórházban van - felelte halkan, szinte magának. - Most rögtön oda kell mennem - révedt fel hirtelen, én pedig rögtön ideges lettem és kérdések sokaságát tettem fel neki, hátha megtudom mi történt, de ő sem tudott sokkal többet.

- Én is magával megyek! - Jelentettem ki, de Mrs. Holis rögtön tiltakozni kezdett. Én azonban nem tágítottam, nem voltam hajlandó ott ücsörögni míg nem tudom meg, hogy Eby jól van-e, így addig győzködtem míg vele nem mehettem.

Az üzletet szegény Georgera hagytuk, - ezt a pár órát kibírja egyedül is - mi pedig az első géppel utaztunk Rock Hillbe. Mikor megérkeztünk a pár várossal arrébb lévő kórházba, már nagyon idegesek voltunk, és mikor a recepciós hölgy is bénázott, kissé bunkón közöltem vele, hogy kapja össze magát és villám gyorsan közölje Eby szobájának a számát. A fiatal nő végül minden tudását össze szedve végre megtalálta a listát, ahonnan megmondta, hogy a 215-ös szobában van. Mrs. Holisal sietve értünk a szoba elé, ahol egy nálam alacsonyabb, igen tenyérbemászó figura üdvözölte Mrs. Holist velem mit sem törődve és elmondta neki, hogy Eby kiszáradt, kimerült és túl sokat fogyott ezért lett rosszul és ájult el.

Csak hallgattam a beszélgetésüket, Mrs. Holis dorgálta őt, amiért nem vigyázott rá, a srác meg csak mentegetőzött, amitől fel ment bennem a pumpa, és mint mindig, most sem tudtam lakatot tenni a számra.

- Vissza jött hozzád, te pedig nem veszed észre, hogy nincs jól? - Kérdeztem tőle, miközben egy fél lépést közelebb léptem hozzá, míg ő ugyan ennyit hátrált, úgy válaszolt.

- Te engem ne vonj felelősségre! Ki vagy te egyáltalán és mi a francért vagy itt? - Válaszolt ugyan abban a hangnemben. Egy kórházban közönség előtt nagy volt a szája, de a teatartása arról árulkodott, hogy egy puhány alak. Már szóra nyitottam a számat sőt, kész lettem volna ott helyben beverni az orrát, ha még egy rossz szót szól, de Mrs. Holis közbe vágott, szerintem mind a kettőnk szerencséjére.

- Muszáj nektek pont most veszekedni? Inkább mondd meg, mi történt a lányommal pontosan. Addig rendben van, hogy megcsaltad, de haza jött lassan egy hete megbocsájtott, de akkor miért van még mindig ilyen állapotban? - Vonta kérdőre, de én inkább úgy döntöttem, nem hallgatom tovább, túl ideges voltam, túl mérges ahhoz, hogy végig hallgassam azt a beszélgetést, inkább elindultam kávéért a folyosó végén lévő automatához, miközben a résnyire nyitott ajtón át láttam Ebonyt, ahogy sápadtan fekszik a fehér ágyneműben. Olyan nyugodtan feküdt ott, mint akinek semmi gondja a világon.

- Anya! - Hallottam meg egy gyenge hangját ahogy éppen vissza értem a kávákkal. Rögtön mind berohantunk, s bár kedvelem Mrs. Holist, most legszívesebben kiugrottam volna az ablakon attól, ahogy ajnározza Ebyt. Tudom, ő sem szereti ha babusgatják, ha nem veszik egyen rangúnak s bár vannak kivitelek, mégis láttam rajta, hogy valóban nem tetszik ez neki. Gyorsan el is tolta magától az édesanyját, de ezután pedig a drága férje kezdte el a szentbeszédet miközben én szépen álldogáltam a sarokba és hallgattam, hogy mi is történt valójában. Eby hozzám is fűzött pár erélyes szót, de tudtam, hogy igazából nem nekem szól, így csak csendben kiírtam a kávém maradékát. Rossz volt őt így látni, nem elég hogy nincs jól, még a beteg ágyán sem hagyják nyugton. Ha tehettem volna legszívesebben kiküldtem volna mindenkit, mert a problémáikat egymással nem pont itt és pont most kellett volna megbeszélniük. Ebonynak most egy kedves ölelésre, pár jó szóra lett volna szüksége amit én annyira szívesen megadtam volna neki. Ó basszus, még a csillagokat is lehoznám ha tudnám, ha attól jobban lenne.

- Feladtam mindent, és mikor egyszer okom lett volna rá, hogy magammal törődjek, azzal legyek akivel akarok, akkor is téged tartottalak szem előtt és vissza jöttem, - kaptam fel a tekintettem Ebyre, akinek éppen akkor hullott ki pár könnycsepp a szeméből. Mit jelentsen ez. Akivel lenni akar? - de te még mindig egy önző barom vagy. Csak magaddal törődsz, másokat pedig semmibe veszel, neked csak az a lényeg, hogy neked jó legyen, igaz? - Folytatta, de válaszul csendet kapott. A feszültség egyre növekedett melyet végül Mrs. Holis tört meg. Próbálta menteni a menthetőt, de egyértelmű, hogy ebből a kapcsolatból semmi sem lesz már, a kérdés csak az, hogy mennyi idő, míg le tudják ezt zárni.

Mikor Mrs. Holis is kilépett az ajtón hirtelen ötletről vezérelve én nem követtem őket, inkább becsuktam azt. Oda léptem Ebyhez, aki még mindig bánatosan ült az ágyon és furcsán méregetett. Nem tudtam mit is mondhatnék neki. Mondjam el mit érzek? Közöljem, hogy annyira akarom őt mint még talán soha senkit ezek a világon? Mondjam el, hogy én is vele akarok lenni, azt akarom, hogy minden reggel ő legyen az első és minden éjjel az utolsó akinek az arcát látom? De vajon komolyan gondolta és tényleg velem akar lenni? Valójában rám célzott? Annyi kérdés volt bennem, legszívesebben mind rá zúdítottam volna, de jobbnak láttam azt, ha előbb megbizonyosodom abban, hogy engem akar, így hát nemes egyszerűséggel kérdeztem rá arra, hogy komolyan beszélt -e az előbb.

Szólt pár szót a férjével közös kapcsolatáról és arról, hogy későn vette észre azt, hogy rosszul döntött.

- Sosincs késő - mondtam halkan és próbáltam elrejteni a mosolyok mely mögött akkora öröm lapult, amilyet sosem éreztem még.

- Ha te mondod, elhiszem - mosolygott vissza rám és ujjaimat összefűzte az övéivel.

Úgy éreztem nincs is nálam boldogabb ember. Tudtam, hogy jó lesz, ezúttal minden jobb lesz. Eby mostantól az enyém és foggal körömmel harcolok érte, bárkivel. Eltökéltem, hogy elfeledtetem Ebony minden bánatát és mindent megteszek majd, hogy boldog legyen, hisz megérdemli a boldogságot, de előbb még fel kell gyógyuljon, hogy mindezt a tudtára is adjam.