Sosem gondoltam volna, hogy egy utcai árusnál fogom megkapni életem legjobb kajáját. Komolyan, nem tudtam betelni a szaftos hússal, a finom tésztával a rengeteg zöldséggel és szósszal. Matt persze csak nevetett a reakciómon és a falánkságomon. Ami azt illeti, nem sokat ettem az elmúlt héten. Java részt kávén és teán éltem, a reggeli Subwayes szendvicseket leszámítva. A stressz és az idegesség az étkezéseim rovására mentek, de azokban a percekben melyeket Mattel töltöttem, elfelejtettem mindent és még az étvágyam is visszatért. Sosem gondoltam volna, hogy létezik ilyen, de mégis. Nem törődtem mással csupán a sráccal, aki a szomorú szürke napjaimat beragyogta a jelenlétével. Míg ettünk, a bódé elé helyezett kis kerek asztaloknál álltunk.

- Nem láttam még lányt ilyen jóízűen enni - jegyezte meg két falat között mosolyogva.

- Normál esetben szeretek enni - feleltem.- Mi változott? - Kérdezett vissza, melyre én elgondolkoztam, hogy mit felelhetnék. Hezitáltam, hogy részletezzem-e vagy csupán zárjam újra egy kétes válasz mögé a titkom, de végül úgy döntöttem, nem rontom el a hangulatot. Ahogy mondtam is, ez a nap az enyém. Ma csak ketten létezünk, senki más.- Kicsit bonyolult az életem. - Zártam rövidre.- Titokzatos lány vagy Ebony... - Jegyezte meg szinte csak magának, majd bekapta az utolsó falatot az ennivalójából.- És nem izgalmas így?- Fogjuk rá, hogy az. Feltéve, ha nem vár valahol három gyerek, egy aranyos kis házi kedvenc és egy szerető férj. - Felelte, én pedig csak néztem rá, majd mosolyogtam egyet fejcsóválva, miközben abban bíztam, hogy ha majd elmondom neki az igazat megérti, és nem utál meg egy életre. Végül én is befejeztem az evést, a témát pedig vidámabb dolgok felé irányítottam. A beszélgetésünk önfeled volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, szinte már barátinak mondanám, ha nem lenne köztünk az az összetéveszthetetlen szikra. Egymás múltját, életének történetét, jelenjének miértjeit kutatva önfeledten róttuk New York utcáit, miközben fel-fel sejlett bennem az a gonosz kis gondolt, a kisördög a vállamon, mely azt sugdosta a fülembe, mennyivel jobb vele, mennyivel jobb itt, mint Rock Hillben.- Jöhet a desszert? - törte meg a közénk álló kellemes csendet. Én kissé elgondolkoztam az épületeket kémlelve, ő pedig csenden andalgott velem, s talán ő is épp valamin törte a fejét mindeddig.- Tudod űberelni a dönert? - Kérdeztem vissza játékosan, ő pedig egy pillanatig elgondolkozott majd kétes választ adva, a kérdésre választ sem várva fogta meg a kezemet és gyorsabb tempóra váltott.Ne figyeltem merre megyünk, sokkal jobban érdekelt az a kellemes érzés, melyet azóta éreztem, ahogy tenyere az enyémhez ért. Többre vágytam. Egy ölelésre egy biztonságot nyújtó karra, mely átöleli a derekam és magához húz. Úgy éreztem Matt mindezt meg tudja adni nekem.Csupán két kis utcán kanyarodtunk be, és pár métert sétálunk, mikor egy kávézó előtt álltunk meg. A környék teljességgel ismeretlen volt a számomra.- Egyébként, nem húzható párhuzam a fő étel és a desszert között. Önállóan kell megállniuk a helyüket, nem pedig felülmúlniuk a másikat. Mosolygott mely engem is nevetésre sarkalt.- Eddig ezen gondolkoztál, igaz?- Nem, ez szívből jött. - Válaszolta, majd udvariasan előre engedett, így én léptem be először a kedves kis kávézóba. Falai régiesek voltak, ahogy a bútorzat is azt tükrözte, hogy bizony ez a hely nem mostanában nyílt, azonban ez egy szemernyire sem keltett rossz benyomást. A régi fa bútorok ápolva, minden szépen tisztán tartva tárult a betévedő vendégek szeme elé. Az asztaloknál elvétve külön csoportok üldögéltek, beszélgettek és nevettek italuk felett, olykor pedig szóba elegyedtek az emberek egymással, egyik asztal társaság a másikkal, mintha ezer éve ezt csinálnák, mintha ismernék egymást. A hangulat családias volt, mintha egy külön kis világba csöppentem volna. Lenyűgözve néztem körül, miután helyet foglaltunk egy két fős szabad asztalnál. Ahogy leültünk, egy idősebb hölgy sietett ki, kezében az ital és desszert lappal.- Jó estét- nézett rám a hölgy, majd Mattre pillantott és folytatta- hát téged is lehet erre látni? Azt hittem már sose jössz- dorgálta meg a számomra idegen hölgy randi partneremet.- Jaj Nadin néni, a múlt héten voltam itt. Tudod, hogy mennyi dolgom van - felelte Matt sóhajtva.- Mindig csak a kifogások...- zsörtölődött a néni, melyen jót mosolyogtam magamba. És ki az a fiatal kis hölgy? Már be sem mutatsz? - Dorgálta tovább, melyre mintha Matt az orra alatt elmormolt volna valamit, mint egy kisgyerek, akinek nem tetszik az édesanyja parancsa.- Bemutatnám, ha hagynál szóhoz jutni nénikém - felelte, de a vidámság visszatért az arcára.- Nadin nèni, ő itt Ebony Fisher, Eby, ő itt a nagynéném, Nadin Fedorov.- Nagyon örülök, nyújtottam neki a kezemet, miután ülő helyzetemből felálltam. - Nagyon szép neve van - tettem hozzá majd ültem vissza.- Köszönöm kedvesem. Matt, - fordult vissza hozzá - édesanyád üzeni, hogy ha lesz egy délelőttöd, ugorj el hozzá. Valamit hadovált a kis asztal lábáról, de már nem emlékszem. - Gondolkodott el Nadin néni, én pedig magamban mosolyogva figyeltem a jelenetet.- Már megcsináltam délelőtt - válaszolta Matt, miközben rám sandított. - Most pedig ha szabad - vette ki Matt az étlapot nénikéje kezéből és átadta nekem - épp randin vagyunk - célzott arra, hogy hagyjon magunkra.- Itt sem vagyok - emelte a kezét a magasba, lábait pedig szaporán szedve sietett el.- Ne haragudj, gondolhattam volna, hogy ez lesz - mondta, miután a nénikéje halló távolságon kívül került.- Ugyan, aranyos a nénikéd. Tényleg szép neve van. Milyen származású a családod? - Érdeklődtem, hisz Nadin néni neve talán ukrán, vagy cseh lehet, ami azt jelentheti, Matt nem is amerikai.- Az anyukám és a testvére, Nadin orosz származásúak, de szinte kislányként jöttek Amerikába. Én már itt születtem. Édesapám amerikai volt.- Hűű, ez nagyon érdekes. Mesélj még magadról - Ámultam el.- Nem tudom mit mondhatnék - gondolkozott el, majd folytatta - nem tudom mit mesélhetnék még magamról.- Ugyan, csak tudsz valamit mondani, amit még nem tudok. Ki rejtőzik a pontatlan Rock sztár mögött?- Ezt én is kérdezhetném. Te már így is többet tudsz rólam, mint én rólad. Mondjuk mivel foglalkozol? - Kérdezett bele rögtön, tiltakozásra sem hagyva időt.- Hát jó, akkor most én jövök. - Sóhajtottam - Orvos vagyok. - jelentettem ki, Matten pedig őszinte meglepettséget láttam a válaszom hallatán.- Orvos? Az elég menő...És hol dolgozol? - Kezdett tovább faggatni.- Sehol. Vagyis dolgoztam, de ahol lakom már van egy orvos, őt jobban szerették és mindenki hozzá járt. - Próbáltam körül írni a helyzetem úgy, hogy ne mondjak el többet, mint amennyit szeretnék.- Azt nehezen hiszem el. Mármint én biztos, hogy téged választanálak.- Ez aranyos, köszönöm. És te? Mit tudsz még a nyilvánvalón kívül? Van szakmád? Mit szeretsz még csinálni az éneklésen kívül? - Érdeklődtem, miközben fél-fél szemmel az étlapot kémleltem.- Én nem fejeztem be a fősulit. Elkezdtem, de aztán mikor az édesapám meghalt, muszáj volt gondoskodnom az édesanyámról. Nagyon megviselte őt apám halála. - Szomorodott el pár másodpercig. - Egyébként műtörire jártam.- Akkor te igazi művész vagy. Az alkotás a szenvedélyed, igaz?- Úgy tűnik válaszolta, de nem tudta befejezni, Nadin Néni visszatért az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelésünket. Én egy kávét kértem, de a süteményt Mattre bíztam mert nem tudtam választani. Végül egy számomra teljesen ismeretlen édességet választott. Pavlova torta volt a neve, és igaza lett, nagyon finom volt. Könnyű desszert a laktató vacsora után.- És miden randi partneredet a nénikédhez hozod, vagy csak én voltam az a szerencsés, aki megismerhette a családod egy részét az első alkalommal?- Sosem hoztam senkit ide - jelentette ki - de remélem, hogy nem csak az első randin hozhatlak majd ide, hanem hagyományt teremtünk és minden randinkon ide jövünk majd.- Mert lesz több is? -Kérdeztem vissza rögtön.- Nagyon remélem - válaszolta reményteljesen - rögtön jövök, csak fizetek - állt fel az asztaltól.Míg a pultnál volt, addig kiittam a kávém maradékát és felvettem a kabátom, majd mikor visszaért elköszöntünk Nadin nénitől, aki megjegyezte, hogy szeretne velem újra találkozni.Bűntudat kezdett bujkálni bennem, hisz tudtam, a randink nem ismétlődhet meg. Hiába is szeretném, nekem ott az életem, kilépni abból egyet jelentene a teljes újrakezdéssel, amitől rettegek. Ahhoz, hogy Mattel lehessek, fel kellene rúgnom a teles red hilli életem. A kettősség felett nem tudok düllőre jutni. Ne tudom mi lenne a helyes döntés. Tim vár rám otthon, megbánta amit tett s hiába, az eszem azt súgja szedjem a sátorfámat és menjek hozzá haza, a szívem maradása bír. Azért könyörög, hogy adjak esélyt Mattnek, a vele való ismerkedésnek és életnek. Túl sokat agyalok és minél tovább húzom a dolgot, annál jobban elbizonytalanodom. Timmel múltunk van és jövőnk is lehetne ha dolgoznánk rajta, azonban Matt, New York, az álmaim itt vannak. Sokkal egyszerűbbek tűnik itt maradni vele.- Haza kísérlek - mondta, mikor már elég későre járt, az idő gyorsan elszaladt és a levegő is hűlt már, én pedig egyre jobban fáztam.- Ugyan, nem fontos, majd fogok egy taxit - ágáltam.- Azt felejtsd el. Nem hagylak egyedül éjszaka - felelte, majd közelebb húzott magához. Kezét a vállamon pihentette, közben le s fel mozgatta, hátha ezzel némi melegséget tud belém önteni. Ahogy magához húzott, megcsapott a finom kölniének illata. Lassan kúszott az orromba, teste melege pedig felperzselte a gondolataimat. Többet akartam mint valaha gondoltam volna. Őt akartam, hozzá bújni, érezni, hogy nem vagyok egyedül. Testemet, ahogy csak tudtam hozzá préseltem, karomat még a dereka körül is körbe futtattam és csak élveztem a közelségét. Kívülről valószínűleg úgy​ tűnhettünk, mintha egy szerelmesen andalgó pár lennénk, de a látszat mögött sokkal több rejlett. Séta közben Matt egyszer csak megállt én pedig meglepetten néztem fel rá.- Itt lakom. Gyere, adok egy pulcsit, mert meg fogsz fagyni mire haza kísérlek - irányított a bejárat felé. Rögtön megrémültem, s nem azért, mert nem bízok benne, hanem azért mert magamban nem bíztam. Tudtam, hogy ma nem vagyok önmagam, a minden mérlegelő Ebonyt elzártam magamban. Szó nélkül mentem fel Matthez kijelentésére csupán egy aprót bólintottam. A régies épület bejáratánál azonban megtorpantam. Féltem az érzéseimtől, féltem attól, ha be egyek, olyan teszek, amit egy házas nőnek nem szabad. Matt túl sok érzelmet váltott ki belőlem már így is. Hezitáltam, a képzeletbeli mérleg ott lebegett a szemem előtt. Bemenjek vagy sem, ha bemegyek, már nem tudok majd nemet mondani, nem tudom majd kontrollálni magam, hiába volt benne a pakliban, hogy Matt invitálása teljes mértékben ártalmatlan és hátsó szándéktól mentes. Az eddig elfojtott vágy Matt iránt mintha megsokszorozódott volna. Hezitáltam. Maradjak vagy menjek. Menjek vagy maradjak. Csak álltam a küszöbön.

- Na mi az, nem jössz? Nem eszlek meg... - Szólt utánam Matt miután kinyitotta a bejárati ajtót és felkapcsolta a villanyt a helységben. Nekem pedig nem kellett több, a lábam vitt magától és döntöttem. Bemegyek.Sosem gondoltam volna, hogy egy utcai árusnál fogom megkapni életem legjobb kajáját. Komolyan, nem tudtam betelni a szaftos hússal, a finom tésztával a rengeteg zöldséggel és szósszal. Matt persze csak nevetett a reakciómon és a falánkságomon. Ami azt illei, nem sokat ettem az elmúlt héten. Java részt kávén és teán éltem, a reggeli subwayes szendvicseket leszámítva. A stressz és az idegesség az étkezéseim rovására mentek, de azokban a percekben melyeket Mattel töltöttem, elfelejtettem mindent és még az étvágyam is visszatért. Sosem gondoltam volna, hogy létezik ilyen, de mégis. Nem törődtem mással csupán a sráccal, aki a szomorú szürke napjaimat beragyogta a jelenlétével. Míg ettünk, a bódé elé helyezett kis kerek asztaloknál álltunk.

- Nem láttam még lányt ilyen jóízűen enni - jegyezte meg két falat között mosolyogva.

- Normál esetben szeretek enni - feleltem.

- Mi változott? - Kérdezett vissza, melyre én elgondolkoztam, hogy mit felelhetnék. Hezitáltam, hogy részletezzem-e vagy csupán zárjam újra egy kétes válasz mögé a titkom, de végül úgy döntöttem, nem rontom el a hangulatot. Ahogy mondtam is, ez a nap az enyém. Ma csak ketten létezünk, senki más.

- Kicsit bonyolult az életem. - Zártam rövidre.

- Titokzatos lány vagy Ebony... - Jegyezte meg szinte csak magának, majd bekapta az utolsó falatot az ennivalójából.

- És nem izgalmas így?

- Fogjuk rá, hogy az. Feltéve, ha nem vár valahol három gyerek, egy aranyos kis házi kedvenc és egy szerető férj. - Felelte, én pedig csak néztem rá, majd mosolyogtam egyet fejcsóválva, miközben abban bíztam, hogy ha majd elmondom neki az igazat megérti, és nem utál meg egy életre. Végül én is befejeztem az evést, a témát pedig vidámabb dolgok felé irányítottam. A beszélgetésünk önfeled volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, szinte már barátinak mondanám, ha nem lenne köztünk az az összetéveszthetetlen szikra. Egymás múltját, életének történetét, jelenjének miértjeit kutatva önfeledten róttuk New York utcáit, miközben fel-fel sejlett bennem az a gonosz kis gondolt, a kisördög a vállamon, mely azt sugdosta a fülembe, mennyivel jobb vele, mennyivel jobb itt, mint Rock Hillben.

- Jöhet a desszert? - törte meg a közénk álló kellemes csendet. Én kissé elgondolkoztam az épületeket kémlelve, ő pedig csenden andalgott velem, s talán ő is épp valamin törte a fejét mindeddig.

- Tudod űberelni a dönert? - Kérdeztem vissza játékosan, ő pedig egy pillanatig elgondolkozott majd kétes választ adva, a kérdésre választ sem várva fogta meg a kezemet és gyorsabb tempóra váltott.Ne figyeltem merre megyünk, sokkal jobban érdekelt az a kellemes érzés, melyet azóta éreztem, ahogy tenyere az enyémhez ért. Többre vágytam. Egy ölelésre egy biztonságot nyújtó karra, mely átöleli a derekam és magához húz. Úgy éreztem Matt mindezt meg tudja adni nekem.

Csupán két kis utcán kanyarodtunk be, és pár métert sétálunk, mikor egy kávézó előtt álltunk meg. A körnék teljességgel ismeretlen volt a számomra.

- Egyébként, nem húzható párhuzam a fő étel és a desszert között. Önállóan kell megállniuk a helyüket, nem pedig felülmúlniuk a másikat. Mosolygott mely engem is nevetésre sarkallt.

- Eddig ezen gondolkoztál, igaz?

- Nem, ez szívből jött. - Válaszolta, majd udvariasan előre engedett, így én léptem be először a kedves kis kávézóba. Falai régiesek voltak, ahogy a bútorzat is azt tükrözte, hogy bizony ez a hely nem mostanában nyílt, azonban ez egy szemernyire sem keltett rossz benyomást. A régi fa bútorok ápolva, minden szépen tisztán tartva tárult a betévedő vendégek szeme elé. Az asztaloknál elvétve külön csoportok üldögéltek, beszélgettek és nevettek italuk felett, olykor pedig szóba elegyedtek az emberek egymással, egyik asztal társaság a másikkal, mintha ezer éve ezt csinálnák, mintha ismernék egymást. A hangulat családias volt, mintha egy külön kis világba csöppentem volna. Lenyűgözve néztem körül, miután helyet foglaltunk egy két fős szabad asztalnál. Ahogy leültünk, egy idősebb hölgy sietett ki, kezében az ital és desszert lappal.

- Jó estét- nézett rám a hölgy, majd Mattre pillantott és folytatta- hát téged is lehet erre látni? Azt hittem már sose jössz- dorgálta meg a számomra idegen hölgy randi partneremet.

- Jaj Nadin néni, a múlt héten voltam itt. Tudod, hogy mennyi dolgom van - felelte Matt sóhajtva.

- Mindig csak a kifogások...- zsörtölődött a néni, melyen jót mosolyogtam magamba. És ki az a fiatal kis hölgy? Már be sem mutatsz? - Dorgálta tovább, melyre mintha Matt az orra alatt elmormolt volna valamit, mint egy kisgyerek, akinek nem tetszik az édesanyja parancsa.

- Bemutatnám, ha hagynál szóhoz jutni nénikém - felelte, de a vidámság visszatért az arcára.

- Nadin nèni, ő itt Ebony Fisher, Eby, ő itt a nagynéném, Nadin Fedorov.

- Nagyon örülök, nyújtottam neki a kezemet, miután ülő helyzetemből felálltam. - Nagyon szép neve van - tettem hozzá majd ültem vissza.

- Köszönöm kedvesem. Matt, - fordult vissza hozzá - édesanyád üzeni, hogy ha lesz egy délelőttöd, ugorj el hozzá. Valamit hadovált a kis asztal lábáról, de már nem emlékszem. - Gondolkodott el Nadin néni, én pedig magamban mosolyogva figyeltem a jelenetet.

- Már megcsináltam délelőtt - válaszolta Matt, miközben rám sandított. - Most pedig ha szabad - vette ki Matt az étlapot nénikéje kezéből és átadta nekem - épp randin vagyunk - célzott arra, hog hagyjon magunkra.

- Itt sem vagyok - emelte a kezét a magasba, lábait pedig szaporán szedve sietett el.

- Ne haragudj, gondolhattam volna, hogy ez lesz - mondta, miután a nénikéje halló távolságon kívül került.

- Ugyan, aranyos a nénikéd. Tényleg szép neve van. Milyen származású a családod? - Érdeklődtem, hisz Nadin néni neve talán ukrán, vagy cseh lehet, ami azt jelentheti, Matt nem is amerikai.

- Az anyukám és a testvére, Nadin orosz származásúak, de szinte kislányként jöttek Amerikába. Én már itt születtem. Édesapám amerikai volt.

- Hűű, ez nagyon érdekes. Mesélj még magadról - Ámultam el.

- Nem tudom mit mondhatnék - gondolkozott el, majd folytatta - nem tudom mit mesélhetnék még magamról.

- Ugyan, csak tudsz valamit mondani, amit még nem tudok. Ki rejtőzik a pontatlan Rock sztár mögött?

- Ezt én is kérdezhetném. Te már így is többet tudsz rólam, mint én rólad. Mondjuk mivel foglalkozol? - Kérdezett bele rögtön, tiltakozásra sem hagyva időt.

- Hát jó, akkor most én jövök. - Sóhajtottam - Orvos vagyok. - jelentettem ki, Matten pedig őszinte meglepettséget láttam a válaszom hallatán.

- Orvos? Az elég menő...És hol dolgozol? - Kezdett tovább faggatni.

- Sehol. Vagyis dolgoztam, de ahol lakom már van egy orvos, őt jobban szerették és mindenki hozzá járt. - Próbáltam körül írni a helyzetem úgy, hogy ne mondjak el többet, mint amennyit szeretnék.

- Azt nehezen hiszem el. Mármint én biztos, hogy téged választanálak.

- Ez aranyos, köszönöm. És te? Mit tudsz még a nyilvánvalón kívül? Van szakmád? Mit szeretsz még csinálni az éneklésen kívül? - Érdeklődtem, miközben fél-fél szemmel az étlapot kémleltem.

- Én nem fejeztem be a fősulit. Elkezdtem, de aztán mikor az édesapám meghalt, muszáj volt gondoskodnom az édesanyámról. Nagyon megviselte őt apám halála. - Szomorodott el pár másodpercig. - Egyébként műtörire jártam.

- Akkor te igazi művész vagy. Az alkotás a szenvedélyed, igaz?

- Úgy tűnik válaszolta, de nem tudta befejezni, Nadin Néni visszatért az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelésünket. Én egy kávét kértem, de a süteményt Mattre bíztam mert nem tudtam választani. Végül egy számomra teljesen ismeretlen édességet választott. Pavlova torta volt a neve, és igaza lett, nagyon finom volt. Könnyű desszert a laktató vacsora után.

- És miden randi partneredet a nénikédhez hozod, vagy csak én voltam az a szerencsés, aki megismerhette a családod egy részét az első alkalommal?

- Sosem hoztam senkit ide - jelentette ki - de remélem, hogy nem csak az első randin hozhatlak majd ide, hanem hagyományt teremtünk és minden randinkon ide jövünk majd.

- Mert lesz több is? -Kérdeztem vissza rögtön.

- Nagyon remélem - válaszolta reményteljesen - rögtön jövök, csak fizetek - állt fel az asztaltól.

Míg a pultnál volt, addig kiittam a kávém maradékát és felvettem a kabátom, majd mikor visszaért elköszöntünk Nadin nénitől, aki megjegyezte, hogy szeretne velem újra találkozni.

Bűntudat kezdett bujkálni bennem, hisz tudtam, a randink nem ismétlődhet meg. Hiába is szeretném, nekem ott az életem, kilépni abból egyet jelentene a teljes újrakezdessél, amitől rettegek. Ahhoz, hogy Mattel lehessek, fel kellene rúgnom a teles Red Hilli életem. A kettősség felett nem tudok düllőre jutni. Ne tudom mi lenne a helyes döntés.Tim vár rám otthon, megbánta amit tett s hiába, az eszem azt súgja szedjem a sátorfámat és menjek hozzá haza, a szívem maradása bír. Azért könyörög, hogy adjak esélyt Mattnek, a vele való ismerkedésnek és életnek. Túl sokat agyalok és minél tovább húzom a dolgot, annál jobban elbizonytalanodom. Timmel múltunk van és jövőnk is lehetne ha dogoznánk rajta, azonban Matt, New York, az álmaim itt vannak. Sokkal egyszerűbbek tűnik itt maradni vele.

- Haza kísérlek - mondta, mikor már elég későre járt, az idő gyorsan elszaladt és a levegő is hűlt már, én pedig egyre jobban fáztam.

- Ugyan, nem fontos, majd fogok egy taxit - ágáltam.

- Azt felejtsd el. Nem hagylak egyedül éjszaka - felelte, majd közelebb húzott magához. Kezét a vállamon pihentette, közben le s fel mozgatta, hátha ezzel némi melegséget tud belém önteni. Ahogy magához húzott, megcsapott a finom kölniének illata. Lassan kúszott az orromba, teste melege pedig felperzselte a gondolataimat. Többet akartam mint valaha gondoltam volna. Őt akartam, hozzá bújni, érezni, hogy nem vagyok egyedül. Testemet, ahogy csak tudtam hozzá préseltem, karomat még a dereka körül is körbe futtattam és csak élveztem a közelségét. Kívülről valószínűleg úgy​ tűnhettünk,mintha egy szerelmesen andalgó pár lennénk, de a látszat mögött sokkal több rejlett. Séta közben Matt egyszer csak megállt én pedig meglepetten néztem fel rá.

- Itt lakom. Gyere, adok egy pulcsit, mert meg fogsz fagyni mire haza kísérlek - irányított a bejárat felé. Rögtön megrémültem, s nem azért, mert nem bízok benne, hanem azért mert magamban nem bíztam. Tudtam, hogy ma nem vagyok önmagam, a minden mérlegelő Ebonyt elzártam magamban. Szó nélkül mentem fel Matthez kijelentésére csupán egy aprót bólintottam. A régies épület bejáratánál azonban megtorpantam. Féltem az érzéseimtől, féltem attól, ha be egyek, olyan teszek, amit egy házas nőnek nem szabad. Matt túl sok érzelmet váltott ki belőlem már így is. Hezitáltam, a képzeletbeli mérleg ott lebegett a szemem előtt. Bemenjek vagy sem, ha bemegyek, már nem tudok majd nemet mondani, nem tudom majd kontrollálni magam, hiába volt benne a pakliban, hogy Matt invitálása teljes mértékben ártalmatlan és hátsó szándéktól mentes. Az eddig elfojtott vágy Matt iránt mintha megsokszorozódott volna. Hezitáltam. Maradjak vagy menjek. Menjek vagy maradjak. Csak álltam a küszöbön.

- Na mi az, nem jössz? Nem eszlek meg... - Szólt utánam Matt miután kinyitotta a bejárati ajtót és felkapcsolta a villanyt a helységben. Nekem pedig nem kellett több, a lábam vitt magától és döntöttem. Bemegyek.