A felkelő nap fénye ébresztett fel. Mocorogtam egy kicsit, próbáltam elfordulni az ablaktól, de nem sikerült. Charlie olyan erősen szorított magához, hogy ez esélytelen volt. Hunyorogva nyitottam ki a szemem, így szembe néztem az alvó fiúval.

Minden egyes alkalommal rácsodálkozok, hogyan képes ilyen édesen aludni. Az arca alig pár centire volt az enyémtől. Halkan szuszogott, az ajkai enyhén elnyíltak. Ahogy az arcát tanulmányoztam, felfedeztem néhány apró szeplőt az orra körül.

Elkezdtem az orrát puszilgatni, majd lefelé egészen az arcéléig. Áttértem az állára, ott is apró csókokkal hintettem be a borostás bőrét.

-Ne hagyd abba. -morogta Charlie a reggeli rekedtes hangján, én pedig halkan felkuncogtam és elhúzódtam tőle.

-Szia. -suttogtam.

-Abbahagytad. -biggyesztette le a száját. Kuncogva nyomtam egy apró csókot a szájára. -De tetszett ez az ébresztés.

-Persze, mert most nem egy pohár vízzel öntöttelek le. -forgattam a szemem.

-Na az ritka gonosz húzás volt. Főleg, mert előtte pár órával dőltem ki.

-Tényleg, mikor aludtál el? -simítottam végig a sötét borostáján.

-Alig húsz perccel utánad. -vigyorgott rám.

-Hogyan?

-Hívtam egy nővért, akitől kaptam altatót. -vonta meg a vállát. -Amúgy nagyon édesen aludtál, amit a nővér is megjegyzett. -pöckölte meg az orrom.

-Legalább tényleg tudtál aludni. Bocsi hogy felkeltetelek. -bújtam a mellkasához.

-Semmi baj. Jobban szeretem veled tölteni az időm. -a fejét az enyémre hajtotta és belepuszilt a hajamba.

-Mit szeretnél csinálni? -kérdeztem a mellkasától.

-Nincs túl sok opcióm, úgyhogy olvasok. Te mit szeretnél?

-Addig ölellek míg el nem ájulsz. -vigyorodtam el.

-Szadista vagy. -röhögött ki, majd elengedett és megfordult, hogy felvegye a könyvét.

-Fel kéne állítani a támlát. -jegyeztem meg.

-Hát, valami már kezd felállni... -húzkodta a szemöldökét, közben pedig pimaszul vigyorgott rám.

-Kanos állat. -vágtam egymás után többször a karjára.

-Oké, befejeztem. Ne ütögess már! -nevetett, majd elkapta a csuklómat. -Amúgy jó ötlet. Hogyan kell? -nézett körbe.

-Szerintem ezzel. -nyújtottam felé egy távirányítót, ami az egyik gépen pihent.

-Akkor... ez a gomb? -nyomta le. Hirtelen elkezdett a lábrésze emelkedni.

-Állítsd le! -kiáltottam. Lenyomott valamilyen gombot, amitől megállt az ágy, majd mégegyet amitől visszament.

-Szerintem hanyagoljuk. -dobta el a távirányítót az ágy végébe.

-Jó ötlet. -értettem vele egyet. -Megint álmos vagyok. -ásítottam.

-Akkor megint alhatsz.

-Lehet hogy kéne. Legyél a párnááám. -tártam szét a karom.

-Gyere ide te kis avokádó. -húzott magához. Szorosan hozzábújtam, a fejemet a mellkasán pihentettem, a karomat átvetettem a hasán. Charlie az egyik kezét a derekamra simítottam, majd kinyitotta a mellette fekvő könyvet és elkezdte olvasni. Pár percig még figyeltem ahogy olvas, majd lecsukódott a szemem és elnyomott az álom.

Hirtelen megint a fürdőszobában találtam magam. Charlie ugyanúgy a fürdőben volt, a karja szétvágva. Most nem a kádban volt, a szőnyegen feküdt. A karjaiból ömlött a vér, a bőre szó szerint hullasápadt volt. Az alatta lévő világos bézs szőnyeg szinte itta magába a vért.

Ahogyan közelebb léptem hozzá, észrevettem hogy nyitva van a szeme. Élettelenül meredt a plafonra. A gyönyörű borostyánszínű szeméből kimúlt a csillogás.

A következő pillanatban megváltozott a helyszín. Egy ravatalozóban álltam, körülöttem néhány ember. Mindenki feketében volt. Észrevettem tőlem pár méterre egy nyitott fedelű koporsót. Félve léptem közelebb, de nem kellett volna.

A koporsóban Charlie feküdt. Szmokingba öltöztették, a haját hátranyalták. A koporsóban a halott barátom feküdt. Felsikítottam.

Charlie

Bee már órák óta aludt, miközben én olvastam. Egész idő alatt meg sem moccant, ám egyszer csak fészkelődni kezdett. A légzése szaporább lett és akadozva kapkodta a levegőt. Összevontam a szemöldököm, majd letettem a könyvet az ágy mellett álló fehér szekrényre. Éppen megsimítottam volna az arcát és felkeltettem volna, amikor elkezdett sikítozni és vergődni.

Azt sem tudtam mit tegyek. Az tiszta, hogy rémálma van, de nem tudtam hogy mi a teendő ilyenkor. Hirtelen kaptam a rázkódó teste után, de túl hirtelen. Az infúzió kiszakadt a könyökhajlatomból, de nem törődtem vele.

-Bee, ébredj fel! Csak álmodsz, kelj fel! -próbáltam lefogni a karjánál fogva. Nagyon remegett, ezért magam alátepertem és ráültem a csípőjére. Egyszer csak kipattant a szeme. A tekintete ide-oda cikázott és rémesen zavart volt. A teste elernyedt, de a sebes légzése nem csillapodott.

-Hol vagyok? -kérdezte remegő hangon, miután a tekintete megállapodott rajtam. Nagyon lihegett és az egész teste verejtékben úszott.

-Semmi baj nincs. Biztonságban vagy. -próbáltam megnyugtatni.

-Te... én azt hittem... én... olyan borzasztó volt! -sírta el magát. Leszálltam róla, majd magamhoz húztam és szorosan átöleltem. Belémcsimpaszkodott, annyira, hogy alig bírtam levegőt venni, de nem szóltam rá. Az egyik kezével a hátát, a másikkal a haját simogattam. Halkan csitítgattam, de egyre jobban zokogott.

-Nyugodj meg. Nincs semmi baj. Itt vagyok. -suttogtam, majd óvatosan elkezdtem ringatni, hátha segít. Szépen lassan alábbhagyott a sírása, hamarosan már csak a hüppögését hallottam. Még egy darabig ölelgettem, időnként a hajába vagy a vállára nyomtam egy-egy csókot, aztán amint megbizonyosodtam róla, hogy jobban van, eltoltam magamtól egy picit, hogy láthassam az arcát.

-Rémálmod volt? -kérdeztem halkan, ő pedig lehajtott fejjel bólintott. Az egyik kezemet az álla alá csúsztattam és megemeltem a fejét. Rám emelte a tekintetét, nekem pedig a szívem szakadt meg a könnyben úszó kék szemei láttán.

-Elmeséled? -fogtam a kezembe az övét. Válasz gyanánt vadul csóválta a fejét és halkan szipogott.

-Jobb ha elmondod. Akkor segíteni is tudok. -az arcát a két kezem közé vettem. De ahogyan hozzáértem, rögtön összerándult. -Kérlek.

-De... nagyon nem fogsz neki örülni. -szipogott továbbra is.

-Csak mondd el. -biztattam mosolyogva, hátha ez erőt ad neki.

-Én... először a fürdőben voltunk. Ugyanaz volt, mint... tudod. -sütötte le a szemét. -Aztán...egy ravatalozóban voltam, körülöttem gyászoló emberekkel... és magam mellett egy koporsóval. -remegett a hangja. Láttam rajta hogy megint sírni fog.

-Ki volt a koporsóban? -kérdeztem halkan, de sejtettem a választ.

-Te... -suttogta. Tudtam hogy ezt fogja mondani, de azért éreztem hogy lesápadok. Bee rámnézett, és ahogyan meglátta az arckifejezésem, újra elkezdtek folyni a könnyei.

-Ne haragudj. -húztam magamhoz. A nyakamba fúrta az arcát és elfojtva zokogott.-Az egész az én hibám. Annyira egy idióta voltam. -ökölbe szorult a kezem. -Szeretlek, oké? Tudom hogy borzalmas döntés volt, de nem tudom visszacsinálni, hiába is szeretném.

-Minden rendben? -nyitott be egy nővér. -Sikítást hallottam.

-Igen, csak rosszat álmodott. -vetettem oda félvárról, közben pedig folyamatosan a hátát simogattam.

-Akkor... nem is zavarok tovább. -mosolygott ránk, majd kiment az ajtón.

-Nézz rám. Kérlek. -abbahagytam a háta simogatását. Lassan elhúzódott és a vörös szemeivel rámnézett.

-Igen?

-Nagyon szeretlek. El sem hinnéd hogy mennyire. Komolyan. De próbálj meg nem ezen őrlődni. Ne tedd, mert ezzel csak magadat emészted. Rendben? -újra a kezeimbe vettem az arcát, de most nem rázkódott össze. Egy picit elmosolyodtam.

-Meg.. megpróbálom. -az arcán egy halvány mosolyféle játszódott.

-Annyira imádlak. -odahajoltam hozzá és óvatosan megcsókoltam. Bár visszacsókolt, de elég hamar elhúzódott. Értetlenül meredtem rá.

-Öltözz kérlek át. -mondta, közben pedig a kócos hajamba túrt.

-Minek? -ráncoltam a homlokom.

-Rémesen áll ez a kék valami. -nézett végig rajtam nevetve.

-Mindig megnő melletted az önbizalmam. -forgattam meg a szemeim, de azért kiszálltam az ágyból. Felvettem a sporttáskát a földről, majd az ajtóhoz siettem és kulcsra zártam. Visszabaktattam a táskához és kihalásztam belőle néhány darabot.

-Menjek át a fürdőbe, vagy... -kérdezte Bee, de már a mondat felénél lehúztam magamról azt kék borzalmat. Felhúztam egy alsógatyát meg egy melegítőt, majd még kikaptam a kedvenc pulcsimat a táskából és újra kinyitottam a kórterem ajtaját.

-Most mi van? -sétáltam vissza hozzá. Bee kigúvadt szemekkel meredt rám, az arca pedig egy paradicsom színével vetekdett. -Nem csak neked szabad kínozni a másikat. -vigyorogtam rá.

-Kihalok rajtad. -fogta a fejét. Röhögve ültem le elé, majd finoman ledöntöttem az ágyon és felé másztam.

-Kár. Pedig ritka állatfaj vagy.

-Fulladj meg. -nyújtotta rám a nyelvét, mire én közelebb hajoltam hozzá és beleharaptam.

-Egy kis majom vagy. -csókoltam meg. Két kézzel túrt a hajamba és úgy húzott le magához. Hevesebben csókoltam meg, ő pedig még vadabbul viszonozta.

-Nem azt mondtad hogy akárki benyithat? -suttogtam két csók között.

-Ne beszélj... -a kezeivel végigsimított a két karomon és a kötéseimen, így azon is, amelyikből kiszakadt az infúzió. Amikor hozzáért, hangosan felszisszentem, ő pedig ijedten húzódott el.

-Mi történt? -kérdezte rémülten. Sóhajtva húzódtam hátra.

-Semmi,csak kijött az infúzió és fáj a helye. -dörzsölgettem a könyökhajlatom. Bee elütötte onnan a kezem és a sebet nézegette.

-Hívok egy nővért.

-Fölösleges. -ingattam a fejem.

-Nem csak a seb miatt. Az infúziót sem kapod így meg. -finoman végigsimított a seben, majd a kötéseken is, egészen a kezemig, ahol összefűzte az ujjainkat.

-Oké, hívok egyet. -sóhajtottam egyet, majd a gombhoz nyújtózkodtam és hívtam egy nővért. Ugyanaz a nő jött be, mint az előbb, a sikításnál.

-Segíthetek?

-Kijött az infúzió a karomból. -közöltem. A nővér összevont szemöldökkel lépett közelebb, majd a kezébe vette a karomat.

-Ide nem tudom visszaszúrni az infúziós tűt. A kézfejedbe kell. Egy pillanat és jövök. Addig húzz fel egy pólót vagy valamit. -szaladt ki.

-Elszökök. -nyeltem egy nagyot, miközben elkezdtem felhúzni a mellettem fekvő pulcsit.

-Mert?

-Belém aztán semmilyen tűt nem szúr.

-Félsz a tűktől? -hitetlenkedett.

-Igen, félek. -tettem keresztbe az immáron pulcsiba bújtatott karjaimat, ő pedig hangosan felnevetett.

-Hát ez nagyon édes. -nevetgélt.

-Nem az. -durciztam be.

-Dehogynem. -kócolta össze az így is rémesen kócos hajam. -Jé, és már meg is jött az ápoló.

-Francba. -morgolódtam és feltűrtem a kék pulóver ujját.

-Esetleg félsz a tűktől? -először lefertőtlenítette a sebet és egy ragtapaszt ragasztott rá, utána a kézfejemen is lefertőtlenített egy felületet.

-Hát, ami azt illeti... igen. -vallottam be vonakodva.

-Akkor jobb ha nem nézed. -készítette elő a tűt. A szívem a torkomban dobogott és levert a víz. -Esetleg a barátnőd segíthetne. Megfoghatná a kezed, vagy hasonló.

Bociszemekkel nézte Bee-re, hátha veszi a lapot és segít. Szerencsére leesett neki, hogy itt helyben megpusztulok ha nem segít. Nevetve kúszott közelebb hozzám és átölelt. Hálásan fúrtam a nyakába a fejem, ő pedig átölelt és a hajamba turkált. Összeszorított szemmel vártam a tűszúrást, ami egy váratlan pillanatban jött. Beharaptam az alsóajkam és próbáltam nem elképzelni a jelenetet.

-Kész vagyunk. -szólalt meg az ápoló olyan két perccel később. Felemeltem a fejem és hálásan néztem rá.

-Köszönöm. Erre már megpróbálok vigyázni.

-Nem tesz semmit. Esetleg más probléma?

-Nincsen. -mosolygott rá a barátnőm.

-Akkor sziasztok. -köszönt el, és futólépésben távozott.

-Ugye nem fogsz hányni? -fürkészett Bee gyanakodva.

-Szerintem nem.

-Csak túlélted. -boxolt a karomba. Válasz helyett csak kinyújtottam rá a nyelvem. -Ne nyújtogasd mert leharapom.

-Dehogy harapod. -húztam az ölembe. Addig fészkelődött, míg szemben nem ült velem, a karjaival pedig átkulcsolta a derekam.

-Igazad van. A nyelvedet megkímélem. A golyóidat vágom le. -vigyorgott rám.

-És hogyan szeretnéd kivitelezni? -öleltem át a derekát.

-Még kitalálom, de tudod hogy megoldom. -hajolt közelebb.

-Hát persze hogy megoldod. Olyan találékony vagy. -gúnyolódtam halkan. Olyan közel hajoltam hozzá, hogy csak pár centi választotta el az arcunkat.

-Megmutassam mennyire? -incselkedett. Már majdnem összeértek az ajkain, én pedig készültem hogy megcsókolom, erre elfordította a fejét és végignyalta az arcom.

-Te kis nyomi. -húztam össze a szemem. Felkuncogott én pedig azonnal megcsókoltam.