A következő pillanatban megéreztem az ajkait az enyémeken.

Lassú folyamat volt, de így volt jó. A szánkat először csak egymásnak érintettük, megadva a lehetőséget a másiknak, hogy elhúzódjon.

De egyikünk sem húzódott el. Utána átment egy gyengéd, finom csókba. Lassan mozgattuk ajkainkat. A keze az arcomra tévedt, finoman cirogatta. Ahol hozzámért, bizseregni kezdett a bőröm. Az ajkai édesek voltak és végtelenül puhák.

Végül a lágy csókból egy eszméletlen csókcsata alakut ki.

Erőszakosan és szenvedélyesen csók volt már, az előbbi finomkodásnak nyoma sem maradt. Charlie keze lecsúszott a csípőmig, majd valahogyan eljutott a fenekemig, amibe erősen belemarkolt. A meglepetéstől felnyögtem, bele a csókunkba. Ezt kihasználva becsúsztatta a nyelvét a számba. Én sem voltam tétlen, két kézzel durván markoltam a hajába, meghúzva a puha tincseit, mire belemorgott a számba.

Elképzelni sem tudom, mennyi időt töltöttünk el egymás szájában, de egyszer csak elváltunk. Gyorsan kapkodtam a levegőt, hirtelen nagyon melegem lett, valamint zavarban voltam. Nem is kicsit. Felnéztem a borostyánszemű fiúra. A haja zilált és leginkább egy szénakazalra emlékeztet. Az arca vörös, a szeme elsötétült a vágytól. Ő is lihegett, majd visszadőlt mellém.

Életem legjobb csókja volt. És újra át akarom élni.

De csak barátok vagyunk, nem?

Charlie-ra néztem, aki szintén engem nézett.

Barátok, nem?

Lehet hogy nem.

2 szépséges hónappal később

-Charlie, gyere már! A faszom fog ezzel szarakodni! -üvöltöttem neki ki a konyhámból, ő pedig egy percen belül megjelent egy zacskó... valamivel.

-Nyugi már, itt vagyok. -mondta, majd lerakta a szatyrot a pultra.

-Nyakig turkálok a kibaszott banánban, szóval nincs nyugi! Hoztál valami normális gyümölcsöt vagy zöldséget? -kérdeztem idegbetegül.

És mit is csinálunk éppen?

Vettünk egy kibaszott smoothie készítőt, mert miért is ne alapon. Ő imádja, én még nem ittam, szóval randalíroztnk egy kicsit a bevásárlóközpontban és végül elhoztuk ezt a sárga kis csodát. Csak hát ebbe a szarba gyümölcs is kell, amiből nekem csak banánom van, úgyhogy a hülyéje elment venni... a franc se tudja mit. Én pedig okos gyerekként nekiálltam banánt hámozni és szelni, csak hát, nem vagyok egy konyhatündér. És ezzel mindent elmondtam.

-Mekkora balfasz vagy.-röhögött ki. -De ne parázz, hoztam mindent. Van itt alma, eper, mangó, avokádó, répa... -pakolgatta ki őket.

-Ez az egész a te hibád. Szóval baszd meg. És segíthetsz majd eltakarítani.

-Mi lenne ha megcsinálnám te pedig Spongyabobot néznél? Úgy legalább iható lesz, és a gépet sem baszod el. -villantott rám egy angyali mosolyt.

-Utállak. -indultam ki a konyhából egyenesen a fürdőbe. Ott lemostam magamról a hülye banánt, majd elmentem felhúzni egy tiszta pólót, és végül a szeretett kanapémon kötöttem ki. Magamra húztam a takarómat és belemerültem a kedvenc sorozatomba.

Franc se tudja mennyi idő múlva megjelent Charlie, a fején egy óriási vigyorral, a kezében pedig két pohár valamivel. Az egyik zöld volt, a másik pedig rózsaszín. Gyanúsan méregettem őket.

-Melyikben van a méreg? -ültem fel.

-Örülök hogy bízol bennem. -helyezkedett el mellettem. -Melyiket kéred?

-Legyen a rózsaszín. A zöld a hányásra emlékeztet.

-Miért, a rózsaszín mire?

-Unikornishányásra. -vettem ki a kezéből a poharat, majd egy jó nagyot húztam belőle. Amint megéreztem az ízét, muszáj volt kiköpnöm. Sajnos egyenesen Charlie pólójára landolt a smoothie.

-Baszki Bee! -ugrott fel.

-Te mangót is tettél bele?!

-Aha, mert?

-Utálom a mangót. -jelentettem ki, majd végignéztem az amúgy fehér pólóján, amit eláztatott az unikornoshányás.

-Hozol nekem egy pólót? -kérdezte.

-Hol a táskád? -sóhajtottam.

-A szobádban, asszem az ajtó mellett.

Kelletlenül feltápászkodtam, majd bementem a kis birodalmamba. A falakon egyre több festmény lett, sőt, Charlie-val készítettünk egy graffitit. Ó, és beszereztem egy nagyobb matracot, mert éjszaka folyton leestem róla.

Az oldaltáskája valóban az ajtó mellett volt. Kicipzároztam, majd nekiálltam turkálni benne. Hirtelen egy kicsi, henger alakú tárgy került a kezembe, amit ki is vettem. Amint megláttam, belém szorult a levegő.

Egy narancssárga gyógyszeres doboz volt, rajta a nevével. Közelebbről is megvizsgáltam és megpillantottam a gyógyszer nevét. Escitalopram.

Gyorsan magamhoz vettem a laptopomat az ágyról, felcsaptam a tetejét és beírtam a keresőbe a gyógyszer nevét. Egy orvosi oldalt hozott ki, rajta a gyógyszerrel és a leírással.

Név: Escitalopram

Típus: antidepresszáns

Felhasználás: súlyos vagy mániákus depresszió ellen, öngyilkossággal próbálkozó személyeknek

Csak orvosi recepttel váltható ki!

Mi a fasz?

Miért kéne Charlie-nak ilyen gyógyszer?

Súlyos vagy mániákus depresszió.

Ezek a szavak vízhangoztak a fejemben. Charlie depressziós? Öngyilkossági kísérlet? Az nem létezik. Ez a srác majd kicsattan az életkedvtől.

Vagy ez csak az antidepresszáns hatása?

-Bee, megkaphatom végre a... -nyitott be a szobába Charlie, de megakadt. Gyorsan lecsaptam a laptop tetejét, de a kis dobozt nem tudtam eldobni. Az ujjaim között szorongattam.

-Ez mégis mi? -megremegett a hangom.

Depresszió.

-Ezt hol találtad? -hirtelen rideg lett, a hangjából minden vidámság eltűnt.

Öngyilkosság.

-Ez mégis mi a fasz?! -emeltem meg a hangom.

Nem tudtam tisztán gondolkodni. Meg kellett tudnom mi az.

-Charlie. Miért van nálad antidepresszáns? -próbáltam lenyugodni, de valahogy nem sikerült. Stresszhelyzetben nagyon nehéz nem leblokkolni, ez pedig nagyon durván idegölő szituáció.

-Nem... nem az enyém. -makogott.

-Rá van írva a neved! Charles kikúrt Harper! Szóval kérdezem mégegyszer, mi a rohadt tevefaszt keres ez nálad?!

Charlie pár másodperc alatt mellettem termett, majd kikapta a kezemből a gyógyszert. A gyógyszerét.

-Nem tartozik rád. -sziszegte idegesen.

-De igen, kurvára rám is tartozik! Te vagy a legjobb barátom, nem titkolhatsz el előlem ilyeneket! -üvöltöttem neki.

-Legjobb barát. Hát persze. Most komolyan, neked ennyire nem jelentett semmit? -kiáltotta vissza.

-Micsoda Charlie? Mi nem jelentett nekem semmit?

-Az a kibaszott csók bazdmeg! Két hónapja kurvára megcsókoltalak azon a kanapén, de te azóta sem beszélsz róla, sőt, mintha egyenesen leszarnád! Egyáltalán emlékszel még rá? -teljesen kikelt magából.

-Neked jelentett valamit?

-Nekem kurvára igen. De ahogy látom, neked semmit.

-Én... én nem tudom. De kibaszottul nem válaszoltál a kérdésemre! Miért van nálad antidepresszáns? -álltam fel.

-MERT SZÜKSÉGEM VAN ARRA A SZARRA, AZÉRT! -üvöltötte.

-És mégis miért? He? Miért kéne neked ilyen gyógyszer? -húztam össze a szemem.

Igazából nem akartam hallani. Egy részem nem akartam hogy kimondja. De egy másik igen.

-Elárulok egy érdekességet magamról. Képzeld el, kedves Bee, DEPRESSZIÓS VAGYOK! -tárta szét a karjait.

Depressziós vagyok.

-De-depressziós? -alig bírtam kinyögni.

-Igen, orvosilag diagnosztizált. Sőt, csak hogy fokozzam, ez nem a kis kamaszkori depresszió. Mániákus depressziós vagyok! Hát nem fantasztikus? -gúnyolódott.

-De... egyáltalán nem látszik rajtad. Ez nem lehet. -ingattam a fejemet.

-Nem lehet? Ó, dehogynem! Elmondjam milyen egy napom? Szar! Rohadt szar! Felébredek és érzem hogy... hogy üres vagyok. Csak fekszek és meredek magam elé. Sőt, az egész életem egy nagy szar! Lélegzek és létezek, de miért? Nincs senkim! -tárta szét a karjait. -A szüleim leszarnak. Én vagyok az egyetlen kicseszett gyerekük, de basszus, beteg vagyok! Kezelés a kibaszott gyereknek, gyógyszerek...Tönkretettem az életüket. Mindenkiét tönkreteszem akihez közöm van. Mindenki utál. Őszintén, ha most leugranék valahonnan, felkötném magam, bevennék egy marok gyógyszert vagy eret vágnék, SENKIT nem érdekelne! SENKIT! -könnycseppek gördültek le az arcán.

-Nem utál mindenki. Én nem utállak. -sírás közeli állapotban voltam, amire még egy lapáttal rátett a síró srác.

Charlie arcán forró könnyek folytak végig. Összeszorította a szemét, de ez sem segített.

-Miért nem mondtad el? Segíthettem volna, nem? -az én szemeből is kibuggyant egy csepp, majd követte további millió.

-Miért nem mondtam el? Mégis hogyan? Szia, Charles vagyok, mániákus depressziós, evés és alvászavarokkal, valamint dühkitörésekkel és hangulatingadozásokkal, ó, és gyógyszerekkel tömöm magam. Téged hogy hívnak? -affektált gúnyosan. Utálom ha szarkasztikusan beszél egy komoly helyzetekben. -És segíteni? Évekig jártam egyik orvostól a másikig! Három pszichológusom és két pszichiáterem volt eddig! Te hogyan segíthettél volna, ha nekik sem ment? -kiabálta.

-Nem tudom, de valahogy biztos!

-Rajtam senki sem segíthet. Maga vagyok a megtestesült reménytelenség. Ezért nincsenek barátaim. Hogyan bírna el akárki egy ekkora terhet?

-Te hogyan bírod?

-Gyógyszerekkel tömöm magam. Konkrétan be vagyok drogozva. Szerinted? -fújtatott.

-Azért csókoltál meg, mert be voltál gyógyszerezve?

-Addigra elmúlt a hatása. Én csókoltalak meg, a depressziós faszkalap.

-Segíteni akarok neked. -makacskodtam. Nem lehet, hogy esélytelen.

-Hát nem érted? Rajtam nem segíthetsz! Senki sem tud! Egy utolsó rohadék vagyok, aki ráadásul még beteg is! Nyugodtan lehet utálni. Én is azt teszem.

-Rendben, Charles. -hangsúlyoztam ki a rendes nevét. - Akkor mire vársz még? Húzz a francba! Hagyj itt! Gyerünk! -már majdnem zokogtam. Elvesztem a legfontosabb embert az életemben.

Charlie arcán fájdalom mutatkozott. Aztán hátatforított és kisétált.

Nem csak a helységből, az életemből is.

Én pedig összetörtem.

q