-Menj már, tényleg megleszek. -lökdöstem ki köhögve az ajtón.

-Ha rosszul vagy, azonnal hívj fel és jövök. Értve vagyok? -fogta két keze közé az arcom. Szemforgatva bólogattam. Charlie mosolyogva érintette az ajkait az enyémekhez, én pedig átöleltem a derekát és úgy húztam közelebb magamhoz.

-Hazafele ugorj be a kínaiba. -nyomtam egy puszit a szájára.

-A gyógyszereid mind megvannak?

-Igen, de te el fogsz késni. -noszogattam.

-Oké, megyek már. Látom nem látsz szívesen. -sóhajtott drámaian, majd lebiggyesztette az ajkait és duzzogó arcot vágott. Gyorsan magamhoz húzta még egy utolsó csókra, amit örömmel fogadott.

-Siess haza. -suttogtam.

-Vigyázz magadra. -nyomott egy puszit a homlokomra, majd elengedte az arcom, megfordult és lekocogott a lépcsőn. Sóhajtva mentem vissza a lakásba, az ajtót hangosan becsapva magam mögött.

Tegnap már sikerült elküldenem a suliba, bármennyire is ellenkezett. Nem akart itthagyni, mert félt hogy bajom lesz, rosszul leszek vagy akármi. Addig csesztettem, amíg be nem adta a derekát, így több mint egy hét kihagyás után ma már másodszorra ment suliba. Szerencsére péntek van, így legalább hamar hazajön.

Leheveredtem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Unottan kapcsolgattam a csatornák között, valami érdekes után kutatva. Megállapodtam egy random csatornán, csak hogy némi háttérzaj legyen, majd felkeltem és a konyhába totyogtam.

Charlie egyik kikötése az volt, hogy főz nekem kaját, mert tudja, hogy magamtól esetleg elfelejtenék enni. A tűzhelyen volt három edény. Az egyikben rizs volt, a másikban valamilyen leves, az utolsóban pedig meggymártás. Ezutóbbit én könyörögtem ki, csak mert imádom nézni ahogyan főz.

Kivettem egy tányérba egy nagy adag rizst, majd a szekrényből elővettem egy befőttesüvegnyi csemegeuborkát és kivettem belőle jó pár darabot, bele a tányérba. Szereztem egy villát, majd elégedetten visszasétáltam a kanapémra és befészkeltem magam. Imádok Charlie meleg cuccaiban parádézni, annyira kényelmesek. Most is az egyik lenyúlt pólójában feszítettem. Folytattam a csatornakeresést, aztán találtam egy érdekes műsort. Valami fodrászos téma volt, extrém hajakat csináltak az embereknek. A székben ülő lánynak élénk világoskékre festették a haját, nekem pedig a földet súrolta az állam. Atya ég, nekem ilyen haj kell!

Magamhoz vettem a telefonom és rákerestem az otthoni hajfestésre. Először ki kellene szőkítenem a hajam, ami mivel viszonylag sötét, lehet hogy két szőkítést igényel. Olvasgattam a tapasztalatokat, és azonnal el is ment tőle a kedvem. Az esetek nagy részében konkrétan a hajuk felétő szabadultak meg, és nem feltétlen a hosszából.

Csalódottan zártam le a képernyőt. Hacsak nem megyek egy normális fodrászhoz, akkor bizony marad a szokásos barna hajam. Mondjuk... vajon Charlie mit szólna hozzá? Szinte tuti, hogy kiakadna. Azért gondoltam, megkérdezem, hátha valami fatális tévedés miatt tetszene neki az ötlet.

Megnéztem az időt, és elégedetten állapítottam meg, hogy pont szünet van a suliban, az első órájáról már kicsöngettek. Mielőtt meggondoltam volna magamat, gyorsan benyomtam a hívást. Alig csöngött ki kétszer a telefon, már fel is vette.

-Megyek haza. -szólt bele köszönés nélkül.

-Nem kell, nincs semmi bajom. -nevettem fel. -Csak kérdezni akarok valamit.

-Mondjad.

-Mit szólnál, ha... -kezdtem bele. -Kék lenne a hajam?

-Nem. -jelentette ki határozottan.

-Miért? -kérdeztem durcásan. Számítottam rá, hogy meg akarja tiltani, de attól még szarul esik.

-Bee, megértem hogy tetszik, de most őszintén. Kék haj? Tényleg? Ennyi erővel lehetne rózsaszín is. Egyáltalán minek akarod befesteni a hajad? Tök jó a színe így is. -magyarázta. Próbálta megváltoztatni a véleményemet, mint mindig, amikor ellent mondtam neki.

-Jó, megértettem. Nem is zavarlak tovább. -mondtam gyászos hangon, miközben lebiggyesztettem az ajkaimat.

-Bee, ne csináld ezt. -sóhajtott.

-Nem, hagyjuk. Majd gyere, ha vége van az óráidnak. Szia, szeretlek. -nyomtam ki a telefont. Nem is érdekelt a válasza. Folyton megvétózza az ötleteimet, még akkor is, amikor amúgy tök jó lenne. Most például a kék haj. Ha nem tetszik, visszafestethetném, amikor csak akarnám.

Abban a pillanatban döntöttem el, hogy leszarom a véleményét, és valamikor befestem kékre a hajam, sőt, lehet megint le is vágatom. Megint beleéltem magam, kicsit túlzottan is, így kikerestem a fodrászom számát és foglaltam időpontot két hét múlvára. Hogy én ezért mit kapok majd tőle...

»»»

Az órák lassan teltek, de mondhatni hamar eljött a tanítás vége. Mikor halk kopogást hallottam az ajtón, izgatottan pattantam fel. Odasiettem és feltéptem az ajtót, majd a meglepett barátom nyakába vetettem magam. Hiányzott, na.

-Mi van törpe? -kuncogott fel.

-Annyira unatkoztam egész nap. -panaszkodtam. Charlie közben finoman belöködött a lakásba és nekiállt vetkőzni. -Nem tudok mit kezdeni magammal.

-Na majd én kezdek veled valamit. -vigyorodott el, majd felém indult, hevesen megcsókolt és a falnak nyomott. Konkrétan összepréselt, de valahogy nem tudott zavarni. -Most mondd hogy unatkozol. -suttogta az ajkaimra.

-Uncsi vagy. -kuncogtam fel. Hirtelen elhúzódott és sértetten nézett rám.

-Kikérem magamnak. Sziporkázó személyiségem van. -fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt.

-Nekem pedig tudod mim lesz? -karoltam át a nyakát. -Kék hajam. -nyomtam egy puszit a nyakára.

-Már megmondtam, hogy nem. -akadékoskodott.

-Charlie, neked nem mindegy hogy milyen színű hajat csesztethetsz? -vontam fel a szemöldököm.

-Nem, mert az összkép a fontos. -ölelte át a derekam. -Gondolj bele, ha kiszőkíteném vagy feketére festeném a hajam. Nem akadnál ki?

-Ha szeretnéd, és azért festenéd be, akkor nem. -adtam meg azonnal a választ. Részben azért mondtam ezt, mert igaz volt, részben pedig, mert ezzel csak méginkább húzhatom az agyát.

-Bee, miért? Miért, miért, miért? -sóhajtott mélyen, a homlokát az enyémnek döntve.

-Mit miért?

-Komolyan ennyire szereted, ha kijövök a sordomból?

-Nem szeretem, de tudtommal nem valami beteg daddy kink kapcsolatban vagyunk, ahol úgy parancsolgatsz és tiltasz meg nekem dolgokat, mintha az apám lennél. -jegyeztem meg.

-Térjünk vissza rá később, oké? -mentette ki magát Charlie.

-Persze. -forgattam meg a szemeimet. Charlie, ha tudnád, hogy két hét múlva milyen késő lesz... magamban mosolyogtam ezen egy kicsit. -Milyen volt a suli?

-Ha nem szólsz, el is felejtettem volna. -csettintett. Furcsán méregettem, de pillanatokon belül máris megkaptam a magyarázatot. -Leadtam az egyetemi jelentkezésemet. -vigyorodott el.

-Nem mondod. -lepődtem meg. -És mi leszel? Orvos? Töritanár? Bölcsész? -találgattam nevetve.

-Hát... jogász. -vont vállat szerényen.

-Szóval a leendő dr Harper áll előttem? -húzogattam a szemöldököm, miközben kicsit közelebb araszoltam az arcához.

-Az ám. Te pedig tudod mi leszel? -hajolt a fülemhez. -Mrs. Harper. -suttogta, majd finoman a fülcimpámba harapott, mire felsóhajtottam. Hmm... doktor Harper. Egyáltalán nem hangzik rosszul, sőt.

-Hoztál enni? -túrtam a puha tincsei közé.

-Ha hagytad volna, hogy bejöjjek a lakásba, mielőtt letámadtál volna, akkor szívesen odaadtam volna. -sóhajtott. -Ott van a bakancsom mellett.

-Angyal vagy. -csókoltam meg az állát, majd kibújtam a karjai közül és felkaptam a földön fekvő papírzacskót. Kíváncsian kinyitottam, mire isteni illatok csaptak meg. -Miket hoztál? -indultam be a konyhába. A zacskóban dobozok sorakoztak egymás hátán, így nem tudtam megállapítani.

-Neked szecsuánit és szerencsesütit, magamnak rákszirmot, tavaszi tekercset és rákot rizzsel. -követett. Amint lepakoltam a konyhapultra, rögtön mellettem termett és átölelte a derekam, miközben segített kipakolni.

-Szóval nekem is hoztál rákot és nyári tekercset. -nyitogattam ki a fehér dobozkákat.

-Tavaszi tekercset. -javított ki.

-Lényegtelen. -legyintettem. Tavaszi vagy nyári, nem mindegy?

-Kis butus. -kuncogott, majd a fülem mögötti kis bőrt kezdte puszilgatni. -Volt ma lázad?

-Nem. -csóváltam a fejem. -Már csak köhögök és fáj a tüdőm, de ennyi.

-Hála égnek. -motyogta a hajamba. -Megnézünk egy filmet? -cirogatta meg a hasam.

-Neked nem kell jogszabályokat magolnod? -fordultam hátra vigyorogva.

-Még nem vettek fel. -röhögött. -De ne nagyon várd, hogy elkezdjek tanulni. Rettenetesen hisztis vagyok, ha nem hagynak ilyenkor békén.

-Mert amúgy nem vagy hisztis.

-Szerinted az vagyok? -tátotta el a száját.

-Igen. -bólogattam. -Néha olyan vagy, mint egy klimaxos nő. De alapból meg imádnivaló és nagyon édes vagy. -vigyorogtam hátra, majd a kezemet az arcára simítottam és finoman megcsókoltam.

-Akkor nézünk valamit? -tért vissza a kérdésére Charlie. -Ha nagyon szeretnéd, nézhetünk horrort is. -ajánlotta fel nagylelkűen.

-Megnézed velem A bárányok hallgatnak filmet? -karoltam át a nyakát.

-Veled bármit. -küldött felém egy szívdöglesztő vigyort.

»»»

-Bee, én félek. -csapta le a laptop tetejét, majd ijedten pillantott rám.

-Most őszintén, már megint mitől? -sóhajtottam.

-Soha többet nem nézünk horrort. Többet nem fogok tudni elaludni, mert félek hogy ott lesz Buffalo Bill. -rinyált.

-Először is, ez thriller, nem horror. Másodszor pedig légy férfi, ne egy kislány. -forgattam meg a szemeimet. -Amúgy meg, nem olvastad te ezt egészen véletlenül? -másztam ki az ágyból. Gyorsan a villanykapcsolóhoz siettem, de mielőtt lekapcsolhattam volna, rámkiáltott.

-Ne! -állított meg. Kérdően néztem felé, arra gondolva, hogy nyilvánvalóan teljesen megzakkant. -Mi van ha Buffalo Bill itt van valahol az éjjelátójával? -suttogta.

-Jó éjszakát Charlie. -nyomtam le a kapcsolót, mire minden sötétbe borult. Vakon totyogtam vissza a matrachoz, Charlie pedig nyüszíteni kezdett. -Mi a franc van? -rivalltam rá halkan, miközben befeküdtem mellé.

-Félek.

-Ne legyél ötéves. -forgattam meg a szemeimet.

-Bee, gyere ide. -tapogatózott kétségbeesetten. Sóhajtva férkőztem közelebb hozzá, majd amikor megtalált, magához húzott és szorosan átölelt. -Védj meg.

-Jézusom, te sem vagy normális. -dünnyögtem, utána pedig egyszerűen megfordultam a karjaiban és arrébb húzódtam, nehogy rám is átterjedjen az idiótizmusa.

-Hova mész?

-Charlie, viselkedj már legalább egy picit úgy, mintha tényleg tizenkilenc éves lennél, kérlek. -dühöngtem. Istenem, mióta ilyen hisztis?

-Na már. Gyere vissza.

-Megy a halál.

-Bee, kérleek. -nyávogta, és belebökött az oldalamba.

-Baszd meg, aludni akarok. -csaptam meg a karját.

-Nem is szeretsz már, igaz? -törte meg a fél percre kialakuló csendet. Halkan beszélt, a hangja pedig szomorkás volt. Nem tudom hogy honnan, de éreztem hogy ezt most nem játékból mondja. Visszafordultam felé, majd fürkészni kezdtem az arcát, amit a kintről beszűrődő gyér fény megvilágított. Szomorúnak látszott.

Szó nélkül kúsztam közelebb, a kezemet a derekára simítottam, az arcomat a nyakhajlatába temettem és beszívtam az illatát.

-Nem ér érzelmileg zsarolni. -suttogtam a bőrére.

-Nem ér ilyen dögnek lenni. -fordított hátat nekem.

-Miért is vagyok dög? -hökkentem meg.

-Mert nem szeretsz. -csattant fel ingerülten, mire halványan körvonalazódni kezdett a fejemben a hiszti valódi oka.

-Megint nem vetted be a gyógyszereket, igaz?

-És ha nem? Akkor mi van? -ült fel hirtelen. Ideges volt, és nem is kicsit.

-Mikor vetted be őket utoljára? -kérdeztem csendesen.

-Csak ma hagytam ki.

-Charlie, miért? -sóhajtottam egy mélyet, majd felültem és a kezemet a karjára simítottam.

-Megint önmagam akartam lenni. Ha csak egy kicsit, csak pár órára is, de nem a gyógyszerek által kreált srác akartam lenni, hanem én. De mindegy, legközelebb majd beveszem azokat a szarokat, nehogy véletlen meglásd az igazi énemet. -motyogta. Már akartam volna mondani erre valamit, de felállt és átfeküdt a kanapéra. Meglepve néztem utána, de amikor utána akartam menni, megállított.

-Ne gyere ide. Egyedül szeretnék lenni. -szólt oda, aztán befordult, nem csak a kanapé párnáihoz, de magába is. A francba.

Visszadőltem a matracra és a plafont kezdtem el bámulni.

Lehet, hogy ezt az egész hisztit, hogy nem mer elaludni, csak azért vágta le, hogy kicsit megszeretgessem? Mert megint egyedül érezte magát és csak egy kis törődésre lett volna szüksége?

Mikor másnap felébredtem, ő még nagyban aludt. Percekig néztem az arcát, és csak gondolkoztam azokon, amiket mondott, és amik történtek. Jobban kéne vigyáznom az érzéseire. Olyan könnyen megbántódik és magára veszi a dolgokat, ha éppen olyanja van.

Óvatosan beljebb tuszakoltam a kanapén és befeküdtem mellé. Átkaroltam a derekát, az arcomat a lapockái közé fúrtam és egy apró puszit nyomtam a hátára. Lehet hogy vékony, lehet hogy depressziós, lehet hogy nehéz eset, de Charlie az enyém. Egymáshoz tartozunk, hiába veszekszünk ennyit, és ez az egyetlen, ami számít.

-Egyedül akarok lenni. -motyogta hirtelen, én pedig majdnem szívrohamot kaptam.

-Nem akarom hogy egyedül legyél. -simítottam a kezem a pólója alatt a hasára. Az ujjaimmal finoman cirogattam a bőrét. -Szomorú vagy?

-Nem. Nem tudom. -sóhajtott szakadozottan. -Ezt nem lehet leírni. Szarul vagyok.

-Nem fogod bevenni a bogyót, igaz? -megrázta a fejét, jelezve hogy nem áll szándékában. -Akkor ma nem kell. Holnap viszont szeretném ha bevennéd, rendben?

-Igen anyu. -suttogta, mire halkan elnevettem magam.

-De ettől függetlenül fogsz enni. -figyelmeztettem. -Le sem tagadhatnád a vékonyságod. -fűztem hozzá, miközben végigfuttattam az ujjaimat a lapos hasán, a kiálló csípőcsontján és a bordáin.

-Ha szeretnéd...

-Szeretném. -vágtam rá azonnal. -Charlie... ugye tudod mennyire szeretlek? -susogtam a lapockái közé.

-Nagyon elment az önbizalmam.

-Vettem észre. -jegyeztem meg. -De feleslegesen. Megmondtam, hogy nekem csakis és kizárólag te kellesz. Szükségem van rád.

-Nekem is rád. -fűzte össze az ujjait az enyémekkel.

-Hozok neked valami reggelit, utána pedig egész nap azt csináljuk, amihez kedved van. Mit szólsz?

-Rendben. -sóhajtott. Vigyorogva keltem ki mellőle, majd magam felé fordítottam az arcát és gyorsan megcsókoltam. Gondolom megleptem, mert csak kis fáziskéséssel csókolt vissza. Megsimogattam az arcát, aztán úgy két szájrapuszi után megszakítottam a csókot, hogy kimehessek a konyhába. Jelentősen jobb kedvem lett.

Rettenetesen nagy főzőtudományomat bevetve, összedobtam egy hihetetlenül nehéz... müzlit. Jó, nem erőltettem meg magam, de kinek van kedve főzni meg ilyenek? Na ugye.

Kényelmes tempóban visszamentem, hozzá, kezemben a tányérral, Charlie pedig még mindig ugyanúgy feküdt a kanapén, ahogyan otthagytam.

-Ülj fel. -kértem, amikor elé értem. Nyögve feltápászkodott és arrébb húzódott a kanapén, hogy le tudjak ülni mellé. Meg is tettem, majd a tálat a kezébe adtam és a vállára dőltem.

-Ez ránézésre is olyan mű, hogy elmegy az étvágyam. -jelentette ki, végignézve a színes kis szivárványokon. Oké, tény hogy konkrétan olyan élénk és vibráló, hogy epilepsziás rohamot kapok csak attól, hogy ránézek, de tök finomak.

-Ez van, ezt kell szeretni. -vontam vállat, Charlie meg gyanakodva méregette a kis müzliket, majd bekapott egy kanállal.

-Mondanám, hogy ehető... de ez rohadt édes. -motyogta teli szájjal.

-Ezért szeretem. -vigyorodtam el. -És téged is nagyon szeretlek. -nyomtam egy puszit az arcára, mire óvatosan elmosolyodott, és tovább eszegette a reggelizőpelyhet.

-Ha már ilyen jól vagy, hétfőn jöhetsz is suliba. -jegyezte meg, miután befejezte a reggelijét. Én elfeküdtem az ölében, Charlie meg a hajamat bizergálta. Ó, ha tudná a drága, hogy hamarosan a kék hajamat fogja basztatni....

-Persze. -forgattam meg a szemeimet. -Te bemész?

-Aha.

-Akkor bemegyek én is. -hunytam le a szemem. Basszus, de utálok arra a lepratelepre bejárni. -Addig korrepetálhatsz spanyolból.

-Ennyire nem megy? -kuncogott fel.

-Örülök hogy jól szórakozol a nyomoromon. -nyitottam ki az egyik szemem.

-Akkor jó. -hajolt le, és finoman megcsókolt. Érdekes volt, mert éreztem az ajkain a müzlit, ami nagyon édessé tette a csókot. -Segítek benne. -suttogta a számra.

-Nagyon helyes, kis rabszolgám. -paskoltam meg a pofiját, majd lehúztam magamhoz mégegy csókra, hogy megízlelhessem az édes ajkait.

Hopp, itt egy rész :D

Remélem mindannyitokonak jól sikerült a félév :3 Ha esetleg valakinek annyira nem, hát, remélem ez a rész legalább egy kicsit feldobja :D

Ti el tudnátok képzelni Charlie-t ügyvédként? Nekem valahogy abszurd lenne őt a törvény embereként látni, de határozottan jól állna neki az öltöny :P

Legyen szép napotok, éljétek túl ezt a hetet, és legyetek jók!

Csók híveim!