Negyvenedik rész
Azután, hogy Rach lecseszett, még vagy egy órán át beszélgettünk. Neki nem volt kedve részt venni a szülei által szervezett programon, én pedig csak magányos voltam és nem akartam egyedül maradni. Viszont egy idő után mennie kellett, így könnyes búcsút vettünk egymástól és letettük a telefont. Péntek este tíz volt, én meg otthon rohadtam egyedül.
Ötlet híján elmentem és vettem egy hosszú és forró zuhanyt. Majdnem húsz percig voltam a forró vízsugár alatt, de miután már ráncosak lettek az ujjaim is, kiszálltam. A hajamat és a testemet is betekertem egy-egy törölközővel, majd visszamentem a szobámba. Nem tudom miért, de hirtelen felindulásból elkezdtem a festményeim között kutatni, egészen addig, amíg a szemem elé nem került a keresett kép.
A borostyánszemű fiúról készült festényt bámultam. Nem voltam elég pontos, Charlie szemei nem pont ilyenek. Hiányzott a csillogása, de még a színek sem voltak teljesen rendben. Annyiszor tanulmányoztam már az arcát és a gyönyörű íriszeit, hogy fejből tudtam mit kellene kijavítani.
Megragadtam a festékeimet és a kedvenc ecsetemet, majd elkezdtem kijavítani a szempárt. Az új festékrétegtől máris jobb lett, ennek ellenére nem voltam még vele megelégedve. Csak vittem fel az új rétegeket a szemére, az arcára, a hajára, mindenre. Mintha egy vázlatot tökéletesítettem volna, úgy dolgoztam át a képet. Az apró szeplőit és a picike bőrhibáit pótolnom kellett.
Belemerültem a munkába, és alig eszméltem fel a telefonom csörgésére. Zavartan vettem magamhoz a mobilt, ahol két dolgot is meglepve tapasztaltam. Először is, hajnali három volt. Kicsit elhúzódott a festés. A másik, hogy Charlie hívott.
-Mit szeretnél tőlem hajnali háromkor? -vettem fel a telefont.
-Kitalálom. Festettél és ha nem hívlak, napkeltéig fel sem eszméltél volna. -hallottam a hangján hogy vigyorog, ami nekem is akaratlanul mosolyt csalt az arcomra.
-Ismersz. De mi kéne?
-Tökéletes az idő egy éjszakai portyázásra. Kijössz?
-Ezt most nem mondhatod komolyan. -döbbentem le. Hónapokkal ezelőtt, szeptember másodikán ugyanezt a beszélgetést folytattuk le.
-Megmondtam hogy küzdeni fogok érted. Gyere le, itt várlak. -nyomott ki. Egy fél pillanatig pislogás nélkül meredtem a telefonra, majd villámgyorsan elkezdtem készülődni, ugyanis még mindig törölközőbe voltam. A hajam már szerencsére megszáradt, de fel kellett öltöznöm. Rétegesen vettem fel a ruháimat, majd kirohantam a lakásból. A csúszós tűzlépcsőn óvatosan siettem le, majd amikor leértem, meglepve tapasztaltam, hogy Charlie nem motorral jött, hanem egy nagy terepjáróval. Pontosabban a szülei kocsijával. Átsiettem az úton hozzá.
-Miért van déjá vu érzésem? -dideregtem a kocsinak támaszkodó srác mellett. A sálam a nyakába volt, ami boldogsággal töltött el.
-Nem is tudom. -vigyorgott rám, majd elkapta a derekam és magához húzott. Meg akart csókolni, de elkaptam az arcom, így egy puszi lett belőle.
-Bocsi. -suttogtam lehajtott fejjel, fülig vörösödve.
-Én vagyok a hülye, ne haragudj. Nem vagyunk együtt, nem kellett volna. -engedte el a derekam, amitől azonnal fázni kezdtem. Olyan jól melegített.
-Tedd vissza a kezed, így fázok. -motyogtam.
-De...
-Tedd vissza. -néztem a szemeibe, amiket alig tíz perce még festettem. Gyönyörű borostyánszínőek, enyhén whiskey-s beütéssel. Láttam hogy elfojt egy vigyort, visszatette a kezét, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és beszívtam az illatát.
-Ide fogsz fagyni. Befűtöttem az autóba, ülj be. -nyomott egy csókot a hajamba, én meg sóhajtva elhúzódtam tőle, majd az ajtóhoz sétáltam és beültem az anyósülésre. Charlie átkocogott a másik oldalra és bepattant a volán mögé.
-Mit fogunk csinálni?
-Nos, gondoltam kreatív leszek és újrajátszuk az első közös éjszakánkat. -ropogtatta ki az ujjait, majd elindította a kocsit.
-Na várjunk csak. Az az éjjel úgy ért véget, hogy hajnalban együtt berúgtunk. -esett le.
-És akkor csókoltalak meg először. -tette hozzá halkan.
-És akkor csókoltál meg először. -ismételtem meg amit mondott.
>>>
Pár perc kocsikázás után megérkeztünk ugyanarra a régi gyártelepre, ahová először mentünk. Végig csöndben voltunk, de én nem éreztem kínosnak. Mikor leparkoltunk, mindketten kiszálltunk, de Charlie még a hátsóülésről kivett egy fekete sporttáskát.
-Nem mondod hogy megint beviszel a rosszba. -csóváltam a fejem nevetve.
-Jössz te magadtól is, nem kellek én ahhoz. -röhögött, majd óvatosan megfogta a kezem. Gondolom azt várta, hogy majd elhúzóm. Helyette összefűztem az ujjainkat és közelebb húzódtam hozzá. Most nem fojtotta el a vigyorát, vidoran indult el velem az egyik épület felé. Én nem tudtam merre megyünk, így eléggé meglepődtem, amikor felbukkant előttünk a féléves graffitink.
-És most?
-Most... folytatjuk amit elkezdtünk. Csak most nem Harper Lee lesz a téma, hanem valami más. -guggolt le a táskához, ami előzetesen hangos puffanással ért földet, majd kicipzározta és elkezdte kipakolni a flakonokat.
-Mi legyen a téma? -kaptam fel egy maszkot.
-Amit csak akarsz.
-Akkor meglepetés lesz. -ragadtam meg egy random flakont, majd a falhoz léptem és elkezdtem a körvonalat, utána az alapot felvinni.
-Ezek... szörnyecskék? -kérdezte Charlie nagyjából húsz perc után.
-Pontosan. -fújtam még egyet kettőt, majd hátraléptem és megszemléltem. Egy lila és egy mentaszínű szörnyecske ültek egymáson. Szerintem nagyon édesek lettek.
-Rohadt jó. -dícsért meg.
-Köszi. -vontam vállat mosolyogva. -De ha már nosztalgiázunk, írj fel valamit. -nyújtottam felé egy palack vörös festéket.
-Mit?
-Ne bántsátok a szörnyecskéket?
-Éljen a kreatív énünk. -nevetett fel, majd hasonlóképpen, mint az előzőnél, felfújta a feliratot. Miután végzett, mellém lépett. -Tökéletes.
-Komolyan, ez már nagyon para. -kuncogtam fel.
-Ugyanolyan gyönyörű vagy, mint amikor először voltunk itt. -simította a hideg kezét a szintén hideg arcomra. -Megcsókolhatlak?
-Majd miután másnaposan fetrengtünk a kanapén. -kacsintottam rá, Charlie pedig felröhögött.
-Megbeszéltük. Indulhatunk a következő helyre?
-Remélem még mindig specialításuk az a gofris palacsinta. -forgattam meg a szemem, mikor eszembe jutott az instant diabétesz, amit ez a majom megkóstoltatott velem.
-Ha nincs már, akkor én csinálok neked. -kuncogott, miközben összepakolta a szórófestékes dobozokat, beletömködte őket a táskába, majd jobban a fejébe húzta a sötét sapkáját és megfogta a kezem. A sapka alól kilógtak a hullámos tincsei, és úgy nézett ki mint egy birka. Egy édes, de átbaszós birka.
-Menjünk már. -toporogtam.
-De türelmetlen vagy. -ült ki egy féloldalas mosoly az arcára.
-Hideg van. -biggyesztettem le az ajkam.
-Akkor húzzunk innen, mielőtt felfázol. -kezdett maga után húzni. Kisétáltunk az épületek útvesztőjéből, és csodák csodájára megtaláltuk az autót. Oké, Charlie találta meg, ugyanis ha rajtam múlna, még mindig ott rohadnánk. Mindketten bepattantunk a terepjáróba, én kicsit gyorsabban, mivel majd megfagytam. Amikor Charlie bekapcsolta az ülésfűtést, majdnem sírtam a boldogságtól. Nekem nem való ez a sok mínusz. Megint csendben utaztunk, de ezúttal Charlie már a kezét a combomon nyugtatta. Annak ellenére, hogy nem bocsátottam meg neki, és ezzel ő is tisztában van, egyikünket sem zavarta.
Ezúttal alig mentünk egy keveset, hamar leálltunk annál a régi kis kajáldánál, az országút mentén. Égtek a villanyok és az épületen lévő neonfeliratok is világítottak, úgyhogy valószínűleg nyitva volt. Vidáman pattantam ki az autóból, majd Charlie-t meg sem várva az ajtóhoz siettem. Alig fékeztem le az üvegajtó előtt, hogy neki ne menjek, már be is ért. Figyelmenkívül hagyva a jelenlétét kitártam a bejáratot és besasszéztam a szinte üres kajáldába.
Ugyanabba a boxba foglaltunk helyet, mint fél éve, és teljesen ugyanazt rendeltük. Amíg meg nem érkezett a reggelink, vagy vacsoránk, körbevezettem a tekintetem az étteremben. Ugyanaz a retro hangulat, ami teljesen elvarázsolt.
-Még mindig bejön ez a hely, nem igaz? -szakított ki a gondolataim közül. Azonnal rákaptam a tekintetem, és a mosolygó arcával találtam szembe magam.
-Mesés. Mintha egy másik évtizedben lennénk. -dőltem hátra a kipárnázott bőrülésen.
-El kellett volna hozzalak ide egy rendes randira is.
-Sosem randiztunk. -vontam össze a szemöldököm.
-Lehet hogy kellett volna. -vette le a sapkáját, és a hajába túrt. Gondterheltnek tűnt, a két szemöldöke között pedig megint feltűnt az az apró ránc, ami mindig ott van, ha valami baj van.
-Charlie, miről beszélsz? Nem kértem hogy menjünk el, mert nem éreztem szükségét.
-Teher vagyok neked? -kérdezte hirtelen, kevés hallgatás után.
-Mi van? -döbbentem le.
-Terhedre voltam, amíg együtt voltunk?
-Hát te teljesen hülye vagy. -röhögtem el magam. -Honnan vetted ezt a baromságot?
-Így érzem. -tárta szét a karjait.
-Neked nagyon nem tett jót ez az arcgyulladás. -csóváltam a fejem. -Ekkora faszság egyáltalán hogyan jutott eszedbe? -kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott volna, jött a pincérnő és letette elénk a tányérokat és a poharakat. Halkan megköszöntem, majd vártam Charlie-tól a választ.
-Szeretsz még? -könyökölt az asztalra, a fejét a kezébe támasztva.
-Charlie. -lágyultam meg. Olyan kis szerencsétlenül ült ott, hogy nem bírtam ki, muszáj volt mosolyt csalnom valahogy az arcára. Felálltam a repedezett vörös bőrről és átsétáltam az ő oldalára. -Csússz beljebb. -intettem, ő pedig tette amit kértem, így odahuppantam mellé. -Hogy a francba ne szeretnélek?
-Nem tudom. Annyi mindent elcsesztem... nem érdemlem meg, hogy megbocsáss. Hiába erőlködök, nem kellene visszafogadnod. -harapott az ajkába olyan erővel, hogy biztos voltam benne, vérzik.
-Tényleg nem érdemled meg. -bólintottam. -De hiányzol. Egy hétig nem láttalak, nem csókoltalak és nem öleltelek, és rohadtul szar volt. A francba is, akármennyire dühös vagyok rád, nem tudok nélküled lenni. Hiányzol és szeretlek.
-Komolyan? -kérdezte halkan.
-Komolyan. -fúrtam a tekintetem az övébe.
-Annyira meg akarlak csókolni.
-De nem fogsz. -pattantam fel, és visszaültem a saját oldalamra. -Majd délután.
-Dilis vagy. -ingatta a fejét, miközben nagyon gondolkozó fejet vágott. Nyilván a történteket emésztette éppen, a melegszendvicséhez hozzá sem nyúlt. Én vele ellentétben jóízűen kezdtem neki a palacsintához.
-Hé. -rúgtam meg finoman az asztal alatt. -Egyél.
-Mi? Ja, persze. -motyogta zavartan, majd beleharapott a szendvicsbe.
-Min agyalsz ennyire?
-Szerinted? -pillantott fel rám. -Rajtunk. Pont mint az elmúlt egy hétben. -sóhajtott halkan.
-Ha megettük menjünk haza, rendben?
-Nem vagyok túl éhes. Inkább majd ha te megetted. -fintorodott el, majd ledobta a tányérra a melegszendvicset, fejét az ablaknak döntötte és lehunyta a szemét. A továbbiakban rá sem nézett a kajára, mikor kijelentettem, hogy végeztem, felpattant és elment a pulthoz fizetni. Én sokkal lassabban keltem fel, magamra húztam a rengeteg téli ruhámat és követtem kifele az ajtóm, ugyanis addigra már végzett.
-Nálam alszol? -kérdeztem a kezemet babrálva, nagyjából három perc autókázás után.
-Alhatok nálad?
-Szeretném hogy nálam aludj. -fogalmaztam át a mondatom enyhén elpirulva.
-Nálad alszok. -jelentette ki mosolyogva.
-A kanapén. -fűztem hozzá.
-Nem nem. -ingatta a fejét. -Maximum ha veled alhatok ott. Sok volt ez a hét nélküled. Túl hosszú.
-Egyáltalán te hogyan kaptál arcüreggyulladást?
-Az a vicces, hogy nem engednek motorozni, csak autóval mehetek, nehogy megint visszaessek. Camille majdnem sikított, amikor három óra mínusz tíz fokban való üldögélés után visszamentem. Aztán aznap este belázasodtam, majdnem kettéhasadt a fejem, annyira fájt és még be is taknyosodtam. -mesélte teljesen nemtörődöm stílusban.
-Hol álltál te órák hosszat?
-A vonatállomáson. -nem nézett rám, csak az utat figyelte, miközben jócskán túllépte a sebességkorlátozást. Ennek köszönhetően mielőtt reagálhattam volna, már meg is érkeztünk. Egy laza mozdulattal beparkolt a háztömb elé, behúzta a kéziféket és leállította a motort.
-Charlie...
-Igen?
-Hagyjuk ezt a visszaidézős szart a francba. Nincs kedvem sem festeni, sem inni.
-Akkor ne is aludjak nálad? -vonta fel csalódottan a szemöldökét.
-Dehogynem. De a kanapén. -kötöttem az ebet a karóhoz, majd kiszálltam az autóból.
>>>
Most valahogy kínosan éreztem magam, amikor felértünk a lakásomba. Általában nem zavartatom magam, előtte szoktam elkezdeni átvenni az itthoni ruháimat. Ezúttal viszont csak álltam ott a számat harapdálva, miközben az összes ruhám rajtam volt.
-Akkor... gondolom jóéjt. -tűrtem zavartan a fülem mögé a hajam. Már túlságosan megnőtt, leér majdnem a mellkasomig.
-Még elmegyek fogat mosni. -rúgta le a bakancsát, majd a kabátját ledobta a kanapéra. Elindult a fürdőszoba felé, én követtem. Együtt mostunk fogat, csak most nem fogta a derekam közben, nem kentünk egymás arcára fogkrémet és nem voltunk egy pár.
-Most már tényleg jóéjt. -mosolygott rám, majd hirtelen magához húzott és szorosan megölelt. Megcsapott az illata, most intenzívebben mint eddig, és ez elbódított. Visszaöleltem és a mellkasába fúrtam a fejem. Nem tudom meddig öleltük egymást, de annyira jól esett. Csak az volt a baj, hogy nem voltunk együtt. Nekünk nem járnak az ilyen pillanatok.
Sóhajtva elhúzódtam tőle, majd szó nélkül megfordultam és besomfordáltam a szobámba. Beértem, becsuktam az ajtót és halkan kifújtam a benntartott levegőm. A francba vele.
Ma semmi kedvem nem volt alkotni, egyszerűen fáradt voltam. Levettem magamról a ruháimat, csak a bugyim maradt rajtam. Felvettem egy pólót, ami ezúttal nem az övé volt, hanem az enyém. Alig takarta a csípőmet, de az istenért sem húztam volna fel az övét. Inkább bebújtam a takaróm alá, és megpróbáltam elaludni.
Lehunytam a szemem és szinte egyből elaludtam, annyira kimerültem. Viszont mielőtt már nagyon belemerültem volna az édes álomba, felriadtam. Először nem is tudtam hogy mire, aztán amikor megint megmozdult a kilincs, rájöttem. Lassan kinyílt az ajtó, amitől kissé megijedtem. A könyökömre támaszkodva ültem fel, felkészülve arra, hogy valami betörő az, de mikor pillanatokkal később feltűnt egy ismerős kócos hajkorona és az a gyönyörű szempár, amitől kiráz a hideg, ha két másodpercnél tovább nézek bele, megnyugodtam.
-Felkeltettelek? -hiába suttogott, a hangja kiabálásnak hatott a nagy csendben.
-Igen. -bólintottam.
-Rosszat álmodtam. Alhatok veled? -kérdezte halkan. A kintről beszűrődő utcai fény megvilágította a rémült arcát. Teljesen olyan volt, mint egy ötéves.
-Persze. -dörzsöltem meg a szemem. Visszahanyatlottam az ágyra, Charlie pedig bemászott mellém, a másik takaró alá. Még mindig két személyre volt ágyazva, mert lusta voltam leszedni, és különben is jobb sok ágyneművel aludni. Lehunytam a szemem, de hiába vártam, nem éreztem meg a karját a derekamon, vagy a csípőmön, vagy akárhol. Kipattantak a szemeim és kíváncsian néztem rá. A matrac másik felén feküdt, háttal nekem. Tényleg nem állt szándékában rendesen velem aludni.
Megforgattam a szemeim és átgördültem az ágy másik oldalára. Óvatosan hozzábújtam, az arcomat a meztelen hátába temettem, a karommal átöleltem a derekát. Hallottam hogy rendezetlen lesz a légzése, és éreztem hog felgyorsul a szívverése.
-Mit csinálsz? -suttogta értetlenül.
-Alszok. -motyogtam a hátába.
-De...
-Ne akadékoskodj már. -böktem finoman az oldalába. Halkan felnevetett, majd megfordult az ölelésemben, a kezét felcsúsztatta a pólóm alatt a hátamon és magához szorított.
-Bee. -simogatta a hátam.
-Hmm? -nyitottam ki az egyik szemem.
-Leszel a barátnőm?
Halihó!
Boldog újévet, meg karácsonyt, hanukát meg mit tudom én mit :D Remélem mindenkinek jól telt a szünet, és holnap rohadtul várjátok a sulit :D :D
Oké, befejeztem. Szóóóval, itt egy új rész, és bár többen felháborodtatok miatta, sajnos el kell mondanom: ezt a két tubicát sajnos nem lehet szétválasztani, akármekkora Jedi is az ember :(
Igaz, hogy Charlie megérdemelné a szenvedést (majd bedobjuk egy farkasverembe muhahahaa), de túlságosan szeretem ahhoz, hogy bántsam a pici lelkét. Remélem nincs hari :)
ÉS ez a negyvenedik rész (ezt nagyon durva leírni), úgyhogy köszönöm azoknak, akik ezt mind végigszenvedték :D nyugi, nem fejezem még bőven be, nem szabadultok tőlem :D
Szóval szeri van, meg mit tudom én, csóközön kedveseim :D
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top