Pár héttel a barátságunk kezdete után Rachel áthívott magukhoz, hogy egy igazi „csajos estét" tarthassunk. Persze belementem, bár a csajos szóra kicsit húztam a szám.

Este fele jött értem a lakásomhoz. Még a táskámba dobáltam a cuccaimat, mikor lentről dudálást hallottam. Vigyorogva húztam be a hátizsákom cipzárját, majd kirongyoltam a lakásból, le a lépcsőn. Amikor kirontottam az épületből, kicsit leesett az állam. Az utcán egy óriási, méregzöld terepjáró állt, benne pedig Rachel ült, az arcán füligérő mosollyal.

-Szép kis kocsi. A tiéd? -kérdeztem, miután beszálltam az autóba, a táskámat pedig a lábamhoz dobtam. A bőrülések krémszínűek voltak, a műszerfal tejeskávé színű. Lenyűgözve néztem körbe, barátnőm pedig közben elindult.

-Csak lesz. Még nem vagyok tizennyolc, úgyhogy addig apámé, de szabadon használhatom. -vont vállat.

-Ez azért kemény. -simítottam végig a műszerfalon.

-Ez csak egy autó. Nem is nagyon használom, suliba sem járok vele. Nem akarom hogy azért barátkozzanak velem, mert a szüleim tehetősek. -ahhoz képest hogy nem sokat jár vele, elég jól vezetett, és gyorsan is. Tapasztaltan használta a kocsit, és látszott hogy ismeri a terepet.

-Értem én. Amúgy milyen messze laktok?

-Talán öt perc. Addig is mutatok valamit. -vigyorgott rám, majd bekapcsolta a rádiót és feltekerte a hangerőt. Nagyon állat volt a hangzás, jobb mint a lakásomban lévő hangfalaké. Ráadásnak a zenét is nagyon bírom, úgyhogy elkezdtem a dalt jó hangosan énekelni, de a hangomat így is elnyelte a dübörgő basszus. Rachel rámnevetett, majd ő is nekiállt a szöveget kornyikálni.

-Ne szivass. Itt laksz? -ha az autó láttán leesett az állam, a házra már nem tudom mit mondhattam volna. Egy háromemeletes törtfehér luxusvilla, óriási ablakokkal, egy nagy erkéllyel, és egy gyönyörű előkerttel. Kikerekedett szemekkel másztam ki az autóból, és nem győztem ámulni.

-Aha. És tele van a ház meglepetésekkel. A szüleim szeretik költeni a pénzt, úgyhogy durván fel van szerelve mindenfélével. Öt hálószoba, két dolgozó, egy óriási konyha, három fürdőszoba, egy wellness terem, meg mindenféle ilyesmi. Nagyon jó itt lakni, de a szüleim keveset vannak itthon, a személyzet pedig nem az én korosztályom. -magyarázta, közben pedig bevezetett a kapun. Egy kavicsos járda vezetett a bejárathoz. Rachel lazán besasszézott, a cipőjét ledobta az előtérbe, és feliszkolt a lépcsőn, közben be nem állt a szája.

-Sírni fogok. Komolyan mondom.

-Ne hülyülj. De itt a szobám. Felkészültél? -kérdezte nevetve. Háttal állt a fehér ajtónak, a kezét a kilincsen tartotta, készen arra, hogy lenyomja.

-Felkészültem. De lehet hogy kelleni fog pár zsepi. -bólogattam halál komolyan, visszafojtott röhögéssel.

-Akkor tessék. -tárta ki az ajtót, én pedig beléptem.

Rachel szobája semmire sem hasonlít. Először is nagyon nagy, vagy háromszor akkora mint az enyém. A falai mind különböző színűek. Egy citromsárga, egy halványzöld, egy piros és egy babakék. Az egyik sarokban egy óriási franciaágy terpeszkedett, rajta vagy harminc színes párnával, mintás takarókkal, meg néhány plüssel. Az ablak előtt egy fehér hosszú íróasztal, előtte egy fehér műbőr szék állt. A másik falnál egy szintén fehér gardrób, rajta egy egészalakos tükörrel, a szekrény mellett pedig egy fehér ajtóval. A babakék falnak egy mentazöld basszusgitár volt nekidöntve, mellette egy állványon állt a szaxofonja, a sarokban pedig egy fehér zongora volt a falhoz tolva, rajta több kötegnyi kottával. A szoba közepére több bohém mintás babzsák volt odadobva, közöttük egy kerek fekete dohányzóasztal állt, a falon pedig egy bazi nagy plazmatévé. A zöld falnál terpeszkedett még egy fehér könyvespolc, a padlón pedig egy óriási kerek szőnyeg, ami rémesen puhának tűnt. A plafonról egy csillár-féleség lógott le, és teljesen bevilágította a szobát.

-Ez... én beköltözök hozzád. -makogtam, mire a barátnőm felröhögött.

-Mit csináljunk először? A ház csak a miénk, a szüleim nincsenek itthon. -vetődött a babzsákokra.

-Ötletem sincs. Egyenlőre teljes sokkban vagyok. -ingattam a fejem.

-Medencézés? -vetette fel Rach.

-December van. -vontam össze a szemöldököm.

-Beltéri medence. Wellness terem. -magyarázta kedvesen.

-Nincs bikinim. -tártam szét a karjaim.

-Nekem van egy rakatnyi, és nem is hordtam őket. Anyám folyton újakat vesz, feleslegesen. Gyere, megmutatom őket. -felpattant, majd a gardróbhoz sietett és kitárta az ajtaját. Miközben ő benne matatott, én odasétáltam mellé.

-Ezeket egyáltalán nem húztad még fel? -mutattam a fiókra, ami tömve volt mindenféle fürdőruhával. Színesekkel, mintásakkal, sőt, voltak amiken még az árcímke is rajta volt.

-Egyszer sem. Ehhez mondjuk mit szólsz? -nyújtott felém két darabot. Az egyik egy lila bikinifelső volt, pánt nélküli és kagyló alakú. A másik a hozzátartozó alsó, egyszerű fazonú, pikkelymintás és zöld hologrammos.

-Ez kibaszott tökéletes. -vettem el tőle. Már csak piros haj kellene és elmehetnék Arielnek.

-Tudtam hogy tetszeni fog. -ujjongott.

-A tied milyen?

-Ez az enyém. -előhúzott egy egyberészes, a hátán mély kivágású fürdőruhát a fiókból. színes és batikolt, ami teljesen Rachel stílusa.

-Illik hozzád. -mosolyogtam rá.

-Menj a fürdőbe áthúzni. Én megoldom itt. -elkezdett a fehér ajtó felé taszigálni, ami ezek szerint a fürdőszoba.

-Na milyen? -léptem ki mosolyogva a fürdőből, már a bikiniben. Az igazat megvallva nekem tetszett. A méret is jó volt, és szerintem nem is állt rosszul.

-Ezt el kell vinned. Tökéletesen áll. -vigyorgott rám a batikolt fürdőruhájában, majd a kezébe vette a telefonját és gyorsan lekapott.

-Hé, mit csinálsz? -kérdeztem felháborodva.

-Ezt most szépen elküldöm a barátodnak. Kíváncsi vagyok mit szól majd hozzá. -nyomkodta a telefont.

-Nem tudom mi haszna van ennek, de már mindegy. -sóhajtottam. -Legalább láthatom a képet?

-Tessék. -a telefont a kezembe adta, amin a Messenger volt megnyitva. Rányomtam a képre hogy kinagyítsam, és őszintén meglepődtem. Valóban nem néztem ki rosszul, sőt, egészen szép voltam. A hajam a fejem tetején volt összekontyolva, ami egészen jól állt, a bikiniről nem is szólva. A képen tényleg olyan, mintha rámöntötték volna.

-Azta. Ez biztosan én vagyok?

-De kis vicces vagy. Mehetünk fürdeni? -karolt belém, mire nevetve bólintottam, ő pedig kihúzott a szobából. Lementünk egy lépcsőn, majd elfordultunk balra és végigmentünk egy folyosón. Mire a szóban forgó ajtóhoz értünk, lényegében elvesztem, vagyis Rach nélkül elvesztem volna.

-Megint sírni fogok? -kérdeztem mielőtt bementünk volna.

-Megeshet. -vigyorgott rám, majd belökdösött az ajtón, én pedig újból elámultam. A helységben több minden volt, köztük két masszázspad, ahogy láttam egy szauna is, de a központban egy medence terpeszkedett.

-Mennyire mély a medence?

-Majdnem két méter. Miért? -a kérdés végét már meg sem vártam, hanem üvöltve rohantam a medencéhez és beleugrottam. A víz kellemes volt, jó meleg és tényleg mondhatni mély. Felküzdöttem magam a víz tetejére, majd vizet köpve néztem a röhögő barátnőmre.

-Ilyenkor megkérdőjelezem hány éves vagy. Amúgy a pasid írt. -odasétált a medence széléhez, majd leült, a lábait pedig a vízbe lógatta. Odaúsztam hozzá, majd a medence szélére támaszkodtam.

-Mit? -kíváncsiskodtam.

-Azt mondta, ha ilyen képeket küldök neki, akkor kénytelen lesz idejönni és abból korhatáros dolgok lesznek. -lóbálta a lábát, ezzel pedig folyamatosan engem fröcskölt.

-Miért érzem azt, hogy több ilyen képet tervezel még küldeni neki? -sóhajtottam, majd elkezdtem úszkálni.

-Mert jól ismersz. Kíváncsi vagyok mekkora a tűréshatára. -ördögien vigyorgott, közben pedig a tenyerét dörzsölgette.

-Elmondom, elég alacsony. Bár, lehet hogy mivel te is itt vagy, kicsit magasabb lesz. -tovább lubickoltam a vízben, hirtelen pedig Rachel is beugrott mellém. A hullámok az arcomba csaptak, ezért amikor felbukkant, rögtön vissza is nyomtam a víz alá.

-Te kis nyomi. -szidott prüszkölve, én pedig röhögve úsztam arrébb.

-Amúgy, ha már Charlie a téma... segítened kéne.

-Miben? -ráncolta a szemöldökét.

-Charlie-nak tizenharmadikán lesz a szülinapja, és ötletem sincs mit adjak neki. -kiúsztam a medence szélére, majd kiszálltam a vízből. Mellettem volt egy kupac törölköző, amiből kihúztam egyet és beterítettem vele magam. -Nem akarok ilyen általános baromságokat venni neki, hanem valami egyedit.

-Mit szeret? Sorozat, vagy film, vagy ilyesmi. -Rachel is kiült mellém, mire átnyújtottam neki is egy törölközőt.

-Mostanában rá van függve a Trónok harcára. A legtöbb délutánt és éjszakát nálam tölti, ilyenkor ő sorozatot néz, én pedig addig lényegében rajta alszok. Utána éjszaka ő alszik, és én festek. -magyaráztam, közben pedig kibontottam a hajamat és kifacsartam belőle a vizet.

-Miért éjszaka festesz?

-Mert éjjel rémálmaim vannak. -nyeltem egy nagyot. -Délután viszont nincsenek.

-Mellette is rémálmaid vannak?

-Igen. -és általában róla vannak rémálmaim. De ezt természetesen nem mondtam ki.

-És nem tűnik fel neki hogy nem alszol mellette? -puhatolózott. Nagyon rossz hogy nem mondhatok el neki mindent, pedig olyan szívesen

-Mélyen alszik. Nem ébred fel. -mondjuk ebben a hülye altató is segít....

-Akkor gondolom ma éjszaka nem tervezel aludni. -elhúzta a száját, majd elmosolyodott. -Szóval Trónok harca. Fess neki valamit ezzel kapcsolatban. -hátradőlt a csempén, és a plafont kezdte el bámulni.

-Nem sokat van otthon. Felesleges lenne egy képet festeni neki. Magamnak meg nem fogok.

-Nem is képre gondoltam. Mondjuk egy pólót. -a kezeivel vadul gesztikulált, miközben beszélt, ami így nagyon viccesen nézett ki. Mint egy hátára fordult teknős, aki nem tud felállni.

-Azt sem kéne. A legtöbb pólója rajtam köt ki.

-Akkor... fess neki egy cipőt. -hirtelen felült, és olyan „én vagyok Einstein" fejet vágott, belőlem pedig kitört a röhögés.

-Cipőt? Mi van? -nevettem. Azért cipőt festeni abszurd.

-Egy fehér dorkóra festesz. Például sárkányt vagy mi a halál van benne, meg ilyesmiket. Tuti tetszeni fog neki, ráadásul ilyet nem látsz mindenkin. -magyarázta, és abszolút beleélte magát.

-Mondjuk... ez nem rossz ötlet. De mikor csinálom meg? -kérdeztem széttárt kezekkel.

-Mi lenne ha... a következő napokban nálam alszol, holnap veszünk neki egy tornacipőt meg textilfestéket és itt megfested. -állt elő a kész tervvel. Ekkor jöttem rá, hogy soha nem akarok Rachellel összeveszni, mert két másodperc alatt felállít egy kibaszott merényletet, vagy legalábbis egy kész tervet rá.

-Oké, ötletnek nem rossz. De Charlie ki fog akadni. Már ide is alig akart elengedni. -kínomban elröhögtem magam, mert baromira hülyén hangzott amit mondtam.

-Nem akart elengedni? -kérdezte Rach felvont szemöldökkel.

-Enyhén szólva ragaszkodó típus. Nagyon szeret maga mellett tudni, meg valamiért rémesen félt. Szerintem szíve szerint még a lakásból sem engedne ki. Csak tudnám mi a franctól akar megóvni.

-Nem baj az ha ennyire félt. Ez is biznyítja hogy mennyire odavan érted. -a kezét a vállamra tette, és egy megértő mosolyt küldött felém.

-Ha te mondod.. -sóhajtottam.

-Én mondom, és igazam is van. Most pedig... kéne még néhány képet küldeni neki, nem gondolod? -kérdezte egy cinkos vigyor kíséretében.

-Ugye tudod hogy képes idejönni?

-Most majd meglátjuk. -újra előjött az ördögi röhögés és kézdörzsölgetés, majd felpattant és engem is felsegített.

-Hova akarsz vinni? -kíváncsiskodtam, miután megragadta a kezemet és kihúzott a helységből.

-Táncikálunk egy kicsit az idegein. Fehérneműs képeket bevállalsz?

-Hülye vagy. Dehogy vállalok. -hőköltem hátra.

-Kár, pedig az lenne a kegyelemdöfés. Akkor kicsit szolidabban kínozzuk. -végül újra a szobájában kötöttünk ki, ahol szerencsére már elengedte szegény kezemet, ami a sok rángatástól már fájt.

-Mire gondolsz szolidabb alatt? -összehúzott szemmel méregettem.

-Nem is tudom. Kapsz egy haspólót, ami majd nyújtózkodás közben felcsúszik... esetleg rúdtáncolhatnál is. Sőt, meg is van az új kegyelemdöfés, ha már nem akarsz fehérneműs képet. Majd utoljára egy olyan képet kap, amin alszol. -rávetette magát az ágyra, ahol szinte elveszett a párnarengeteteg között. Én is beugrottam mellé, és ugyanúgy elvesztem a sok színes anyag közt.

-Nem tervezek aludni.

-Akkor úgy teszel. Magadhoz ölelsz egy nagyobb párnát, úgy ahogy őt szoktad, és kész is a tökéletes kínzás. -nekem dobott egy hold alakú párnát, amit azzal a lendülettel vissza is kapott.

-Oké, ebben benne vagyok. De holnap hazamegyek ruháért meg ecsetekért, és akkor már Charlie-t is megszorongatom egy kicsit. Esküszöm hogy hiányzik. A hülye vigyora, ahogyan magához húz, az illata... -a fejemet a párnák közé fúrtam és beszippantottam az illatukat, de sajnos egyiké sem volt olyan isteni, mint neki. Fahéj és trópusi gyümölcs illata kúszott az orromba, ami kétségtelenül Rachelé.

-El ne sírd itt magad nekem. Inkább keressünk egy filmet. Mit szoktál nézni ha szívfájdalmad van? -valahonnan előkerített egy távirányítót, amivel bekapcsolta a tévét.

-Jó kis kaszabolós horrort. -motyogtam a párnába.

-Oké, nem szeretem a horrort, de megnézhetük valamit. Hozok kaját, addig keress filmet. -a távirányítót a kezembe nyomta, majd kisprintelt a szobából. Felküzdöttem magam az ágyról át az egyik babzsákfotelre, majd beírtam az első filmet ami eszembe jutott.

Rachel körübelül két perccel később ért vissza, a kezében mindenféle szarrral. Alul volt egy nagy pizzásdoboz, rajta ketchup, két üveg kóla, több zacskó gumicukor, chips, csoki, csokis perec, ropi... felcsillant a szemem a sok szemét kaja láttán, így rögtön ki is vettem egy kisebb kupacnyit a kezéből.

-Mit nézünk? -huppant le a maradék kajával a kezében mellém. A tévén már elindítottam a filmet, de megállítottam, nehogy Rach egy percéről is lemaradjon.

-Rémálom az Elm utcában. Az eredetit. -elindítottam, majd hátradőltem a kényelmes zsákon és nekiálltam kajálni.

-És Charlie megnézi veled ezeket a filmeket? Kérdezte szörnyülködve. Tény, a filmet megelőzi a hírneve, de ez örök klasszikus.

-Nincs más választása. És ilyenkor különben sem a filmre figyel. Általában engem idegesít. -mondtam tele szájjal. Ekkor beugrott, hogy mennyire jó lenne ha most itt lenne... valószínűleg a hajamat bizergálná, vagy az oldalamat simogatná... komolyan, már nem egészséges hogy ennyire hiányolom.

-Nem nézed a filmet. -dobott meg Rach egy pereccel, de szerencsére nem csokissal.

-Normális ha már fizikai fájdalmat érzek, annyira hiányzik? -kérdeztem hirtelen.

-Őszintén... nem tudom. A kaszabolás sem vonja el a figyelmedet? -mutatott a tévére, ahol bár egyenlőre nem halt meg senki, de még csak ár perce kezdtük.

-Most valamiért nem. Túl sok időt töltöttünk mostanában együtt. Életképtelen vagyok nélküle. -az arcomat a kezembe temettem, és komolyan, már a sírás határán voltam, de nem tudom miért. A suliban is külön vagy nem is egy óránk, de olyankor nem hiányzik. Legalábbis ennyire nem.

-Ilyen helyzetekre nem vagyok felkészítve. Nem tudom mi lesz, ha majd egyszer rohadtul összevesztek. -ijedten kaptam fel a fejem a mondata hallatán.

-Komolyan sírni fogok. Mi a faszom van velem? -dörzsölgettem az arcom. Egyszerűen nem értem mi ez. Elvonási tünetek?

-Oké, tanácstalan vagyok. Egyél csokit, én mindjárt jövök. -a kezembe nyomott egy tábla egész mogyorós csokit, én pedig szinte szipogva kezdtem el kibontani majd elfogyasztani. Rachel közben kiment a szobából. Csokit zabálva néztem a filmet, ahol éppen meghalt valaki. Juhé.

-Itt is vagyok. Apa hívott, hogy ne szedjük szét a házat. -vihorászott. Gyanakodva méregettem, de inkább a csokimnak szenteltem a figyelmet.

Olyan negyed óra múlva megszólalt a csengő. Időközben felkaptam magamra egy pólót, mert azért nekem furcsa bikiniben üldögélni. Amint meghallottuk a kellemes dallamot, ami a csengő, Rachel magára húzott egy nadrágot meg egy laza pólót, majd mint akit rakétából lőttek ki, rohant le az előtérbe. Megtöröltem a csokis arcom, majd szépen lassan elindultam utána.

Charlie

Éppen Bee kanapéján olvastam, mikor csörögni kezdett a telefonom. Bee még reggel hazapaterolt, elmondása szerint azért, hogy szerencsétlen szüleim ne aggódják magukat halálra. Bár szerintem rohadt szar ötlet, de ő ragaszkodott hozzá, úgyhogy puffogva, de hazamentem. Csakhogy otthon borzasztóan feszült a légkör, úgyhogy összedobtam magamnak egy nagy kupac ruhát, egy tucat könyvet meg hasonlókat, és elhúztam onnan, vissza Bee lakásába.

Amikor elkezdtett üvölteni a csengőhangom, gyorsan félredobtam a könyvet és előhalásztam a párnák alól a telefonom.

-Igen? -szóltam bele unottan.

-Szia, Rachel vagyok. -hallottam meg Rachel csivitelő hangját.

-Hali Rach. Miért hívtál?

-Figyelj... van Beccával egy kis probléma. -a hangja enyhén ideges volt, amitől én lettem ideges.

-Mi történt? Baja esett? Rosszul van? -bombáztam a kérdéseimmel, az agyamat pedig elöntötte az ideg. Én hülyét kapok ha valami baja esett.

-Nem, nem ilyen jellegű. Csak...

-Mondd már! -kiáltottam a telefonba. Felpattantam a kanapéról és fel-alá kezdtem járkálni a nappaliban, közben pedig feszülten a hajamba túrtam.

-Hiányzol neki. -bökte ki, én pedig hirtelen megálltam a járkálásban.

-Micsoda? -kérdeztem összevont szemöldökkel.

-Hiányzol neki. Fent ül a szobámban és mindjárt elsírja magát. Pedig vittem neki csokit, valami kaszabolós szart nézünk... nincs több ötletem, úgyhogy kérlek gyere át. Ha elsírja magát, én nem tudom mit csináljak. -hadarta.

-Menjek át a lányos estétekre, mert a barátnőmnek annyira hiányzok, hogy mindjárt sírva fakad? -foglaltam össze mosolyogva.

-Röviden igen. Figyelj, átküldöm üzenetben a címet és gyere amilyen gyorsan csak tudsz, oké? -kérte halkan. A fejemet fogva elröhögtem magam.

-Rendben, máris indulok. Addig próbáld meg lenyugtatni.

-Megbeszéltük. És köszi. Szia Charlie! -köszönt el vidáman.

-Szia Rach. -még mindig nevettem, majd megszakítottam a hívást.

Nyilván nem akartam hogy elmenjen, mert sokkal jobban szeretem magam mellett tudni, mint akárhol máshol. De ennek ellenére mégis örültem, hogy Rachelnél alszik. Erre hiányzok neki. Mi a franc?

Hirtelen csipogott egyet a telefonom, mert üzenetem jött. Megnyitottam, amiben Rachel címe volt. Gyorsan memorizáltam, majd felhúztam magamra egy farmert, egy fekete pulcsit, az előtérben még a bőrkabátomat és a bakancsomat. Felkaptam a bukósisakomat és a motor kulcsait, majd az ablakon át távoztam. Letrappoltam a tűzlétrán, megkerültem az épületet és átrohantam a motoromhoz.

Minden alkalommal amikor motorozok, ugyanaz az eufórikus érzés tölt el. Azok a fantasztikus pillanatok, amikor a szél a fülembe süvít és hidegen az arcomba csap, amikor nem érzem a sebességet... tökéletesek.

A gondolataimba bekúszott Bee. Ahogyan a derekamat öleli át és magához szorít, amikor felszabadultan kiabál... eszembe jutott, hogy sietnem kéne, mielőtt valóban kiborulna. Felültem a motorra, elfordítottam a kulcsot és gázt adtam neki. A motor hálásan felmordult, majd kilőtt, én pedig sebesen száguldoztam az utcákon át. A környék ismerős volt, mert a közelben van a házunk. A szememmel a házszámokat vizslattam. Amikor megakadt a tekintetem Rachelék házán, leesett az állam. Elég király villában lakik.

Leszálltam a kicsikémről, lekaptam a fejemről a sisakomat és beletúrtam a hajamba. Valamiért hülyén éreztem magam. Azért nem mindennap állítok be a barátnőm pizsipartijára vagy mire, csak mert hiányzok neki. A gondolatra elmosolyodtam, majd a kapuhoz kocogtam és becsöngettem. Pár pillanat múlva zizegni kezdett a kaputelefon.

-Igen, ki az? -újra Rachel hangját hallottam, bár enyhén eltorzult a kaputelefonba.

-Jöttem koldulni. Megkapom a barátnőm? -kérdeztem vigyorogva. Rachel válasz helyett felröhögött és kinyílt a kapu. Beléptem rajta, majd becsuktam magam mögött és végigsétáltam a kivilágított kertben. Amint az ajtóhoz értem, az kitárult és Rachel mindig mosolygó feje tűnt fel benne.

-Köszi hogy eljöttél. Éppen mogyorós csokit eszik, és félek hogy komolyan sírni kezd. -csacsogott, miközben betessékelt az előszobába. Körbenéztem és felmértem a helységet. Szép, letisztult, de egy picit sznob.

-Tudod hogy akármi van vele, rögtön itt leszek. -egy félmosollyal a fejemen összekócoltam a haját, majd zajt hallottam a lépcsőről. Odakaptam a fejem, és megláttam Bee-t. A haja kontyba volt fogva és enyhén kócos volt, ráadásul csak az egyik pólóm volt rajta. Amikor meglátott, felderült az arca, de értetlen is volt.

-Charlie? -összeráncolt homlokkal nézett rám, miközben folyamatosan közelebb araszolt. -Te mit keresel itt?

-Állítólag hiányoztam neked. Gondoltam megnézem, mennyire igaz. -vigyorogva széttártam a karjaimat. Bee szinte rohanva szelte át a köztünk lévő távolságot és a nyakamba ugrott, a lábaival átkulcsolta a csípőm, én pedig szorosan a dereka köré fontam a karjaimat.

-Menj a francba. -morogta a nyakamba.

-Mert?

-Miért hiányoztál ennyire? -még mindig nem emelte fel a fejét, de a lábaival már nem rajtam csüngött. A karjaival szinte megfojtott, úgy szorított magához.

-Nem tudom, de örülök neki. Te is nagyon hiányoztál. -egy kicsit eltoltam magamtól, pont annyira, hogy láthassam. Az ujjaim közé fogtam az arcát, majd lassan megcsókoltam.

-Nagyon szeretlek. -suttogta.

-Én is szeretlek. -magamhoz húztam, az arcomat pedig a hajába temettem, és magamba szívtam az illatát. Imádom. -De nem akarok zavarni, úgyhogy lassan mennem kéne.

-Nem feltétlen. Felőlem maradhatsz. -szólt közbe Rachel.

-Biztos vagy te ebben? -fordultam felé.

-Amíg nem előttem csináltok korhatáros dolgokat, addig igen. Simán elférünk, maximum beviszek egy szivacsot a szobámba. -rántotta meg a vállát.

-Annyira imádlak. -Bee kiszakította magát az ölelésemből és a barátnőjére vetette magát, majd őt kezdte el szorongatni.

-Tudom, tudom. Engem csak imádni lehet. De mi lenne ha folytatnánk a filmet? Vagy esetleg nézhetnénk valami mást? Kiráz a hideg ettől a filmtól. -látványosan megborzongott, Bee pedig aranyosan karba vágta. Kis agresszív a drága.

-Charlie, neked sem jön be a Rémálom az Elm utcában? -fordult felém ártatlan arccal. Olyan volt mint egy bárány. Egy agresszív, enyhén pszichopata, de cuki bárány.

-Meg ne haragudj, de csak miattad nézzük meg ezeket a filmeket. A Sikolyt bírtam, de jelenleg boldogabb lennék egy vígjátékkal. -vontam vállat, majd lekaptam a kabátom és a bakancsom is.

-Bocs de ezt megszavaztuk. -húzta el a száját Rach, miközben a barátnőmre nézett. Bee lebiggyesztette az ajkait, és közben durcás fejet vágott.

-El vagyok nyomva. -a karjait a mellkasa előtt keresztbe fonta, és dettó olyan volt mint egy ötéves.

-Na gyere te elnyomott. -odaléptem hozzá, majd egy hirtelen mozdulattal a hátamra kaptam. A lábai a mellkasomnak ütköztek, míg a karjaival a hátamat kezdte ütlegelni.

-Tegyél le te barom! -sipákolta, miközben folyamatosan ütött.

-Rach, merre van a szobád? -a lány felé fordultam, aki egyáltalán nem leplezte a röhögését. Konkrétan majdnem megfulladt.

-Gye-gyertek utánam. -röhécselt, majd elindult a lépcsőn, én meg Bee-vel a vállamon utána.

-Tudod mit? Visszaszívom. Nem is hiányoztál.

-Aha. Képzelem. -vigyorogtam, majd megpaskoltam a fenekét.

-Egy faszfej vagy. -közölte.

-De a te faszfejed.

Mikor beértünk Rachel szobájába, ledobtam Bee-t az ágyra, aki azonnal felpattant és egy isteneset sózott a mellkasomra.

-Ez fájt.

-Megérdemelted. -nyújtotta ki a nyelvét, majd átszökdécselt a babzsákfotelekhez. -Mit nézünk akkor?

-Családi üzelmek. -válaszolt Rachel, miközben a tévén éppen a filmet próbálta elindítani. -Addig üljetek le, helyezzétek magatokat kényelembe.

Csak erre a mondatra vártam, rögtön levetettem magam az egyik fotelre. Rohadt kényelmes volt, főleg ahogyan belesüppedtem és szinte magába szippantott. Lehunytam a szemem, és úgy élveztem a kényelmet, mikoris kedves barátnőm úgy gondolta, én vagyok a legmegfelelőbb fekvőhely. Befészkelte magát az ölembe, majd a hátát a mellkasomnak döntötte.

-Ezt nagyon elképzelted. -nyitottam ki a szemem.

-Ha már itt vagy, kihasználom. -vont vállat. A fejemet csóválva felröhögtem, de azért a karjaimat a dereka köré fontam, és mégjobban magamhoz húztam.

-Korhatár, drágáim, korhatár. -szólt Rachel, majd behuppant a fotelbe, a film pedig elindult.

A film vége felé egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Bee bealudt. A fejét is hátradöntötte, és halkan szuszogott.

-Elaludt. Valamiért nem lep meg. -csóváltam a fejemet mosolyogva.

-Pedig nagyon nem akart elaludni. -szólalt meg Rachel összeráncolt homlokkal.

-Valamilyen lányos rituálét terveztetek, vagy aggódnom kéne? -vontam fel az egyik szemöldököm.

-Figyelj, nem akarom hogy megtudja, hogy elmondtam... de azt mondta mostanában nem alszik éjszaka, mert rémálmai vannak. És hogy ezért most sem tervez aludni.

-Még mindig rémálmai vannak? Nekem nem is mondta őket. -idegesen haraptam az alsó ajkamba. Azt hittem elmúltak. Egy szóval sem említette hogy nem alszik. És hogy még mindig tartanak az álmai.

-Ne haragudj, nem akartalak felidegesíteni. De gondoltam jobb ha tudod. -lekapcsolta a filmet, majd a tévét is.

-Ne izgulj, nincs baj. Le kéne fektetnem. Hova tehetem? -néztem rá kérdően.

-Nyugodtan alhattok az ágyamban. Én átmegyek az egyik vendégszobába. -rámmosolygott, majd felállt, nyújtózott egyet és az ajtóhoz ment.

-Köszi Rachel. Jó éjszakát.

-Nektek is. -búcsúzott el, majd kiment a szobából, az ajtót pedig behúztamaga mögött.

Hangosan sóhajtottam egyet, majd elkezdtem azon gondolkozni, hogy a francba varázsoljam ki magamat alóla, anélkül hogy felébredne. Eleresztettem a derekát, és míg az egyik kezemmel finoman arrébb toltam, addig próbáltam kicsusszanni alóla. Kemény három perccel később Bee már egyedül aludt a babzsákfotelben, én pedig a földön, pontosabban a szőnyegen ültem. Gyorsan felálltam, az egyik kezemet a térde alá, a másikat meg a háta alá csúsztattam és az ölembe kaptam.

Pár lépéssel már az ágynál is voltam. Óvatosan letettem a sok párna közé és ráhúztam az egyik takarót. Halkan felmordult, de nem kelt fel. Már éppen bemásztam volna mellé, amikor leesett hog még teljesen fel vagyok öltözve. Levettem a pulóveremet, majd kiléptem a nadrágomból és a zoknimból is. Még lekapcsoltam a villanyt és efeküdtem én is a bazi nagy ágyba. Szorosan Bee mellé feküdtem, a derekánál fogva magamhoz húztam, ő pedig még közelebb bújt.

Kár hogy nem volt annyi eszem, hogy hozzak magammal altatót. A nadrágom farzsebében csak egy levél antidepresszáns lapult, de más nem, úgyhogy ezt az éjszakát sem fogom végigaludni.

Helyette inkább szembe fordultam vele, és az arcát néztem. Békésen aludt, mint mindig. Vagyis... mostanában nem. Nem is értem, miért nem mondta el. Olyan hülyén érzem magam. Fel kellett volna ébrednem, vagy inkább el sem kellett volna aludnom. És mégis mi a francot csinált alvás helyett? Az biztos hogy nem a plafont bámulta hosszú órákon át. Bár, ahogyan észrevettem, eléggé megszaporodott a lakásban lévő festmények száma, ráadásul Bee is festékesebb a szokásosnál.

A gondolataimból Bee zökkentett ki. Halkan nyöszörgött és ficergett. A kezemet a zaklatott arcára simítottam.

-Kelj fel. Bee, nincs semmi baj. Ébresztő! -suttogtam, de nem reagált. Egyre hangosabban zihált és dobálni kezdte magát.

-Hé! Ébredj fel! Csak álmodsz! Bee, kérlek. -szorosan átöleltem, a karjaimmal leszorítottam hogy ne rángatózzon. Hirtelen kipattant a szeme, és zavartan nézett fel rám.

-Nincs semmi baj. Csak egy rossz álom volt. Biztonságban vagy. -egy kicsit eltoltam magamtól, majd megcirogattam a rémült arcát.

-Miért mindig ugyanaz a rohadt álom... -motyogta halkan. Az arcán legördült egy könnycsepp, amit azonnal le is töröltem.

-Ne sírj. Nincsen semmi baj. Megoldjuk oké?

-Rendben. De annyira rossz újra és újra látni... -rámemelte a könnyes szemeit, nekem pedig összefacsarodott a szívem.

-Miért nem szóltál a rémálmok miatt? Azt hittem elmúltak.

-Én... nem... annyira jó volt látni, hogy végigalszod az éjszakát. Nem akartalak azzal terhelni, hogy nem tudok éjszaka aludni. De délutánonként kialszom magamat amikor sorozatot nézel. Úgyhogy nincs semmi baj, csak alvás helyett festegetek. -szipogott.

-Olyan hülye vagy. -egy hosszú csókot nyomtam a homlokára. -Tudok segíteni valamit?

-Csak legyél velem. -egy aprót még szipogott, majd a nyakamba bújt, én pedig a haját simogattam.

-Ne félj semmitől. Mindentől megvédelek, amitől csak lehet. -pusziltam meg a feje búbját.

-Mindentől nem tudsz. -motyogta a nyakamba.

-De megpróbálhatom.

Szevasz tavasz! (mondjuk nyár van, de mindegy... :D )

Van olyan mazochista aki végigolvasta? :D Ez lett az eddigi leghosszabb rész, egészen pontosan 4132 szó. Wááát?

Remélem nem untátok halálra magatokat :D

Mivel hamarosan kezdődik az iskola (tudom, nyomi vagyok amiért megemlítem.... de én sem várom ☹ ), úgy gondoltam most extra hosszú részt kaptok :3

Élvezzétek ki a nyár maradékát, szervezzetek programokat, mozizzatok, menjetek koncertre... annak ellenére hogy egy molylepkének több az élete, mint nekem, még nekem is lesz programom :D

Csókoltatlak titeket <3