Mire a legrosszabb érzés felkelni? Nem csak arra, hogy lényegében egyedül fekszel az ágyban. Hogy nincs aki átölel, akihez hozzábújhatsz. Arra a legrosszabb, amikor rájössz, hogy vége az álomnak. Újra a szopatós valóságba vagy, ahonnan nincs kiút.

Borzasztóan szarul voltam mikor felébredtem, főleg miután ránéztem az órára. Reggel hét óra volt. Nagy nehezen felküzdöttem magam, majd kikeltem a meleg ágyból. Charlie a másik felében még aludt.

Halkan odamentem a szekrényhez, majd kivettem alulról a bőröndöm és nekiálltam behányni a ruháimat. Egy-két darabot félretettem, hogy majd fel tudjam húzni, de a többivel megtöltöttem a helyet.

-Mit csinálsz? -motyogta Charlie rekedtesen. Imádom amikor reggel ilyen a hangja, de most nem bírtam díjazni. Túlságosan fájt már ránézni is.

-Megyek haza. -mondtam, majd felkaptam a ruháimat és a válaszát meg sem várva átmentem a fürdőbe. Ott gyorsan lecseréltem a pizsimet egy fekete melegítőre és egy bő szürke pulcsira. Kifésültem, majd felkontyoltam a hajam, fogat mostam, végül pedig a pizsamámmal és a neszeszeremmel együtt visszamentem a szobába. Ezeket betettem a bőröndbe, amit végül lecsuktam.

-Komolyan elmész? -kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Az ágy szélén ült és engem pásztázott.

-Azt mondtad kiviszel a vonathoz.

-Bee, ne csináld ezt. Beszéljük meg. -felállt, majd mellém sétált, leguggolt és finoman megfogta a karom.

-Nincs mit megbeszélnünk. Mindent tudok. Felesleges tovább itt maradnom. -sziszegtem, majd kirántottam a karomat a kezéből. -Öltözz fel. Indulni akarok.

-Ahogy akarod. -sütötte le a szemeit, majd megkerült és kinyitotta a szekrényét, ahonnan random kikapott néhány ruhadarabot. Utána az ágyhoz ment, ahol gondolom felhúzta őket. -Mindened megvan?

-Szerintem igen.

-Ezt kint felejtetted. -nyújtotta felém a fekete noteszt.

-Nem felejtettem kint. -mondtam már majdnem sírva. Amint ezt kimontam, láttam hogy valami eltört benne. Valószínűleg meghalt az utolsó kis reménysugara is.

-Rendben. -bólintott. -Legalább akkor lesz mivel begyújtani. -motyogta szomorúan.

-Nem lehetne hogy csak elkészülsz, minden beszólás nélkül? -kérdeztem élesen.

-Bocs. -tette fel a két kezét, miközben az egyikben még mindig a noteszt tartotta. Ki akartam venni a kezéből. Nem azért, hogy esetleg kidobjam, hanem mert afelett akartam otthon sírni. De mégsem tettem.

-Szeretnél enni az út előtt?

-Nem. -válaszoltam halkan, miközben magamban keserűen felnevettem. Még hogy enni. Jó vicc. Egy falat sem menne le a torkomon. Felállítottam a bőröndömet, és már emeltem volna fel, amikor Charlie megállított.

-Add ide. -szólt kedvesen.

-Tudom vinni.

-Erről nem nyitok vitát. Add ide a bőröndöt. -nézett rám komolyan. Kivételesen nem ellenkeztem, csak átadtam neki a bőrönd fogantyúját vagy milyét, majd hátat fordítottam neki és kimentem a szobából. A lépcsőn lefele sétálva igyekeztem minél halkabb lenni, miközben eszembe jutott egy-két dolog. Például amikor a falnak nyomva csókolt meg. Annyira szerettem volna visszamenni pár nappal ezelőttre.

Mikor leértem, alaposan végignéztem mindenen. Az előszobán, a nappalin... az ajkamat rágcsálva húztam fel a bakancsom, majd utána felvettem magamra az összes meleg cuccomat, ami a fogason lógott. Mire beöltöztem, Charlie leért, egyik kezében a bőröndömmel, a másikban a kocsikulccsal.

-Biztos hogy nem maradsz? -nézett rám szomorú bociszemekkel.

-Hidd el, biztos. -húztam egy keserű mosolyra a szám.

-Akkor... mindegy. Menjünk. -hajtotta le a fejét, majd felhúzta a motoros bakancsát. A kabátját a fogason hagyta, de nem szóltam rá, annak ellenére, hogy mennyire idegesített. Tuti meg fog kabát nélkül fázni.

Egy szó nélkül mentünk ki a házból, miközben Charlie rendületlenül vitte a bőröndömet. Baszki, minek kell vinnie? Én is tudom.

Végigvágtattunk a rengeteg hó közti ösvényen. Amúgy gyönyörű volt a táj, minden hófehér volt. A hó is apró pelyhekben hullott, így az autóhoz érve ki kellett ráznom a hajamból, mielőtt beszálltam az autóba. Odabent levettem a bakancsom, a kabátom és a sálam, majd a lábaimat felhúztam az ülésre. Hallottam, hogy közben Charlie felnyitotta majd lecsapta a csomagtartót. Egy pár pillanattal később beszállt az autóba.

-Most még meggondolhatod magad. -harapott az alsó ajkába.

-Charlie. Haza akarok menni. -suttogtam fáradtan. Nem válaszolt, csak felbőgette a motort, megfordult, majd kibaszott gyorsan kezdett el hajtani. Láttam rajta hogy ideges. Az állkapcsa megfeszült, ráadásul a kormányt is olyan erővel szorította, hogy az ujjai is elfehéredtek. Már éppen szólni akartam neki, amikor hirtelen kifakadt.

-Miért nem tudjuk ezt elfelejteni? Miért kell emiatt hazamenned? Baszki, ez nem egy olyan nagy dolog!

-Örülök hogy neked nem nagy dolog. -mondtam gúnyosan.

-Mark miért volt más? Amikor kétszer egymás után smároltatok, az nem számít igaz? -emelte meg a hangját, majd egy hirtelen mozdulattal lehúzódott az útról, kikötötte magát és szembe fordult velem.

-Komolyan ezzel hozakodsz elő?

-Igen, mert kurvára ugyanaz a két eset!

-Nem Charlie, nem ugyanolyan. -hajtottam le a fejem.

-Miben volt más?

-Egyszer egy játékon belül csókoltam meg, csak mert az volt a feladat.

-És azt miért tetted? Vissza is utasíthattad volna. Mondhattál volna nemet is, max ittál volna még. -tárta szét a karjait.

-Úgy gondoltam, elég erős a kapcsolatunk, és eléggé szeretjük egymást ahhoz, hogy ne veszekedjünk egy hülye játék miatt, ami semmit, ismétlem semmit nem jelentett nekem. -szipogtam.

-És a szobádban? -vonta fel a szemöldökét. -Az nem játék volt. -jegyezte meg csípősen.

-De nem akartam hogy megcsókoljon! Bejött és letámadott! Már mondtam, jó hogy nem erőszakolt meg! Ha pár perccel később jössz, még meg is tette volna. -töröltem le egy könnycseppet az arcomról. -Ellenben nálatok nem igazán volt szó erőszakról. -jegyeztem meg csípősen. -Sőt, mondok jobbat. Én nem jópofiztam Markkal.

-Miről beszélsz?

-Attól a pillanattól kezdve, hogy Georgie odajött hozzánk, lényegében megszűntem létezni számodra. Őt ölelgetted, vele táncoltál, vele beszélgettél és baszki, cicámnak meg szépségemnek hívtad! -akadtam ki. Nos, mivel nem várta meg, hogy egy pár nap alatt megnyugodjak, az összes dühömet rázúdítottam.

-És ez miért zavar? Régebben is cicáztam. És most mi van abban, ha megmondom neki hogy szép? Az. -vont vállat, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe.

-Kurva jó. A volt akármidet szépségemnek hívod, csak mert szép. Gondolom engem pedig avokádónak nézel. -sírtam el magam.

-Nem azért mondom ezt neked... -kezdte, de félbeszakítottam.

-Miért mindig annak kell megmondani, mennyire kurva szép és dögös, aki tudja is magáról? Bezzeg annak, aki önbizalomhiányos és kibaszott rondának tartja magát, neki nyugodtan lehet ilyeneket mondani. Annyira ugyanolyanok vagytok! Hát köszönöm. Most már legalább megértettem mindent.

-Kiforgattad a szavaimat. Kurvára nem ezt mondtam! -emelte fel a kezét.

-Tudod mit? Igazad is van. Georgie tényleg nagyon szép, sőt, gyönyörű. Ha pasi lennék, én is inkább őt választanám mint magamat. -bólintottam. -Még azt is értem, miért másztál rá. Tudom hogy nem vagyok vonzó. Nem vagyok az a lány, aki után futnak a fiúk. Sosem voltam, és tudom is magamról. Mert fura vagyok. Nem hordok szoknyát, nem vagyok lányos. Nem érdekelnek a lányos dolgok, sőt, semmi sem. Csak a festésnek élek. Úgyhogy kérlek, miután kivittél az állomásra, menj vissza hozzá. Kérj tőle bocsánatot, és nem tudom. Legyetek boldogok. -tártam szét a karjaimat.

-Bee, miket hordasz össze?

-Nem illünk össze. Sosem illettünk úgy látszik. -próbáltam tartani magam és nem sírni. Jár a pont, mert nem sírtam. A szavak viszont dőltek belőlem, és mindent kiadtam magamból. Talán túl sok mindent is.

-Állj. Ezt most itt hagyd abba. Kibaszottul nem mondtam ilyeneket. -emelte meg a hangját. Felbosszantottam, de nem álltam le.

-Mindig azok a lányok nyernek, akik a szebbek és dögösebbek. Mindig őket választják, mindenki értük van oda. Hidd el, megszoktam már. Mondjuk talán tőled nem vártam volna ezt, de mindegy. -folytattam még mindig könnyezve. -El vagyok baszva, úgy ahogy vagyok. Megesik az ilyen. Van akinek jár a boldogság. Georgie ilyen. Nekem nem jár.

-Istenem, miről beszélsz?

-Arról, hogy egy önző pöcs vagy bazdmeg! Kurvára elbasztál mindent, de neked csak az lebeg a szemed előtt, hogy megbocsássak és engem is ágyba vigyél, újra! Könyörgöm, nem érted mennyire fáj? Összetörted a szívem. Megígérted hogy nem fogod, de megtetted! És miért is? Hogy gerincre vágd azt a megátalkodott ribancot! -üvöltöttem.

-Nem dugtam meg, nem érted? -ordította.

-De megakartad. Tudom bassza meg, hogy ezt akartad! Hiszen ki nem vágyna egy numerára azzal a picsával? -gúnyolódtam. -Elárulok valamit. Kijelentette, hogy szét fogja baszni a kapcsolatunkat, mert nem illünk össze. És milyen érdekes, sikerült is neki! De nem az én hibámból te kretén! Akkora rohadék vagy, hogy képtelen vagy két hónapig a farkadat a gatyádban tartani és hűségesnek lenni! -adtam ki magamból üvöltve mindent. Óriási megkönnyebbülés volt.

-Sajnálom. -suttogta halkan.

-Kibaszottul nem érdekel. Sajnáltad volna akkor, amikor a nyelvedet annak a rohadt ribancnak a torkán dugtad le. -szorult ökölbe a kezem. -És most indulj az állomáshoz. Nem akarom lekésni a vonatot. -utasítottam. Meglepő módon azonnal teljesítette amit kértem. Beindította az autót, visszakormányozta az útra és már száguldottunk is.

Háromnegyed órán át meg sem szólaltunk. Ő az utat nézte, én pedig csak a fejemből bámultam ki, miközben pár könnycseppet elmorzsoltam. Amikor megérkeztünk az állomásra, Charlie leállította az autót. Percekig úgy ültünk egymás mellett, mint két idegen, és nem mint két szerelmes. Egy óriásit sóhajtva felöltöztem, felvettem a bakancsomat és kiszálltam az autóból.

Átsétáltam a csomagtartóhoz, majd felnyitottam. Akkor láttam meg azt, amitől megint megszakadt a szívem. Charlie a kormányra borulva sírt, majd elkezdte a kormányba verni a fejét. Lefagyva álltam. Nem tudtam máshova nézni. Alig egy percig álltam ott, de egy órának tűnt. Csak akkor eszméltem fel, amikor kiegyenesedett, vett egy mély lélegzetet, és a visszapillantó tükrön keresztül a szemembe nézett. A gyönyörű szemei könnyekben úsztak és vörösek voltak. Egy másodperc múlva elkaptam a tekintetem és kivettem a bőröndömet. A kocsiajtó csapódott, Charlie pedig mellém jött.

-Soha nem szerettem. -suttogta.

-Kit?

-Georgie-t. Nem voltam belé szerelmes. Soha. -nézett rám jelentőségteljesen. Olyan komolyan nézett rám, hogy bennem rekedt a mondanivalóm. Összeszorult szívvel hajtottam le a fejem, majd őt kikerülve beindultam az épületbe, magam után húzva a bőröndöm. Miközben mentem befele, csak a bőrönd kerekei alatt ropogó hó hangját hallottam, lépésekét nem.

Talán ez volt az oka, talán ez az egész szar, ami a nyakamba zúdult, de amikor a jegypénztáros megkérdezte, hány jegyet kérek, sírva fakadtam. Nem egy jegyet akartam. Haza akartam menni vele, az én tökéletes, imádnivaló Charlie-mmal és elfelejteni mindent. Végül csak egyet vettem.

Miután már megvolt a jegyem is, a számat harapdálva ültem le egy narancssárga műanyag székre a peron mellett. A vonatom pár perc múlva futott be, majd negyed óra múlva indult el.

Mikor megállt előttem a füstölő szerelvény, hátrafele indultam el, egy üres fülke reményében. Viszont amikor felszálltam, rájöttem, hogy nem jött utánam. Nem tartott vissza. Le sem szart.

Fél óra vonatozás után Rachel rámcsörgött. Letöröltem a könnyeimet, majd fogadtam a hívást.

-Nem is hívtál fel te suttyó. Mikor jössz vissza? Már annyira hiányzol! És hogy van Casanova? -csivitelte az én mindig boldog barátnőm.

-Szakítottunk. -motyogtam a telefonba, majd kitört belőlem a sírás.

Frohe Weihnachten meine Lieben!

Remélem nem haragszotok, hogy bár karácsony és hurrá, én mégis egy ilyen résszel érkeztem nektek ☹ időzítésből nulla, de legalább remélem patent rész lett :D

(Zárójelben egy kis funfact, ami kicsit sem fun, de annál inkább fact; mikor Becca elkezd Charlie-vaal az autóban kiabálni, és kiosztja, hogy miért mindig a szép lányoknak jár minden... ezel teljesen saját gondolatok, bőven nem most írtam, de valahogyan tökéletesen passzolt a szituációba. Nem tudom, ezt minek írtam egyáltalán le, de van az az érzésem, hogy nem csak én vélekedek így a világról)

Boldog karit híveim, egyetek sok sütit és tőtöttkáposztát, nézzetek karácsonyi filmeket, hallgassatok töménytelen mennyiségű karácsonyi zenét és érezzétek át az ünnepet! Ne csak az ajándékokat, hiszen a karácsonynak nem az a lényege. Élvezzétek, hogy a szeretteitekkel vagytok, töltsétek boldogságban ezt a pár napot, és ne gondoljatok a sulira.

Csóközön drágáim!