Nem értettem mi ütött Loganbe! A legegyszerűbb magyarázat a viselkedésére természetesen az lehetett, hogy túl sokat ivott, át sem gondolta miket beszél. Ha nem látom a saját szememmel, akkor el sem hittem volna, hogy létezik olyan élethelyzet, amikor Logan ennyire védtelen, és kedves valakihez. Egy pillanatra felvillant bennem a gondolat, mintha kötődni kezdett volna hozzám, többet jelentettem volna neki annál, mint amit elárult, mire idegesen megráztam a fejemet. Ezt egyáltalán nem volt szabad komolyan vennem!

Sem a becézgetéseit! Édes, kis főnixem! A szavak hallatán önkéntelenül is végigfutott a forró borzongás a gerincem mentén és Logan mélykék szemeibe pillantva, elakadt a szavam. Nem, nem gondolhatta ezt komolyan! Holnapra majd úgyis elfelejti! Sokkal veszélytelenebb terepnek számított, ha visszatérek az eredeti felálláshoz és villogó szemekkel mérem fel az ágyban fekvő alakját. Csak az utcai lámpák fénye világította meg, ami a lehúzott rolókon keresztül lopózott be a szobába. Még a lámpákat sem kapcsoltam fel, pedig többször is eszembe jutott, hogy azzal eléggé megkönnyíteném a helyzetem, és a fene fog vele itt szerencsétlenkedni! Valamennyire már kiismertem magam a lakásában, de még így is majdnem sikerült felbuknom az egyik fotelben, miközben a nappalin keresztül eljuttattam őt a hálószobájába. Hihetetlen volt ez a helyzet. Bárhogy is ellenkeztem ellene, mégis újra itt kötöttem ki. Pedig azzal a feltett szándékkal vetettem bele magam az éjszakába, hogy szétbulizom az agyam és sikerül őt elfelejtenem. Már napok óta ezen voltam. Ki akartam söpörni még az emlékét is ennek a beképzelt faszfejnek a fejemből, de ahogy vetettem egy pillantást az ágyon elterülő alakra, máris összerántotta a szívem az a fránya érzelgősség. Nagyon is tetszett nekem. Pedig eddig sosem vonzódtam a rosszfiúkhoz, legalábbis biztosan nem az ilyen pénzes, nagymenő pasik izgatták a fantáziám, mint Logan. Pontosan tudtam, hogy mi a célom az életben. Ki akartam törni a kisvárosi környezetből, megvalósítani az álmaim, hogy a szüleim is büszkék legyenek majd rám és támogatni is tudjam őket. Hirtelen mégis minden olyan zavaros lett, ahogy Logan belépett a képbe. Neki nem kellett senkinek sem bizonyítania, a pénzre sem volt annyira szüksége, mint nekem, így akár számolatlanul is költekezhetett. Biztos voltam benne, hogy a klubban is minimum annyi pénz lefolyhatott a torkán, amiből én egy hónapra kifizetem az albérletet. Valahol irigyeltem érte, hogy ő ezt megteheti, mégis szántam is érte. Elég üres lehet az élete, hogyha ennyire nem foglalkozik semmivel, nem érdekli semmi, sőt a hírnév elvette a maradék józan eszét is, hogy ő is elhiggye magáról mekkora menő pasas lett belőle. Az a Logan, aki ott feküdt előttem az ágyon mégis annyira más volt. Még nehézkesen nyitotta ki a szemeit, hogy felpillantson rám, én meg máris összerezzenjek előtte. Már nem kellett volna itt lennem, mégis nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam őt. Engem is játékszernek nézett, amit bevallom élveztem is, amíg ki nem nyitotta a nagy, okoskodó száját.

- Neela... - suttogta a nevem, talán még azt hihette, hogy csak képzelődik. Lassan oldalra feküdt az ágyban, közben halkan felnyögött. Haja az arcára tapadt, szemei erős fáradtságról, kábaságról tanúskodtak, és volt valami abban a pillantásban, amit még sosem láttam eddig tőle. Leültem mellé az ágyra majd ujjaim a hajába túrtam, úgy kezdtem el finoman simogatni a fejét. - Nee-la... - suttogta megint, de már egy apró mosoly szökött az ajkaira. Felmordult, ahogy ujjaim megint a hajába kúsztak, és kényeztetően szántották a fejbőrét. - Maradj velem... - mormogta megint. Kezem megállt a mozdulatban is, hogy pár pillanatig csak tanácstalanul bámuljak le rá. Mégis mit kellene tennem? - Ugye velem maradsz? - fúrta be magát a paplan alá, hogy nekem helyet szorítson maga mellett. Testemen végigfutott az a bizsergető érzés, amit csak ő válthatott ki belőlem. Az eszem azt mondta, hogy mennem kellene, de a szívem megint tévútra vitt. Ha ennyire közel volt hozzám, akkor nem tudtam neki ellenállni. Hazamenjek az üres lakásba? Senki se várt haza, akihez hozzábújhattam volna. Logan pedig olyan védtelennek tűnt... csak reggel legyen elég erőm felkelni mellőle és hideg fejjel tekinteni erre az estére! Nehezen, de engedtem a kísértésnek. Tudtam, most én is kihasználom ugyanúgy őt. Szükségem volt nekem is valakire, akibe kapaszkodhatok, aki erőt ad. Logan vékony pólója alatt kirajzolódó izmos teste, ágyának melege már ismerős terep volt. Mégis ki ítélne el azért, ha ezt az estét is mellette tölteném? 

Pár lépést hátráltam tőle, hogy a szőnyegre vessem a ruháimat, csak egy bugyit hagytam magamon. A szék karfájára volt lökve pár póló, ahonnan gyorsan lenyúltam egyet, hogy magamra kapjam, úgy bújtam be mellé az ágyba. Logan a hátamnak tapadt, karját máris átfonta rajtam, úgy húzott teljesen közel magához, hogy a fenekemhez feszülő ágyékától máris elakadjon a lélegzetem. Arcomba szökött a vér, pedig úgy tűnt, hogy ebből ennél több nem lesz ma este, Logan nemsokára már egyenletesen szedte a levegőt, míg keze a melleim alatt kalandozott.

Jóval korábban ébredtem, mint ő. Már a rolókat húztam fel, hogy a kíváncsi napfény feltérképezze előttem a szobát. Nézhettem volna a drága bútorokat, az íróasztalon heverő méregdrága elektronikai cuccokat, amiket persze már eddig is ismertem, de most melléjük volt dobva pár luxus karóra is, hogy a széken egy nagy adag összegyűrt férfi ruha hevert. De Logan jelenléte nem engedte meg, hogy túl sok időt pazaroljak rájuk. Amíg még nem volt magánál addig kellett felmérnem őt. Bárcsak kedvesebb lett volna, legalább udvariasabb, tapintatosabb, hogy együtt dolgozhassunk. Legalább haverok lehettünk volna... Áh, miket is beszélek! Túl jó volt vele a szex. Tudtam volna a szeretője lenni? Vajon megelégedtem volna később is ennyivel? Más lány már biztosan egy közös jövőt tervezgetett volna vele a helyemben, hisz még a szüleinek is bemutatott! Persze, megjátszottuk az egészet! Ezért is volt Logan teljesen más, mint a többi pasi, akit eddig ismertem. Ő könyörtelenül belemondta a véleményét a szemembe, ha úgy tetszik szembesített a fájdalmas valósággal. Még arra sem hagyott időt, hogy álmodozzak mellette, mert utána a hajamnál fogva rángatott ki a sivár valóságba. Neela, neked meg kell dolgoznod azért, hogy ebbe az iskolába járhass! Te nem érhetsz fel hozzánk...

Inkább gyorsan magára hagytam, mielőtt túlságosan magukkal ragadtak volna a szomorú érzések. A konyhában készítettem magunknak kávé,t majd visszasétáltam, hogy megnézzem Logan felébredt -e már. Tudom-tudom, én vagyok a koránkelő. Már megszoktam, hogy nem sokáig lustálkodhatok, hisz volt otthon egy kutyám, aki mindig képes volt a legkorábbi, embertelen időpontban felkelteni, hogy aztán kivigyem őt sétálni. Ő most a szüleimnél maradt, én meg egy nyuszival osztozhattam a szobámon, akivel nem kellett lejárni, cserébe bent potyogtatta a bogyókat. Erre a gondolatra máris elmosolyodtam, hogy aztán sietős léptekkel induljak meg Logan hálószobája felé.

- Gyerünk hétalvó! A hasadra süt a nap! - kiáltottam rá vigyorogva, miközben ő már mocorgott az ágyban, egyik karjával próbálta eltakarni az arcát, hogy kivédje a nap vakító sugarait.

- Piszkosul fáj a fejem... - dünnyögte nekem. Jól szórakoztam magamban elnyűtt ábrázatán, de azért kisiettem neki egy csésze kávéért. Mondhatnám, hogy én sem értem mi ütött belém, de az igazság az volt, hogy Logan hangja és egész lénye erre késztetett. Máris vittem be neki a kávét, miközben ő csak addig jutott, hogy felüljön az ágyon. Sötétbarna haja borzasan állt a fején, szemei alatt sötét karikák húzódtak, néha még fel is mordult. Istentelenül aranyos volt, mintha éveket fiatalodott volna. Bár ez a felsőtestéről nem volt elmondható. Valamikor este szinte teljesen levetkőzött, hogy csak egy alsónadrág maradjon rajta, így most megcsodálhattam a kidolgozott felsőtestét és a hidegtől megkeményedett mellbimbóit. Halkan nyeltem egyet.

- Azért ne szokd meg! - nyújtottam át neki egy ideges mosollyal a csésze, forró kávét. Persze, meg se köszönte, helyette furcsállóan lesett rám.

- Te meg mit keresel itt?

- Hát, ez kedves! Tényleg semmire sem emlékszel?

- Hát, rád biztosan nem... - morogta még felém, de azért a kávéba szürcsölt.

- Befejeznéd? - fakadtam ki máris. Csípőre tettem a kezeimet, szemeimet már összeszűkítettem, úgy méregettem őt magam előtt. Mégis miért kell ennyire bunkónak lennie?

- Mégis mit? - tette fel a kérdést szinte ártatlanul. Ja, elhiszem, hogy ez neki a napi rutinhoz hozzátartozott már. Vegyük fel a méregdrága cuccainkat, lőjük be a hajunkat, tegyünk egy kört a városban... ja, és el ne felejtsük cseszegetni Neelát!

- Ezt a bunkó hozzáállást! Beszélj már velem kedvesen! Mint egy normális emberrel! - Már összefontam magam előtt a karjaimat is védekezésképpen, hátha még ennél is sokkal rosszabbra számíthatok majd tőle. Miért is kellett nekem este elgyengülnöm, és itt ragadnom? Biztosan teljesen meghülyültem... Épp a padlószőnyeg bolyhos anyagát piszkáltam a lábujjaimmal, amikor Logan mormogós hangjára figyeltem fel.

- Sajnálom, igazad van. Kösz, hogy... - még széttekintett maga körül, úgy szólalt meg újra. - ...hazahoztál.

- Na, így már más! - fújtam ki magamból a felgyülemlett levegőt, pedig a szívem már buzgón feszítette a torkomat, annyira meglepődtem Logan szavain. A legszívesebben akár magamhoz is öleltem volna. De egyáltalán nem tartunk ott. Még újra a nyeregben érezte volna magát, és kedvet kap ahhoz, hogy újra kihasználjon... Így inkább gyorsan hátat fordítottam neki, hogy visszalépjek a nappaliba. Már rég felöltöztem, így csak a cipőim maradtak a végére. A kanapéra ültem le, hogy azokat is a lábaimra húzzam.

- Már mész is? - Logan a hálószoba ajtóban állt meg, kezében még a csésze, gőzölgő kávét tartotta. Néha picit beleivott, de ettől eltekintve egészen suta benyomást keltett. Mint a kutyám, akit otthon hagytam. Neela, csak tarts ki! Vettem egy mély levegőt, úgy válaszoltam neki.

- Igen, lesz még egy órám délután. - Azt vettem észre, hogy megáll felettem, és úgy pislog rám. Talán ez túl sok információ volt neki. Eléggé kiütötte magát tegnap este, talán nem kellene azon csodálkoznom, hogy lassabban reagál. Mégis ismertem már elég jól az igazi Logant. Aki tisztában volt önmagával, és amikor csak tehette simán beszólt nekem. Még ma reggel is félálomban máris megbántott. Nem akartam megvárni, míg az a szemét alak visszatér, ezért én szúrtam meg őt hamarabb. - Mi az? Nem te akartál kidobni? - ugrottak össze a szemöldökeim.

- Milyen órád lesz? - mintha meg se hallotta volna a kérdést.

- Történelem.

- Nyitott előadás? - érkezett az újabb kérdés tőle, hogy a döbbenet már kiült az arcomra. Logan azonban csak legyintett egyet. - Tök mindegy, akkor is beülök! Várj meg, felöltözök és elviszlek! - indult el a fürdő felé, hogy le sem tudjam venni a pillantásom az alsónadrágban mozgó feszes fenekéről. Hallottam, ahogy megengedi a zuhanyt és nem sokkal később már egy szál törölközővel a derekán lépett ki a fürdőből, hogy elszambázzon előttem a háló felé. A nyálam majd' elcsöppen miközben a lépteit figyeltem, ahogy a napfény a hátára szökik és mutatja a kis vízcseppek útját a hátán. Pár perc alatt magára kapta a ruháit, hogy aztán a slusszkulcsot a kezébe kapva odaszóljon nekem. - Na, mehetünk!

( 2018-április-1 )