Tartott ez másnap délutánig, amikor egy üzenet fogadott Logantől, egy igencsak haragos üzenet. Csak egyszer futtattam végig rajta a szemeimet, aztán gyorsan be is zártam. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy csak úgy betörtem Loganhez, talán még amiatt is, hogy a képeket letöröltem, hogy az édesanyjáról ne is beszéljek. Ő annyira kedves asszony volt, tényleg nem ezt érdemelte tőlem. De ahogy a mondás is tartja: hallgatás, beleegyezés. Én sem kezdtem el hadakozni, amikor felvetette ezt a barátnő témát. Belenéztem azokba a tengerkék, jóságot árasztó szemekbe, és nem tudtam volna neki elmondani az igazságot. Azt se, hogy a fia egy szívtelen ember, aki csak kihasznál másokat, aki velem is csak elhitette azt, képes lehetek rá, hogy meggyőzzem őt, és van rá esély, hogy elvigyen magával a forgatásra. Pedig csak le akart feküdni velem, nem volt ebben semmi több. Keserű szájízzel nyugtáztam ezt magamban. Nehéz volt megfeledkezni arról a szikráról, amit kettőnk közt éreztem. Ha nem akartunk tudomást venni róla, akkor is ott volt közöttünk. Benne volt azokban a titkos pillantásokban, a dühös vitáinkban. Ha mi egy helyiségben tartózkodtunk, akkor azon vettem észre magam, hogy nem tudom nem Logant keresni a tekintetemmel és biztos voltam benne, ő is így van ezzel, amióta csak meglátott. Tudtam, hogy egyszer nagyot fog robbanni ez az egész, de azt mégsem gondoltam volna, hogy neki tényleg ennyit jelent majd. Tényleg csak azért piszkált folyton, azért tett nekem keresztbe, azért figyelt rám s járt a nyomomban, hogy egyszer az ágyába vihessen? Keserű volt a pirula, amit le kellett nyelnem. Lehet, hogy a részéről tényleg ennyi volt az egész.

Mellette valóban más volt, mint a többi férfival. Cikázott a vér az ereimben, szaporább lett a pulzusom, hiába újra és újra feldühített, akkor sem titkolhattam magam előtt, hogy megtetszett nekem. Ezért is fájt annyira, ahogy kitett a lakásából és még az ígéretét sem tartotta be.

Próbáltam nem foglalkozni vele. Még a közös óránkra sem mentem be másnap, pedig előtte meg sem mertem volna ilyet tenni, de most tartani kezdtem tőle. Abban bíztam, csak egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy lenyugodhasson. Később érkezett még tőle két üzenet, amit olvasás nélkül töröltem. Péntek délután úgy gubbasztottam otthon, mint rég nem. Főztem magamnak, a zenét hangosra állítottam, hogy még a csengőt is nehezebben hallottam meg. A kezeimet a konyharuhába megtörölve siettem a bejárati ajtóhoz. A lakótársam már reggel összecsomagolt és lelépett, így egyedül voltam otthon. Nem néztem bele a kukucskálóba, de még szerencse, hogy be volt akasztva a fémlánc, így amikor elfordítottam a zárat, és kinéztem máris egy mérges Logannel találtam szemben magam. Azonnal visszahőköltem.

- Engedj be! - morogta felém köszönés helyett.

- Menj el, Logan, nem akarok veled beszélni...

- Még te nem akarsz velem beszélni?! Betörtél a lakásomba?

- Csendesebben Logan...

- Csendesen? Én leszarom, ha meghallja a nyolc macskás szomszédod, Neela... - fújtatta. - Engedj be!

- Nem - ráztam meg tagadóan a fejem. - Majd... majd máskor beszélünk egymással.

- Mégis mikor? Még órára se jöttél be! Azt hihetném, hogy előlem menekülsz... - csillogtak fel vészjóslóan a szemei, és még el is mosolyodott. Mosolyától végigfutott a hátamon a bizsergés.

- Kérlek, Logan...

- Nem vagy elég bátor, hogy beszélj velem, mi? Mert te is tudod, hogy átbasztál. Besettenkedtél hozzám és elvitted a képeket.

- Az én képeimet! - kiabáltam már a szemeibe. Halkan felsóhajtott, tenyerével oldalt megtámasztotta a falat, fejét is lehajtotta. Néztem, ahogy lassan megnedvesíti nyelvével az ajkát, talán próbálta lenyugtatni magát. - Azok az én képeim voltak, amivel te megzsaroltál.

- Ebben igazad van. De akkor sem ez a megoldás, hogy elzárkózol. Engedj be, ígérem jó leszek - suttogta, és megint elővette azt az ártatlan, édes pillantást, amibe a térdeim is beleremegtek.

- Rendben - sóhajtottam, majd leakasztottam a láncot is, hogy beléphessen.

Hátráltam egy lépést tőle, még így sem bízhattam meg benne, de abban igaza volt, hogy ez így nem mehetett volna köztünk sokáig. Egy sötétzöld pufidzsekit viselt, krémszínű nadrággal és ugyancsak zöld bakanccsal. Sötétbarna haját elől felzselézte, míg a hidegtől kipirult mindkét oldalon az arca és mintha pirosabbnak tűntek volna az ajkai is. Amikor odakaptam a pillantásom épp a fogaival rágcsálta az alsó ajkát, hogy inkább idegesen nyeltem egyet és a konyha felé fordultam.

- Vedd le a kabátod és... - kezdtem volna már bele, amikor muszáj volt megszólalnia.

- Nem maradok sokáig - jelentette ki keményen, orrlyukai is kitágultak, majd közelíteni kezdett felém. Én is egy mély levegőt vettem és ijedten hátráltam tőle, nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel.

- Logan, figyelj...

- Nem, most te figyelj! - mutatott már rám a mutatóujjával. - Tudod mi történt tegnap? Tegnap délelőtt felhívott anyám, hogy megkérdezze hogy vagyok! - toppantott egyet keményen a bakancsával, míg szemeit összeszűkítve nézett rám. - És ha már beszélünk, akkor talán megkérdezheti, hogy mi újság a barátnőmmel? Hát, szóhoz se jutottam! - mérgesen fújtatott megint, közeledésével szinte a falhoz szegezett. Pillantásunk megint találkozott egymással, hogy egy ideig farkasszemet nézzünk és az orromba kússzon a Logan ajkai közül kiáramló fanyar, menta illat. - Neela, mégis mi a jó büdös fenét kerestél te nálam? És mit mondtál anyámnak?!

- Véletlenül összefutottunk a portán... - hadartam már el neki egy szuszra, míg a jeges, szigorú pillantása apró gombóccá húzta össze a gyomromat. Kezemet már a mellkasán támasztottam meg. - Nem akartam semmi rosszat, csak beszélni veled... - suttogtam felé kedvesen. - De anyukád olyan kedves volt és felhívott magával a lakásodba, és csak úgy megtörténtek a dolgok...

- Megtörténtek a dolgok?! Hogy a kezed a fiókomba került és véletlenül kiemelt onnan egy borítékot? - mennydörögte.

- De azok az én képeim voltak! - kiáltottam már rá makacs módon. Ajkaimat egymáshoz préseltem és indulatosan ellöktem őt magamtól a kezeimmel. - Mondtam neked, hogy add vissza őket, ne játssz velem... - zsörtölődtem az orrom alatt, majd a konyha felé vettem az irányt és inkább kikapcsoltam a pörkölt alatt a gázt és lehúztam oldalra. Mélyet szívtam az isteni illatából, hogy aztán már nem bírtam megállni és meg is kóstoltam.

- Mit főzöl? - megremegett a karom, amint Logan megállt mellettem, és kicsit kinyújtva a nyakát belenézett az edénybe.

- Pörköltöt, borral és nokedlivel és uborkasalátával - próbáltam volna távolabb húzódni tőle, mert nagyon zavart, ahogy karját az enyémnek döntötte és a gáztűzhely melege ellenére, a Logan testéből áradó forróságra tudtam csak figyelni. Láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, de mégis tartotta magát, csendben maradt és egy heves mozdulattal elindult az ajtó felé. Már azt hittem, hogy kész, ennyi volt, itt is hagy, de a bejárati ajtó előtt csak leszegte a fejét és megállt. Ujjai az orrnyergére tette, lehunyta a szemeit és idegesen megmozgatta az ujjait is. Lassan utána sétáltam.

- Figyelj, Logan, sajnálom ezt az egészet, de talán igazad van. Nem egy világban mozgunk, jobb, ha nem megyünk egy helyre gyakorlatra sem. Csak ezután hagyj békén...

- Nem tehetem, Neela... - sóhajtotta, hogy szemeim már elkerekedtek.

- Tessék?

- Anyám azt hiszi, hogy barátnőm van. Konkrétan azt hiszi, hogy te vagy a csajom...

- De nem járunk! Felhívhatom és beszélek vele...

- Nem kell! - szólt keményen és szembefordult velem. - Hétvégén családi összejövetel lesz nálunk és megkérte, hogy vigyelek magammal... - kék szemei fogva tartottak, hogy elakadt a lélegzetem. - ... és te ott leszel. 

( 2018-január-6 )