Teljesen összezavarodva, Logant átkozva indultam el haza. Hiába gondolkoztam azon, hogy mit tehetnék ellene egyszerűen semmilyen normális, épeszű megoldás nem jutott az eszembe. Logan jól mondta. Mi egyáltalán nem egyforma világban mozogtunk. Ha ő nem kedvelt engem, ha csak ki akart használni, akkor megtehette, túl jó kártyákkal játszott. Ha nem most tolja fel a netre a képeimet, akkor majd egy megfelelő alkalommal veszi elő őket. Ha meggyanúsítanám azzal, hogy rendelkezik velük, akkor megint csak én lennék a nevetség tárgya, hisz milyen bizonyítékom lenne ellene? Semmi.

Szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Néha a bőgés határán voltam, néha egyenesen ott tartottam, hogy felhívom a szüleimet, inkább átjelentkezek egy másik egyetemre. Valahogy csak megoldom! Bíztattam magam, még akkor is, ha nem voltam olyan nagypályás, mint Logan. A közösségi oldalakat nézegetve persze nem kellett sok, hogy újra Loganre akadjak . Az egyik ismerőse épp egy fotót töltött fel instagramra, hogy egy puccos szórakozóhelyen buliznak. Ott volt a fotón Natalie is. Remek! Szóval ez volt neki a sürgős elfoglaltság. Már igencsak leizzadt, vörös feje volt annak a görénynek! Megint átkozódni kezdtem, hogy aztán valami szöget üssön a fejembe. Ha most nem otthon van,akkor biztos üres a lakása... Senki sem tudná meg, ha valahogy feljutnék hozzá és bemennék, elhoznám a képeket is. Persze, ez egy akciófilmben milyen könnyedén ment volt, szinte zseniális ötletnek tűnt, de aztán visszahanyatlottam a párnámra... hülye vagy Neela.

Mégis egy órával később már az épület előtt szobroztam. Azon gondolkoztam, hogy megvárom amíg hazaér, már úgyis be lesz rúgva, alig tud majd magáról. Talán engedékenyebb lesz, ha még a csábító oldalam is előveszem... ki tudja? Kint már röpködtek a mínuszok, így hiába fel-alá járkáltam az sem segített. A portán ültem le egy díványra és sikerült majdnem elaludnom, amikor egy dörmögő hangot hallottam a fejem felett.

- Kisasszony... - A portás volt az. Még délelőtt amikor Logannel megérkeztünk, akkor köszöntem rá, persze Logan figyelemre se méltatta.

- Oh, jó napot...

- Inkább estét, kisasszony... - mosolyodott el. - Mr. Lermanre vár? - kérdezte, hogy már nem is a benti meleg miatt pirultam el. Idegesen bólintottam rá egyet. - Nem tudom mikor ér vissza. Hozzak esetleg addig önnek egy forró teát? - kérdezte megint kedvesen. Hatvanas évei elején járhatott, olyan igazi régimódi úriembernek tűnt. Megint bólintottam egyet, majd a kanapéról felállva követtem őt a pultig. Megkerülte, majd valahonnan előhalászott nekem egy kis csészét és egy üveget is, amiben már gőzölgött a forró tea. Már az illatára is mosolyra húzódtak az ajkaim és összedörzsöltem a tenyereimet.

- Nagyon kedves öntől. Köszönöm - vettem el tőle a csészét, amit teletöltött, de egy ideig csak fújogattam és melegítettem vele a tenyereimet.

- Ha jól láttam Mr. Lermannel érkezett ma ide - töltött magának is egy csészébe.

- Igen, együtt jöttünk - fújtam meg újra a gőzölgő italt. Nehezen tudtam elfojtani az idegességem.

- Ha nem haragszik meg érte, nagyon jól mutatnak együtt - jegyezte meg. Egy kis fintort vágtam rá, majd a történtekre gondolva szomorúan felsóhajtottam.

- Bárcsak Logan is így gondolná, sokat kellene bizonyítanom neki...

- Nem hinném, kisasszony. Ön olyan fiatal és bájos, biztosan Mr. Lerman is így gondolja.

- Logan kevés nőről mondaná ezt, még akkor sem, ha a barátnője az illető - nevettem fel halkan, mire a portás előrenyúlt és kezével rászorított biztatóan a kezemre. Felpillantottam rá.

- Higgye el, kisasszony, rendbe fog jönni a kapcsolatuk - nézett nagy, barna szemeivel rám. Olyan jóságos öregapónak tűnt, még a bajsza is hófehér volt, hogy nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Még akkor sem, ha legbelül éreztem mekkorát tévedett. Logan még akkor sem járna velem, ha a fene fenét eszik, ha maga az atyaúristen szállna le hozzá és dorgálná meg érte. De vicces volt, hogy az öreg azt hitte, mi egy pár vagyunk. Csendesen tiltakozva ráztam meg a fejem, amikor pár méternyire tőlem egy női hang zavarta meg a kettősünket és a portás arca is megváltozott. Sokkal komolyabb lett.

- Jó estét, Mrs. Lerman! Miben állhatok a szolgálatára? - nézett át a vállam felett, hogy egész testemben megdermedtem. Kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet, alig tudtam megfordulni, hogy a mögöttem álló középkorú nőre pillantsak. Körülbelül velem egymagasságú lehetett, sötétbarna haja a válláig ért, fülében apró gyöngyök csillogtak, ahogy a nyakában is volt egy vékony, visszafogott gyöngysor. Az egész öltözéke annyira letisztult és kellemes látványt nyújtott, hogy az ajkaim is elnyíltak őszinte meglepődésemben. Természetesen a legdrágább holmikat viselte, mégsem tűnt hivalkodónak, majd amikor megszólalt a hangjából is áradt a kedvesség.

- Jó estét, Paul! A fiamhoz jöttem, nála maradt pár apróság.

- Már délután óta nem láttam - rázta meg a fejét a portás. - De a kisasszony is rá vár, ha gondolja fent megvárhatják - mutatott a lift felé.

- Ön is a fiamhoz jött, kedves? - kérdezte.

- Igen, de én már... - kezdtem pislogni riadtan a bejárati ajtó felé. Úgy éreztem, most kellene hazamennem, míg ennél zavarosabb lesz a helyzet és Logan is betoppan, majd leszúr az anyja előtt, hogy mégis mit képzelek magamról. Már nem is tűnt olyan jó ötletnek, hogy eljöttem így hivatlanul hozzá.

- Igen, a hölgy már egy jó ideje itt vár kitartóan Mr. Lermanre, és azt hiszem lenne mit megbeszélniük egymással. - Még egy ilyen pletykás portást! Már morcosan pillantottam felé és egy mosollyal tettem le a kezeimből a csészét is, hogy inkább összehúzzam magamon a kabátot.

- Milyen kitartó! Akkor biztosan fontos lehet, jöjjön csak! - intett felém a kezével a nő, majd elindult kecses léptekkel a lift felé. Hol a bejárati ajtóra, hol Logan édesanyjára tekintettem, a portás már furcsán méregetett, biztosra vettem, hogy nem sok és újra noszogatni fog. Inkább követtem a hölgyet a lift felé. Amikor bezárult előttünk az ajtó, úgy fordult hozzám. - Elnézést, még be sem mutatkoztam, Mrs. Lerman vagyok, Logan édesanyja - nyújtotta felém a kezét. Nehézkesen megreszeltem a torkom és próbáltam elfojtani a remegést, ami a kezeimbe áradt.

- Neela Gledhill. - Újra megköszörültem a torkom és inkább lehajtottam a fejem, annyira kerültem volna vele a szemkontaktust.Az édesanyja úgyis pillanatok alatt kiszúrja, hogy rosszban sántikálok, az anyai ösztönök...

- És honnan ismeri a fiamat, Neela?

- Egy egyetemre járunk, csoporttársak vagyunk - motyogtam halkan. Ez végül is igaz is volt.

- Értem - bólintott rá és egy ideig meg sem szólalt, csak felmért maga mellett. - Tudja kedves, hallottam, amit Paullal beszélgetett és be kell vallanom... meglepett - jegyezte meg. Kezdtem azt kívánni, bárcsak elsüllyednék. Egy kis liftben álltunk, túl közel volt hozzám, előre éreztem a vesztem, plusz Logan haragját...

- Tudja, ez nem teljesen úgy van, én azért jöttem Loganhez... - kezdtem volna bele, de a szavak is a számra fagytak. Hogy is magyarázhattam volna ezt meg?

- Nem kell magyarázkodnod - simította a kezeit a karomra, hogy már rákaptam a tekintetem. - Ugye tegezhetlek?

- Pe-persze - nyögtem felé.

- Logan nagyon ritkán hozza haza a barátnőit, és mostanában már ő is egyre kevesebbet jár haza... Az járt a fejemben, hogy vajon mi lehet a gond? De most te meg is válaszoltad nekem..

- De én nem szerettem volna, ha... - pillantottam már rá rémült arccal.

- Jaj, dehogyis! Félre ne értsd! Nem arra gondoltam, hogy te vagy a gond... cseppet sem! - markolt rá erősebben a karomra, és egy bíztató, könnyed mosolyt is küldött felém. - Sőt! Nagyon is örülök neki, ha boldog! Főleg, ha egy ilyen barátnője van, mint te...

- De én... én nem vagyok a barátnője. - Végre sikerült bevallanom az igazságot, a nő szemei elkerekedtek, hogy aztán csendben bólintson egyet rá. Egyre feszültebb lettem, idegesebb, míg végre kinyílt előttünk az ajtó is.

- Neela, a fiam nem mindig látja maga előtt a helyes utat, de amikor veled megismerkedett, teljességgel biztos vagyok benne, hogy ösztönösen tette. Mert szüksége van rád. - Mindketten megálltunk a lift előtt, és elkerekedő szemekkel hallgattam Logan édesanyjának a szavait. - Lehet, hogy most úgy érzed, válságban van a kapcsolatotok... de bízz bennem, én ismerem őt. Szüksége van rád, mert te ilyen későn is képes vagy megvárni, aggódni érte... - kezeivel már a karomra markolt, hogy a kék szemeivel szinte megbabonázott. Jó tudni, honnan örökölte Logan azokat a piszok gyönyörű kékséges szemeket.

Valahogy nem akartam ellenkezni, főleg úgy nem, hogy Logan anyukája már a lakás felé terelt, majd kinyitotta előttünk az ajtót. Tetszett, ahogyan rám néz. Annyira kedves, megnyugtató volt az egész lénye, olyan bizalommal és tisztelettel fordult felém, ahogy ebben a világban kevesen. Ha nem tudtam volna, hogy ki ő és a szemei sem árulták volna el, akkor el sem hittem volna, hogy köze lehet Loganhez. Később emiatt is éreztem magam szemétnek, mert amíg a konyhában és a nappaliban szedte össze a szükséges dolgokat, addig hagyta, hogy én is arra menjek ahova szeretnék. Persze, első utam máris a hálóba vezetett. A fiókban megtaláltam a borítékban a képeket, amiket máris a táskámba rejtettem. Aztán bekapcsoltam Logan gépét is, szerencsére, annyi energiát sem fordított rá, hogy jelszóval védje. Pillanatok alatt kerestem meg a képeket, amiket töröltem róla, hogy aztán az összes többi helyet átkutassam, ahová elmenthette őket. Szinte megkönnyebbültem, amikor végre mindent sikerült eltávolítanom, mintha azok a képek nem is léteztek volna.

Úgy látszik, Logan úgy tervezte, hogy sokáig kimarad, még legalább egy órát töltöttünk a lakásban, az édesanyja szóval tartott, marasztalt még azt is felajánlotta, hogy hazavisz. De erről inkább lemondtam. Úgy hívott nekem később egy taxit.

- Hidd el, minden a legnagyobb rendben lesz, Neela - ölelt szorosan magához, mintha csak régi, jó barátnők lettünk volna és igazat kellett, hogy adjak neki. Én is kezdtem úgy érezni, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.

(2018-január-6)