Author's note

Elnézést, tudom, nagyon régen volt már rész, csak annyira el voltam foglalva a többi történetemmel amikor szabadidőm volt, hogy erre már nem igazán fordítottam figyelmet. Most viszont sikerült ide is írni, remélem tetszeni fog. :)

U.I.: Még csak most kezdődnek rendesen az egyetemi vizsgáim, szóval a következő rész nem tudom mikor jön, de valószínűleg majd csak februárban.

- Öhm... szóval gyerekek, ő itt Raven! - vakarta meg zavartan a tarkóját Betty, amint köré és az új jövevény köré gyűltünk. Karma közben a motorjának támaszkodva, távolról figyelte az eseményeket és csak vigyorogva bólogatott Betty minden szavára.

Mindannyian a Raven nevű jövevényre néztünk. Tejfölszőke, egyenes szálú haja volt, hatalmas, tengerkék szemei és olyan széles mosolya, mintha most nyerte volna meg a lottó főnyereményt. Bőre hófehér volt és látszólag makulátlan, úgy értve, hogy nem látszott rajta bármiféle seb. Egy fekete félhosszú ujjú blúzot, terepszínű nadrágot és fekete tornacsukát viselt, hátán egy kisebb méretű, szürke sporttáska virított, csuklóját pedig néhány karkötő és hajgumi volt látható.

- Miért nem lepődök meg? - sóhajtott fel hirtelen Dean, majd előre lépett és karba tette a kezeit. - Annyi embert összeszedtünk mostanában akit nem is ismerünk, miért ne jönne be még valaki? Nem rosszból, tényleg - fordult mosolyogva a többiek felé. - Csak ez így... fura. Vagyis inkább szokatlan, de...

- ...akár el is mehetek! - vont vállat a Raven nevű lány. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy bátortalan lenne vagy önbizalomhiányos. Sőt! Már csak abból, ahogyan ott állt látni lehetett, hogy van benne kurázsi bőven.

- Nem, dehogy! - tiltakozott egyből Betty. - Srácok, az a helyzet, hogy én nem csak Tate-et, hanem Ravent is ismerem. Emlékeztek, amikor említettem, hogy egy bizonyos Farkasfalka nevű csapat befogadott engem egy kis időre? Na igen, Raven is a csapat tagja volt. Csak...

Vártuk, hogy befejezze a mondatát, de mintha a torkán akadt volna a szó. Helyette viszont válaszolt Raven, csak már az ő ajkán sem játszadozott az a nagy mosoly.

- Csak a többiek meghaltak - felelte. - Egy Iron Castle nevű banda mindegyikükkel végzett. Én csak azért úsztam meg épp bőrrel, mert nem vettek észre a magas fűben fekve, vagy csak azt hitték, halott vagyok. Nem volt nálam fegyver, nem tudtam megvédeni a többieket. Pedig szétlőttem volna a fejüket. Mindegyiknek egytől egyig. Mocskos gazemberek! - szorította ökölbe a kezeit, mire ismét fellángolt bennem is az Iron Castle iránti gyűlölet. Tényleg mocskos gazember mind, ahogyan Raven is fogalmazott. Miattuk veszítettük el Amandát, Greget és Edet. Miattuk haltak meg. És még alkalmunk sem volt megbosszulni...

- Teljesen egyetértek! - szólalt meg hirtelen Adam, akit csak akkor vettem észre, hogy már nem a busz lépcsőjén ücsörgött, hanem a hátunk mögött álldogált. - Mocskos, érzéketlen gazember az összes! Most szabadultunk el tőlük. Megölték három társunkat is. Egyikük a szerelmem volt, másikuk az unokatestvérem - szorította ökölbe a kezét, Ravenhez hasonlóan. - Az előtt felégették a korábbi táborunkat, egy csomó embert megöltek és... és büntetlenül odakint vannak még mindig...

- Azért nem egészen, most egy ideig nagy szarban lesznek! - szólt közbe Gwen. - Rájuk engedtük a zombi hordát.

- És szerinted azt nem élik túl? - kérdezte Oli. 

- Olinak igaza van, ezeket nem lehet megállítani! - rázta meg a fejét Yoonie is. - Sajnos túl erősek, túl kegyetlenek... a sors is egy mocsok, aki a mocsok embereknek kedvez. Sajnos ilyen az élet.

Csend telepedett közénk, mindenkit felkavart ez ismét, de miért ne kavart volna? Annyi rossz dolgon mentünk keresztül az Iron Castlenek hála, hogy összeszámolni sem lehet. És ahogy érzem, ennek még nincs vége. A sors keresztezni fogja az utainkat és akkor nem lesz megállás: vagy mi pusztulunk, vagy ők. De nem fogja mind a két fél túlélni, az egyszer biztos.

- Ne haragudjatok, hogy felhoztam a témát - suttogta Raven. - Át kellett volna gondolnom. Talán nem is jó ötlet veletek maradnom.

- Ne viccelj, azok alapján amiket elmondtál, közénk tartozol! - tiltakozott Yoonie. - Szerintem meg kellene szavaznunk. Ki ért velem egyet?

Szinte az összesen felemeltük a kezünket, kivéve Tate és Veronica.

- Hát ti? - kérdezte Karma. - Ellenzitek?

Tate és Veronica összenéztek, majd a vörös hajú lány szólalt meg:

- Szerintem Tate csak ugyanazon gondolkodik, amin én is... Mégpedig hogy mi egyáltalán csapattagnak számítunk? - harapta be az alsó ajkát.

- Már hogyne! - jelentette ki Tyler. - De mit szólnátok, ha átbeszélnénk a dolgokat? Van egy javaslatom!

- Hallgatjuk! - tette karba a kezeit Yoonie, majd figyelmét Tylernek szentelte.

A fiú megköszörülte a torkát, majd belefogott a mondókájába:

- Szerintem keressünk egy nyugis helyet valahol a város szélén, üljünk le és szedjük össze magunkat. Gyújtsunk tüzet, mert sötétedik és beszélgessünk. Mindenki bemutatkozik, elmond magáról pár mondatot, hogy kissé jobban megismerjük egymást. És aztán... aztán új vezért kellene választanunk. Nem akarom meggyalázni Ed emlékét, nem akarom pótolni, de... muszáj legyen valaki, aki összetartsa a csapatot.

 - Nem, teljesen igazad van, Ed is ezt szerette volna - rázta a fejét Emily, majd Adamre nézett, aki egyetértően bólintott.

- Akkor menjünk! - intett Tyler. - Fel, a buszra!

- Én és Oli előre megyünk a motorbiciklivel, keresünk valami jó helyet! - szólalt meg ismét Karma, majd az említettre kacsintott, mire az szórakozottan felvonta a szemöldökét.

- Oh, szóval most már mégis magaddal vinnél? - kérdezte gúnyosan, mire Karma megforgatta a szemeit.

- Tudod, meg is érdemelted, hogy féltékeny legyél! Legalább átérezheted mi zajlott le bennem amikor Alicet vitted vidámparkba helyettem! - vágott vissza a vörös-kék szemű fiú, mire kissé elszégyelltem magam és gyorsan felszaladtam a buszra.

*

- Nos, a nevem Raven McQueen. Tizennyolc éves vagyok és Arizona államban, pontosabban Phoenix városában nőttem fel. Van... vagy is már nem is vagyok benne biztos, de van egy bátyám... valahol ebben az államban. Mindegy! - legyintett. - Én vagyok a Farkasfalka utolsó, életben maradt tagja, azóta Alfának nevezem magam, de nektek nem kell így hívnotok, mindegy, túl sokat beszélek, haladjunk! Szöszi fiú, te ki lennél? - bökte oldalba Luke-ot, aki erre elvigyorodott.

- Luke Westwick, kedves! - bókolt. - Az unokatestvéremet itt láthatod mellettem - mutatott Dylanre. - Én huszonegy éves vagyok, vérbeli Los Angeles-i és pont az ideálod! - húzta ki magát, majd megigazította kockás inge gallérját.

- Nekem is hasonlóan mutatkozott be - súgtam oda Gracenek, mire ő felkuncogott. 

- Rámenős vagy és ez tetszik, de az ideálom inkább ő lenne! - mutatott a vele szemben ülő Richardra, mire az szélesen elvigyorodott. Grace arca falfehérre váltott, de Richie fiú szerencsére időben kezelte a helyzetet.

- Aranyos vagy, de az én szívem már foglalt és úgy hiszem senki sem pótolhatja azt a személyt, aki lefoglalta. Soha - mosolygott maga elé, s rá sem kellett néznie Gracere, tudtuk, hogy rá gondol. Nem is mert rá nézni, pedig az unokatestvérem arcán egyszerre jelent meg a boldogság és lett könnyes a szeme.

- Oké, én jövök! - mentette meg a kínos helyzetet Dylan, s épp akkor ugrott Midnight az ölébe, így előbb őt mutatta be a csapatnak, majd csak utána saját magát. - A nevem Dylan Westwick, a hazám szintén LA, amit pedig érdemes tudni rólam az az, hogy szeretek gitározni és alapjáraton megbízható vagyok, bár volt egy hatalmas baklövés amit elkövettem, de hagyjuk! - legyintett, de látszott rajta, hogy megint feltépődtek a velem kapcsolatos sebei, s én is elszomorodtam erre.

- A nevem Tate Moscowitz és nem szívesen beszélek sem magamról, sem pedig a magánéletemről. Nem vagyok nagy társasági ember, legyen annyi elég rólam, hogy Lukehoz hasonlóan szintén huszonegy éves vagyok! - jelentette ki, s senki sem kezdte el piszkálni azzal, hogy de mégis beszéljen. Ő egy visszahúzódó ember, ezt meg lehet érteni.

- Ó, akkor most én jövök? - mosolyodott el Veronica szerényen, majd tördelni kezdte a kezeit. - Szóval a nevem Veronica Evans, de szólítsatok nyugodtan Ronnienak, ha úgy tetszik. Tizenhat éves vagyok és Tatehez hasonlóan nem egy társasági ember... Viszont azt még hozzátenném, hogy késeket gyűjtögetek, illetve szeretek focizni, szóval... ha eddig nem tartottatok furának, most már annak fogtok! - mondta zavartan, mire Tyler vállon veregette.

- Nyugi, itt mindenki fura, beillesz közénk! - mondta nevetve, majd hivatalosan is átvette a szót. - Tyler Reed, tizennyolc, zenemániás és karizmatikus csábító! - jelentette ki büszkén magáról, mire nevetni támadt kedvem nekem is. - Oh és szintén LA!

- Adam West, tizennyolc, de lehet azóta már tizenkilenc, attól függ, szeptember van-e már vagy sem! - mosolyodott el. - LA városából származom szintén és alapjáraton vicces vagyok csak az utóbbi napok eseményei miatt semmi kedvem sincs poénkodni. Alice? - fordult felém, mire megköszörültem a torkomat.

- Alice Black, elvileg már én is tizennyolc lennék, szintén LA és szeretek olvasni, csak az Apokalipszis miatt erre manapság nincs idő. Grace? - fordultam a lány felé.

- Grace Hardley, tizenhat, Los Angeles és én vagyok a csapat orvosa, szóval ha bárkinek bármilyen problémája van, nyugodtan forduljon csak hozzám! - mondta mosolyogva, majd a jobb oldalára nézett.

- Emily Hill, tizenhét, tudom, hogy unjátok, de Los Angeles és két testvérem van, szerencsére mindkettő épen és egészségesen a londoni menedéktáborban. Mondhatni én vagyok a selejt gyerek a családból, de... mindegy is! - legyintett.

- Betty Gillian - vette át a szót a másik barna hajú barátnőm. - Tizenhét éves és ígérem, én vagyok az utolsó aki Los Angelesből származik közülünk! - emelte fel védekezően a kezeit. - Amúgy imádok főzni, szóval ha szereztek alapanyagokat, szívesen főzök bárkinek bármit! - mondta. - Te jössz, bumburnyák! - bökte oldalba Karmát, mire az felkuncogott.

- Karma McKinney, tizenhét, bár lassan én is tizennyolc. San Franciscoból érkeztem, szeretek motorozni és a szemem színétől ne ijedjen meg senki, egy vegyi anyag miatt ilyen, ami a szemembe került és mire megkaptam az ellenszert, az egyik vörösen maradt. De tényleg ne féljetek tőlem, sosem bántanék senkit. Legalábbis szándékosan biztosan nem - tette hozzá kissé csendesebben, mire a mellette ülő Oli a kezére helyezte a saját kezét és halványan rá mosolygott.

- Oliver Way - folytatta. - Karma legjobb barátja vagyok és nem hivatalos módon a férje is - kuncogott, mire a többiek is nevetni kezdtek, s Karmát is sikerült megmosolyogtatnia. - Tizenkilenc éves vagyok és San Diegoból érkeztem, a hobbim pedig őszintén megmondom: a cigizés.

- Tényleg, a fogadás! - kapta fel a fejét Karma. - Szívtál azóta? 

Oli elvigyorodott, majd a szeme sarkából rám nézett, de nekem eszem ágában sem volt beköpni őt.

- Dehogy is! - rázta meg a fejét. De haladjunk, ez végül is a kettőnk dolga, nem tartozik másra. Te jössz, tökmag! - simogatta meg Melody fejét.

- Melody Dashner vagyok, tíz éves és Quhaoban lakom a szüleimmel. Szeretem a dinoszauruszokat és a kedves embereket! - mondta mosolyogva. - Ő pedig Yoonah, akivel úgy örülök, hogy találkoztam, mert még sosem volt ilyen jó barátnőm, mint ő! - ölelte át a mellette ülő kislányt, mire az is boldogan ölelte vissza.

- Én is nagyon örvendek Melodynak! - jelentette ki Yoonah. - Az én nevem Lee Yoonah, tizenegy éves vagyok és a nővéremmel, Yoonieval a szüleinket keressük. Szeretek sakkozni és befonni Kelvin haját! - mondta vidáman, mire Kelvin is elmosolyodott.

- Lee Yoonsoo volnék, de mindenkinek csak Yoonie. Igazából tizenöt vagyok, tudom, ez nem látszik meg rajtam, az emberek többnek néznek általában. Yoonah nővére vagyok és elég jól értek a fegyverekhez, szóval ha valakinek segítség kell, nyugodtan kérdezhet bármit. Most csak azt nem tudom, hogy oldjuk meg, hogy Kelvin... - nézett a mellette ülő fiúra, de Dean leintette.

- Majd én beszélek róla! - mondta Dean. - Kelvin tizenhat éves, Lincolnból érkezett és néma, szóval előny ha ismeritek a jelnyelvet, de amúgy anélkül is lehet vele beszélgetni, ugyanis nem süket és tud írni - mondta szórakozottan, mire Kelvin megforgatta a szemeit. - Amúgy végtelenül kedves srác, egy cukibogyó, de tényleg.

Kelvin hálásan pillantott Deanre, mire az elvigyorodott.

- Ugyan - rázta meg a fejét. - Ez igaz. Na de én Dean Archibald volnék, tizenhét éves és Topekában élek vagyis éltem. Szeretek szomorkodni, úgy értem... nem szeretek, csak sokat szoktam, hamar felkapom a vizet általában. Nem igaz, Matt? - nevetett fel, mire Matt elmosolyodott.

- Matthew Worthington, csak Matt. És igen, Dean elég forrófejű, ahogyan én is, de mindkettőnknek amúgy aranyból van a szíve, tényleg! - mosolyodott el. - Bevallom ugyanakkor, hogy imádok verekedni. De amit még ennél is jobban szeretek, az Bettyhez hasonlóan a főzés. Meg sem látszik, tudom! 

- Én imádom a főztöd és téged is Matt! - mondta a mellette ülő Richard, majd egy puszit nyomott Matt halántékára, mire mindenki nevetni kezdett. - Richard Matthews, Denver és tizenhét, azaz ahogy Adam is mondta, ha szeptember, akkor talán már tizennyolc. Gördeszkázni szeretek és mint látjátok, sajnos átkényszerültem bal kezes életmódra, ugyanis a jobb kezemet szétcincálta egy kedves kóborló, de a tündéri Grace megmentette az életemet és nem is lehetnék ennél hálásabb! - mondta mosolyogva, mire Raven összecsapta a tenyerét.

- Azta, ez aztán kemény! - mondta, majd elismerően Gracere nézett. - Rád bízhatom én is az életemet? Profi vagy!

- Ugyan! - legyintett Grace szégyenlősen. - Csak tettem amit tennem kellett, ennyi az egész!

- Na jó gyerekek, hallgassuk meg az utolsó emberünket is! - csitította el a népet Karma, mire Gwen elfintorodott.

- Ne már, pedig reméltem, hogy kimaradok! Na de... ahogy Tate is mondta, a magánéletemet nem osztom meg bárkivel, szóval elégedjetek meg annyival, hogy Gwendolyn Crawford, tizennyolc éves, heterokrómiás vagyok mint láthatjátok és szintén szeretek főzni, de főként hagyományos ázsiai ételeket. Na ennyi, válasszunk egy vezért, de nem én akarok az lenni! - csapta össze a tenyerét.

- Egyáltalán ki az, aki ezt elvállalná? - érdeklődött Dean. - Hatalmas felelősség.

- Nekem van egy jó javaslatom! - emelte fel Adam a kezét, mire mindannyian rá néztünk. - Yoonie! - nézett a lányra.

- Én? - lepődött az meg. - Miért pont én?

- Te is tudod, hogy te vagy a legalkalmasabb rá. Összeszedett vagy, intelligens, bátor és vezéralkat. Nem mellesleg védelmező és hűséges. Te kellesz nekünk! - mondta Adam, mire Yoonie kissé zavarba jött, főleg amikor Karma is hozzátette, hogy ugyanőt szerette volna javasolni.

- Oké, akkor ki szavaz Yoonie mellett? - kérdezte Betty. - És csak hogy tudjátok, minden jelenlévő itt már hivatalos csapattag, szóval mindenki szavazata beleszámít!

És felemeltük a kezeinket. Ezúttal mindenki. És ezzel eldőlt.

Yoonie lett  az új vezér.

Kérdés: 

Tetszett ez a rész? Próbáltam egy kicsit az újonnan behozott szereplőket megismertetni veletek, illetve annyi szomorú rész után egy kicsit nyugisabb vizek felé haladni (persze ez nem jelenti azt, hogy a következő rész ne torkollna ismét káoszba :'D). Jól tettem? :))