Háromnegyed óra utazás után elértük végre Columbust. Addigra mindenki jóllakott a sok édességtől, bár megbeszéltük, hogy a maradékot csak vészhelyzet esetére tartogatjuk majd, illetve, hogy ezúttal megpróbálunk rendes ételeket főzni és enni. 

A többiek leszálltak kinyújtóztatni a végtagjaikat, csak én és Adam maradtunk ketten a buszon, neki ugyanis nyilallt a lába ami még anno azt a lövést kapta. Tyler és Emily elindultak gyógyszerekért, addig én vigyázok rá.

- Boldog születésnapot! - fordult felém Adam, mire meglepetten pislogtam rá.

- Szülinapom van? - kérdeztem. - Augusztusban vagyunk még egyáltalán?

Adam a fejét rázta.

- Az egyre hűvösebb időjárást elnézve szerintem jócskán szeptemberben vagyunk, de mivel nem számoltuk a napokat, gondolom a szülinapod is kimaradt, de így utólag is... boldogat - vakarta meg a tarkóját.

Egy puszit nyomtam az arcára.

- Köszönöm - suttogtam, mire Adam biccentett, majd a vállamra hajtotta a fejét és a kezem után nyúlt.

- Hiányzik - jelentette ki, s egyből tudtam, kire utal. - Rémes nélküle. Egy évvel ezelőtt még azon gondolkodtunk, hogy megszökünk amint leérettségiztünk és körbeutazzuk Amerikát - éreztem a hangján, ahogyan mosolyog. - Ez mondjuk összejött, nem panaszkodhatom. De mégis... annyival jobbat érdemelt volna, mint így meghalni. Meghalni egy ismeretlen lány miatt, minden ok nélkül...

Legördült egy könnycsepp az arcomon, ahogy kimondta ezeket a szavakat. Nem akartam, hogy ilyesmi többet előforduljon. Ha elveszítenék még egy barátot, abba belepusztulnék, még Amanda és Greg elvesztését sem fogtam fel igazán, nem hogy az Edét... Olyan, mintha egy végeláthatatlan rémálomba csöppentem volna bele. De ezt eddig is tudtam. Tisztában voltam vele, hogy az Apokalipszis egy eredeti, reális horror film, amelynek én vagyok az egyik főszereplője.

- Ne beszéljünk erről! - rázta meg Adam a fejét. - Csak rosszabb lesz, csak jobban fáj... - állt fel a székről, de aztán hirtelen felszisszent.

- Ülj vissza, Emilyék még nem jöttek meg a gyógyszerrel! - figyelmeztettem, de Adam nem volt hajlandó rám hallgatni.

- Megleszek, leülök a buszlépcsőre, de lebegőre van szükségem - mondta, mire bólintottam, majd én is felálltam, átkaroltam őt és odasegítettem a lépcsőhöz. Ő leült, nekem viszont megakadt a szemem Luke Westwicken, aki nekem integetett, így elnézést kértem és odasétáltam az exbarátom unokatestvéréhez.

- Alice, ugye? Jól emlékszem? - kérdezte, mire bólintottam. - Hallottam, hogy vége közted meg Dylan között, elmesélte, hogy mi történt. Sajnálom.

Én csak hálásan biccentettem. Megsimogatta a vállamat.

- Hogy érzed magad? - érdeklődött.

- Megvagyok - feleltem.

- Szuper - bólintott, halványan mosolyogva. - Mert mi is keresztül mentünk sok szarságon, de amit nektek kellett átélnetek, az a mienknél százszor brutálisabb volt.

- Akartam is kérdezni, mégis hogyan találtatok egymásra vagy mi is történt pontosan? Meg hogy egyáltalán hogyan találtatok ránk? - kérdeztem.

- Hosszú történet - felelte Luke. - De elmesélem, ha szeretnéd, csak akkor szükségem lesz Mattre meg Gwenre is. Megyek, összeszedem őket - intett a fejével, én pedig ismét bólintottam. Luke meg is indult, de aztán hirtelen megtorpant, mintha elfelejtett volna valamit.

- Igen? - kérdeztem, még mielőtt megszólalt volna.

Elnevette magát, aztán macsó módjára rákérdezett:

- Most, hogy vége a kapcsolatotok Dylannel, nem szeretnél magadnak új pasit? Mert hát tudod... - rendezte el a kockás inge gallérját - ... én szabad és facér vagyok és tökéletes számodra!

Természetesen ennek a kérdésre ugyanaz volt a válaszom, mint ami a múltkor is, amiből Lukenak is egyből leesett, hogy esélytelen a románc, amiről velem álmodozik.

- Csak vicceltem egyébként, remélem tudod! - kacsintott, mire heves bólintásba kezdtem, miszerint igen, tisztában vagyok a dologgal. 

Alighogy Luke kikerült a látóteremből, zúgás hangzott fel a közelben, s néhány pillanat múlva Karma fékezett le előttem egy fekete, nagyon menő sportmotorral, napszemüveggel az arcán, s hatalmas port kavart fel vele, amitől köhögnöm kellett.

- Bocsi, elfelejtettem, hogy hátrébb kellene picit megállnom! - szabadkozott, majd vigyorogva paskolta meg a motor lámpáját.

- Nagyon érdekelne, hogy ezt mégis honnan szedted össze - mondtam nevetve, mire Oli is mellém lépett, s hatalmas szemekkel nézte a férjét és a motorbiciklit, amin ült.

- Na az engem is érdekel, hihetetlen, hogy mi mindet összeszedsz! - csóválta a fejét. Karma drámaian felsóhajtott, majd gúnyosan elmosolyodott.

- Két utcával lentebb találtam, valaki az út közepén hagyta, a kulcs még benne volt. Feltankoltam és voilá, jobb, mint újkorában! - vigyorodott el szélesen. - De mivel ilyen gonosz voltál velem férjuram, az iniciális tervem, miszerint elviszlek egy motorozásra a naplementében most elvetem és helyetted a csodálatos Betthanyt kérem meg arra, hogy velem tartson! - nézett a fekete hajú lányra, mire Betty meglepetten nézett vissza rá.

- Engem? - kérdezte, mint aki most nyerte meg a lottó főnyereményt és nem meri elhinni.

- Téged, bizony! - kapta le a napszemüveget Karma az arcáról. - Persze csak ha szeretnél. 

Betty elmosolyodott, majd bólintott.

- Persze, miért ne? - vont vállat. - Régi álmom a motorozás, plusz, ezzel keresztbe teszek Olinak is, egy pont nekem! - nézett szórakozottan a mellettem álló fiúra, aki csak felvont szemöldökkel nézett vissza rá.

- Remélem viccelsz. Ha azt hiszed, tiéd Karma, akkor tévedsz! - bizonygatta, mire Betty már Karma mögé is ült a motoron, átkarolta a fiút, majd bemutatott egyet Olinak.

- Én nem úgy látom! - nevetett ördögien.

Karma csak mosolygott az orra alatt, majd Olira nézett.

- Szeretlek! - súgta oda neki, majd nevetve tette vissza a napszemüveget az arcára, intett nekünk egyet, majd amint beindult a jármű, el is tűntek Bettyvel pillanatok alatt.

Oli felhorkant mögöttem.

- Féltékeny vagy? - tettem karba a kezeimet, majd szórakozottan felé fordultam.

A fiú elmosolyodott, de meglepetésemre válaszolt:

- Kicsit - vallotta be. - De ameddig nincs itt, addig is foglalkozhatok veled! - kacsintott.

- Velem? - pirultam el, majd zavartan megköszörültem a torkomat.

- Karma "halálosan" féltékeny, ahányszor veled beszélgetek.

- Oh, nem is tudtam, hogy vetélytársat lát bennem - jegyeztem meg szórakozottan. 

Én tényleg poénként fogtam ezt föl, de Oli következő mondata napok múlva sem veszett ki a fejemből:

- Talán érzi, hogy veszélyben van, mert egyáltalán nem féltékenykedik alaptalanul! - jegyezte meg félvállról, majd nevetve hátat fordított nekem és odasétált Richardhoz, hogy kérdezzen tőle valamit. Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy komolyan vegyem a mondatát vagy sem, mindenesetre nem volt sok időm gondolkodni rajta, mert hamarosan megjött Luke, Gwennel és Mattel karöltve és elkezdték mesélni a kis történetet, hogy hogyan álltak össze.

- Ami engem illet, Midnighttal kezdődött minden - kezdett bele Gwen. - Próbáltam távol tartani magam a helyszíntől, amennyire csak lehetett, de megtaláltam a kutyátokat az erdőben, hangosan csaholva, védtelenül és ijedten. Mindjárt tudtam, hogy baj van és legszívesebben leléptem volna a francba, de valami nem akarta, hogy elmenjek a helyszínről, szóval elindultam a tábor felé és amit ott láttam, az durvább volt bárminél, aminek az Apokalipszis kitörése óta szemtanúja voltam.

- Mentettem az embereket Luke-al együtt - vette át a szót Matt. - Feltuszkoltam őket a buszokra. Szörnyű volt az egész. Halottak, sok-sok vér, tűz, sikolyok, fegyverropogás... mint egy élő horrorfilm. Elég sok busz indult el, egyikre végül mi is felszálltunk Luke-al, amikor láttuk, hogy a többiek is menekülőre fogták. Felültünk az utolsó buszra, a bejáratnál ott volt Gwen és mivel nála volt Midnight is, felvettük őt. Próbáltuk követni az előző buszok nyomait, de félúton elveszítettük azt, így másik úton kezdtünk haladni. Nem mertünk messze menni, vártunk, hátha összetalálkozunk veletek. Napokig voltunk az erdő mélyén elrejtőzve, aztán egyik nap Midnight nyomot fogott és megtalálta az Iron Castle mostani bázisát. Igazából fogalmunk sem volt, hogy ti is bent vagytok, de láttunk ott embereket. Rengeteg embert az udvaron, akiket félholtra vertek, kínoztak vagy egyenesen megölték őket.

- Az én ötletem volt, hogy próbáljuk meg megmenteni őket, csak kerestük a megfelelő alkalmat rá, hogy bejussunk - folytatta Luke. - Végül eljött az a nap és... a többit tudjátok - fejezte be a mesét. - Igazából számomra még mindig felfoghatatlan, hogy egyáltalán élünk. Mert volt közben kóborlóproblémánk is bőven, rengeteg járt arra, amerre mi is tartózkodtunk elbújva. De megoldottuk. Úgy hiszem, remek csapat voltunk, nem igaz, skacok? - vigyorodott el, mire Gwen és Matt is elismerően bólintottak.

- Az mondjuk zavar, hogy most ennyien lettünk és a fél bagázsnak nem tudom a nevét, de valahol jó is, mert nem akarok kötődni senkinek. Épp elég, hogy... - de elharapta a mondatot és megrázta a fejét.

- Megszeretett minket! - súgta oda Luke, de persze úgy, hogy Gwen is hallja.

- Fogd be, élő Ken baba! - vágta oda neki.

Erre Matt felnevetett.

- Gwen élő Ken babának és Tanknak hív bennünket, ő meg nekünk csak Harcos Amazon.

Gwen felhorkant.

- Nem beszélek többet az életben veletek! - jelentette ki, majd elfordult és visszaszállt a buszba.

- Lenyűgöző a csaj! - mondta Matt. - Igazi harcos.

Egyetértően bólintottam. Gwent valahogy az elejétől kezdve kedveltem, pedig nem indult túl jól a kapcsolatunk.

Körülbelül két óra elteltével ismét meghallottuk Karma motorbiciklijének jellegzetes zúgását, s láttuk is, ahogyan felénk közelednek, ám amikor végre megálltak, meglepetten vettük észre, hogy már nem ketten, hanem hárman szállnak le a motorról.

Mindenki nagy szemekkel nézte az újdonsült jövevényt, alig mertünk hinni a szemünknek.

Őt mégis honnan szedték össze?

Kérdés:

Bár nem hiszem, hogy kitalálnátok, de egy tipp, hogy kit szerezhetett Karma és Betty a motorbiciklis incidensük során? :D