Sziasztok! 

Elnézést kérek ezért a rengeteg késésért, bevallom, nehéz volt összeszedni a gondolataimat és az elegendő erőt és türelmet ahhoz, hogy megírjam ezt a fejezetet, de valahogy csak összejött és ez a lényeg. Azt hiszem, egy eléggé hosszú résszel ajándékoztalak most meg benneteket, megérdemlitek a sok várakozásért és a türelmetekért.:) A következő részt ígérem, sokan szeretni fogjátok, sokkal nyugisabb fejezet lesz, mint az aminek kitettelek titeket a legutóbbiakban. Kellemes olvasást kívánok! :)

Azt hiszem az első néhány percben még senki sem szólalt meg. Egyrészt még nem tettük túl magunkat a történteken, másrészt pedig azt sem tudtuk, mit mondhatnánk. Elveszítettük Edet. Elveszítettük Lucyt. Sőt, még Elizabethet is. De Matt, Midnight, Luke és még ráadásképp Gwen is életben voltak, s összefogtak, gyakorlatilag egy csapattá kovácsolódtak azon az időn belül, ameddig mi az erdőben szerencsétlenkedtünk.

Dean a vállamnak dőlve próbálta feldolgozni a történteket, Yoonie pedig egy pisztolyt nézegetett nagy buzgósággal, folyamatosan cserélgetve a töltényeket benne. A többiek is elvoltak csendben előrébb, bár igaz, lehetett hallani néhány sutyorgást Oli és Karma között, illetve Dylan sem győzte ölelgetni az unokatestvérét, Luke-ot és egyfolytában kérdezgetni tőle mindenfélét. Látni lehetett az örömkönnyeket a szemében, visszakapta az "elveszett" rokonát.

Fájdalom nyilallt a szívemben ahogy erre gondoltam, hiszen Adam meg pont hogy elveszített egyet. Kettő fontos ember is eltávozott mellőle, napok leforgása alatt, s sejtem, hogy nem dolgozta ezt még fel. Kívülről erősnek látszik, belül viszont olyasmi mehet végbe benne, amibe belegondolni sem merek. Megöleltem volna, de Tyler már megtette helyettem, Adam a mellkasára dőlve sírdogált csendesen, s Tyler arckifejezésén is látni lehetett, hogy majd' megszakad a szíve, hogy így kell őt látnia.

Furcsa volt. A legfurcsább élmény volt Ed nélkül továbbvinni a csapatot. Ő egy biztos ember volt számunkra, egy fix pont, aki mindig tudta merre kell mennünk, hogy mennyi idő alatt érünk A pontból B pontba... És már nincs velünk. A hiánya pedig rendesen érződött.

Végül Richard törte meg a csendet, aki köztudottan mindig fel tudja dobni a hangulatot.

- Matt... szeretlek, mondtam már? - pattant fel az egyik középső ülésről örömében, majd az első ülésen ücsörgő Matthez sietett és össze-vissza kezdte ölelgetni meg puszilni. - Légy áldott mindhalálig, ámen!

Erre nevetni kezdett a társaság. Ez a kis jelenet szinte mindenki ajkára mosolyt csalt.

- Te is hiányoztál, szerelmem - mondta Matt mosolyogva. - Csak Grace meg ne tudja a titkunkat! 

Erre mindketten Gracere néztek, aki csak rosszállóan megrázta a fejét.

- Matt, haver! - sietett Dean is előre, s átölelte barátját. - Azt hittem, nem látlak többé! Hál' Istennek, semmi bajod sincs!

Matt megfogta Dean vállát, majd bólintott.

- Én is örülök, hogy életben vagytok!

Aztán körbe pásztázta a buszt, s meglepetten vette észre, hogy nem vagyunk mindannyian itt.

- Amanda? - kérdezte. - Greg? Ed? Cody?

Mindenki mélyen hallgatott. Mattnek is nemsokára leesett a dolog, s ökölbe szorított kézzel fújta ki a bent tartott levegőjét.

- Codyról nem tudunk semmit, egy ideig velem volt az Iron Castle fogságában, de utána elvitték és nem tért vissza. A többiek viszont... - suttogta Richard.

- ... halottak. - fejezte be Matt a mondatot, majd becsukta a szemét és egy könnycsepp folyt végig az arcán. - Bassza meg! - kiáltott fel, majd a szék támlájára csapott. - Hogyan?

- Huh? - kérdezte Dean.

- Hogyan haltak meg?

Ismét csend borult a kis buszra. Emilynél eltörött a mécses, őt a mellette ülő Kelvin próbálta meg vigasztalni, átölelve őt. 

- Amandát megharapta egy kóborló - vette át a szót Oli. Ha őszinte akarok lenni, tényleg ő tűnt a legnyugodtabbnak közülünk. - Greget megkarmolta egy, ő lassabban távozott el közülünk. Edet pedig... - de itt az ő hangja is elcsuklott.

- Edet egy Elizabeth nevű lány telibe lőtte és meghalt - fejezte be a mondatot Grace. - Azóta az a lány is halott.

Matt szomorúan bólintott.

- Előbb Darcy, aztán Mandy, majd Greg... - motyogta, majd Deanre nézett - ...ígérd meg, hogy te nem hagysz itt!

Dean meglepetten pislogott rá. Először a padlóra tekintett, gondolom eszébe jutott az a kis incidens amikor önfejű módon majdnem véget vetett a saját életének, de aztán felnézett, egyenesen Matt szemeibe és bólintott.

- Alice - kapta fel hirtelen a fejét Yoonie, mire felnéztem rá. - Lucy kislánya! Utána kell mennünk - mondta, én pedig helyeslően bólintottam.

- Srácok, az a helyzet, hogy lenne egy kis dolgunk - törtem meg a feszült csendet. - Gwen, meg tudod mondani merre tartunk? - kérdeztem.

A lány habozás nélkül válaszolt.

- Columbus a cél, körülbelül negyven kilométer van még odáig.

Biccentettem.

- Lennie kell egy útbaeső szupermarketnek erre körülbelül tíz kilométer után. Meg tudnánk azt keresni?

- Sürget az idő, Alice - válaszolt Gwen helyett Matt. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

Ekkor Yoonie pattant fel mellőlem.

- Akkor tegyetek le engem. Meg kell keresnem egy kislányt, aki talál már halálra rémült ott.

- Lucy kislányát? - kérdezte Karma, majd ő is felállt. - Engem is tegyetek le, vele megyek!

- Ki az a Lucy? - kérdezte Matt.

- Valaki, aki nélkül soha nem jutunk ki az Iron Castle fogságából - válaszolta Dean. - A kislánya egyedül van bezárva abba a szupermarketbe. Megígértük neki, hogy megkeressük, ő ugyanis már nem tudja, mert halott.

Matt a földre pillantott, aztán pedig Gwenre.

- Te mit gondolsz erről? - kérdezte.

Gwen biccentett.

- Tartanunk kell egy kis pihenőt, benzint és kaját kell szereznünk, mivel már nem csak mi négyen vagyunk. Azok a szemetek amúgy sem jönnek majd utánunk egyhamar, de ha véletlenül igen, majd teszek róla, hogy egy picit megégessék magukat - jelentett ki, én pedig elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ezt a bizonyos megégetést Gwen szó szerint értette. Kíváncsi lettem volna rá, hogy hogyan akadt össze Gwen, Matt, Luke és Midnight és főleg, hogy Gwen és Matt hogyan lettek ennyire bizalmasak egymással, de tudtam, hogy ezt a történetet később amúgy is hallani fogom, így nem hoztam fel abban a percben.

Matt bólintott.

- Akkor megállunk - jelentette ki, majd előre fordult és az utat nézte tovább. Yoonie visszaült a helyére, elégedetten mosolyogva, Karma pedig úgyszintén. A fiú megfordult és vigyorogva lepacsizott vele, mire Yoonie kipirulva nézett le a földre. 

Szórakozottan néztem rájuk, majd amikor Karma előre fordult, megböktem Yoonie karját.

- Csak nem bejön neked? - kérdeztem, mire Yoonie még vörösebb lett, mint ezelőtt volt. Nem is kellett nekem többet kérdeznem.

- Amúgy sincs esélyem - rázta meg a fejét.

- Miért? - kérdeztem, mire Yoonie az előttem ülő Olira mutatott.

- Mellette soha - jelentette ki, mire felvontam a szemöldökömet.

- Ugyan már, csak viccelődnek egymással - jelentettem ki, de Yoonie a fejét rázta.

- Most még talán lehet, de a későbbiekben még bármi megtörténhet - mondta, s egyáltalán nem úgy tűnt, mintha viccelne. - De ha nem is, még mindig ott van Betty. Látszólag Karma nagyon oda van érte...

Elmosolyodtam.

- Ugyan már, Yoonie. Biztos vagyok benne, ha közelednél hozzá még egy kicsit akkor igenis érdekelnéd. Amúgy is bír téged, mint láthattad.

Yoonie bólintott.

- Elég az nekem. Tudod, én soha nem az a lány voltam akit bárki egyből választott volna. Volt néhány kapcsolatom, de egyik sem tartott sokáig, mindig volt valaki jobb, szebb, tehetségesebb vagy... mit tudom én, de egyszerűen senki nem szeretett annyira, hogy megmaradjon mellettem.

Együttérzően megsimítottam a vállat.

- Azok a srácok nem tudták, mit veszítenek. Bátor vagy, erős és kitartó. Úgy védelmezed a húgodat, hogy bárki példát vehetne rólad. No meg... Megnéztem volna ki meri utánad csinálni Elizabeth hidegvérű meggyilkolását. Én biztosan nem lettem volna képes rá.

Yoonie kis híján elnevette magát.

- Talán azok a srácok időben felismerték, hogy vannak pszichopata hajlamaim és inkább elmenekültek - mondta, mire én is majdnem elnevettem magam, annak ellenére hogy nem volt semmi vicces Elizabeth halálában. Inkább szomorú volt az egész, de a tette megbocsáthatatlan volt.

Megráztam a fejem.

- Bolond vagy!

Yoonie vállat vont.

- Valakinek annak is kell lennie - nyújtotta ki a nyelvét felém, mire elnevettem magam.

A következő pillanatban Oli fordult hátra és egyenesen a szemeimbe nézett, majd meglepetésemre, halványan elmosolyodott és előre bökött a fejével.

- Fura így itt látni, nem? - kérdezte, Gwenre utalva. 

Mosolyogva bólintottam.

- Tényleg az. Ha belegondolok abba, hogy körülbelül egy hete még arra készült, hogy rádobjon egy égő ágat Karmára, elkap a nevetés - válaszoltam, majd mindketten elnevettük magunkat.

- Kikérem magamnak! - szólt bele Karma. - Én csak le akartam csalogatni valahogy a fáról!

Oli egy szórakozott arcot vágott.

- Aham, miután közölted vele, hogy biztosan azért bujkál odafent, mert bűn ronda - kuncogott.

Karma megrázta a fejét.

- Honnan tudhattam volna, hogy valójában nagyon is jól néz ki? - kérdezte.

Erre Oli megforgatta a szemeit.

- Ezt nem hiszem el! Komolyan fontolgatom, hogy be fogom adni a válási papírokat. Gwen, Betty... van még valaki akiről tudnom kellene?

- Van, én! - kiáltotta Richard a busz elejéről.

Erre Oli felvonta a szemöldökét.

- Richard, neked egész háremed van? - nevetett fel Tyler. - Nem elég neked Grace és Matt, de már Karma is kell?

- Szeretnél te is beletartozni Ty? Van még hely, befogadlak - kuncogott Richard.

Ismét felharsant a nevetés.

- Minden vágyam az lenne, hogy a háremhölgyed legyen. Ha kiszállunk innen, lejtek is neked egy erotikus táncot, de privátban, hogy Grace meg ne tudja!

Az unokatestvérem csak a fejét fogta. Ismertem, nagyon kínosan érezte magát, hogy egyfolytában őt hozták fel amikor Richardról volt szó.

- Bocsi, hogy közbeszólok emberek, de lehet ez az a szupermarket amiről beszéltek! - kiáltotta Gwen, majd lelassult, aztán pedig megállt a busszal az út közepén. - Csekkoljátok?

- Igen! - pattant fel Yoonie máris és Karma sem tétlenkedett sokáig. - Még egy személy kellene, biztos ami biztos - mondta Yoonie, mire Yoonah feltartotta a kezét.

- Én is menni akarok! - kiáltotta.

Yoonie elmosolyodott, majd megsimogatta a húga fejét.

- Te most itt maradsz, tökmag. De ha sikerrel járunk, lehet kapsz egy korodbeli barátnőt és nem kell Kelvin haját copfba kötnöd! - nevetett, majd Kelvinre nézett, aki eleresztett egy hatalmas mosolyt.

- Veletek megyek én! - jelentkezett Betty, majd kikászálódott a Tate melletti ülésről.

Gwen kinyitotta az ajtókat, majd a három muskétás leszállt róla, s fegyverestül nekiveselkedtek a szupermarketnek.

- Imádkozom, hogy ott legyen a pici - suttogta Veronica, aki pont Oli előtt ült.

- Én is - mondtam, mire Veronica hátra nézett és elmosolyodott.

- Egyébként köszönöm - mondta - hogy megmentettetek. 

- Alap - válaszolt helyettem Oli. - Aki megérdemli, azt nem hagyjuk cserben!

Elmosolyodtam ezen kijelentése hallatára és valamiért ismét beugrott az az ominózus pillanat, amikor először találkoztunk és megkímélte az életemet. Akkor talán más ember volt, talán nem ilyen, hiszen nem ismert. De változtatott és sokkal nyitottabb, mint eddig.

- Elbambultál - jelentette ki Oli, egyenesen rám nézve, mivel észre sem vettem, hogy már legalább fél perce őt bámulom. Kicsit zavarba jöttem és elnéztem.

- Bocsi.

Hallottam, ahogy felkuncog.

- Nem értem, miért kérsz bocsánatot, elvégre semmi rosszat nem tettél!

Ettől csak még jobban zavarba jöttem, és lehajtottam a fejemet.

Szerencsére az épp mellém lehuppanó Richard megmentette a helyzetet, így elterelődött a dolog az előbbi esetről.

- Alice, szerinted Grace pipa rám azok miatt, amiket mondtam? - kérdezte suttogva.

Megráztam a fejemet.

- Nem hinném, max annyi, hogy kínosan érzi magát, de nem haragszik - mosolyodtam el.

Richard heves bólintásba kezdett.

- Akkor jó, mert semmiképp sem szeretném őt megbántani a hülyeségeimmel. Tudod én... szeretem őt. Nagyon szeretem Gracet.

Bólintottam.

- De nem. Úgy értem NAGYON. Úgy, hogy...

Elmosolyodtam.

- Elsőre is értettem, Richard. Mindenki tudja, hogy fülig belehabarodtál. És nyugi, ő is hasonlóan érez irántad.

- Tudom! - vágta rá, mire meglepetten pislogtam vissza.

- Tudod?

Richard ekkor a szája elé kapta a kezét.

- Ugh, basszus, majdnem elszóltam magam! - mondta. - Nem tudsz semmiről, Alice! Felejtsd el!

Értetlen arcot vágtam, mire Richard felpattant és visszaszaladt előre.

- Ez mi a franc volt Richard? - kiáltottam utána, de ő csak hevesen rázta a fejét és azt ismételgette folyton, hogy mekkora egy barom.

Grace hátra nézett rám és egy kétségbeesett arcot vágott, mire elkerekedtek a szemeim.

Ők titokban már együtt... 

De nem tudtam rá kérdezni, mert a következő pillanatban Oli felkiáltott, mert látta Yooniet, Bettyt és Karmát kirohanni a szupermarketből, maguk mögött egy horda kóborlóval. Karma kezében egy kislányt hozott, tehát úgy tűnt, az akció sikerrel járt.

Gwen kinyitotta a buszajtót, majd amint mindenki felszállt, azonnal becsukta azt, rátaposott a gázra és már indultunk is.

Mindhárman lihegve, fáradtan estek bele az elülső székekbe, Karma pedig letette az öléből a kislányt, akinek vörös fürtjei kissé szétziláltak voltak a rohanás miatt és tágas szemekkel vizslatott mindannyiunkat. Kezében egy dinoszaurusz plüssmacit szorongatott.

- Melody, ők itt a csapat, akiről beszéltem! - guggolt le hozzá Yoonie mosolyogva. - Csapat, ő itt Melody!

- Szia Melody! - köszönt kórusban a buszon lévő társaság.

Melody megszeppenve állt előttünk és nézett végig rajtunk. Mindenkit egyesével végigszemlélt, mintha minden részletünket meg akarta volna jegyezni. Amikor meglátta Yoonah-t, kicsit felderült az arca, illetve Midnightot is megmosolyogta. Aztán Karmára nézett és csak ennyit mondott:

- Karma bácsi, melyikük a férjed?

A csapat halálra nevette magát. Már maga a tény vicces volt, hogy a kislány bácsinak nevezte Karmát, az már csak hab volt a tortán, hogy a "férjéről" kérdezgette.

- Mit nevettek? Melodyval megbeszéltük, hogy én leszek a pót nagybácsija. Egyébként az a sápadt bőrű fiú az, ott hátul! - mutatott Olira, mire az mosolyogva integetett a kislánynak.

- Jó választás! - suttogta Melody, de a suttogása túl hangosnak bizonyult.

- Ez a kislány már most mindnyájatoknál badass-ebb - jelentette ki Oli, majd felpattant az ülésről és előre ment, bemutatkozni a kislánynak.

- Szia, Oliver Way vagyok! 

- Én Melody Dashner - válaszolt a kislány. Úgy tűnt, már nincs is annyira megszeppenve. Mindenesetre tudtam, Melody nem csak azzal vívta ki Oli szimpátiáját, mert egy nagyon aranyos kislány, hanem mert a különös szemszíne ellenére ő is szerette Karmát, nem félt tőle, sőt, úgy tűnt már most nagyszerű barátságot ápolnak. 

- Hány éves vagy? - kérdezett tovább Oli.

- Kilenc. És te?

- Én tizenkilenc - mosolyodott el Oli még szélesebben. - Fúha, te már ilyen nagy leány vagy?

Melody mosolyogva bólintott.

- A mami mindig azt mondta, ha megeszem a brokkolit és megiszom a tejet akkor nagyra fogok nőni, ha pedig spenótot eszem akkor erős leszek és felbírom majd emelni a nagy követ a házunk előtt - csacsogta, mire Oli felkuncogott.

- Anyukádnak igaza volt.

Melody elmosolyodott.

- Hiányzik a mami, de Betty azt mondta, most egy ideig ő lesz a pótmamim. Yoonie lesz a pótnővérem, ami nagyon jó, mert nekem nincs igazából nővérem, Karma meg a pótnagybácsim lesz. Tényleg a férje vagy? Mert a mami mindig azt mondta, hogy mindenkit el kell fogadni, mert vannak a világon olyan bácsik akik bácsikba szerelmesek és olyan nénik akik nénikbe, mint Adelaide néni és a felesége Claryss. Nagyon szeretem Adelaide néniéket, mert mindig adnak nekem csokit amikor elbúcsúzunk és szoktak velem babázni is ha unatkozom. Te is leszel a pótnagybácsim?

Oli bólintott. Olyan szeretetteljes arccal nézett a kislányra, mint amilyennel senki másra nem nézett itt eddig.

- Leszek, persze. Sőt, mindenki egy pótcsaládtagod lesz, ha szeretnéd. Bemutatom neked a csapatot név szerint is mindjárt, de előbb ismerkedj meg Yoonahval. Ő is nagylány már, képzeld, tíz éves. Biztosan jóban lesztek!

A két kislány egymásra mosolygott.

Ez egy szép barátság kezdete, érzem.

- Üdv a csapatban, Melody! - simogatta meg a kislány fejét Oli.

Kérdés:

Mi a véleményetek Melodyról?:)