Meglepi!! :D Következő rész csak júliusban! Jó olvasást! :)

A két test élettelenül zuhant a  földre.

Az a két lövés annyira pontos, precíz és kimért volt, hogy egyből megölte mindkettejüket. Hála Olinak és Dylannek.

Elizabeth felsikított ijedtében, Karma kezéből kiesett a fegyver, az életéért könyörgő nő pedig félve nyitotta ki a szemeit, azt felfedezve, hogy még mindig él. Pár pillanat múlva Oli előbukkant a dobozok mögül, s Karma felé kezdett szaladni. Az meg sem bírt moccanni, csak hitetlen szemekkel nézett Olira. Már nem kellett sok, hogy összetalálkozzanak, amikor váratlan dolog történt:

- Állj, vagy lövök! - kiáltotta Elizabeth, fegyverét - amit észre sem vettünk, hogy nála lapult -, Olira szegezve. Karma kikerekedett szemekkel nézett rá. Oli megtorpant, ám nem látszott ijedtnek. Tudta, hogy ott vagyunk.

- Az egyetlen, aki lőni fog, az én leszek esetleg. Ereszd le a fegyvert, te szívtelen gyilkos - sétált ki Emily minden előzmény nélkül a dobozok mögül, pisztolyát Elizabeth felé szegezve. Épp a háta mögött állt, így a lány nem láthatta, de képzelem milyen riadt fejet vághatott. Végül leeresztette a fegyvert.

- Tedd a földre! - utasította Emily, mire Elizabeth ezt a kérést is teljesítette.

Oli közben Karmához sietett, aki láthatóan nem volt jól. Egész testében remegett és valamit nagyon hadarva kezdett el magyarázni Olinak, amit a fiú aggodalmasan hallgatott végig, majd próbálta megnyugtatni.

Emily erősen fogta a fegyvert, mindkét kezével.

- Térdre! - mondta a rémült Elizabethnek. - Most!

Elizabethnek nem volt mit tenni, teljesítenie kellett ezt az utasítást is. Remegő térdekkel ereszkedett le, majd kezeit a tarkójára helyezte.

- Kérlek ne lőjj... - suttogta, s szemeit nedvesség lepte el. - Kérlek ne ölj meg!

Emily szemei dühöt árasztottak. Látszott rajta, hogy legszívesebben ordítani tudott volna.

- Akkor te miért lőttél? - kérdezte, érzelemmentes hangon. - Akkor te miért ölted meg őt? - a fegyver csövét a lány homlokához tapasztotta. Az sírógörcs közepette csukta be a szemeit.

- Én nem... nem akartam őt... nem akartam... nem tehetek róla...

Emily ujja a ravaszon pihent.

- De meghalt - mondta. - Mert lelőtted! - kiáltotta hirtelen. Az egész termet néma csönd lepte el. Mindannyian feszülten figyeltük a jelenetet, a pillanat mintha megfagyott volna, akárcsak a vér az ereimben. Annyira bizarr, ijesztő és fájdalmas volt így látni Emilyt. Olyannyira, hogy kezdtem elhinni, valóban képes lesz meghúzni azt a ravaszt. Valóban képes lesz Elizabethet...

- Sajnálom, nem tehettem mást! - kiáltotta Elizabeth. - Meghaltam volna!

Ekkor megmozdultam.

- De igenis, tehettél volna - jelentettem ki. - Lőhettél volna rám is. Simán. Sőt, rám is akartál. Láttam rajtad. Mégis Ed halott. Miért? 

Elizabeth ekkor kinyitotta a szemeit és egyenesen rám nézett. Csalódottnak tűnt. Rettenetesen csalódottnak.

- Mert nem tudtalak téged megölni - jelentette ki. - Pedig minden azt sugallta nekem, hogy neked kellene meghalnod. Hallottam a fejemben "Gyere, Elizabeth, itt az alkalom, hogy végre megtedd!". És meg is akartam tenni, de még mennyire, hogy meg akartam. De nem tudtam meghúzni a ravaszt. Féltem, hogy elvétem. Ha elvétem a célt, nem te halsz meg, hanem én. Ed viszont... - nézett fel ekkor Emilyre -... Ed könnyebb célpont volt. Széles váll, nagy mellkas... nem véthettem el a golyó irányát. Plusz megőrizhettem ezzel a saját életemet és azt is, hogy Dylan továbbra is kedveljen - jelentette ki.

Rosszul lettem. Azt hittem, Elizabeth csak egy ostoba, beképzelt liba, de most derült ki, hogy több sütnivalója van, mint hittük és egyszerre az is beigazolódott, hogy a csaj velejéig romlott. Ha képes volt mindent csak és kizárólag egy srác miatt megtenni, aki ráadásul nem viszonozza az "érzéseit"... Egyszerűen szavak nélkül maradtam.

Emily kezében megremegett a fegyver. Rá tőrt a zokogás, de próbálta visszatartani, amennyire lehetett.

- Beteg vagy - suttogta ekkor Dylan, mire Elizabeth nagy szemekkel rá nézett. - Ed a barátom volt, te szívtelen gyilkos - szorította ökölbe a kezeit. - Ed épp olyan fontos volt nekem, mint Alice! Ed ott volt velem a kezdetektől, segített nekem, tanácsokkal látott el, vele nevettem, ő segített át sok mindenen... - szeme csupán ekkor tévedt Elizabethre - ... és képzeld el: Sokkal fontosabb volt számomra, mint te valaha! Csak két csók volt, az is csak azért, mert nem gondoltam bele abba, mit teszek. Azért, mert rémesen hiányzott valaki nekem... Mert hülyeséget csináltam. Hatalmas baklövést, amit az életben nem hozhatok helyre. Te. Te vagy életem legnagyobb baklövése, Elizabeth Roberts. 

Elizabeth hallgatott. Csak pislogás nélkül kereste Dylan tekintetét, majd egyszeriben, semmilyen előzmény nélkül, mániákusan felnevetett. Szemeiből eltűntek a könnyek. Elizabeth felvonta a szemöldökét.

- Úgy gondolod, Dylan? - kérdezte. - Rosszul látod. Életed legnagyobb baklövése az lett volna, ha ezzel a lánnyal maradsz - bökött felém a fejével. - Nem látod, hány srác van körülötte? Simán lecserélhetne, még Olival is, akármilyen bunkó volt vele!  Ellentétben én... ó, nekem csak te kellenél. Egyik srácnak sincsenek olyan adottságai itt, mint neked. Sokkal különlegesebb vagy bármelyiküknél, de mellettük nem tudsz kiteljesedni. Fele társaság megvet téged, a másikat hidegen hagyod. Na és ő... - nézett ismét rám. - Kérlek! Őt érdekled a legkevésbé. Nincs több esélyed, Dylan Westwick! Ami pedig Edet illeti... pótolható.

Na itt szakadt el a cérna teljesen. Mindenkinél. Dylan már készült visszaszólni, de elkésett, mert Emily ledobta a fegyvert a kezéből és egy akkora pofont kevert le Elizabethnek, hogy az egész helyiség visszhangzott. A lány fájdalmasan felszisszent, majd az arcához kapta a kezét.

- Senki sem pótolható - suttogta Emily. - Még az olyan alávaló férgek sem, mint amilyen te vagy... - hangja elcsuklott, majd elrúgta a fegyverét és hátrálni kezdett. - Csak hogy megmutassam, jobb vagyok mint te... nem öllek meg. Pedig megérdemelnéd, hogy kínok közt pusztulj!

Emily visszaballagott a dobozokhoz, leült az egyikre és zokogni kezdett. Mellé siettem és vigasztalni kezdtem, onnan figyeltem tovább az eseményeket.

- Semmit sem tudsz - sétált oda Dylan, felvenni a fegyvert a földről. - Az, hogy belecsöppentél a kis csapatunkba, pusztán a jó szándékunknak köszönhető, semmi többnek. A kapcsolatomat pedig Alice-el ne blamáld, mert arról még annyit sem tudsz, mint amennyit a csapatról. Semmi közöd hozzám és nem is lesz. Itt fogsz megrohadni egy cellában. Sajnálom, hogy valaha is közöd volt hozzád. Ezt nem néztem volna ki belőled...

Elizabeth, aki még mindig az arcát fogta, most hirtelen ismét Dylanre emelte a tekintetét. Elmosolyodott és csak annyit mondott neki:

- Tudtam, hogy a Tyler gyerekkel jobban jártam volna. Ostobább nálad, több hasznát veszem. De te kihívás voltál és - valljuk be -, jobban is néztél ki nála. 

- Ez már beteges - suttogta Karma. Először jött ki szó a száján amióta Elizabeth a földön térdelt. - Beteg vagy, Elizabeth...

A lány arcát ekkor undor váltotta fel, majd Karmára nézett.

- Ezt te mondod? PHW011? - az utolsó szót lassan mondta ki, Karmának pedig még az arcizmai sem rezdültek meg. - Rettegtem tőled - vallotta be Elizabeth. - Tudtam, hogy más vagy, abnormális... Azt viszont nem tudtam miért. De amikor Millford ezredes elmondta mivel foglalkozott régen... chh. Tudtam, hogy te is egy lehetsz közülük. Kérdés sem volt, hogy a kezükre adjanak. Reméltem, hogy megölnek vagy hogy előhozatják a másik fickót, hogy ne légy önmagad. Hogy tudsz egyáltalán kimenni az utcára? Hogyan élhetted túl? Hogyan fogadhatott be bárki is a csapatába egy ilyen kótyagos, kiszámíthatatlan... 

- ... türtőztesd magad! - figyelmeztette Oli, a mondata közepébe vágva. - Ha nem vetted volna észre, az érem másik oldalán vagy. A szerencsétlenebbiken. Bármilyen újabb szó, amit kimondasz a felfújt ajkaidon, csak rosszabbít a helyzeteden. Úgy nézünk ki, mint akik kedvesek. Talán. De ne akard megtudni az árnyékos oldalunkat. Ahogyan Dylan is elmondta: nem ismersz bennünket!

Elizabeth elvigyorodott.

- Mindig sokra tartottalak Oliver. Mindig, egészen addig, ameddig ő be nem jött a képbe - mutatott Karmára. - Nem tudom, miért véded. Egyszerűen nem tudom miért. Egy torszülött. Ő nem tartozik közénk. Egy füttyentés és élő fegyverként marcangol szét mindannyiunkat. Ezt szeretnétek? Egy közveszélyes pszichopata mellett élni? Szánalom amit műveltek. Neki nem kellene élnie, mert ő nem ember...

Oli olyan gyorsan kezdett el Elizabeth felé sprintelni, hogy Dylan alig bírta visszafogni őt. Az erek megfeszültek a kezét, dühösen zihált és olyan tekintettel nézett Elizabethre, hogy képes lett volna felnyársalni őt velük.

- Oli, nem éri meg! - mondta neki Karma. - Különben is igaza v...

- Ne merd kimondani! - kiáltotta Oli. - Te igenis közénk tartozol. Nem fogja ez a ribanc elhitetni veled, hogy nem. A barátunk vagy és fontos vagy mindannyiunknak. Szóval hallgass el és hadd, hogy helyretegyem a csajt. Ez neked is szól, Dylan! - nézett a szőkére, aki útját állta.

- Majd én elintézem, maradj ki belőle! - mondta neki Dylan. 

Ekkor kattant egyet valami. A hang Yoonie felől érkezett, aki épp akkor ellenőrizte a tárat a pisztolyában.

Felnézett, majd határozottan bólintott, mielőtt beszélni kezdett volna.

- Egyikőtök sem ölt még élőt, nem tudjátok ez mivel jár - jelentette ki, majd Elizabeth felé kezdett el sétálni. A lány meglepetten nézte őt, arcán látszott az összezavarodottság és talán egy kis félelem is. - Felemészt, összeroppant... kísért életed végéig - minden egyes lépéssel közelebb került a földön térdelő szőke lányhoz. - Karma, neked jó szíved van. Annak ellenére, hogy gyűlöl téged, nem tudnád lelőni őt a... másik fickó segítsége nélkül. Oliver, benned is van valami, ami azt sugallja nekem: összetörnél, ha megölnéd őt. Talán megszabadulnánk tőle, de te sosem szabadulnál attól az érzéstől, amit említettem és a végén még talán olyat teszel, ami tragédiához vezet. Dylan... köt egy kis múlt hozzá. Esélytelen, hogy megtedd. Aliceről nem tudom elképzelni, hogy kioltsa egy eleven ember életét, Emily túlságosan sebesült lelkileg, azaz érzelmileg teljesen labilis, de amúgy sem nézném ki belőle, hogy szemrebbenés nélkül lőjön rá Elizabethre. Egyetlen ember maradt tehát. Valaki, aki már ölt élőt korábban, persze kizárólag önvédelemből, nem azért, mert kényszerítették rá - megállt Elizabeth előtt és a szemeibe nézett. - Megkérdem tehát... még mindig azt hiszed, megérte? Megérte Ed halála, megérte mindazt elmondani Karmáról, amit mondtál? Megérte mindez neked? Árulónak lenni? Életeket és kapcsolatokat tönkre tenni? Elérni valamit vele?

Elizabeth csak kikerekedett szemekkel nézett rá, majd picit habozva válaszolt:

- Hát, öhm... izé, hát... hát na... hát...

- Csak válaszolj! Kezd elfogyni a türelmem.

Elizabeth ekkor - ki tudja miért -, becsukta a száját, egy mély levegőt vett, majd mosolyogva válaszolt, elszántan.

- Nem szívok vissza semmit, nem bántam meg semmit. És tudod mit? Ha lehetne, újra megcsinálnám! De ezúttal Karmával és Alice-el kezdeném. Aztán szépen sorjában mindnyájatokkal. Millford! - kezdett el hirtelen kiabálni. - Millford!

Ekkor Yoonie a homlokának szegezte a fegyver csövét.

- Elhallgass! - kiáltott rá. - A te kis Millfordod nem fog utánad jönni. Lásd be: teljesen egyedül maradtál.

Elizabeth arca falfehér lett. Most már rendesen be volt pánikolva.

- Jó szándékból megkérdezem: utolsó szavak? - tette fel a kérdést Yoonie.

Elizabeth szemei elkerekedtek.

- M... mit művelsz? - kérdezte.

- Ezek az utolsó szavaid? Biztos? - kérdezte Yoonie keményen.

Elizabeth a fejét rázta, majd sírni kezdett. A hangulatingadozásaitól a hideg rázott. Yoonie viszont rendíthetetlen volt és ezt ő is belátta.

- Nem akarok meghalni - szipogott. - Ha hagysz elmenni... soha többé nem teszek semmit! Esküszöm! S-segítek megszökni is! Igen! Megszöktetlek! - bizonygatta.

Yoonienak a szeme sem rebbent. Hűvös tekintettel a ravaszra helyezte a kezét.

- Az áruló kutyák nem érdemlik meg, hogy éljenek. Főleg az olyan kétszínűek, mint amilyen te vagy. Sajnálom, megbuktál az életben. Találkozunk a túlvilágon...

És mire feleszméltem, ismét vörös vér borított be mindent.

Egy újabb holttest csatlakozott a másik kettő mellé, üveges szemekkel és enyhén elnyíló ajkakkal.

Vége volt.

Vége lett volna?

Kérdés:

Először is elnézést, mindenféle dolgot csináltam közben itt, nem sikerült hat előtt befejezni, de most itt van, remélem elnyerte a tetszéseteket.:) Ami meg a kérdést illeti:

Mit gondoltok, mi vár ezután a csapatra?