- Segítség! Segítsenek, a lány elájult! - kiáltotta Dylan.

Hallottam, ahogyan két fegyveres őr rohan a cellához, így becsuktam a szememet. Dylan a hajamat simogatta, Oli kicsit hátrébb állt, közel az ajtóhoz. Nem volt nehéz eljátszanom azt, hogy rosszul vagyok, sőt, szerintem igen hitelesre sikeredett az egész. Az mondjuk meglepett, hogy az őrök tényleg reagáltak a dologra, de gondolom vagy Millford mondta, hogy figyeljenek rám, vagy pedig csak simán nem akarják, hogy valaki zombivá változzon az orruk előtt.

Hallottam, ahogyan a cellaajtó kinyílik és az egyik őr rákiált Olira, hogy álljon hátrébb. Valószínűleg fegyvert fogott rá. A másikuk felém sétált, hallottam ahogyan letette a fegyverét, majd éreztem ahogyan megfogta az arcomat és enyhén pofozgatni kezdete.

A következő pár pillanat túl gyorsan történt és mindezt Oli zseniális higgadtságának, precizitásának és hatalmas adag szerencséjének köszönhetjük. Az történt ugyanis, hogy kikapta a felé tartott fegyvert az őr kezéből, majd egy könnyed mozdulattal a lábába lőtt egyet, aztán leütötte a pasast. A másik, aki engem vizsgálgatott, ijedten nézett hátra, de mire nyúlt volna a fegyvere után, az én szemem már nyitva volt és ágyékon rúgtam, Dylan pedig akkorát boxolt a pasi arcába, hogy az szintén ki lett ütve. Gyorsan felpattantam, majd szembenéztem Olival.

- Menj! - kiáltottam. - Siess utána! Mi majd elintézzük a többit.

Oli bólintott, majd a fegyverrel a kezében kirohant a cellából. Visszafordultam Dylan felé.

- Valamelyiknél kell lennie kulcsnak - mondtam. Dylan elkezdett kutakodni az egyik férfi zsebeiben, én pedig a másikéban.

Richard hirtelen felnevetett.

- Nem láttam ennyire badass verekedést ki tudja mióta - jelentette ki. - Szuper trió vagytok! 

- Megtaláltam! - mutatta fel a kulcscsomót Dylan, majd átdobta azt nekem. - Szabadítsd ki a többieket, segítenem kell Olinak - állt talpra, majd a vállára kapta a fegyvert.

Már ki is ment a cellaajtón, amikor utána kiáltottam.

- Dylan!

Visszanézett rám.

- Vigyázz magadra... kérlek!

A fiú halványan elmosolyodott, majd bólintott.

- Nem lesz semmi baj! - aztán elrohant.

- Sok sikert, Dyl! - kiáltottak utána a többiek is.

Én is felpattantam a földről, majd szaladtam is kinyitni a többi cellát. Elsőként Richardot és Tate-et szabadítottam ki. Richard szinte a nyakamba ugrott és szorosan átölelt, Tate pedig elmormolt egy köszönöm-öt. Aztán gyorsan kiengedtem a többieket is.

- Van fogalma valakinek arról, hogy hogyan tovább? - kérdezte Betty. 

- Meg kell találnunk Adamékat - feleltem. - Richard... nem tudod hol lehetnek?

Richard bólintott.

- De igen. Bár rengeteg a cella erre, azt hiszem a következő folyosón lesznek. Mindannyian a lehető legnagyobb csendben indultunk el az ellenkező irányba, mint amerre Dylan és Oli. Dean vállalta, hogy majd ő bekukucskál az adott folyosóra. Csendben, feszülten figyeltük, ahogyan a fal mögött kinéz.

- Srácok... nincs itt senki - suttogta. - Legalábbis semmi őr, sem pedig katona - felelte. Odaléptem mellé és igaza volt: a folyosó mintha ki lett volna halva, egyedül csak a cellák voltak tele.

- Dean! Alice! - kiáltott fel örömében Tyler. - Srácok, meg vagyunk mentve!

Tyler a rácsot szorongatta, mellette Veronica állt. Egy másik cellában Yoonie, Yoonah és Adam vigyorogtak vissza.

- Megmondtam, hogy jönni fognak! - csapott egyet büszkén a rácsra Yoonie. - Nem hiába csatlakoztam hozzátok!

Kérdés nem volt, hogy amilyen gyorsan csak lehetett, kiszabadítottuk őket. Percekig öleltem Tylert és Adamet egyszerre, majd mikor elengedtem őket, könnyes szemekkel néztem rájuk.

- Éltek - suttogtam.

- Kérlek! Hogy mi ne élnénk? - nevetett Adam. - Kemény csávók vagyunk! - húzták ki magukat.

Elmosolyodtam, majd a többiek felé fordultam.

- Keressetek egy kiutat. Vissza kell mennem Karmáék után. Ha velük is történne valami én... - de elharaptam a mondatot.

Adam szólalt meg.

- Velük is? - kérdezte. - Hogyhogy?

Nem mertem visszafordulni felé. Elsírtam volna magam biztosan.

- Várj... mi van Karmával? - kérdezte Yoonie.

- Az Iron Castle elhurcolta - magyarázta Grace. - Elizabeth elárult mindannyiunkat és... - ő sem tudta befejezni a mondatot. Emilyre néztem, akinek ismét könnybe lábadtak a szemei. Mihamarabb el kellett indulnom. Nem lettem volna képes ismét közölni valakivel, hogy Ed halott. Főleg nem Adammel. Eleget szenvedett.

- Oli és Dylan elmentek kiszabadítani Karmát - fejezte be a mondatot Richard.

Azzal pedig én is utat törtem magamnak a többiek között és elindultam vissza a másik folyosóra. 

- Alice, várj! - kiáltott utánam Yoonie. - Veled megyek!

Visszanéztem.

- Mi? Nem! 

- De igen! - erősködött.

Értetlenül néztem rá.

- Mentsd ki a húgod - suttogtam. - Szüksége van rád!

Yoonie a fejét rázta.

- Te még nem tudod engem milyen fából faragtak, Alice Black! - jelentette ki határozottan. - Karma bajban van és csapattársat nem hagyhatunk bajban! - érvelt.

- Yoonienak igaza van! - lépett Emily is mellé. - Veletek megyek, főleg ha Elizabeth is ott van. Tudnom kell, hogy miért tette azt amit tett. Tudnom kell, miért nem kímélte meg őt.

A két lány között ingattam a tekintetemet. Mindketten elszántak voltak, Emily pedig kétségbeesett és dühös is. Nem tehettem mást, mint hogy velem jöjjenek mindketten. De több embert nem engedhettem, így Betty felé fordultam.

- Vidd ki a többieket. Kérlek! - bíztam rá a dolgot. Betty azonnal bólintott, majd minden tiltakozás ellenére terelgetni kezdte a csapatot. - Vigyázzatok magatokra! - suttogta. Mindhárman bólintottunk, majd hamarosan elváltak útjaink. 

Rohanni kezdtünk, de úgy éreztem, még így is túl lassúak vagyunk. Magamban nagyon imádkoztam, hogy a többiek épp bőrrel kijussanak és hogy a három fiú ne legyen már halott. Ha bárkit elveszítenék ismét, azt nem élem túl. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy valaki ismét meghaljon!

Meglepetésünkre a többi folyosó is kihalt volt. Ez szokatlan volt, de biztosan megvolt az oka. Erre pillanatokon belül választ is kaptunk, amikor hangos puffanások, csattanás és eszeveszett sírás hangja rázta meg a folyosókat. No meg kiabálás, de abból volt bőven. Lassan közelítettük meg az utolsó folyosót, ahonnan már rálátás nyílt ugyanarra a helyiségre, ahova engem, Edet és Elizbethet vittek. A folyosó szerencsére elég sötét volt ahhoz, hogy ne lássák, hogy a közelben vagyunk, de még nagyobb szerencsénk volt egy nyitott ajtóval ahová Emily benézett, majd intett a kezével. Én és Yoonie - mivel a másik oldalon álltunk -, gyorsan átmentünk Emily felére, s belépve az ajtón egy fegyverraktár tárult a szemünk elé. 

Nem tétováztunk sokat: elvettük az első kezünkbe akadó fegyvereket, megtöltöttük őket, s immár felkészülten és bátrabban vágtunk neki az út további részének. A helyiségben is egészen sötét volt. A terem közepén pedig néhány ember álldogált: két katona, Elizabeth, Karma - kezében egy pisztollyal -, illetve egy göndör, fekete hajú, harmincas éveiben járó, halálra vált arcú hölgy, aki keservesen sírt. Karmára néztem és akkor láttam meg, hogy ő is könnyezik, a keze pedig amiben a fegyvert tartotta reszket, mint a nyárfalevél. Millford sehol nem volt, sem pedig mások, még azok sem, akik korábban fent voltak az emeleti cellákban. Azok most mind üresen álltak. Valami nagyon nem volt rendben...

A folyosó végén a falnál dobozok álltak, így azok mögé rejtőztünk a lányokkal. Yoonie vezetett minket a hatalmas dobozépítmények között, akár egy vérprofi kém, utána Emily, én magam pedig a sort zártam. Kétségbeesetten kezdtem el a szemeimmel kutatni Dylan és Oli után és nemsokára meg is láttam őket: a terem másik felében álltak, szintén néhány doboz mögött. Oli észrevett, majd intett a kezével, hogy maradjunk ott. Szóltam a lányoknak, mire lekuporodtunk egy helyen, ahonnan jól láthattuk az eseményeket.

- Tedd meg! - kiáltotta az egyik katona, majd Karma hátába boxolt egyet. Karma csak a fejét rázta.

- Nem lehet - motyogta. - Ártatlan.

A katona a füléhez hajolt.

- Ebben a világban senki sem ártatlan. Tedd meg! Vagy talán azt szeretnéd, hogy a másik fickó tegye meg helyetted?

Karma ijedten kapta a fejét a katona felé. 

Az csak vicsorogva folytatta:

- Oh, igen. Pontosan tudjuk ki vagy, PHW011! 

Karmának elkerekedtek a szemei.

PHW011? Ez mégis mit jelent?

- Te bizonyultál a leghasznosabbnak közülük. A legsikeresebbnek... egy kis abnormalitással ugyan, javításra szorultál volna még, csak sajnos az idő nem nekünk kedvezett - magyarázta az ember. - Most pedig lődd agyon ezt a szajhát, vagy előhozzuk a másik fickót!

Karma összeszorította a szemeit, majd lassan visszafordította a fejét a nő felé.

Az az életéért könyörgött keservesen, de Karma keze már a ravaszon volt és...

...eldördült a fegyver. 

De nem egyszer. Kétszer. Szinte egymást követve.

Kérdés:

Bármilyen elmélet, hogy mi történhetett?