Sziasztok! Tudom, hogy rengeteget késtem az új résszel és nagyon sajnálom, de nagyon kevés időm volt írni. Remélem azért tetszeni fog! :)

-Adam... ez nagyon kétértelmű kijelentés volt. - nevettem el magam.

-Mert lehet kétértelműen is értettem. -vigyorodott el.

Megforgattam a szemeimet.

-Na de, ugye nem akarsz még aludni? -kérdezte.

Megvontam a vállam.

-Eléggé fáradt vagyok. -válaszoltam.

-Ne már, ne csináld! -akadt ki Adam.

-Jó. Akkor mit akarsz?

-Játsszunk felelsz vagy merszet!

-Ketten?

-Aha. -bólogatott.

-Azt hogy?

-Jó. Akkor játszunk felelsz vagy felelszet. -forgatta meg a szemeit. Bólintottam.

-Szóval. Felelsz vagy felelsz? -kérdezte.

-Azt hiszem... felelek. -nevettem el magam.

-Ugye neked tetszik ez a Dylan fickó...?

-Aha. -bólintottam.

-Ez az a csávó akiről három éve áradozol?

Elvörösödtem. Tényleg! Három év az jó sok idő.

-Jó fej. -bólogatott.

-Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. -mondtam szarkasztikusan.

-Jó. Te jösz!

-Jó, akkor ha te tudod, hogy nekem Dylan... akkor neked ki tetszik?

Adam elnevette magát.

-Nem mondhatom el.

-Miért? -hitetlenkedtem.

-Mert ki fogsz nyírni.

-Grace az ugye?

Adam megint nevetett.

-Te pöcs! -dobtam meg egy párnával. -Mióta?

-Öhm... két hónapja!

-És én miért nem tudok erről?

-Mert volt az a csávó, Robert, akiért Grace teljesen oda volt, így meg se mertem mukkanni arról, hogy bejön nekem.

-Robert egy tapló volt, te ezerszer jobban illenél Gracehez. Habár szőke agyad felülmúlhatatlan! -kuncogtam.

-Ki beszél? -mutogatott rám.

-A csaj aki megmentette a seggedet néhány órája egy boltban, miközben te piát kerestél.

-Igaz. -nevette el magát.

-Ez így unalmas...-vágtam rá.

-Van piám,felpörgethetjük.-kacsintott.

-Biztos,hogy nem akarok lerészegedni most...-ráztam meg a fejem.

-Ezt úgy mondod,mintha valaha le is részegedtél volna...

-Jó, akkor úgy mondom, hogy nem szeretnék most lerészegedni életemben először.

Adam épp vissza akart vágni,amikor egy hatalmas sikítást hallottunk.

-Csekkold Gracet, én megyek Bettyhez!-utasítottam Adamet,aki bólintott,majd kirohantunk a szobából.

Más-más irányba indultunk,az én utam a folyósó végére vezetett.

-Bett!-rohantam be a szobába.

-Alice...?-nézett rám Ty és Betty is.-Miért vagy ilyen ijedt?

-Tehát nem te voltál...-motyogtam.

-Miről beszélsz? Mi a baj?-állt fel Ty.

-Nem hallottátok,hogy valaki sikított?-kérdeztem.

Megrázták a fejüket.

Azonnal kirohantam a szobából,ők meg utánam. A folyósón szembetalálkoztunk Graceyvel,Dylanel és Adamel.

-De ha nem mi akkor...

-Emily...-suttogta Betty.

Azonnal szétoszoltunk.

-Emily!-kiabálva rohantam le a lépcsőn,nyomomban Bettyvel,a kezemben egy bicskával.

Semmi válasz.

-Mi van ha meghalt?-Betty már most be volt pánikolva.

-Nem halt meg. -nyugtattam.

-És ha mégis?

-Nem. Ne felejtsd el, hogy Eddel van. -világosítottam fel.

Leértünk egy alagsorszerűségbe, ahol nem volt semmilyen fényforrás.

-Ugye nem akarsz bemenni oda? -kérdezte ijedten Betty.

-Nem. De muszáj lesz. Van fegyvered?

Betty megrázta a fejét.

-Akkor maradj szorosan mögöttem. -utasítottam, ő pedig úgy tett ahogy mondtam.

-Emily... -szólítgattuk a lányt, de még egy légyzümmögést sem hallottunk sehol.

-Meghalt. Tuti halott... -hallottam, ahogy Betty szipog.

-Nem halt meg! -erősködtem, ám ekkor egy velőtrázó sikoly töltötte be az alagsort, aminek hatására Betty is sikított én pedig megborzongtam.
A végéről jött a hang.

Nyeltem egyet. Az a hang Emily is lehetett. Muszáj lesz kiderítenünk.

Előre léptem egyet, aztán még egyet és fokozatosan haladtam így előre, Betty pedig a pólóm hátulját szorongatta.

Hirtelen lépteket hallottunk mögülünk és fény lepte be a helyiséget.

-Lányok!-kiabálta valaki,mire hátra fordultunk.

Emily állt mögöttünk.

-Ems!-mondtuk megnyugodva és a nyakába ugrottunk mindketten megkönyebbülten.
De ha nem ő sikított, akkor...

És megint az a sikoly.

-Ha nem Emily az, akkor leléphetünk, nem?

-Nem, Betty. Én csekkolom. -mondtam magabiztosan, majd előre sétáltam.

-És ha meghalunk, mint a Crimson Peakben? -kérdezte.

-Betty, halgass már egy pillanatra! -akadtam ki végleg.

Újabb sikoly.
-Ez egyáltalán emberi hang?-kérdezte Emily.

Ekkor egy fura löket miatt elegem lett és a hang irányába rohantam.

-Alice! -kiáltották utánam.

Mielőtt bementem volna a folyósó végi ajtón, egy mély levegőt vettem. Nem fogok meghalni. Ha meg igen, ez van.
Benyitottam.

A mosoda volt az. Az egyik mosógép tetején pedig egy zenelejátszó.
Sikoly.
A zenelejátszóból jött. Valószínüleg megkarcolodott egy CD.
Nevetve zártam le a készüléket, majd mentem ki a helyiségből.

-Mi volt az? -kérdezte Betty riadt szemekkel.

-Nyugi. Csak egy szellem. -vontam vállat. -De spirituális képességeimnek hála, legyőztem.
Erre kitört belőlük a nevetés.

-Fiúk, lúzerek vagytok! -mondta nevetve Emily, amikor felértünk az emeletre. A fiúk a lépcső tetején álltak.

-Miről maradtunk le? -kérdezte Ed.

-Alice kinyírt egy szellemet! Teljesen egyedül! -mesélte Betty nevetve.

-Gratula! -tartotta fel a hüvelykujját Dylan.

-Alice az én hősöm! -ölelt át Adam és tette magát, hogy elérzékenyült, mire nevetésben törtünk ki.

-De... amúgy mi volt az? -kérdezte Grace.

-Egy zenelejátszó.

Erre még jobban nevettek.

Aztán szétoszoltunk. Ed és Emily mentek tovább őrjáratozni, mi pedig a saját szobáinkba.

Adammel mostmár tényleg aludni tértünk és mivel egy ágy volt, ezért osztozkodnunk kellett.
-Hé Alice... -suttogta Adam, mire felé fordultam.

-Igen?

-Te aztán tényleg nem vagy semmi. Mintha meglennél...

-...őrülve? -kérdeztem.

-Nem. Mintha meg lennél változva.

-Meg is változtam. -mosolyodtam el. -Új idő, új Alice.

Adam elvigyorodott.

Megfogtam a kezét.

-De attól még mindig fél a szellemektől. - nevettem el magam.

-Akkor megvédelek. Új idő, új Adam.

És nevettünk. A mai nap már a megszámlálhatatlanadik alkalomkor. Jó volt végre kikapcsolni egy kicsit, elfelejteni a kinti, rideg valóságot egy kis ideig. De az igazi harc még nem kezdődött el. A kényelmünk nem fog sokáig tartani. És a biztonságunk sem.