Amint Olival visszatértünk, Karma gyanúsan méregetett minket.

- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte.

- Semmi. - ráztam meg a fejemet. - Ne féltékenykedj már! - eresztettem el egy halvány mosolyt. Ennyit megengedhettem magamnak.

Oli leült a fatörzsre Karma mellé és meggyújtott egy szál cigarettát - mert anélkül szerintem sehová sem indul el -, én viszont előttük álltam és gondterhelten a távolba néztem.

A fák lombjai közt csak a szél süvített át, amely az én hajamba is belekapott. Az erdő még mindig csendes volt, a legjobb barátomnak pedig színét sem lehetett látni a közelben.

Aggódtam.

Remélem nem tett semmi meggondolatlant. Adam nem ilyen. Nem tenne... olyat.

- Tovább kell mennünk. - néztem végül rájuk. - Már lassan besötétedik.

Oli egyetértően bólintott.

- Adam nélkül nem indulhatunk el. - rázta meg a fejét Karma. 

- Tudom. Ezért akarok elindulni, hogy megkeressem. Maradjatok itt!

- Nem mehetsz. Hamarosan visszajön. Megvárjuk.

- És ha nem talál vissza?

- Ugyan már Alice... Adam összetört, de nem hülye. Tudja, merről jött. Nem indulhatsz el egyedül. Együtt maradunk.

Beharaptam az alsó ajkamat. Nem akartam könnyen feladni, de volt igazság Karma szavaiban.

Bíztam benne, hogy Adam tényleg hamarosan visszatér.

Aztán a hátam mögé fordultam és megláttam Yoonsoo-t meg a húgát Yoonah-t, aki még mindig mélyen aludt.

Rájöttem, hogy annyira feldúlt voltam mindvégig, hogy észre sem vettem őket. Vagyis észre vettem, csak egyáltalán nem törődtem velük.

Úgy véltem, eljött az ideje beszélgetni ezzel a lánnyal. Feléjük sétáltam.

- Yoonsoo, ugye? - nem szerettem volna eltéveszteni a nevét és reméltem, hogy jól emlékszem rá.

- Csak Yoonie. - felelte a lány. A napsugarak megvilágították sötét haját, amely így vörös hatást kölcsönzött neki. Ahogyan rám nézett, valami érdekes fény csillogott a szemeiben. Biztosan meglepte, hogy odajöttem mellé 

- Leülhetek melléd? - kérdeztem, mire egy bólintással nyugtázta a dolgot.

Amint helyet foglaltam, egyből a karjaiban fekvő Yoonah-ra tévedt a tekintetem.

- Nem kapott sokkot vagy valami? - kérdeztem. - Nem érte trauma?

Yoonie megrázta a fejét.

- A zsenge korához képest már látott egyet s mást. Nem az a könnyen traumatizálható típus. Bár igazából attól függ, kiről van szó. Amanda nem állt hozzá egyáltalán közel, így - ne haragudj, de - nem hatotta meg különösebben.

Aprót biccentettem.

- Még szerencse... - suttogtam.

Legalább Yoonah-nak ne legyen semmi baja.

A cipőm orrára pillantottam.

- Egyébként sajnálom. - suttogta Yoonie. - A barátodat. Mindkettőt. A srácot is.

- Adamet? - kérdeztem, majd ismét rá néztem.

Bólintott.

Aztán ő is rám nézett. Láthatóan nagyon agyalt valamin, vacillált, hogy kimondja-e vagy sem.

Visszatekintett a földre, becsukta a szemeit, majd felsóhajtott.

- Rettegek. - suttogta, alig hallhatóan.

Aggodalmasan néztem rá.

- Miért? - kérdeztem.

- A húgom miatt. - harapta be az alsó ajkát. Próbált nagyon tömören válaszolni, amit meg is értek. Nem vagyunk egyáltalán olyan kapcsolatban még, hogy megbízzunk a másikban. Gyanítom viszont, hogy mint mindannyiunknak, neki is elege van már mindenből, benne is felgyülemlett ez a sok, kavargó érzés.

- Megértelek. - köszörültem meg a torkomat. - Megőrülnék, ha Allison-nak baja esne. 

- Ő a húgod? - kérdezte Yoonie.

Bólintottam.

- És rémesen hiányzik. - tettem hozzá és éreztem, ahogyan a könnyek megcsillannak a szememben.

- Ez azt jelenti, hogy ő biztonságban van?

- Igen. Legalábbis remélem. Amikor legutoljára hallottam felőle, akkor még élt. Londonban van anyukámmal.

- És az apád?

Megráztam a fejemet.

- Sajnos fogalmam sincs, mi lehet vele. Vagy hogy egyáltalán hol van. Na és mi a helyzet a... - kérdeztem volna rá én is a szüleire, ám Yoonah ekkor mocorogni kezdett és nyöszörögni.

- Anyu... - suttogta. Álmában beszélt csupán, de Yoonie arcán tökéletesen lehetett látni, hogy ez az egy szó képes volt másodpercek alatt összetörni belülről. Gyorsan letörölte a kibuggyanó könnycsepjeit, majd jobban magához szorította kishúgát.

- Csst! Minden rendben lesz, Yoonah. - suttogta, majd hirtelen énekelni kezdett. - Warusa bakari no uddopekka...

Éneklése halk volt, ám annál gyönyörűbb. Kristálytiszta hangjától még a hideg is kirázott - jó értelemben -, s bár nem értettem miről énekel, mégis valahogy nyugalmat tudott csempészni a kusza gondolataimba.

Lassan-lassan Yoonah is megnyugodott, arcizmai ellazultak és ismét mély álomba merült.

- ...hogy mi a helyzet az én szüleimmel? - kérdezte, amint abbahagyta az éneklést.

Bólintottam. Nem számítottam rá, hogy válaszolni fog a kérdésemre.

- Nos, nem tudom igazából. Elszakadtunk tőlük még valamikor az egész hajcihő elején. Volt egy hatalmas kavarodás a városunkban és... azt mondták visszajönnek. De nem jöttek. Ha őszinte akarok lenni, nem vagyok már benne biztos, hogy élnek. Yoonah-nak azt mondtam, hogy várnak minket odaát. Mármint... Londonban. Oda tartottunk az összesen, mert állítólag ott a menedék. Hadd ne kelljen részleteznem miken mentünk keresztül, hányszor kerültünk életveszélybe... De itt vagyunk. Élünk. Apukám katona, értek a fegyverekhez. Azt hiszem legtöbbször ez mentette meg az életünket. Nem igazán csatlakoztunk másokhoz, inkább ketten jártunk. Ez az első alkalom hónapok óta igazából, hogy velem hasonló korú emberekkel beszélgethetek. Röviden ennyi. Lehet kicsit sok és nem is tudom miért mesélem el ezt neked, de... valahogy jól esik megosztani valakivel. - vallotta be.

- Azt el is hiszem. Mondanám, hogy bennem bízhatsz, de ezt magadtól kell érezned. Egyébként tudom hogyan érzel. Én is aggódom a szeretteimért. Meg a barátaimért...

- A remény hal meg utoljára. - mosolyodott el Yoonie halványan. - Edzett, összeszedett csapat vagytok, nem igaz? Akkor nincs miért aggódnod.

- Nem tudom... - suttogtam. - Igazából már nem tudok semmit sem. Amint azt hiszem, minden rendben, valaki vagy valami rácáfol. És ez rettenetesen fel tud emészteni belülről. 

- Ahhoz, hogy idekint megvívd a csatáidat, előbb odabent kell megnyerned őket. - mondta. 

- És hogyan tudnék egyszerre ennyi csatát megnyerni?

- Nem kell mindegyiket föltétlenül megnyerned. Csak hidd azt, hogy megnyerheted. Ennyi az egész dolog nyitja. A...

- ...remény. - szólalt meg valaki, mire hátra fordultunk. - Elnézést, nem állt szándékomban hallgatózni.

Könnyes szemekkel és erősen dobogó szívvel pattantam fel a farönkről és Adam karjaiba vetettem magam. Erősen magamhoz szorítottam, arca a vállamba fúródott, én pedig a hajába túrtam az ujjaimmal, így ölelve át öt.

- Rám hoztad a frászt, azt hittem nem térsz vissza. - suttogtam a fülébe. - Azt hittem valami ostobaságot fogsz művelni és... - elcsuklott a hangom. Nem is mertem kimondani a többit. Nem a mai nap után.

- Mindig visszatérek. - felelte. - Ígéretet tettem neked, Alice. Emlékszel? - engedett el. - Nem halok meg, amennyiben te sem. És ezt betartom addig, ameddig te is.

Heves bólintásba kezdtem, majd megfogtam az arcát és egy puszit nyomtam a bal felére.

- El akarom temetni őt. - suttogta. 

- Itt?

- Itt. Találtam egy ásót.

Megsimogattam az arcát, majd Karmára néztem, aki természetesen Adam visszatértével rögtön ott volt már mellettünk, mögötte Oli.

Karma csak bólintott, majd Amanda holtteste felé meneteltek mindhárman, kiválasztani a sírgödör helyét.

Én addig vissza ültem Yoonie mellé.

- Azt hiszem, eggyel kevesebb lett a csatád, nem igaz? - mosolyodott el a lány halványan.

Örömkönnyektől nedves arccal bólintottam.

- Azt hiszem igazad van.

A fiúk elkezdték ásni a sírgödröt, s a Nap már épp csak a talajt világította már meg.

Oli elnyomta cigarettacsikkjét a földön, majd rám pillantott, aztán aggodalmasan a távolba.

Bólintottam.

Most már igazán nem játék az idő.

Ez az utolsó visszaszámlálás.

A napsugár eltűnésével nekünk is indulnunk kell.

És bármennyire is félek kimondani... nem biztos, hogy ezt élve megússzuk.

- Megkérhetlek valamire? - néztem Yooniera, aki biccentett. - Nem énekelnéd el még egyszer azt az altatódalt?

Yoonie meglepődött a kérésemen, de nem habozott sokáig. Rá zendített a dalra:

- Warusa bakari no uddopekka...

Kérdés: 

Szerintetek a jövőben Yoonie és Alice lehetnek jó barátok?

Ha valakit érdekelne az 'Altatódal', a Deadman Wonderland című animéből "loptam" :)

https://youtu.be/2B-mHS1a9tM