Gyerekek! Összejött a 100K megtekintés *-----* Alig merem elhinni! :o3 Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! Ez most nagyon jól jött, mivel holnap nekem is elkezdődik a suli. :(  Jó olvasást! :D

Betty állt ott. Teljes életnagyságban.

Elkerekedtek a szemeim, amint megláttam és ő is hasonlóképp cselekedett.

- Alice? - suttogta.

Feltápászkodtam a földről.

- Betty. - nyeltem egy hatalmasat.

Betty megkönnyebbülve felsóhajtott, majd elmosolyodott.

- Betty! - kiáltottam el magam, majd kirohantam a táborból, a nyakába ugrottam és átöleltem. Egy kissé habozott, ám végül Betty is visszaölelt jó szorosan, s perceken keresztül el sem engedtük egymást. - Hogy kerülsz ide, jól vagy, hol voltál? - bombáztam meg a kérdéseimmel.

Betty csak kínosan elnevette magát.

- Nem tudom. Nem tudom mit mondjak. Engem ez most... sokként ért. Hogy itt láthatlak! 

- Mindannyian itt vagyunk! Emily, Ed, Tyler, Grace, Amanda... vagyis majdnem mindannyian.

- Amanda halott? - kerekedtek el a szemei.

- Nem ő. Hanem Darcy. - suttogtam.

Betty lebiggyesztette az ajkait.

- Sajnálom. Mikor... történt ez?

- Közvetlenül a távozásod után. De... gyere be! Majd mindent megbeszélünk!

- Oda? - kérdezte Betty.

- Camp of the Reckless. Teljesen biztonságos és jó környezet. Megbeszélem a hadnaggyal hogy maradhass. Persze... ha szeretnél velünk maradni.

- Hogy szeretnék-e? Még szép! Volt egy érdekes időszakom amióta nem vagyok veletek, történt valami és... azóta titeket kutatlak! El sem hiszem, hogy megvagytok.

- Én is alig merem elhinni, hogy itt vagy! Gyere! - karoltam át a vállát. Betty látványa egyszerűen bearanyozta az egész napomat.

Ahogy közelebb értünk, Betty megtorpant. Nem is csodálom miért. 

Meglátta Karmát.

Egy ideig bámulták egymást, szinte izzott a levegő, aztán Karma megköszörülte a torkát.

- Szia. - köszönt Bettynek.

- Szia, Karma. - köszönt vissza Betty, aprót biccentve. Oli láthatóan semmit sem értett a helyzetből, de én mindent.

- Öhm.... Betty, ő itt Oliver Way! - mutattam be neki a fiút, elterelve a figyelmét.

- Üdv, Betty Gillian vagyok! - fogott vele kezet.

- Betty régi csapattársunk. - magyaráztam Olinak. - Nem lehetne elintézni, hogy ő is velünk maradjon?

- Szerintem simán, hiszen a hadnagy követeli az embereket. - bólintott Oli. - De akkor velem kell jönnöd, hogy a hadnagy feltegyen pár kérdést. - fordult Betty felé.

A lány bólintott, majd rám nézett. Egy biztató mosolyt küldtem felé, ő pedig még egy pillantást vetett rám és Karmára, majd elindult Oli után.

Csendben néztük ahogyan távolodnak, majd felkaptam Midnightot.

- Na baszd'... erre nem számítottam! - szólalt meg Karma.

- Egy egytől tízes skálán mennyire volt kínos? - kérdeztem.

- Kilenc és fél. - felelte szórakozottan.

*

Bettyvel egy bögre kakaó mellett ültünk le dumálni. Azt kérte, egyelőre ne szóljak a többieknek hogy itt van, mert szeretne átbeszélni velem néhány dolgot. Természetesen tiszteletben tartottam a kérését, de arra egyikünk sem számított, hogy a szobámba egyszer csak betér majd Adam.

Megtorpant és elkerekedtek a szemei.

- Nem... - suttogta.

- Szia, Adam! - köszöntötte Betty mosolyogva.

- Te mit keresel itt?

- Én is örülök, hogy látlak! - nevette el magát a lány, de Adam rosszalló arckifejezése semmit sem változott.

- Azok után amit tettél, én nem lennék ilyen vidám. - jegyezte meg a fiú.

- Azért vagyok itt. Meg szeretném beszélni a dolgot Alice-el. Nem gondolod, hogy ez a minimum?

- Tudod mit gondolok? Azt hogy menj és baszd meg magad, hercegnő! - vetette oda neki, majd kisétált a szobából.

Betty visszafordult felém.

- Még mindig neheztel rám! - sóhajtotta.

- Adamnek mostanában nagyon nehéz minden. Nem direkt csinálja. - válaszoltam.

Betty bólintott.

- Megértem. Amúgy nem számítottam rá, hogy ő is itt lesz...

- Kicsoda? - kérdeztem. - Adam?

- Dehogy! - mosolyodott el. - Karma.

Elnevettem magam.

- Ja, igen. Elmesélte mi volt köztetek.

Betty felkuncogott.

- Annyira kínos látni itt őt. Lefeküdtem egy vadidegennel, Alice! Mégis... mégis mi volt a fejemben? - nevette el magát. - Zombiapokalipszis közepén... nem értem magam.

- Hé! A jó hír az, hogy rajtam kívül senki nem tud a dologról és nem is fogom elmondani. Különben is, érthető valamilyen szinten amit tettél: frusztrált voltál, szomorú és magányos. Ahogyan Karma is magányos volt. 

- De idegen. Még... mindig idegen számomra. Mondjuk én neki nem voltam. Tudsz a dologról, ugye? - kérdezte. - Hogy végig követett bennünket?

- Tudom. De nyugodj meg, Betty! Karma rendes srác. Mármint azt nem mondom hogy nem furcsa kissé, de erről ő igazán nem tehet.

- Igaz. - bólintott. - De akkor is kissé... izé az egész helyzet.

- Tudom. - suttogtam. - Ez nagyrészt az én hibám. Mármint... hogy ehhez folyamodtál.

- Dehogy! Nem kellett volna már eleve így beszélnem veled! - rázta meg a fejét hevesen.

- Nehogy már te kérj bocsánatot! Az én hibám volt. Nem kellett volna eltávolodnom tőled!

- Alice... olyanokat vágtam a fejedhez, amiket koránt sem gondoltam komolyan. Csak... féltékeny voltam, mert mindig mindenki téged bírt, meg érted... olyan akartam lenni, amilyen te vagy. De lehetetlen lett volna ilyen körülmények között megváltoznom. Tudom, hogy nem tehetsz róla, hogy kedveltek. De amúgy... miért ne kedveltek volna? Rendes vagy, bátor és segítőkész is... meg egy igazi túlélő.

- Oh, ülj nyugodtan! Van olyan, aki nagyon nem szívlel engem! - nevettem el magam.

- Tényleg? Kicsoda? - kérdezte.

- Oliver. - feleltem.

Betty felvonta a szemöldökét.

- Holdsápadt, magas, szexi srác? - kérdezte. - Aki a hadnagyhoz kísért, igaz?

Bólintottam.

- Sütött róla, hogy tahó! - kortyolt bele a kakaójába, ezzel a kijelentéssel pedig sikerült megnevettetnie.

- Az elején én is így hittem. De nemrég kint voltunk együtt egy küldetésen és... rájöttem, hogy nem olyan bunkó, mint ahogyan hittem. Na de nem érdekes! Mesélj, mi történt veled eddig?

Betty felsóhajtott.

- Sok minden. Nem bánod, ha majd akkor mesélem el, ha a többiek is itt lesznek? - kérdezte. - Nem igazán ismételném meg többször.

- Persze. - bólintottam és a következő pillanatban épp befutott Emily.

- Betty! - sikította, s visszatért barátosnémnek alig volt ideje letenni a bögrét, Emily máris rá ugrott és ölelgetni kezdte.

Lassan eljutott a hír a többiekhez is és kezdtek beszivárogni a szobámba, én pedig addig kiosontam egy kicsit.

Az udvaron kötöttem ki, ahol már kezdett beesteledni.

Hihetetlenül örülök Betty visszatérésének és kíváncsi vagyok min mehetett eddig keresztül. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy megerősödött, s egy kis önbizalmat is össze szedett. 

- Szóval... Betty Gillian, ugye? - szólalt meg az épület oldalának hanyagul nekidőlve egy cigarettázó alak, nevezetesen Oliver Way.

Mosolyogva közeledtem felé és én is a falnak dőltem, közvetlenül mellé.

- Miattam ment el. És örülök, hogy visszatért. - vallottam be.

Oli kifújta a füstöt, majd rám nézett.

- Nocsak, Alice Black elüldözött valakit? - mosolyodott el, de egyáltalán nem volt gúnyos, s ezzel engem is mosolyra késztetett.

- Megesik. 

Elnevette magát.

- Visszakaptad a késed meg a kutyát. Megbíztál a csajban.

- Te is. Hisz nem indultál utána.

Bólintott.

- Az üzenet...

- ... Prinston hadnagy szerint valóban az Iron Castle-esek közelednek. - vágott a mondatom közepébe. - Holnap evakuáljuk a táborból a nőket, a gyerekeket és az időseket egy közeli településre, egy farmra ami úgy 10 kilométerre található innen. A többiek maradnak és felveszik a harcot. Maradsz, Alice? - kérdezte.

Mélyen a szemeimbe néztem, aztán az ajkamba haraptam.

Végül bólintottam.

- Maradok, Oli.

Elmosolyodott.

- Mióta szólítasz Olinak?

- Mióta te engem Alicenek. - feleltem.

Elnevettük magunkat.

- Betty szerint egy tahó vagy. - közöltem vele.

- Bettynek igaza van. Vagy nem? 

Megvontam a vállamat.

- Az nem olyan biztos.

Oli elvigyorodott.

Ekkor kapunyitást hallottunk, majd néhány ember kiáltását.

- Megjöttek!!!

Aggódva néztünk össze Olival, ő pedig a földre dobta a cigarettát és eltaposta.

Máris itt lenne az Iron Castle?

Kérdés:

Mit szóltok Betty visszatéréséhez?