Időben kiértünk a házból. Mire Karma és Oli felébredtek, a házat övező kerítés már a tűz martalékává vált. Midnight folyamatosan ugatott, de most az egyszer nem Karma miatt, hanem a tűz miatt, és előttünk szaladt, keresve a menekülőutat. A füst mindenhol ott volt, köhögve verekedtük át magunkat a még ép pázsiton, ameddig végre sikerült olyan távolságba érnünk, ahol már nem voltunk életveszélyben. 

Megálltunk és csak néztük a házat.

Ha Midnight nem lett volna velünk... most halottak lennénk?

Leguggoltam és felvettem őt az ölembe.

Midnight rendesen megedződött velünk. Még szerencse, hogy az első őrködési napunkon Dylan kimerészkedett utána. Nélküle nem biztos, hogy most ennyien itt lennénk. Nem biztos, hogy túléljük.

Olira néztem.

- Jönni fognak. - utalt a kóborlókra. - De biztos vagyok benne, hogy a gyújtogatónk is a közelben van. Ki más okozhatta volna a tüzet?

- Szívesen megkérdezném tőle, miért akart kinyírni minket. Ezt természetesen aközben tenném, miközben fojtogatom. - jegyezte meg Karma.

Éreztem, hogy teljes testemben remegek. Törtek már az életemre és itt most nem a kóborlókra célzom. De így még soha. Senki nem akart élve felperzselni. Főleg olyan, aki azelőtt még sosem látott. Mi baja lehet a gyújtogatónknak?

- Akkor ne menjünk még vissza. Kutassuk tovább. - jelentettem ki.

- Egy hátizsákot sikerült megmentenünk, Alice! A minimum az, hogy visszamegyünk a táborba. Tudjuk, hogy itt van, jelentjük és...

- Komolyan, Oli? - kérdezte Karma. - Most, amikor ilyen közel állunk ahhoz, hogy elkapjuk a rohadékot? Alicenek igaza van. Keressük meg őt. Itt lesz a közelben. Az sem kizárt, hogy most is figyel minket. Hé GYÚJTOGATÓÓÓ, remélem tetszik amit tettél! - kiáltotta el magát.

- Karma, ne ordibálj! Megvesztél? - kérdezte idegesen Oli.

- Még nem. - vigyorgott félig vörös szemű társunk. - Kiszámíthatatlan, hogy mikor jön az elő. De remélem a kedves emberünk közelében! - nevette el magát.

- Basszus, ez egy pszichopata! - jegyezte meg Oli, nekem címezve.

- Dehogy! - nevettem el magam. - Csak lelkes, nem igaz, Karma?

- Az vagyok! Nem éreztem jól magam ennyire azóta hogy én és Betty... - elhalgatott. - Nos, Alice tudja! - kuncogott.

- Ki az a Betty? - kérdezte Oli értetlenül.

- Ez most lényegtelen! Húzzunk innen, mielőtt... 

- ... egy kóborló! - kiáltotta Karma, majd késével a lény felé szaladt és egy könnyed mozdulattal megforgatta a kését annak halántékában. - Imádom így kezdeni a reggeleket! - jelentette ki.

Oli megint rám nézett.

- P-S-Z-I-C-H-O-P-A-T-A! - betűzte.

- Nem az!

- Ugyan már... anyagot gyűjtött rólatok végig és élvezi, ha ölhet... egy pszichopata.

- Karma, nem vagy pszichopata, ugye? - fordultam a fiú felé.

- Nem! Nem öltem még élő embert! - felelte. - De megtenném.

- Ööö...

- Hagyjuk, oké? - nevettem el magam. - Nem ő gyújtotta ránk a házat, nem ő az igazi pszichopata!

- Oliver, légyszíves ne értsd félre. Akkor tenném meg, ha a helyzet úgy kívánná. Te sem ölted meg Alicet az erdőben, nem igaz?

Oli teljesen ledöbbent.

- Te honnan... elmondtad neki? - fordult hirtelen felém.

- Soha senkinek sem mondtam el. - feleltem. - Karma akkor is ott volt, a saját szemével látta az egészet!

- És szerencséd volt, Alice, hogy Oliver vett észre. A másik kettő instant fejbe lő, de benne maradt még emberség. - szaladt előre, hogy még két kóborlót néhány csuklómozdulattal kinyírjon. - Vannak érzései. - folyatta, amint vértől csöpögő kezét a nadrágjába törölte.

- Nincsenek. - felelte Oli. - Ebben tévedsz. Megvolt az okom rá, hogy miért tettem. Nem szánalomból. Más miatt.

- És mi volt az? - kérdeztem.

Mélyen a szemeimbe nézett.

- Majd talán egyszer elmondom. De az nem most lesz. 

Ekkor mint egy varázsütésre, Midnight morogni kezdett és kiugrott az ölemből. Karma rendesen megijedt, de úgy tűnt, ezúttal sem ő zavarja a kutyusomat. Helyette inkább a fák közé vetette magát és idegesen rohant egyre beljebb.

- Utána! - intett Oli, majd ő is rohanni kezdett, velem és Karmaval együtt. Midnight természetesen hozzánk képest túl gyors volt. Úgy éreztem, túl sokáig futottunk és el is tévedtünk, de bíztam Midnightban, hogy valami fontosat talált.

És nem is kellett csalódnom.

Amikor újra észre vettük őt, egy magasabb fát ugatott szüntelenül. Amikor felnéztünk rá, először egyikünk sem látott semmit, de a rejtőzések nagymestere, Karma, nemsokára kiszúrta őt.

- Ott van! Szinte a tetején! - mutatta, s valóban ha az ember jobban megnézte, láthatta a sportcipője talpát. - Hé te seggfej, akadj le onnan! - kiáltotta, de választ nem kapott. 

- Süket vagy? - kérdezte Karma tovább. - Felmászok utánad, ha nem jössz le!

- Karma, ne kiabálj! - rivallt rá Oli. 

- De jöjjön le! - kezdett el hisztis kisgyerek módjára viselkedni.

- Karma, ne most kattanj be! - kérleltem.

- Most nem hiszem. De felmászok utána! - és már épp belekapaszkodott egy ágba, amikor fentről az alak egy égő cigarettacsikket dobott a lába elé.

- Ne közelíts! - kiáltott le, s meg mertem volna esküdni, hogy a hang egy lányé volt. - Ha fel mersz mászni, te is égni fogsz! - jelentette ki. Elég határozottnak tűnt és ez tetszett.

- Egyszer úgy is le kell jönnöd kedvesem és akkor nem menekülsz! - jegyezte meg Karma, majd elégedetten Karba tette a kezét.

- Ó, igen? Fogadunk, hogy lejutok innen anélkül, hogy akár egy ujjal is hozzám érj? Nem vagyok mai gyerek, kedvesem, nem egy elkényeztetett, életképtelen ribit fogtál ki.

- Én sem vagyok a mai páwagyerekek táborának a vezetője. Tudod, mit szúrok ki a viselkedésedből? Hogy csak a szád nagy és egy félős liba vagy!

A csaj elnevette magát.

- Szerintem neked nagyobb a szád, mint nekem! És azt gondolom még, hogy nem vagyunk egy súlycsoport sem. Lányokat fenyegetsz... khm.

- Olyan lányokat fenyegetek, akik az életemre törnek. Olyanokat, akik élve fel akarnak perzselni.

- Ugye milyen dramatikus? - kérdezte a lány és éreztem a hangján, ahogyan mosolyog. - Hamuként szimpatikusabb lennél.

Karma kezdett dühös lenni, ami tőle nem volt egy megszokott tényező.

- Amúgy ha érdekel, egyáltalán nem az volt a szándékom, hogy kinyírjalak benneteket. Kóborlók voltak a közelemben és ki nem állhatom a vér látványát, így szimplán felgyújtottam őket. Hamarabb megy.

- Tisztában vagy ezzel mennyi kárt okozol? - szólalt meg ekkor Oli. - A tartalékainkat perzseled fel!

- Na az már szándékos volt! - kuncogott.

- Kinyírom, ha onnan lejön! - sziszegte Karma. - Tudod mit? Lehet azért bujkálsz, mert bűn ronda vagy! Biztos leégetted az arcodat, ha ilyen tök béna gyújtogató vagy!

- Minek neveztél?

- Tök. Béna. Gyújtogatónak. És bűn rondának. - jelentette ki Karma.

- Na ide figyelj, hülyegyerek...

- Nem hagyjátok ezt abba? - sóhajtottam fel. - Magunkra fogjuk vonni a kóborlók figyelmét.

- Leköti őket a tűz. - legyintett Karma. - De ha nem akartál minket megölni, akkor minek gyújtogatod a készleteket?

- Szeretem a tűz látványát. - felelte a lány. - Ahogyan a lángok egyre magasabbra csapnak, minél nagyobb dolgot marcangolnak szét... valami eszméletlen.

- Egy piromániás és egy pszichopata. Karma, megtaláltam a barátnődet! - nevette el magát Oli.

- Fogd be! - rivallt rá Karma. - Ezzel a csajjal? Soha?

- Szintúgy. - felelte a lány. - Különben is, milyen gagyi név az a Karma? - nevetett.

- Na kész, én felmászom! - jelentette ki a fiú, de a csaj figyelmeztette:

- Már gyújtom is a faágat és jól célzok!

Karma csüggedten csóválta a fejét.

- Tudjátok mit? Hagyjuk. - mondtam. 

- Hagyjuk? - nézett rám mindkét srác hitetlenkedve.

- Alice, te akartad a kezdettől fogva megtalálni őt! Nem mehetünk csak úgy el!

- De fenyegetőzéssel sem jutunk semmire! - sóhajtottam. - Nem minket akart bántani.

- Honnan tudod? - kérdezte Oli.

- Ne bízz benne, a bizalmat ki kell érdemelni. Tanuld meg!

- Eddig nem igazán találkoztam olyannal, akiben bíztam és nem volt igazam. Érzem, hogy ő nem hazudik.

- Igen? Na jó, akkor tegyünk egy próbát! - jelentette ki Karma. - Ha meggyőzöd a csajt, hogy megbízzon benned és lejöjjön onnan, akkor eleresztjük. Eleresztjük és hazudunk róla, hogy láttuk. Ha viszont nem, utána mászok és felnyársalom!

- Ez egy remek ötlet! - pacsizott le vele Oli. - Gyerünk Alice, csináld!

- De srácok, én...

- Csináld.

Egy fintorral az arcomon sétáltam közelebb a fához.

- Öhm... te odafönt! - kiáltottam. - Szikrányi esély sincs arra, hogy legyere?

- Van. De majd, ha elhúztátok a csíkot! - jelentette ki, s hallottam, hogy valami kattan a kezében. Valószínű egy öngyújtó volt az.

- És ha azt mondanám... szabadon távozhatnál? - kérdeztem.

- Akkor nem hinnék neked. - felelte.

- De ez nem vicc. Ha most lejössz, elengedünk. Becs szó!

- Én nem megyek a becsület szóra. Figyelj, kiscsaj! Nem tudom kinek hiszed magad, de én nem vagyok az egyezkedős fajta. Ne kreténkedjetek itt nekem, csak menjetek! - felelte.

Csüggedten néztem a fiúkra. De nem adtam fel.

- Figyelj: lányok vagyunk, tartsunk össze! Én elhiszem neked, hogy nem ránk támadtál, ha te elhiszed nekem, hogy eleresztünk. Nem szoktunk ok nélkül ölni! 

- Még mindig nem hiszek neked!

- Akkor mivel bizonyítsak? - kérdeztem.

Egy ideig csöndben maradt.

- Tegyétek le a fegyvereiteket, jól látható helyre a fa tövébe. Az összeset! Azt is, ami a bakancsotokban lapul!

A fiúk felé fordultam.

- Nem! - tiltakoztak egyből, de csak odalöktem őket a fa alá és kelletlenül, de megtették, amit a lány kért.

Utoljára én tettem le a késemet.

- Rendben. Készen vagyunk! - kiáltottam.

- Még van egy kikötésem! - jelentette ki.

- És mi az? - kérdeztem.

- A kutya. - felelte.

- Csak nem te is félsz tőle? - kérdezte Oliver.

- Erről szó sincs! Kedvelem. Okos. - mondta. Kötözzétek valamivel oda a fához! 

- Miért?

- Csak. Hogy biztosan ne támadjatok rám! 

Ezt is megtettük. 

A lány lassan, de biztosan végül elkezdett lefelé mászni, s amint leért, végre teljesen láthattuk az alakját.

Egészen magas volt és modellalkat. Afrofonott haja a háta közepéig ért és mahagóni barna volt. Arccsontja kissé kiugrott, ez kiemelte az egyébként alig látható, enyhe szeplőit napbarnított bőrén. Testtartását tekintve magabiztos volt, a bal bicepszén egy karszalag tetoválás díszelgett, aminek belsejében sajnos nem tudtam elolvasni az írást. Ám mégsem ez volt a legkülönlegesebb benne. Nem. A szemei voltak. Karmával ellentétben, a lányon színtisztán látszott, hogy heterokrómiás és nem kísérleteknek volt alávetve. Bal szeme zöldessárga árnyalatú volt, míg a jobb zafírkék. Egy fekete atlétát viselt, szintén fekete farmerral és fekete tornacipővel. 

Ahogy meglátta Karmát, elvigyorodott.

- Szép szem! - jelentette ki. - Mi okozta?

- Közöd? - kérdezte Karma szórakozottan. - A tied is elmegy!

A lány biccentett.

- Persze, a rondák szeme csak okés. - vont vállat szórakozottan, majd a fához lépett és eloldozta Midnightot. Az ölébe vette. - Köszönöm a kutyát. - jelentette ki. - Pár nap és visszahozom!

- Mi van? - kérdeztem. - Erről nem volt szó!

- Figyelj, kiscsaj! A kutyusod egy biztosíték arra, hogy nem eredtek a nyomomba, plussz elviszem ezt a szép kést is! - kapta fel a Dylantól kapott késemet.

- Ebben nem állapodtunk meg! - csattantam fel.

- Nekirontsak? - kérdezte Karma. - Bár bevallom, nekem bejön.

- Ne! Nem akarom, hogy Midnightnak baja essen! - suttogtam.

Egy mély lélegzetet vettem.

- Okés, vidd őket! - egyeztem bele.

- Alice, te vesztél meg és nem Karma? - kérdezte Oli, de leintettem.

- De akkor van egy kikötésem.

- Mondd! - egyezett bele a lány.

- Ha valóban piromániás vagy, megértem, mert végül is ezt irányítani nem hiszem, hogy lehet. De... ne tegyél kárt a mi dolgainkban vagy az erdőben. Gyújtogass kisebb dolgokat.

- Vagy az Iron Castle-t. - köhintett Oli. - Ők megérdemelnék, hogy égjenek!

- Ki is a pszichopata? - cukkolta Karma, mire Oli elmosolyodott.

- Megegyeztünk! - bólintott a lány. - Három nap és visszahozom a kutyát, addig nagy segítségemre lesz! Bár így sem bízom bennetek... de az ígéreteimet betartom, ha ti is igazságos módon játszotok.

Biccentettem.

- Midnight.

- Huh? - kérdezte.

- A kutya neve. Midnight.

Elmosolyodott.

- Tökéletes neve van, imádom az éjszakát! - jelentette ki, majd elsétált volna, ha Karma nem kiált utána.

- Várj! Mi a neved? - kérdezte.

A lány megfordult.

- Gwen. - felelte. - Gwendolyn.

- Én Karma vagyok! Tudod... megadnám a számomat is, de nincs telefon és...

Oli ekkor adott egy taslit a fejére.

- Ne hódolj be az ellenségnek, csak mert jól néz ki! - szólt rá. - És nagyon béna vagy csajozásban!

- Ezt pont az a csávó mondja, akinek "nincsenek érzései"! - gúnyolódott Karma.

Halványan elmosolyodtam. 

- Szerintem menjünk! - mondtam.

Összeszedtük a fegyvereket és elindultunk vissza, a táborba.

De csak arra tudtam gondolni, hogy a két legfontosabb dolgot, ami Dylanhez köt engem, elvették tőlem.

Remélem, ez nem rossz előjel.

Kétezer szavas rész, yess! xD

Kérdés:

Mit gondoltok Gwenről?