Hamarosan megláttuk Olivert a kantin ajtajában és rájöttünk, hogy lassan indulni kéne.

Elköszöntem Dylantól a lelkére kötöttem, hogy bárhogy dönt, addig el ne induljon ameddig vissza nem jövök. Megígértem neki, hogy én biztosan, épségben vissza fogok térni, majd Karma nyomában elindultam a kijárat felé.

Az testvérpáron és Emilyn kívül még nem voltak ott a többiek, így addig gondoltam lepihenek az egyik fa árnyékában. Oliver - khm, Way parancsnok - szerencsére ezt nem ellenezte, így nyugodtan ücsöröghettem.

- Psszt! - szólított meg valaki. A hang egyenesen a fa tetejéről jött, s amint felnéztem, Adamet pillantottam meg.

- Hát te? - lepődtem meg. Nem szokása fára mászni. - Mióta vagy odafent?

- Amióta elrohantam. - vallotta be, majd a hajába túrt. - Amanda a közelben van?

Megráztam a fejemet, így Adam lekecmergett a fáról és lehuppant mellém.

- Örülök, hogy megvagy! - suttogtam. - Ha tudnád mi minden történt abban a másfél órában ameddig eltűntél...

- Mesélj csak! - karolta át a vállamat. - Úgyis kell valami, ami elvonja a figyelmemet.

Felsóhajtottam.

- Csatlakoztam a felderítőcsapathoz és én lettem a parancsnokhelyettes. - kezdtem bele.

- Wow, fogadd őszinte gratulációmat! - mosolyodott el.

- Nem, ez nagyon nem jó dolog! - tiltakoztam egyből.

- Miért? Hisz simán el tudnál vezetni egy csapatot...

- Mert Oliver egy valóságos bunkó, seggfej. - jelentettem ki.

- Kicsoda az az Oliver?

- A parancsnokom. Oliver Way! - mutattam előre. Adam jól végigmérte.

- Elég kemény arcnak tűnik. És nagyon edzett. Miért bunkó veled?

Hatalmasat nyeltem.

- Nem tudom. - ráztam meg a fejemet. 

- Egyszerűen csak ne vedd számba.

- Képtelenség. Egyvégtében oltogat.

- Akkor ne hagyj neki, mondj vissza!

- Tudod jól, hogy nem vagyok valami jó visszaszólogatásokban.

- Bemossak egyet neki? - kérdezte.

- Nem, ne csinálj semmit! Megoldom egyedül. És ha lehet, ne mondj semmit Dylannek. Nem szóltam neki és nem hiényzik egy balhé.

- Persze. - bólogatott. - Mi más történt még?

- Hát... Greg összejött Kelvinnel.

- Ki jött össze kivel? - esett le az álla.

- Greg és Kelvin. - ismételte meg.

- Mi, de hisz én... nem is tudtam, hogy...

- Én sem. - nyugtattam meg. - Mármint Gregről tudtam, hogy biszex. Kelvinről viszont nem is sejtettem.

- Nem túl beszédes, mégis honnan tudhattuk volna? - poénkodott.

- Na ja. Viszont Dean sem tudott semmiről, Greg nem mondta el neki és amikor épp mesélte nekem meg Karmának megjelent Dean és... összevesztek.

- Kibékülnek. Ha olyan jó tesák mint te és Tyler, akkor mindenképp! - intett oda az épp akkor érkező Tynak Adam, aki vidáman intett vissza.

- Honnan tudod, hogy kibékültünk?

- Tyler megtalált fél órával ezelőtt és nagyon rendes volt, mert hozott nekem kaját. Akkor mesélte. Egyébként örülök, hogy ismét jóban vagytok. Meg... meséltem neki Amandáról.

- És?

- Azt mondta, nem éri meg... mármint hogy miatta szomorkodjak. Hogy Amanda inkább az az egy - max kétéjszakás kaland, de ennyi. Nem sok ész szorult belé.

- Azért ezt megcáfolnám. Ha nem is ész, de együttérzés igen. Amanda egy nagyon jó lelki támasz, ha szükség van rá.

Adam felnevetett.

- Mennyire szörnyű, hogy pont őt nem kérhetem rá most, hogy legyen az én lelki támaszom. - jegyezte meg.

- Hé! Itt a te lelki támaszod! - csipkedtem meg az arcát. - Nem csak Ty-al vagyunk tesák. 

- Mi nem tesák vagyunk, Alice. - jelentette ki. - Inkább valami... lelki társak. De ne érts félre, nem szerelemre értem, hanem...

- Tudom, mire célzol. - mosolyodtam el. - Szerintem is azok vagyunk, Adam. Igazad van.

Adam még épp mondani akart valamit, amikor szólítottak.

- Black közlegény, mindenki téged vár! Válassz már egy fegyvert, hogy elindulhassunk! - harsogta Oliver. Annyira belemerültem a beszélgetésbe Adammel, hogy észre sem vettem, hogy a többiek is megérkeztek.

- Mennem kell! - álltam fel, majd leporoltam magam.

- Várj... hová? - kérdezte.

- Úgy tűnik... az első küldetésemre. - feleltem.

- De hisz nemsokára beesteledik!

- Tudom. - suttogtam. - De nem az én döntésem. - vontam vállat. - Szia, Adam!

- Alice, várj! - kapta el Adam a csuklómat. - Még emlékszel az ígéretre, nem igaz?

- Nem halok meg. - mosolyodtam el. - Te pedig ne add fel!

- Huh?

- Amandara célzok. Ha valóban szereted őt... akkor harcolj érte!

Adam elmosolyodott.

- Meglesz! - jelentette ki, majd átölelt.

- Black közlegény, ne hozzon ki a sodromból! - kiáltotta Oliver.

- Megyek már! - kiáltottam vissza idegesen, majd odaszaladtam a többiekhez és felkaptam azt a fegyvert, amelyik olyan volt, mint az Edé.

- Egy M16-os. - jegyezte meg Oliver. - Úgy hiszed, képes vagy megbirkózni vele?

- Igen, uram. Határozottan képes vagyok! - jelentette ki.

Oliver csak mélyen a szemeimbe nézett, aztán bólintott.

- Ne feledjék: nagyon sok múlik ma azon, hogy hogyan szerepelnek. Indulás! - kiáltotta, mi pedig követtünk. Ahogyan áthaladtunk a táboron, Oliver intett a kapunál őrt állóknak, hogy nyissák ki azt, ők pedig meg is tették. Végig Karma és Dean között sétáltam, előttem Emily és Ed ballagott, valahol mögöttem pedig Tyler, aki - ha jól láttam - épp a szőke leányzóval ismerkedett. Hiába, ez már bombabiztos: Tyler a szőkékre bukik. Trina, Amanda, én... most meg ez a lány.

Deanhez fordultam, aki kőkemény tekintetét végig az útra szegezte, vállán pedig szintén egy M16-os lógott. Meg akartam szólítani, de ő hamarabb megtette.

- Te tudtad, Alice? - kérdezte, majd a szemeimbe nézett. - Greg titkát. Tudtad?

Lesütöttem a szemeimet és csak hallgattam.

- Remek, ezt nem hiszem el. - horkant fel. - Nem tudtad volna nekem is elmondani?

- Nem. Azt akartam, hogy tőle tudd meg. Így volt helyes.

Dean csak morcosan előre fordult és többé nem szólt hozzám azon az estén.

- Elmondtad bárkinek? - kérdezte Karma.

Értetlenül fordultam felé.

- Greg szexualitását? Nem! Vagyis... most Adamnek, az előbb. De...

- Nem erről beszélek! - rázta meg a fejét, majd közelebb hajolt hozzám és így szeme még vörösebbnek tűnt az eddiginél. - Ami az erdőben történt akkor, amikor Oliver megkímélte az életedet.

Egy hatalmasat nyeltem.

- Te akkor is... ?

Bólintott. 

Még szép, hogy ott volt. Ez tehát mégsem csak a kettőnk titka Oliverrel.

- Kóborló, tíz óránál! - kiáltotta az említett. - A másik tíz óránál, Roberts! 

A szőke hajú lány hirtelen felsikított, mert teljesen bepánikolt, de szerencsére Tyler rögtön megmentette.

Egy dolog bebizonyosodott: ez a csaj nem ebbe a csapatba való.

- Tovább, tovább, tovább! - sürgetett Oliver és gyorsabban kezdte el venni a tempót. A szőke kiscsaj enyhe rinyálásba fogott és egyre jobban kezdett el Amandara emlékeztetni. Legalábbis a régi korszakára (bár nem mintha most már nem rinyálna, de azt hiszem megedződött mellettünk).

- Szóval elmondtad? - tért vissza a korábbi beszélgetéshez Karma.

- Nem és jobb lenne, ha te sem mondanál semmit. Néha megijesztesz, tudod?

Elnevette magát.

*

Már jó másfél kilométerre lehettünk a tábortól, amikor egy nagyobb had támadott meg minket.

- Reed és a Chipman fivérek jobbra, Hill és Johnson balra, a többiek hátra, Black pedig mellém! - adta ki Oliver az utasításokat, mire mellé léptem. - Na most akarom látni, mit tudsz valójában! - jelentette ki.

Oh, meglátja... 

Nem vettem el a pisztolyt ahogyan a többiek és nem kezdtem el lövöldözni, hanem elővettem az elrejtett kést a bakancsom szárából és nekiestem az első kóborlónak, akinek agyveleje rám fröccsent. Aztán sorra a többivel is így tettem. A legutolsót Oliver intézte el.

Felé fordultam. Kaptam egy elismerő bólintást.

Ekkor viszont megtörtént a baj: Karma minden előzmény nélkül megfogta a testvérpár egyik tagjának a nyakát és jó erősen a földhöz vágta, majd fojtogatni kezdte. Ednek és Olivernek alig sikerült leszedniük őt a fiúról, akinek valami furcsa zavar terjengett a tekintetében, de néhány pillanat őrjöngés és kapkodás után leállt és... valami fekete folyadékot okádott ki, egyenesen a szőke kiscsaj cipőjére aki felsikított.

Azonnal oda szaladtam Karmahoz.

- Hé, mi folyik itt? - kérdeztem, majd megfogtam az arcát.

- A... a kísérletek. - bökte ki és csak ennyit bírt, aztán erőtlenül térdre rogyott.

Egyből megértettem, mi történik.

- Miféle kísérletek? - kérdezte Oliver és Ed már épp készült válaszolni helyettem, amikor egy hangot hallottunk.

A távolban egy alakot láttunk meg, aki integetni kezdett a kezeivel felénk.

- Kérem, segítsenek! - kiáltozta.

Ez egy élő ember.

Felénk rohant és hamarosan kirajzolódott előttünk az alakja.

Egy kislány volt az.

Fogalmam sincs mit kérdezzek erről a részről, szóval nem kérdek ezúttal semmit. :D