- Gyere! Épp most akarok elmesélni mindent Gracenek! - vigyorgott Dean, amint beléptem a hármunknak fenntartott szobánkba. Szerettem volna nekik elmesélni hogy mi is zajlott le az előbb köztem és Oliver között, de jobbnak láttam tartani a számat. Ha Oliver esetleg visszahallaná valakitől, még jobban megkeserítené az életemet.

Midnight is a szobában volt és amint leültem az ágyra, egyből mellém telepedett és fejét az ölembe helyezte. Kis aranyos.

- Gyerekek, hát... nem tudom ha láttátok, de Greg teljesen meg van változva! - újságolta Dean.

- Megváltozva? - kérdezte Grace.

- Ja. Sokkal kiegyensúlyozottabb és egész nap úgy vigyorog, mint egy udvari bolond. - körül nézett, majd közelebb hajolt és suttogva folytatta. - Szerintem barátnője van!

Előbukott belőlem a nevetés.

- Most mi van? - kérdezte Dean elképedve.

Megráztam a kezeimet, jelezve, hogy semmi.

- Hosszú napom volt és eddig ez a legjobb hír amit hallottam. Szarul reagáltam le, sajnálom. - próbáltam menteni a menthetőt.

Valójában egyébként azért nevettem, mert átfutott az agyamon, hogy lehet Gregnek nem barátnője, hanem barátja van...

- És ki az? - kérdeztem.

Megvonta a vállát.

- Nem tudom, de feltett szándékom kideríteni! - állt fel a helyéről. - Segít valaki?

- Majd én! - ajánlotta Grace. - Mikor?

- Akár most is.

- Most nem alkalmas. - rázta meg a fejét a lány. - Tudod... önkénteskedem a tábori kórházban és most megyünk megvizsgálni Richard sérülését... ne nézz rám így Alice! - változtatott a mondata menetén, majd vállon lökött.

- Hát ez nem lehet igaz! - sóhajtott fel Dean. - Mindenki szerelmes? Neked ott van Dylan, Gracenek Richard, Amanda az új csávójával, Greg és a rejtélyes csajszija... én meg még mindig szingli vagyok. - nézett rám. - Hol lehet jegyet venni a 'találd meg a Zombiapokalipszis közepén a lelki társadat' programhoz? Ha már Marlene nem volt megfelelő e célból. Mégsem járhatok ez zombival.

Én és Grace elnevettük magunkat.

- Én és Richard nem vagyunk szerelmesek! - tiltakozott az unokatesóm. - De talán Ed és Emily igen. Bár... eléggé feszült a kapcsolatunk mostanság.

- Igen?

- Te nem tudod? Ma hajnalban valamin már megint rémesen összekaptak... - suttogta.

Tehát emiatt volt ennyire ideges a reggel Ed...

- Kopp-kopp! - kopogott be az amúgy is nyitott ajtón valaki.

Felkaptam a fejemet és legnagyobb meglepetésemre Karmát láttam meg ott állni, aki egyenesen engem bámult.

Már épp megszólalt volna, amikor Midnight hirtelen morogni kezdett. Meglepett, hiszen ő egy irtó barátságos kutya és soha senkire nem morgott rá azelőtt. Két pillanatba sem telt bele, leugrott az ágyról és egyenesen Karma felé szaladt, eszeveszett csaholással kísérve.

Karma felkiáltott.

- Ne gyere ide, ne gyere ide! - könyörgött Midnightnak és arcán őszinte aggodalom suhant át.

Grace szerencsére hamar felpattant és a karjaiba vette a kutyust.

- Azt hiszem, Midnightot is magammal viszem a rendelőbe! - kuncogott. - Ne félj tőle! - nézett Karmára.

- Sajnálom de... én minden kutyától félek. - jelentette ki Karma. - Vidd a közelemből ezt a... vadállatot.

Grace nagyon csúnyán megnézte Karmát, de nem firtatta inkább a dolgot, csak sértődötten elsétált.

- Ne szídalmazd már a kutyát, nem az ő hibája, hogy rettegsz tőle! - jegyezte meg Dean gúnyosan. Karma csak végig futtatta rajta a tekintetét, de nem válaszolt.

- Way parancsnok küldött hogy szóljak, fél órán belül küldetésre indulunk. - jelentette ki.

- Mi, máris? - kérdezte Dean elképedve.

Karma bólintott.

Felsóhajtottam.

Kezdődik az igazi szenvedés.

- Megyek és megkeresem akkor Dylant! Elköszönök. - jelentettem ki, majd felpattantam az ágyról és kisétáltam az ajtón. - Mit szólsz Karma, velem jösz?

- Nem igazán szeretnék. - válaszolta.

- Na, ne viccelj már! Hogyan akarsz a csapatunkhoz tartozni, ha meg sem akarod ismerni a többieket? Nem kell bunkóznod! Különben is, Dylanhez megyünk csak. Feltételezem, hogy ismered őt. Vagy tán nem egy rendes srác, ahogyan azt én látom?

Karma felsóhajtott.

- Nem. Azt hiszem valóban nincs gond Dylan-el. - bökte ki.

- Remek. - bólintottam. - Akkor gyere.

Karma beadta a derekát és elindult utánam.

Épp a lépcsőn haladtunk lefelé, amikor egy hangot hallottunk meg.

- Mi ez? - kérdezte Karma.

- Szerintem valaki vagy valakik ott vannak a lépcső alatt! - suttogtam.

Hangtalanul meneteltünk tovább egészen addig, ameddig el nem értük a lépcső alját.

A gyanum beigazolódott: a lépcső alatt Greg állt, aki a mosolygó Kelvin kezét szorongatta és valamit nagyban mesélt neki. Egészen furcsa látványt nyújtott az, ahogyan Kelvin hangtalanul nevetett, de valahogy annyira édes volt az egész jelenet.

Nem akartam őket megzavarni, de Karma már egyáltalán nem volt annyira tapintatos, mint én magam.

- Na ezt azért nem gondoltam volna! Wow! - jelentette ki fennhangon. 

Greg és Kelvin ijedten fordultak felénk, az én arcomat pedig elöntötte a forróság.

- Baszódj meg, Karma! - sziszegtem ki a fogaim között. - Öhm, helló! - köszöntem a fiúknak. - Hát ti meg mit...

- Együtt vagyok Kelv-el! - jelentette ki Greg, kertelés nélkül. Amúgy sem tagadhatta volna le már.

Valahogy nem lepett meg a dolog. Greg rengeteg időt töltött Kelvinnel amióta a fiút kihoztuk az Iron Castle-ből. Inkább az lepett meg, hogy nem vettem észre már korábban, hogy gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt. Pedig ott volt minden: a jelbeszéd, az egymás melletti séták, ahogyan ültek a tóparton...

- Gratulálok! - mosolyodtam el. - Fogadnom kellett volna Dean-el! - nevettem el magam.

- Fogadni? - kérdezte Greg.

- Meg van arról győződve, hogy barátnőd van. Én persze tudtam, hogy benne van a pakliban, hogy lehet az barát is... - vigyorogtam.

- Ácsi, te meleg vagy, Greg? - kérdezte Karma.

- Honnan tudod a nevemet? És egyáltalán ki is vagy te? - kérdezte Greg. - Mármint láttalak amikor "elkaptak" bennünket, de...

- Ő itt Karma. És azért tudja a nevedet, mert szinte az egész utunk során követett minket. Információkat szerzett rólunk és...

De Greg felkuncogott, még mielőtt befejezhettem volna.

- Voltak rólunk információid, de azt nem tudtad, hogy biszexuális vagyok? - kérdezte. - Jobban titkolom, mint hittem volna!

- Azt meghiszem, Greg. - hallottunk meg egy hangot a lépcsőről, majd megláttuk Deant, aki sötét tekintettel nézett a legjobb barátjára. - Annyira szuperül titkoltad, hogy véletlenül se jöjjek rá. Igaz barátság... mi? Ennyit róla! Ennyit arról, hogy mindent elmondunk egymásnak! Hát köszönöm! Igazán köszönöm! - azzal pedig Dean visszarohant az emeletre.

- Dean! - kiáltott utána Greg, majd rám nézett kétségbeesetten.

- Menj utána! - biccentettem.

- Ezt el kell intéznem! - fordult Greg Kelvin felé, aki bólintott. Greg egy apró csókkal ajándékozta meg, majd már rohant is Dean után.

Kelvinre néztem.

- Mióta vagytok együtt? - kérdeztem, mire felmutatta három újját. - Három napja? - kérdeztem.

Bólintott.

Elmosolyodtam.

- Kelvin, tudd meg... nálad jobbat Greg keresve sem találhatott volna. Örülök, hogy téged választott!

Kelvin elmosolyodott.

- Várj, akkor te most meleg vagy? - kérdezte Karma, ismét rettenetesen tapintatosan.

Kelvin bólintott.

- Na jó, ezeket is fel kell majd írjam az infók közé! - jegyezte meg.

- Te csak ne jegyzetelj rólunk többé! - rivalltam rá. - Nem volt elég?

Karma elnevette magát.

- Olyan dolgokat tudok, amiket még te sem tudsz a saját barátaidról. - jelentette be.

- De mint kiderült... nem tudsz mindent róluk. - mosolyodtam el gúnyosan. - Menjünk tovább!

Elköszöntünk Kelvintől, majd Dylan keresésére indultunk.

*

Dylan a kantinban volt, valami átlátszó löttyöt iszogatott egy pálinkás pohárból és gyanítom, hogy valóban az a szeszes ital volt benne, ugyanis a vele szemben ülő Codynak fülig ért a szája és egyre inkább vörösödött a nevetéstől.

Mielőtt én és Karma oda értünk volna, egy mondatfoszlányt kaptam el Dylan beszédéből:

- És Alice mégis mit szól majd hozzá? 

- Mihez? - kérdeztem, mire megfordult. Meglepettséget véltem felfedezni a szemeiben.

- Al...

- ... mihez, Dylan? - kérdeztem.

- Ő meg mit keres itt? - mutatott Karmára.

- Ne tereld a beszélgetést! - ültem le mellé. - Valami baj van? - fogtam meg az arcát. - Őszintén mondd el mi az!

Dylan lesütötte a szemeit.

- Kaptam egy ajánlatot. - jelentette ki. - A fegyveres, tapasztalt katonák közé akarok beállni és úgy néz ki, bevesznek! 

- Wow... gratulálok! - mosolyodtam el. - Ez igazán jó hír! E miatt aggódsz?

- Nem. - rázta meg a fejét. - Esélyt kaptam... ajánlatot kaptam, hogy visszamenjek megtámadni az Iron Castle-t. - bökte ki.

- Aucch. - szólt be Karma.

- Megtennéd, hogy egy pillanatig befogod? - néztem szigorúan a fiúra, majd vissza fordultam Dylanhez. - Megtámadni?

- Igen. És vissza akarok menni. - jelentette ki őszintén.

- De... miért mennél vissza oda? - kérdeztem hitetlenül, mire előhúzta bőrkabátja belső zsebéből az ezüst pendrive-ot. Hirtelen mindent megértettem.

Meg akarja bosszúlni...

- Apa miatt. - suttogta. - És a pendrive miatt főleg. Ki kell derítenem, mi áll rajta. 

Levettem a kezeimet az arcáról és a cipőm orrára pillantottam.

Önző dolog, de nem akarom, hogy elmenjen. Ha én és Dylan szétválunk, ráadásul egy ilyen veszélyes küldetés miatt... abból semmi jó nem származhat.

Viszont ha nem megy el... örökké bánhatja.

Felnéztem rá.

- Gondold ezt át. Kérlek! Ne bólints rá még!

Dylan mélyen a szemeimbe nézett.

- Átgondolom. Miattad mindenképp! - jelentette ki, majd megcsókolt. - De szerintem több mint valószínű, hogy menni fogok. Jobb, ha már most felkészülsz.

Jobb, ha már most felkészülök?

Kérdés(ek):

1. Mit szóltok Greghez és Kelvinhez? :)

2. Szerintetek Dylannek vissza kellene mennie bosszút állni?