Heyoo! Végül nem mentem sehová, szóval megírtam nektek még egy részt. 
Enjoy it! :D

- Khm... - köszörülte meg a torkát valaki mögöttem. Megfordultam és ugyanazzal a katonával találtam szemben magam, aki Karmához kísért el a minap. - Black közlegény? Mit keres az út közepén?

- Uram, elnézést, uram! - pattantam fel azonnal és tisztelegtem.

Elmosolyodott.

- Semmi gond, közlegény. Épp magát kerestem.

- Engem? - kérdeztem.

Bólintott.

- Híreim vannak. Nem tudom, mennyire fog örülni nekik.

Közben Tyler is felállt és aggodalmasan összenéztünk, majd a katonára.

- Hallgatom, uram! - biccentettem.

- Elengedtük Karma McKinney-t.

- Micsoda? - kérdeztem meglepetten. - Mégis miért?

- Ki az a Karma? - kérdezte Tyler értetlenül.

- A srác akit velünk együtt találtak a múltkor. A vörös szemű. - világosítottam fel.

- Nos... nem találtunk semmi olyat, amivel ártalmasnak titulálhattuk be ránk nézve, ráadásul mint kiderült, igen jó harci edzettsége és képességei vannak, így nagy hasznát fogjuk majd venni a felderítőcsapatban. - magyarázta a katona. - Egyébként legfőképp emiatt is kerestem fel önt. Cody Abrams közlegény szerint önnek van tapasztalata a fegyverekkel, ráadásul kiszabadult már egyszer az Iron Castle fogságából egy bizonyos Tyler Reed társaságában.

- Oh, az pont én voltam. Uram! - integetett Ty a háttérben.

- Nem fogok visszatérni az Iron Castle-hez. Semmiképp. - ráztam meg a fejemet.

- Nem is erre kérem. - mosolyodott el a katona. - A felderítőcsapat feladata az, hogy új emberek vagy esetleg táborok után kutasson. Ehhez a feladathoz pedig olyan képességű emberek kellenek, mint amilyenek az önök csapatában vannak. A 14-es osztagot most indítjuk el és szeretnénk mindenképp, ha az újoncok közül is csatlakoznának. Páran már meg is tették és mivel muszáj kivenniük a részüket a táborunk életében, arra gondoltam ez egy egész jó lehetőség. Élnének vele? Mindkettejükre célzom ezzel. - nézett Tylerre, akivel néhány másodperccel később összenéztem.

Szinte azonnal bólintottunk.

*

Ahogyan odakint álltunk a csoportvezetőnkre várva, volt elég időm megszemlélni a jövőbeli csapatomat: a sor elején egy számomra ismeretlen testvérpár állt, akik nem szóltak hozzánk. Mindketten fiúk voltak, de rettenetesen távolságtartóak. Mellettük egy sötétszőke lány álldogált, aki fesztelen csevegésbe fogott a mellette álló Emilyvel és közben tökéletes, 1000 wattos mosoly játszódott az ajkain. Emily mellett ott volt egy másik srác is, aki talán már túlságosan is közel állt a lányhoz, annyira, hogy Ed a tekintetével szinte felnyársalta volna. Talán végig ez lehetett a baja?
Ed mellett ott volt Karma, akivel úgy két szót ha váltottak amióta Ty-al megérkeztünk, de sehogy sem tudtam rájönni, Ed mit is gondol róla. Karma mellett voltam én és Tyler, illetve Dean, aki értetlen karmozdulatokkal próbálta jelezni nekem, hogy hamarosan valami irtó fontosat kell majd megbeszélnünk és fejével közben a mellette álló Gregre bökött diszkréten. Én csak bólintottam egyet, mire felemelte hüvelykújját és elmosolyodott.

Hamarosan viszont arcára fagyott a mosoly és megértettem miért.

Éreztem, hogy valaki közvetlenül előttem áll és engem fürkész. Amint felé fordítottam a fejemet, már megértettem, miért ijedt meg Dean annyira: az a sötét aura még neki is feltűnt.

Na találjátok csak ki, hogy ki lehetett az?

- Black közlegény! Látom már most nem figyel oda. - vigyorgott Oliver a képembe. - Hogyan akar egyáltalán a csapatomba tartozni?

A csapatomba.

Végig futott rajtam a hideg.

Ó ne!

Mélyen a szemeibe néztem, de ő meg sem moccant. Épp olyan sziklaszilárd arcvonásai voltak, mint aznap az erdőben amikor meglátott.

Miért büntetnek ennyire a fentiek?

- Lépjen előre! - utasított, majd hátrált.

Előre léptem, ezzel kivállva a sorból. Magamon éreztem mindenki tekintetét. Síri csend uralkodott el körülöttem, csak egyedül a távolban lehetett hallani néhány motor zúgását.

Oliver végig mért a tekintetével, majd fogta magát és megkerült. Körülbelül két kört tett meg körülöttem, mielőtt ismét megállt volna velem szemben.

Ekkor semmilyen előzetes nélkül elővett egy pakk cigit a zsebéből, rágyújtott egy szálra és hanyagul kifújta a füstöt. 

Ha még egyszer meglátom azt a Marlboros dobozt én esküszöm... elveszem tőle és addig taposok rá ameddig a föld alá nem süppesztem örökké.

Ismét rám pillantott és elmosolyodott.

Fogalmam sincs mit akar tőlem, de ebből elég!

A sírás kerülgetett és már csak pillanatok kérdése volt, hogy sarkon fordulok és elrohanok, amikor megszólalt:

- Látjátok? Így kell ezt! - jelentette ki. - Hallgatni a vezérre, nem szembeszállni vele! Gratulálok, Black közlegény! Remekül csinálta! - kezdett el tapsolni a feszült csendben.

Ennél jobban már nem alázhatott volna meg.

- Visszaléphet! - intett, mire lesütött szemekkel visszamentem a helyemre. - A nevem Oliver Logan Way, de nektek csak Way parancsnok. Nem foglak magázni titeket, hisz korban nem különbözünk sokat, így nem lenne értelme. Viszont elvárom tőletek a maximális együttműködést és hogy tisztában legyetek a tényekkel, hogy a felettesetek vagyok. Akció közben nincs hősködés: mindig követik az utasításaimat, függetlenül attól, hogy egyetértene-e vele vagy sem. Ha valaki másként cselekszik, komoly következményekre számíthat. - szögezte le. - Most pedig... mutatkozzanak be!

Mindenki sorra elmondta a nevét, de nem igazán jegyeztem meg őket, mert egyre csak Olivert figyeltem.

Mi baja van ennek a srácnak velem? 

Oké, megmentett. De...

Ez összefüggéstelen. Nem lehet köze ahhoz a naphoz annak, hogy ennyire utál.

Amikor hozzám értünk, már nyitottam volna a számat, de leintett.

- Oh, azt elfelejtettem közölni veletek, hogy mától kezdve Black közlegény a helyettesem, amikor nem leszek a közelben. Ha gondjuk van vagy bármi: forduljanak csak hozzá.

Felnéztem, egyenesen a szemeibe. De az, hogy a helyettesévé tett, nem volt egy kitűntetés.

Gúny.

Merő gúnyt véltem felfedezni a tekintetében.

Az a hideg tekintet egyszerűen a frászt hozta ki belőlem és akkor jöttem rá, hogy... rettegek tőle. 

Nem tudom miért, de iszonyatosan rettegek Oliver Waytól.

Egy hatalmasat nyeltem és bólintottam.

Oliver tekintete tovább siklott Tylerre.

Azért lettem én a helyettese, mert ha valamit elszúrok, az az én lelkemen fog száradni. Az én hibám lesz. Már most éreztem, hogy rengetegszer fog ott hagyni a szarban, csak hogy ezzel is kiélhesse a... furcsa vágyát arra, hogy elbukjak. De miért? Hiszen nem is ismer.

Mire felócsúdtam, már mindenki elment és Oliver is távozni készült.

Minden bátorságomat össze kellett szednem a következő cselekedetemhez.

- Oliver, állj! - kiáltottam és próbáltam határozottnak tűnni.

Megfordult és felemelt szemöldökkel vizslatott.

- Neked Way parancsn...

- ... nem érdekel! - szakítottam félbe, majd közelebb léptem hozzá. - Tudom, hogy emlékszel rám az erdőből, ezt egyértelművé is tetted a reggelinél. Tudom hogy gyűlölsz az első pillanattól fogva és gondolom te is tudod, hogy az érzés kölcsönös. Megértem, nem lehetek mindenkinek szimpatikus, de nem is ez a szándékom. De szerintem annyit megérdemlek, hogy tudjam: miért akarsz minden áron eltiporni? Mit tettem ellened?

Oliver egy pár pillanatig a tekintetemet fürkészte.

- Nem tettél semmit. - jelentette ki.

- Akkor meg miért...

Elnevette magát.

- Barom. - suttogta, majd megszívta a fogát. - Ha nem érzed magad elég erősnek ahhoz, hogy a csapatomhoz tartozz, jobb, ha akár most lelépsz. Nem akarok ide rinyaribancokat.

Düh járta át a testemet. Legszivesebben orrba vágtam volna ezt a gyökeret. Helyette viszont inkább kipréseltem magamból egy mosolyt.

- Ohh, nyugodjon meg, Way parancsnok. Még egy ideig biztosan itt leszek! - jelentettem ki, majd hátat fordítottam neki és elindultam Dean keresésére, remélve hogy ő majd eltereli a gondolataimat a mondandójával.

Oliver Way nem fog ennyire könnyen legyőzni.

Kérdés:

Mit gondoltok, mi baja lehet Olivernek Alice-el?