Amikor megláttam az embert, aki kimászott félig a tankból, lesokkoltam. Valósággal lesokkoltam és egy pillanatig kételkedtem is benne, hogy jól látok-e.

De nagyonis jól láttam.

Hónapok óta reménykedtem már benne, hogy él. Hónapokig rágodtam rajta és imádkoztam azért, hogy éljen.

És él.

- Te jó Isten! - suttogta a mellettem álló Ed. - Ez... ő? - kérdezte.

Heves bólintásba kezdtem, a szívverésem a duplájára nőtt.

Ezt nem hiszem el!

Előre léptem egyet.

Senki sem reagált.

Lehet, hogy ostobaság volt, de tettem még néhány lépést.

Senki sem lőtt.

Nem tétováztam tovább.

Könnyes szemekkel rohantam felé.

- Na ne bassz... - hallottam meg a hangját, miután az eddigi hunyorításából felócsudott. - Nem hiszem el! - kiáltotta. - Tudtam!

Felismert.

Teljesen kipattant a tankból és ő is felém rohant.

Mindenki csak nézte a jelenetet nagy szemekkel, de senki sem támadott.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre összetalálkoztunk.

Épp olyan volt a jelenet, mint a filmekben: egymás nyakába borultunk és percekig öleltük szorosan a másikat. Mindketten sírtunk, pedig nem vártam el tőle.

Alig mertem elhinni, hogy ez lehetséges és hogy pont itt találkozunk.

Aztán elengedett és könnyei között előbukkant hatalmas vigyora.

- Alice... - suttogta a nevemet.

- Cody... - mondtam ki én is az övét.

Elnevettük magunkat, majd ismét átöleltük a másikat.

- Istenem, itt vagy! - kiáltottam el magam, majd végig néztem rajta.

Szinte ugyanúgy nézett ki, mint ahogyan a múltkor. Talán csak annyi különbözött, hogy haja kicsit megnőtt, barna szemei pedig mintha most még világosabbak lettek volna, de lehet, hogy csak a fény miatt tűnt így.
Egyben biztos voltam: boldogabbnak láttam, mint azelőtt valaha.

- Élsz... - suttogta. - Mind éltek.

Meg szerettem volna cáfolni ezt, de aztán rájöttem, hogy Cody nem ismerte Darcyt, a Bettys esetet pedig... ha ezt megússzuk, elmesélem neki.

Bólintottam, majd még jobban szorítottam az ölelésen.

- Te is. Azt hittem, elveszítettelek.

- Dehogy! Kemény fából faragtak!

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem. - És hol van Anne?

Arckifejezése egy csapásra megváltozott és a földre pillantott.

- Hosszú történet. - suttogta.

- Abrams közlegény, mi a fenét művel? - kiabált ki valaki a tankból.

Abrams. Szóval Cody Abrams a teljes neve.

- Uram, jelentem uram, hogy ismerem ezeket az embereket. Szeretném azt kérni, hogy kíméljük meg az életüket. Biztosítani tudom, hogy ránk nézve ártalmatlanok. Megbízható emberekkel van dolgunk!

A pasas aki mostmár kidugta a fejét, értetlenül nézett rá. Ősz haja volt, kissé mókás, összenőtt szemöldöke és egy bajusz is ott virított az orra alatt. Heges arcából ítélve egy veterán katona lehetett.

- Ismeri ezeket az embereket? - kérdezte.

- Uram, igen, uram! - jelentette Cody. - Bátor harcosok mindannyian! - nézett végig a társaságon és még az új tagoknak is csak mosolyogva biccentett. Nem ismerte még Richardot, Amandat, Mattet, Deant, Greget és Kelvint, de tudta: ha velünk vannak, akkor valószínüleg ők is igazi túlélők.

Az öreg ekkor kimászott a tankból, amin Cody igencsak meglepődött. Nem értettem, miért, de hamarosan rájöttem: ő a főnök és valószínüleg soha nem szokott ilyet csinálni.

Közelebb jött hozzám és végigmért. Úgy elemzett a szemeivel, hogy valósággal remegni kezdtem. Kedves öregnek tűnt első látásra, de ilyen komoly arcot vágva rém ijesztő volt.

- Bartholomew Thomas Prinston hadnagy, az amerikai haditengerészet veterán katonája! - nyújtotta felém a kezét, amit viszonoztam.

- Alice Jane Black. - ráztunk kezet. - Los Angeles-i lakos. - tettem hozzá, hogy ne szóljon csak így üresen.

- Los Angeles? Az szép teljesítmény, gratulálok.

- Köszönöm... uram.

A fejével a többiekre bökött.

- A maga csapata?

- Igen. - bólintottam. - Mármint nem én vagyok a vezetője, csak...

Intett a kezével.

- Megértettem. - bólintott. - Honnan ismerik egymást Abrams közlegénnyel?

Codyra néztem.

- Egy másik táborban találkoztunk még az utazásunk elején. - feleltem. - Onnan viszont el kellett menekülnünk, mert nem volt megfelelő a környezet.

Prinston hadnagy bólintott.

- Igen, valahogy ő is így fogalmazott. - nézett Codyra. - Van tapasztalatuk fegyverrel?

- Van, uram. - bólintottam.

Éppen úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson.

- Hány kóborlót öltek?

- Nem számoljuk.

- Na és élőt?

- Egyet sem. - ráztam meg a fejemet. - De lőttünk már rájuk, védekezésképp.

A hadnagy ismét bólintott.

- Hadi táborban jártak-e már?

- Kettőben is. Az egyik amit az imént említettem, a másik pedig egy Iron Castle nevezetű hely volt.

Cody hirtelen elsápadt és rázni kezdte a fejét.

Valami rosszat mondtam?

- Az Iron Castle-ben? - kérdezte a hadnagy.

- Csupán egy napig tartózkodtunk ott. Foglyul ejtették kettőnket, a többiek pedig segítettek nekünk kiszabadulni.

Codynak elkerekedtek a szemei.

- Kiszabadultak az Iron Castle-ből?

- Igen, uram. - feleltem.

Egy ideig néma, feszült csend telepedett közénk. Aztán a hadnagy elmosolyodott.

- Szeretnének csatlakozni a mi hadi táborunkhoz? Az Iron Castle-el és a korábbi táborukkal ellentétben, nálunk szabad a ki - és bejárás, ami azt jelenti, hogy addig maradnak ameddig szeretnek és akkor mennek el, amikor akarnak. Lehetőségük van nyugodtabb körülmények között élni, cserében persze csak dolgozniuk kellene, besegíteniük, például a portyázásban, a vadászatban meg hasonlókban. Örülnénk, ha olyan igazi túlélők, mint amilyenek maguk erősítenék a csapatunkat. A tény pedig, hogy kiszabadultak a legnagyobb riválisaink karmai - az Iron Castle közül, csak erősíti azt a szándékomat, hogy be akarjam venni magukat.

Cody arca felragyogott és heves bólintásba kezdett.

Nekem kellett egy pillanat hogy felfogjam az ajánlatát.

- Először... konzultálnék a csapatommal ha lehetne. Uram.

- Természetesen. - bólintott, majd intett a kezével, hogy mehetek.

Visszasétáltam a csapathoz és elmagyaráztam nekik az imént történteket.

Megegyeztünk, hogy csatalkozunk.

Mindannyian fáradtak voltunk már és az Iron Castle miatt túl sok veszélynek kitéve.

Visszasétáltam a hadnagyhoz és megálltam előtte.

- Hogyan szólíthatjuk ezt a hadi tábort, uram? - kérdeztem, majd elmosolyodtam.

- Camp of the Reckless ("Vakmerőek Tábora" - szerk. megjegyzése). - nyújtotta felém a jobbját. - Üdvözlöm, Black közlegény.

- Uram, köszönöm, uram! - ráztam kezet vele. - Nem fog csalódni bennünk!

- Egy percig sem kételkedem ebben. - jelentette ki, majd szalutált, mire én is.

Visszasétált a tank felé.

Nem hiszem el, hogy ezt az egészet elintéztük. Ráadásul pont én tettem és nem Ed, akinek igazán ez lett volna a feladata.

Cody a nyakamba ugrott.

Szinte kiabált, annyira örült.

- Ez az! Uram Istenem, megint egy táborban leszünk! - nyomott egy puszit az arcomra. - Annyira hiányoztál, Dixon-lány.

- Te is nekem, Dixon-srác! - jelentettem ki és azonnal eszembe jutott az aláírás, amit magától Daryl Dixontól kaptam és ami valahol még mindig ott lapul a naplómban.

Épp levettem volna a táskámat és elkezdtem volna mesélni neki az ikonikus találkozásunkat Norman Reedus-al, amikor egy hang szakította félbe az eseményeket.

- Uram, egy pillanatra, uram! - egy katona rohant felénk, maga előtt taszigálva egy egészen furcsa fiút. Körülbelül kornukbeli lehetett, nem túl alacsony, de nem is túl magas, ébenfekete hajjal. A különleges az volt benne, hogy az egyik szeme égszínkékvolt, a másik viszont vörös. Arca kissé koszos volt, ruhái szakadozottak néhány helyen és egy hatalmas hátizsákot hordott a hátán.

A hadnagy már félig visszaült a tankba, de a jövevényre ő is felfigyelt.

- Veletek van? - kérdezte a katona, majd Edre nézett.

- Életünkben nem láttuk a fickót. - rázta meg a fejét, majd kérdőn ránk nézett, de mindenkinek ugyanaz volt a reakciója.

Erre a katona meglökte a srácot, aki ennek hatására térdre zuhant.

Fegyvert fogott a fejére.

- Uram, lelőjem, uram? Egy fa tetején találtunk rá, biztosan egy kém az!

A fiú arca meglepően nyugodt volt, de azért látni lehetett rajta, hogy nem szeretne így meghalni.

A hadnagy egy ideig nézte, majd megrázta a fejét.

- Nem. A táborba visszük, cellába zárjuk és kihallgatjuk. - jelentette ki, a fiúnak pedig ellazultak az arcizmai.

Amint a katona felsegítette, rám nézett.

Mélyen egymás szemébe néztünk és félelmetes, hogy olyan érzést keltett fel bennem, mintha ismerne.

Hamarosan meglökték, így mennie kellett.

Éreztem, hogy még találkozom vele.

Cody átölelte a vállamat.

- Annyi mindent kell mesélnem! - jelentette ki.

- Szintúgy! - feleltem nevetve.

*

A Camp of the Reckless sokkal inkább hasonlított a The Walking Dead-es börtönre, mint egy táborra. Ezzel nem arra célzok hogy hazudtak az ittmaradással kapcsolatosan, de tény, hogy hatalmas volt a hely. Egy elhagyatott gyárépület köré húzták fel a falaikat/kapuikat, amelyek magasak voltak és erős acélból készültek. A hadnagy szerint a tábor "lakossága" meghaladja a 120 főt, de ennél még többen szeretnének lenni. Az emberek egészségesnek tűntek és érzelmi szinten is toppon voltak, nem igazán láttam senkit búskomorogni. Talán végre tényleg ez lesz a megfelelő hely számunkra.

Miután a hadnagytól megkaptuk a "szobáinkat" (Grace-el és Dean-el osztozkodom a sajátomon), Cody körbevezetett minket a táborban. Mindenkit elragadott egy-egy érdekesség: Grace a tábororvosohoz ment beszélgetni, a fiúk nagy része és Emily a fegyvertárban csodálta a különböző késeket, pisztolyokat, gránátokat meg mindent, amit el lehet képzelni. Greg és Kelvin a bent található kisebb tó partján pihentek, Amanda pedig a kórháznak szánt épületszárnyban várta, hogy kiszedjék a vállából a lövedéket, ahová Adam is elkísérte.

Én személy szerint Codyval maradtam. Egyszerűen nem tudtam elengedni őt, most, hogy "visszakaptam". Szerintem ötpercenként megöleltük egymást. Megbeszéltük, hogy majd egyik este, nyugodt körülmények között át fogjuk beszélni az elmúlt hónapok eseményeit, mert most egyikünk sem lenne képes rá, a hirtelen történt dolgok miatt.

- És ez az a hely, ahová mindig elvonulok gondolkodni. - mutatott rá Cody egy fán tetején található kis faházra. - Én építettem! - büszkélkedett.

- Nagyon ügyes vagy! - nevettem el magam.

- Meg akarod nézni?

- Persze. - bólintottam, ám amikor épp fel akartam mászni, valami (vagy inkább valaki) megzavart.

- Hé, Cody! Ki ez a lúzer? - kérdezte egy hang, majd hamarosan a tulajdonosa is megjelent Cody mellett.

Sötétszőke haj, 190 centis magasság, világosbarna szemek, sápadt bőr, hosszú ujjak.

Elkerekedtek a szemeim. Szinte jobban sokkolt az ő látványa, mint a Codyé.

Ott állt mellette ő.

Ő aki... megmentett annakidején.

Aki megkímélte az életemet.

Az a fiú, az erdőben.

Én néztem őt, ő nézett engem. Biztosan felismert. Tudta, ki vagyok. Ezer százalék.

- Ő itt Alice Black. - mutatott be neki Cody. - Tudod, a lány akiről annyiszor meséltem neked.

Hogy annyiszor mesélt? Ennek a fickónak???

- Ez az a csaj? - fintorodott el.

Mi van???

- És te vagy? - emeltem fel a szemöldökömet.

Valóságos seggfej volt, már akkor éreztem.

- Oliver Way. Cody csapattársa és legjobb barátja! - mutatkozott be, mintha először találkoznánk, bár igaz, hogy a teljes nevét nem tudtam. Épp úgy viselkedett, mintha soha nem látott volna. - De szólíts Olinak.

Tehát a Camp of the Reckless-esek öltek meg majdnem aznap az erdőben.

Már akkor tudtam, hogy nekem és ennek az Oli gyereknek nem lesz felhőtlen a kapcsolatunk, annak ellenére, hogy megkegyelmezett nekem.

Rágyújtott egy szál cigarettára épp az orrom előtt.

Az a vörös Marlboros doboz...

Felnéztem rá.

Tekintete örökké megmarad az emlékezetemben. Mintha csak azt sugallta volna vele, hogy "nyugi, tudom ki vagy lúzerkém, de hidegen hagysz és ne állj az utamba". A hideg rázott attól a tekintettől és önmagában a sráctól is.

Túl sokáig gondolkodhattam ezen, ugyanis megszólított.

- Olyan fura képet vágsz. Nyugi, ne félj a cigis sráctól! - hangoztatta az utolsó két szót.

- Nem félek a cigis sráctól. - nyugtáztam, de valójában tényleg megijesztett.

Mosolyra húzta az ajkait.

- Akkor rendben vagyunk. Vagy nem? - nyújtotta nekem a jobbját.

- De, hogyne! - viszonoztam a kézfogást és tettem róla, hogy egy kis gúny is elvegyüljön a hangomban.

Kérdés(ek):

1. Mit szóltok Cody és Oliver visszatéréséhez? Melyikük lepett meg jobban?

2. Szerintetek ki lehet a rejtélyes, furcsa szemű srác? Vagy inkább: hogyan került ő is oda? (aki már tudja, az ne válaszoljon :P)

U.I.: Ez egy ritka hosszú rész lett. xD Egyébként bővült is a színészlista, Oliver Way szerepében Bill Skarsgård - ot láthatjátok. :)