Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem, hogy ennyire hűségesen olvassátok a történetet és ilyen sokan szeretitek. Nélkületek soha nem jutottam volna el idáig, ebben biztos vagyok. És lám: már az ötvenedik részt is túlléptük. Csak garantálni tudom, hogy a történet ezek után még izgalmasabb és még fordulatosabb lesz, szóval így olvassátok.:D Még egyszer: hatalmas köszönet mindannyiótoknak!!! ❤︎❤︎❤︎

U.I.1.: A történet már hónapok óta az Akció kategória első helyezettje. Alig merem ezt elhinni... Szeretlek titeket!!! ❤︎ ❤︎ ❤︎

U.I.2.: Ez a bepótolt, elmaradt szombati rész.:) Holnap hozom a következőt! :D

- És arra emlékszel, amikor mindenki be volt parázva a szellemektől és te voltál az egyetlen aki hajlandó volt lemenni a pincébe, hogy megnézze mi van ott? - kérdezte Dylan nevetve, majd egy újabb darab sajtos chips-ért nyúlt.

- Hogyne emlékeznék? - nevettem el én is magam. -Bettyvel azt hittük, hogy Emily meghalt. Aztán kiderült, hogy csak egy zenelejátszó volt ott...

- Emily rendben volt akkor Ed-el. Most is rendben vannak, nem igaz?

- Mondhatni. - bólintottam. - Bár náluk nem tudni, ez mennyit tart. Ed néha tök durván beszél, Emily meg szívre veszi az egészet, de visszaszól. Titkolja előtte, erősnek mutatja magát, de... Ed összetöri olyankor a szívét.

Dylan elkomorodott. Egy ideig csak a chipseszacsó zörgő hangja törte meg a csendet.

Néha szeretném tudni mi jár Dylan fejében ilyenkor. Annyira látszik, hogy agyal valamin... És hogy nagyon megfontolja a dolgokat mielőtt megszólalna. Ezt nagyon szeretem benne, mert ellentétben velem, ő nem beszél folyton badarságokat...

- Alice?

- Tessék?

Rám nézett.

- Te is így éreztél? Amikor... olyan durván beszéltem veled. Összetörtem a szívedet? - kérdezte.

Lesütöttem a szemeimet és egy picit elgondolkodtam.

- Nem egészen. Inkább a... lelki világom volt darabokban, nem a szívem. De azt hiszem... az érzés hasonló volt, igen. - jelentettem ki.

Dylan hallgatásba burkolózott.

- Sajnálom... - suttogta.

- Ugyan, ezt már ezerszer átbeszéltük. - ráztam meg a fejemet. - Mindketten hibásak voltunk, lapozzunk. Nem éri meg rágódni rajta.

Dylan bólintott, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.

- Szeretlek. - suttogta.

- Én is szeretlek. - válaszoltam.

Hirtelen valami szörnyű érzés fogott el.

*

Reggel elbúcsuztattuk a portyázókat. Én, Emily, Grace és Amanda azzal szórakoztunk, hogy a hajdani ház tulajdonosának - aki minden valószínűség szerint egy hölgy volt -, a ruhásszekrényében válogattunk.

- Tök jó göncei voltak! - visibált Amanda. - Csakis egy úrihölgy lehetett, mert tele van Tom Tailoros szoknyákkal a szekrénye. Ú, meg mintha az előbb láttam volna egy eredeti - kezdett el kutakodni a vállfákon, majd egy fekete bársonyfelsőt szedett elő - igen, ez egy Prada felső! - csillantak fel a szemei. - Neked nagyon jól állna! - nyújtotta oda Emilynek. - És ez idei szezon!

- Nekem? - kérdezte a lány csodálkozva.

- Bizony! Na... vedd már fel! Egy ilyen gyönyörűséget kár lenne veszni hagyni!

Emily szórakozottan vállat vont, majd felpróbálta a felsőt. Tényleg jól állt neki.

- Ez mi? - kérdezte Grace, majd a felső jobb sarkára mutatott.

- Egy bross. - nézte meg Emily.

Egy kis ezüst bross volt az - egy nyílvessző. Rajta a következő felirat állt: Hope (remény - szerk.megj.).

- Ez egy jel! - vigyorogtam.

- Neked mindig minden jel, Alice! - nevetett fel Em.

Hirtelen lépteket hallottunk, majd a következő pillanatban Ed jelent meg az ajtóban.

- Hát ti meg mit csináltok? - kérdezte szórakozottan, majd először az ajtókeretnek dőlt, de meggondolta magát és inkább besétált, helyet foglalva az egyik széken.

- Cindy Marshall ruhatárát próbálgatjuk épp. - jelentette ki Grace.

- Cindy Marshall? - kérdeztem értetlenül.

- Minden címkén ott a neve! - mutatta nekem a szoknyát, amit épp a kezében szorongatott.

- Állj! Cindy Marshall? - sikított Amanda. - Úristen, hadd lássam! - kapta ki a ruhadarabot Grace kezéből és nézte meg az aláírást. - Atya Úr Isten! Le kell ülnöm! - kezdte el legyezni magát, majd helyet foglalt az ágyon.

- Mi az Amanda? Ki az a Cindy? - kérdezte Ed.

- Az egyik legnépszerűbb divatblogger. 32 éves, de 25-nél többet nem adnál neki! - áradozott.

Emily rám nézett.

- Te hallottál róla? - suttogta.

- Persze, mert tudjuk, hogy én mindig követem a divatot! - jegyeztem meg gúnyosan, mire elnevette magát.

- Az is az övé? - kérdezte Ed, Emily felsőjére mutatva.

Em egy bólintással válaszolt neki.

- Jól áll. Nagyon szép vagy! - bókolt Ed, mire Emily felpillantott rá és elmosolyodott. Őszinte mosoly suhant át az ajkain, aminek nagyon tudtam örülni. Ed végre nem egy barom és értékelni tudja őt. - Nincs kedved sétálni? Most, hogy ilyen nyugi van...

- Dehogynem! - vágtam rá helyette, majd kitaszigáltam az ajtón. - Jó szórakozást! - kuncogtam.

Emily halálos tekintettel bámult rám, de végül elnevette magát és Ed társaságában levonult az emeletről.

- A csajnak kizárt, hogy ez az egyetlen szekrénye! - jelentette ki Amanda, oda sem figyelve az előbbi jelenetre. - Dúsgazdag... - motyogta.

- Lányok, szivesen megkeresném a többi szekrényét is, de meg kell vizsgálnom Richard kezét. - jelentette ki Grace.

Ekkor már Amanda is felpillantott és vigyorogva össze néztünk.

- Menj csak. Majd én és Alice megkeressük a szekrényt. Nem igaz? - kérdezte Amanda.

- De igen. Menj csak! - mosolyogtam, mire Grace megforgatta a szemeit.

- Hagyjátok abba ezt! - mondta nevetve.

- Mégis mit? - színleltem meglepettséget.

Grace csak szórakozottan megrázta a fejét, majd elhagyta a helyszínt.

- Hol keressük szerinted? - kérdezte Amanda.

- Ha dúsgazdag, akkor menjünk a pincébe. Az ilyenek ott szokták tartani az értékeiket. - vontam vállat.

- Olyan okos vagy, Alice! - csillantak fel a szemei.

Nevetni kezdtem.

- Dehogy. Csak sok filmet nézek.

Elindultunk, le az emeletről és hamarosan meg is találtuk a pincét.

Kinyitottam az ajtót, mire egy sötét lépcsősor támadt a szemem elé. Lefelé vezetett.

Hallottam, ahogy Amanda egy hatalmasat nyelt mellettem.

- Inkább nem kellenek a szexi göncei. - rázta meg a fejét.

- Ugyan már... csak nézzük meg mi van ott! - mondtam.

- De mi van ha... szellemek kísértenek?

- Ha szellemek kísértenének, nem aludtunk volna olyan jól az éjszaka.

Amanda felsóhajtott.

- Igazad van.

- Szükségünk lesz egy elemlámpára.

- Kerítek egyet! - ajánlotta fel, majd a csomagjaink között kezdett el kutatni. - Tessék, ezt még Gregtől kaptam. - adott át egy rózsaszín elemlámpát.

- Rendben. Gyere utánam! - mondtam.

Bekapcsoltam a lámpát és elindultam lefelé, Amanda a nyomomban. 

Erősen szorította a felsőmet, féltem is, hogy elszakítja.

Leértünk az aljára.

Kerestem egy erősebb fényforrást, így elindultam a fal mentén.

Hamarosan ujjaim találtak egy kapcsolót.

Felkapcsoltam.

A helyiséget fény lepte el.

És a következő pillanatban az enyém meg Amanda sikolya.

Kérdés(ek):

1. Szerintetek mi van a pincében?

2. Lehet, hogy ezt már kérdeztem, de azért ismét megkérdezem: Miért szeretitek a történetet?:)