Sziasztok! Még a rész előtt szeretnék mondani néhány dolgot: 1. Ezentúl nem csak szombaton, hanem keddenként is lesznek részek.:) 2. A következő rész az 50. rész lesz és szeretnék valami különlegeset csinálni ez alkalomból.:D Úgy döntöttem, hogy kérdezz-feleleket fogok indítani, de nem tőlem fogtok kérdezni, hanem a szereplőktől, ők pedig a következő részben válaszolni fognak nektek (pl.: Tyler, mit gondolsz Dylan és Alice kapcsolatáról? vagy Amanda, még mindig magadnál hordod a Gucci cipőket?, stb.) Bármelyik szereplőtől kérdezhettek..:D Remélem, tetszik az ötlet és hozzájárultok majd. Nos, ennyit szerettem volna mondani. Jöjjön is a rész!:)

Az iskolabusz reggelre bedöglött. 

Szó szerint.

Richard és Ed egy órán keresztül próbálták beindítani, de semmi.

- Gyerekek, ennek annyi. - jelentette ki Adam.

- De most akkor hogyan menjünk tovább? - kérdezte Amanda ijedten.

- Gyalog. - felelte Ed. - Nem fogunk leülni nyafogni mert utazásunk során először nincs mivel továbbmennünk. Hozzátok a csomagokat!

Összeszedtünk mindent és indultunk is. Nem húztuk az időt.

Dylan mellém lépett, kezében Midnight pórázával, amelyet átadott nekem.

- Felejtsd el, amit a múltkor mondtam. Csak a düh beszélt belőlem.

Megráztam a fejemet.

- Igazad volt. Az utóbbi időben tényleg elhanyagoltam Midnightot. Csak már annyira megszoktam, hogy Grace vigyáz rá...

- Amúgy én is. - vallotta be Dylan. - Grace jobb gazdája, mint mi.

Elmosolyodtam.

De nem csak azon, amit Dylan mondott, hanem azon is, hogy mi most kutyát sétáltatunk egy erdőben, az Apokalipszis közepén.

Dylan megfogta a kezemet.

Közben a többieket bámultam.

Mindenki elvolt, de amit a valaha létezett legédesebb dolognak láttam az az a tény volt, hogy gyakorlatilag Greg és Grace a jelbeszédet tanulgatták Kelvintől. Én is szerettem volna megtanulni, de magamat ismerve összekeverném a jeleket. Nekik viszont egészen jól ment.

Örülök, hogy Kelvinnek sikerült beilleszkednie és a csapat ennyire elfogadó volt vele. Tudtam, hogy így lesz. Ők mindannyian rendes emberek.

Matt, Tyler és Ed haladtak legelől és minden kóborlót megöltek, akit közeledni láttak, így gyakorlatilag az út első része zökkenőmentesen ment, bár Columbusig még volt legalább 100 kilométer.

- Elnézést, elrabolhatom Alicet egy percre? - jelent meg Emily, majd belém karolt. - Élet-halál kérdése! - nézett Dylanre.

- Természetesen! - nevette el magát, majd elengedte a kezemet. - De hozd nekem vissza.

- Ígérem! - pacsizott le Emily Dylan-el, majd kissé lemaradtunk mögötte. Nemsokára Grace, Amanda és Adam csatlakozott hozzánk.

- Ne már gyerekek! - vigyorogtam. - Ennyire ne faggassatok!

- Tudni szeretnénk! - tapsikolt Amanda.

- Részletesen! - világosított fel Grace.

- Azonnal! - helyeselte Adam is, így hát felsóhajtottam.

- Rendben van! Győztetek! - nevettem el magam.

Belefogtam a mesélésbe. Mindent elmondtam neki, a veszekedéstől kezdve egészen a csókig. Olyan izgalommal hallgatták a szavaimat, hogy az kezdett ijesztő lenni.

- Úr Isten, mint a filmekben! - mosolygott Amanda. - Annyira extra aranyosak vagytok. Szurkolok nektek!

- Köszi.

- Én megmondtam, én az elejétől kezdve tudtam. Dylan túl sokat dumált rólad, hogy közömbös legyél számára. - vigyorgott Adam. - És ne merjetek még egyszer összeveszni.

- Nyugi, megbeszéltük a dolgokat. Nem lesz több titkolózás.

- Emily, ti következtek Ed-el! - nevetett fel Grace, majd a lányra nézett.

- Na és te meg Richard? - pirított rá a lány.

Grace elmosolyodott.

- Hát...

- Hát? - kérdezte Amanda.

- Mi van veled meg Adammel? - kérdezte Grace.

- Nincs semmi közöttünk. - bizonygatta Amanda. - Nem igaz Adam?

- Tudtommal tényleg nincs. - nevetett fel a fiú.

- Akkor ha nem Adam ... ki?

Amanda vállat vont.

- Azt hiszem, mellőzöm most egy ideig a kapcsolatokat. A magam ura szeretnék lenni.

- Bravó! - tapsolta meg Adam. - Amanda mondott valami értelmeset végre.

A lány kinyújtotta neki a nyelvét.

- Próbálkozz be Kelvinnél. Neki muszáj lenne elviselnie. - javasolta Adam.

Amanda elnevette magát.

- Épp ezt mondtam a minap Alicenek is. Ha már te is így gondolod, meg kellene próbálnom. - dobta hátra aranyszőke fürtjeit.

- Micsoda kapcsolatok vannak itt kialakulóban. - kuncogtam.

Adam nevetni kezdett, majd átölelte a vállamat és egy kissé arrébb vezetett a csacsogó lányoktól.

- A tegnap esti dologról szeretnék veled beszélni. - váltott komoly hangnemre.

Lesütöttem a szemeimet.

Most jön a beszélgetés Tyerről.

- Tudom, hogy önző módon azt kértem, maradjon. De nem tehettem mást. Nem fogok még több barátot elveszíteni, Adam. Nem tehetem.

- Megértem. De őt is meg kell értened. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyetek együtt Dyl-el, ne érts félre. Örülök nektek, sőt, szerintem jobban, mint maguk a lányok együttvéve. De szar lehet neki így látni titeket. Csak arra célzok, hogy próbáljatok előtte kevesebbet romantikázni. Jobb lesz, ha erről az egészről beszélsz Dylan-el.

Felsóhajtottam.

- Megpróbáljuk. Nem szeretnék fájdalmat okozni neki semmiképp.

Adam bólintott.

- Én meg remélem, hamar kiheveri. Az ő érdekében. Ha nekem sem volt esélyem, ő hogy akarhatja, hogy neki legyen? - az utolsó mondatot suttogva mondta és persze csak viccnek szánta az egészet. - Bár nekem csak bejöttél, nem voltam beléd szerelmes.

Elnevettem magam.

- Na visszaengedlek a herceghez. De csak diszkréten!

- Igenis, apám. - pukkedliztem egyet neki, majd visszaszaladtam Dylanhez és átkaroltam.

- Megvolt a nagy pletyka? - kérdezte szórakozottan.

- Meg. - bólintottam. - Egy nap ki fognak készíteni a folyamatos rajongásukkal.

- Elhiszem. - nevette el magát. - De aranyos tőlük, hogy ennyire érdekled őket, hogy részletesen tudni akarnak mindent.

- Te hallgatóztál? - löktem meg szeliden a vállát.

- Csak egy picit! Ne nyírj ki! 

Ekkor Tyler hátra fordult. Néhány másodpercig találkozott a tekintetünk, majd elfordult.

- Dylan, figyelj... Valami fontosról szeretnék beszéni veletek.

- Gyerekek, nézzétek már szerencsétlen összetaposott virágokat! - kiáltott fel ekkor hirtelen Richard. - Szerintem erre járt vala...

Nem tudta befejezni a mondatot és nem is fejezte be. Helyette felordított.

- Richard! Neeeeeeeeeeee! - sikította ijedten Grace.

Richard alkarjába egy kóbórló állkapcsa fúródott bele.

Ed azonnal mellette termett és leszedte az élőhalott fejét róla.

Richard kétségbeesésében sírni kezdett. Láttam a pánikot a szemében, minden egyes porcikája reszketett és egyre nehezebben vette a levegőt.

- Meg fogok halni, meg fogok halni... - ismételgette, egyre hangosabban.

Azonnal előre szaladtam hozzá.

- Richard ... - mondtam könnyes szemekkel, majd megvizsgáltam a sebét. Egészen csúnya volt.

- Meg fogok halni, Alice. - suttogta.

- Fogjátok le! - mondta ekkor hirtelen Ed, majd Tyler és Matt rögtön lefogták. - Sajnálom Richard. - jelentette ki, majd egy hatalmasat húzott be a fiúnak, aki előtt elsötétült a világ.

Nos, akkor a szokásos kérdésem helyett, most kérdezzetek ti a szereplőktől.:)