Nos, amint mondtam: szombat helyett most kapjátok a részt:) Remélem tetszik!:D

A léptek tovább közeledtek, így gyorsan beletöröltem a nadrágomba a tenyeremen lévő feliratot, több-kevesebb sikerrel.

Ijedten néztünk össze Kelvinnel.

A következő pillanatban viszont nem egy katona, hanem Tyler jelent meg a falnál.

-Hála az égnek!-mondta, majd szorosan átölelt. -Hála a jóságos égnek!-engedett el, hogy a szemeimbe nézhessen. -Nem voltál a fánál. Azt hittem megöltek.

Megráztam a fejemet.

-Nem.-jelentettem ki. -Engem nem.

Tyler értetlenül bámult rám, mire megmutattam neki a tenyeremet, melyre már rászáradt a vér.

-Mi történt?

Hatalmasat sóhajtottam, majd belekezdtem a mesélésbe, elmondva minden egyes részleteit Dylan édesapjának haláláról.

Tyler megrökönyödve nézett rám.

-Nagyon sajnálom.-suttogta.

Bólintottam.

-És mi van a pendrive-on?-kérdezte.

Megvontam a vállamat.

Aztán mindketten Kelvinre néztünk.

-Meggyőzted?-kérdezte Tyler.

-Meg.-feleltem.

-Köszönjük.-hálálkodott Tyler, majd kezet fogott Kelvinnel. -Nagyon köszönjük.

Kelvin csak elmosolyodott.

-Van már terv?

Megráztuk a fejünket.

-Mondtál valamit a meghibásodott kapukról, nem? Van itt más kijárat is, Kelvin?

A fiú heves bólintásba kezdett.

-Vannak őrök?

Kelvin felmutatta két úját.

-Van náluk fegyver?

Ismét bólintás.

-Fasza.-sóhajtott fel Tyler. -Erről ennyit.

Kelvin megrázta a vállamat és mutogatni kezdett a kezemben lévő filcre, mire átnyújtottam neki.

Gyorsan ráírt valamit a karjára és megmutatta:

Tudok szerezni fegyvert, de segítenetek kell

Én és Tyler bólintottunk.

*

Rohantunk.

Kifelé rohantunk a fegyvertárból, kezünkben egy-egy pisztoly társaságában.

Fogalmam sincs merre fogunk menni ha kijutottunk erről a helyről, csak egyet tudok biztosan: minden erőmmel azon leszek, hogy megtaláljuk a csapatot. Akkor is, ha már nem élnek.

Csak idő kérdése volt ameddig felfedezik, hogy szökni próbálunk. Nem voltunk elég figyelmesek és az egyik őr a fegyvertárból értesítette a többi katonát, még mielőtt leütöttük volna. Csak remélni tudtuk, hogy hamarabb ki tudunk szökni a kapun, mint ahogyan ők a nyomunkba erednek.

Én és Tyler, Kelvin mögött futottunk, hiszen ő ismerte igazán a legrövidebb utat a hátsó kapu felé.

De sajnos ez nem volt elég.

Öt katona várt minket a kapu előtt. Egyikük természetesen az önfeledten vigyorgó Millford. Ez a pasas nagyobb gazember mint maga a táborvezető.

-Kezeket fel!-kiáltotta az egyik katona, nekünk pedig más választásunk nem lévén, engedelmeskednünk kellett.

-Most megvagytok, ti kis férgek!-nevetett Millford és fegyverét egyenesen Kelvinre szegezte. -Brooks. Mindigis tudtam, hogy sosem fogsz közénk tartozni. Te elvetemült, gyáva kis féreg...-nevetett még hangosabban. -Nézzétek már ezt a három szerecsétlent!

Erre minden jelenlévő nevetni kezdett.

A szívem a torkomban dobogott.

Ennyit erről a zseniális tervről...

Hogyan is gondolhattam, hogy ilyen egyszerűen leléphetünk majd egy efféle helyről? 

Lehetetlen...

-Most akkor szépen elmondjuk, mi is fog következni. Kelvint és a magas srácot szépen agyonlőjük. A kislányt meg...majd felhasználjuk önös célokra.-vigyorgott kajánul. -És ha meguntuk, ő is alulról szagolhatja majd az ibolyákat.

Tyler megszorította a kezemet, majd elém lépett.

-Csak a testemen keresztül fogja ön bántani Alicet!-nézett mélyen Millford szemeibe.

-Vagy úgy kisfiam, vagy úgy. Én is épp ezt mondtam, csak kicsit másképp. Te akarsz lenni az első akit kinyírok? Felőlem mehet.-mondta, majd elemelte a fegyvert Kelvinről és Tylerra szegezte. -Utolsó szavak?

Ám mielőtt Tyler bármit is mondhatott volna, egy katona véres homlokkal esett össze valahol hátúl, majd sorjában a többi is.

A következő pillanatban pedig egy olyan hangot hallottunk meg, amely miatt sírni támadt kedvem.

-Ezt Darcyért, ti alávaló férgek!!!

Matt volt az. Rohadtul Matt, aki a kapuk tetejéről lövöldözött. Fogalmunk nem volt hogy jutott oda fel, de itt volt.

Összenéztem Ty-al, akinek arcán ugyanazt a hatalmas, nyugodt vigyort véltem felfedezni, mint a sajátomon.

Mindhárman a kapu tövébe húzodtunk, majd figyeltük az eseményeket.

Matt őrült módon záporozta a golyókat a jelenlévő katonákra, akik egyszerűen képtelenek voltak visszalőni. 

Több sérültet is láttam a földön, halottat pedig csak azt az egy katonát, akit Matt elsőként lőtt le.

Millford sajnos túlélte: időben elrohant. Pedig őt aztán tényleg holtan szerettem volna látni, bármennyire is kegyetlenül hangzik

Hamarosan rájöttünk, hogy Matt nem egyedül lövöldözik: Ed is mellette volt.

Aztán a hatalmas vaskapu kitárult és három alak rohant be rajta: Adam, Richard és Greg.

-Hiányoztunk?-vigyorgott Adam.

Abban a pillanatban elsírtam magam.

-Ne sírj Alice, minden rendben.-mosolygott Greg. -Majdnem minden.

-Ki ez a tag?-kérdezte Richard, Kelvinre bökve.

-Ezt pont te kérded?-nyújtotta neki oda a nyelvét Adam. -Mire vártok még? Tipli!-intett nekünk a fejével.

Mindhárman kirohantunk a táborból, ahol egy busz fogadott minket.

-Befelé!-intett a fejével Dean, majd a volán mögé ült. -Örülök, hogy megvagytok.-mosolygott ránk. -Ja és üdv!-intett Kelvinnek.

-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.

-Egy biztos helyen.-felelte, majd beindította a motrot.

Hamarosan felvágódtak a buszra a tékozló lövöldöző fiúk is és már el is hajtottunk a helyszínről, még mielőtt utánunk jöttek volna a katonák.

Adam, Ed és Richard szinte egyszerre vetették magukat a nyakamba.

-Ha még egyszer el mersz így tűnni, te és Tyler is...kibelezlek titeket.-fenyegetőzött Ed.

Elnevettem magam, de még mindig könnyeztem.

-Olyan...hülyék vagytok!-csuklott el a hangom. 

-Aww, olyan cuki!-ölelt át ismét Richard.

-Grace...

-Jól van.-suttogta. -Mindenki jól van, kivéve...

-Darcyt.-suttogta Matt, aki az előttem lévő széken ült. -Megölték őt. Ezek a szívtelen gyilkosok!-csapott egyet az ülésre.

Megfogtam a vállát és együttérzően pillantottam rá.

Szerettem Darcyt. Egy hihetetlenül aranyos lány volt. És Matt-et is szeretem, még ha az elején egyáltalán nem volt szimpatikus. Nem ezt érdemelte. Darcynak élnie kellene most.

-Hé, Alice!-szólított meg hirtelen Greg, mire rá néztem. -Azt hiszem a barátod nagyon félénk. Nem válaszol nekem.

Igaz is. Majd' elfeledkeztem Kelvinről.

Odamentem hozzájuk.

-A neve Kelvin Brooks. És azért nem válaszol neked, mert néma.-magyaráztam el.

-Az más, így már értem.-mosolyodott el. -Greg vagyok!-fogott vele kezet. -Velünk marad?-nézett rám.

-Amennyiben ti is befogadjátok, igen. Segített nekünk Tylerrel. Nem hagyhatom magára.

-Rám mindenképp számíthatsz.-jelentette ki.

-Köszi Greg.-öleltem át.

-Semmiség. És örülök, hogy itt vagy.

Odasétáltam a buszt vezető Deanhez. Igazából ez egy sárga, tipikus iskolabusz volt.

-Honnan szereztétek?-kérdeztem.

-Az autópályán volt, nem messze a helyről ahol a kóborlók megtámadtak.

-Hogyan éltétek túl az egészen?

-Fogalmam sincs.-rázta meg a fejét. -De nem volt egyszerű. Még most is bűzlöm az agyvelőtől és a belektől.-fintorodott el.

-A többiek jól vannak?

-Emily elesett és van egy nagy seb a térdén, Amandának is van pár zúzódása, de egyébként minden rendben van. Grace ellátja őket.

Bólintottam.

Visszasiettem a busz hátuljához.

-Ed...félek, hogy követni fognak a katonák.-suttogtam.

-Nem fognak. Felvesszük a többieket és elhúzzuk a csíkot, amilyen gyorsan csak lehet. Hisz nem győzhetünk ellenük. Most is rohadt szerencsénk volt.

Még pár pillanatig utaztunk, ameddig egy benzinkút közelébe nem értünk. Ott voltak a többiek: Emily, Grace, Amanda...és természetesen Dylan.

Dean lefékezett, majd kitárta a busz ajtaját, hogy mindenki felszálhasson.

Amint Dylan meglátott, hatalmas vigyorral rohant hozzám és ölelt át.

-Hát itt az én kis túlélőm!-nyomott egy puszit a homlokomra. -Tudtam, hogy nem vagytok halottak...Tudtam.

Kifejezni nem tudom, hogy milyen jó érzés volt viszont látni őt.

Egészen addig, ameddig nem tudatosult bennem a tény, hogy hamarosan be kell számolnom neki az apja haláláról.

Kérdés:

Szerintetek befogadják majd a többiek Kelvint?:)