Úgy 10 perc után kiszálltunk az autóból.

Én és Tyler remegtünk. Úgy vittek magunk után ezek az emberek, mintha most lőttek volna le egy medvét vagy egy oroszlánt: trófeaként.

Próbáltam hozzászólni Tylerhez, de minden egyes lépésemet figyelték, így nem mertem semmit sem tenni.

Miért történnek velünk ezek a dolgok? 

A férfi, aki Tylert fogta le eddig, most egy bilinccsel kötötte össze a kezünket: egyik felén az enyémet, a másikon pedig a Tylerét.

Még sétáltunk néhány percet, ameddig ki nem körvonalazódott egy hatalmas, nem is...,inkább óriási vas kapu előttünk.

Én és Tyler tátott szájjal néztünk rá. Hogyan rejtettek el egy ekkora dolgot az erdő közepén? És ami még fontosabb: mi lehet a túloldalon?

Millford, a vörös ember (így neveztem el), egy walkie-talkie-n keresztül kommumnikált valakivel, aminek hatására néhány pillanat múlva kinyílt a kapu és elénk tárult a túloldal.

-Üdvözlet az Iron Castle-ben (Vas Kastély-szerző megjegyzése)!-mondta Millford,majd erősen belökött a kapun, aminek hatására térdre estem a porba.

Amikor felpillantottam, a szemem elé tárult egy tábor.

Igen. Ismét.

De nem akármilyen tábor volt ez: egy katonaképző volt.

Apa...

Rögtön apa jutott eszembe róla.

Talán itt lehet.

Talán ő is itt van...

Ekkor hirtelen Millford felrángatott a földről.

-Mike...hívd ide Brooks-ot. Kísérje el a fegyházba ezeket a férgeket, ameddig visszajön Rocky ezredes és eldönti mi legyen velük.

Mike bólintott, majd ott hagyott engem és Tylert, Millford-al.

Jobban megszemléltem az embereket.

Nagyrészt mindegyikük katonaruhába volt felöltözve.

Nem lehet, hogy ezeket az embereket láttam a minap az erdőben?

De valami azt súgta nekem, ők nem ugyan azok.

Nem volt időm ezen sokat agyalni, ugyanis a Mike-nak nevezett fickó hamarosan visszatért egy velünk egykorú fiú társaságában.

-Ő itt Kelvin Brooks.-mutatta be nekünk. -Majd a cellátokba fog kísérni. Társalgást hiába kezdeményeztek vele, mert néma.

A fiú nagy szemekkel nézett ránk.

Millford jelbeszéddel mondott neki valamit, mire ő csak bólintott, majd megfogta a bilincsünk közepét és maga után vonszolt, keresztül a táboron.

Rettegtem.

Miért teszik ezt?

Miért fogtak el minket?

És miért akarták megölni a többieket?

Ha ők valóban katonák...miért nem segítenek az embereken?

Ahogy az emberek mellett elmentünk, elkaptam egy számomra igen furcsa mondatot:

-Azt hiszem, ma kivégzik, mert...

Próbáltam jobban fülelni, de nem tudtam meg a miértjét. Egyetlen egy szót hallottam és abba sem voltam biztos, hogy valóban azt mondták-e.

Westwick

Halálra vájt arccal lépkedtem tovább.

Talán megtalálták Dylant is? Talán őt is ide hozták?

De ezt hülyeségnek tartottam.

Még millió Westwick élhet ezen a bolygón.

Különben is...ha kellett volna nekik Dylan, akkor elhozzák őt velem és Tylerrel.

Néhány lépés után elértük a börtönt.

A Kelvin gyerek közös cellába kísért be engem és Tylert, majd eloldozott minket és kulccsal ránk zárta az ajtót.

Tyler leült a földre és arcát a kezeibe temette, hátát a falnak döntve, míg én csak a két kezemmel megfogtam a hideg cellaajtó rácsait és a néma fiúra meredtem, ő pedig rám.

-Miért teszitek ezt velünk?-kérdeztem.

Tudtam, hogy néma és nem tud nekem válaszolni, de jobban éreztem magam így, hogy megkérdeztem.

Ha őszinte akarok lenni, nem számítottam semmilyen válaszra, de ekkor Kelvin elővett egy jegyzettömböt és egy filctollat, majd két szót firkantott rá:

Kellenek emberek

-Mihez?-kéreztem.

A válasz:

Harcolni

-A kóborlók ellen?

Az emberek ellen

-Miért?

Csak az erősek élhetik túl ezt a világot

-Miért csak engem és Tylert hoztak be? Voltak még barátaink. Rengetegen voltunk. Ott hagyták őket meghalni...Miért tették ezt?

A válasz:

Hetente 2 ember, nem több. Azzal, hogy megölték őket, kevesebb a fenyegetés.

-Férgek vagytok.-suttogtam.

Kelvin lesütötte a szemeit.

-Te ezzel egyet értesz?-kérdeztem.

Csak nagy szemekkel nézett rám, majd körül, aztán ismét írt a jegyzetfüzetbe:

Nem. De nincs más választásom.

Aztán előkapott egy öngyújtót a zsebéből, majd elégette a lapot.

Nekidöntöttem a fejemet a rácsnak és behunytam a szemem.

A rohadt, kicseszett életbe ezzel az egésszel!

Már majdnem elkezdtem a sirást, amikor a srác meglökte a kezemet és az arcomba tolta a füzetet:

Mi a neved?

-Alice Black.-feleltem. -Ő itt Tyler Reed.-mutattam hátra.

Sajnálom, Alice.

-Köszönöm.-suttogtam. -Kérdezhetek valamit, Kelvin?

Bólintott.

-Nincs ebben a táborban egy Harry Michel Black nevezetű ember?

Megrázta a fejét.

Tehát apa nem itt van...

-És bárki akit Westwicknek hívnak?

Kelvinnek kikerekedtek a szemei, majd bólintott.

-Nem tudod...nem tudod nekem ide hívni?

Hevesen megrázta a fejét. Igen csak pánikoltnak látszott.

Ismét írt a füzetbe:

Már nem sokáig van itt

Elkerekedtek a szemeim.

Tehát jól hallottam amit hallottam!

Vajon ő az? 

Dylan?

Még kérdezni akartam, amikor kinyílt az ajtó, Kelvin pedig elejtette a filctollat, amit én gyorsan felkaptam a földről és zsebre vágtam.

A helyiségbe Millford sétált be, egy nála még magasabb, erős férfivel, aki napszemüveget viselt (értelmes) és egy fogpiszkálót harapdált.

-Ezek azok az idióták?-kérdezte Millfordtól.

-Igen, uram!-kiáltotta Millford.

A pasi (ha jól emlékszem akkor Rocky a neve), rá nézett Kelvinre, aki ijedten kiszaladt. A pasas elnevette magát.

-Barom.-mondta, majd tekintete rám és Tylerre siklott.

Hátrébb léptem egy lépést.

-Tudtok lőni, idióták?-kérdezte.

-Tudunk.-feleltem.

-Remek, kisasszony. Remek. Akkor 124-es és 125-ös kadét: üdvözlöm önöket a Vas Seregben!-nevetett fel, majd kinyitotta a cellaajtót.

Tylerrel összenéztünk, majd kisétáltunk a cellaajtón.

-Ezeket vegyétek fel!-dobott Millford a kezünkbe egy-egy katonai egyenruhát. -Mára szabadok, ismerkedjenek a táborral! Holnap hajnalban kiképzés, amikor megszólalnak a kutyák. Ha késnek, véresre verem magukat!-jelentette ki, majd intett a fejével, hogy mehetük.

Tylerrel úgy szedtük a lábunkat, hogy addig meg sem álltunk, ameddig el nem jutottunk egy magas fához, ahol leültünk a fűbe.

-Ki kell jutnunk és most kell kijutnunk, Alice!-fakadt ki Ty egyből.

-Tudom.-mondtam és most tényleg előbukott belőlem a sírás.

Tyler odajött hozzám és átölelt.

-Ki fogunk jutni, Alice. Ígérem.-suttogta.

Elengettem majd bólintottam.

-De nem lesz könnyű. Ez a tábor...sokkal komplexebb,mint az előző. Veszélyesebb és ijesztőbb is. És nincs szövetségesünk, nincs egy olyan ember, mint Cody!

-És a néma srác?-kérdezte. -Ő nem segíthet?

-Nem tudom.-rázta meg a fejét.

-Kérdezd meg tőle!

-És mégis hol fogom itt megtalálni?-kérdeztem. -Elszaladt és ez a hely hatalmas.

-Majd szétvállunk és megkeressük.-mondtam.

-Nem!-tiltakoztam. -Kérlek ne hagyj magamra itt!

-Nem tehetünk mást.-mondta. -Így gyorsabban megtaláljuk! Egy óra múlva találkozunk ugyanitt Alice, rendben?-mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra. -Nem lesz semmi baj!

És lelépett. Elindult keresgélni, engem magamra hagyva, merengve.

Tanácstalan voltam, féltem és legszivesebben eltüntem volna a Föld felszínéről.

A barátaim valószínüleg már mind halottak.

Már csak Tyler maradt nekem.

Ha ő is meghal...azt nem fogom túlélni.

Átöltöztem, felkötöttem a hajamat, majd elindultam Kelvin keresésére.

Már egyre sötétebb volt és elképzelni nem tudtam hogyan fogom megtalálni a srácot.

Ahogyan mentem viszont, valami elterelte a figyelmemet.

Millford és még egy katona egy embert hurcoltak.

Ismerős volt nekem az az ember és hunyorítanom kellett, hogy rájöjjek ki az.

A felismerés úgy fejbe vágott, hogy nem volt kérdéses az, hogy követem őket.

Kérdés: 

Szerintetek kit láthatott Alice?