Végül úgy döntöttünk, maradunk még egy napot a házban. 

Este volt, ráadásul rohadt sötét és az autó lámpáinak fényével messziről az útra vonzottuk volna a kóborlókat.

A többiek valamit nagyban beszéltek amire én nem igazán figyeltem, hisz még mindig Daryl távozásán gondolkodtam, meg a "laza srácon" az erdőből. Ha jól emlékszem, Way-nek szólították, ami gyanítom, hogy egy családnév lehet, hiszen egyik kedvenc énekesemnek akit már számtalanszor említettem, hasonló a neve: Gerard Way.

-Azért Alice már megint nagyot alakított!-jelentette ki Tyler, kizökkentve a gondolataimból.

Elmosolyodtam.

-Miről beszélsz? Alice mindig nagyot alakít!-nevette el magát Adam. -Mindannyiunknál jobb.

-Ugyan srácok, hagyjátok abba.-mondtam, hisz idegesített, hogy rólam dumálnak.

-De hiszen ki kell mondani az igazat.-vont vállat Adam.

Megforgattam a szemeimet.

-Hé srácok...tudjátok min gondolkodtam?-szólalt meg hirtelen Betty.

-Min?-kérdezte Grace.

-Miért ne...miért ne élhetnénk itt? Hisz...tök jól elvagyunk. Minek menjünk még Londonig?

Mindenki értetlenül nézett rá.

-Bolond vagy, Betty?-kérdezte Ed. -Szó sem lehet róla. Az az egyetlen biztonságos hely. Sehol máshol nem leszünk biztonságban. És a szüleink is ott vannak.

-Jó, de ekkora utat megtenni...

-Szerintem csak az a bajod, hogy félsz.-jegyezte meg Ed.

-Nem félek!-erősködött Betty.

-Jajj, dehogynem! Egy kóborló közelébe sem mersz menni.

Betty pipavörös lett.

-Ez nem igaz!-jelentette ki. -Én csak itt szeretnék maradni mert...

-...nem.-szakította félbe Ed. -Megyünk Londonba és nincs vita!

-Elegem van már!-csattant fel hirtelen Betty, mindannyiunkra a frászt hozva. -Elegem van ebből az egészből! Folyton semmibe vesztek engem! Törődött valaki is itt az én érzéseimmel, azzal, hogy én mit gondolok?-fakadt ki a semmiből.

-Betty...nyugi.-próbálta Emily csitítgatni, ám láthatóan kevés sikerrel.

-Te fogd be, Em! Eddig mindig segítettem neked, de tőled sosem kaptam ezt vissza. Most sem állsz mellettem! Hát nagyon szép barát vagy, mondhatom! Elegem van már ebből az egész csapatból. Egytől egyig mindenkit rühellek már.

-Betty...

-Te csak hallgass, Alice! Miattad keveredünk mindig rohadt nagy bajba. Miattad szarja össze magát mindenki! Mindenki rohadtul oda van érted és észre sem veszed! Téged mindenki szeret...Engem viszont nem.

-Na álljon meg a menet, mit bántod itt Alicet?-állt fel hirtelen a székről Adam.

-Látod? Máris rám szállt az első csatlósod.-mutatott Betty, Adamre. -A kis Adam. Mindig az első aki a védelmedre kell. Na ki száll még rám? Richard? Ed? Dylan? Ty? Esetleg Amanda?

-A csatlósom? Te mi a fenéről beszélsz?-kérdeztem.

-Miattad van minden. Miattad érzem ennyire ramatyul magam itt. Te vagy a hibás. Remélem büszke vagy magadra!

Köpni-nyelni nem tudtam döbbenetmben.

Mi a...mi a fenét tettem?

Hihetetlenül fájtak Betty szavai. Ő az egyik legjobb barátom. És mindig bíztam benne.

-Betty, te egyszerűen nem vagy normális!-fakadt ki Adam, aki épp olyan hitetlenül nézett a lányra, mint én magam. -Hányszor mentett már meg téged Alice? Hányszor állt ki melletted és mégis őt támadod? Igazán semmi rosszat nem tett ellened!

-Te talán így látod. De már nem bírom elviselni, ahogyan körberajongjátok. Alice a kis tökéletes, a hercegnő...

-Igen? Így gondolod?-csattant fel Ed is. -Igenis, Alice rengeteg dícséretet érdemel. Ő tartja össze ezt az egész csapatot. Nem fogod fel? Nem tudod elfogadni? Rendben van. Akkor talán össze is pakolhatsz és elmehetsz. Megnézném, hogyan élnéd túl egyedül!

-Ó igen? Hát tudod mit? Meg is teszem!-jelentette ki idegesen Betty.

-Betty, nem kell...-álltam fel a székről és megfogtam a karját, de a mondatom közepébe vágott.

-...ne álszenteskedj itt nekem, Alice.-fejtette le a kezemet a karjáról. -Nem akarlak látni többé. Sem téged, sem pedig a többieket. Keresek inkább egy olyan helyet, ahol megbecsülnek. Mindenkinek így lesz a legjobb.-jelentette ki, majd összepakolta a hátizsákját, a hátára kapta és elhagyta a helyszínt.

Csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal, csendben, magam elé meredve.

-Srácok, Betty most...tényleg elment?-tette fel helyettem a kérdést Darcy.

-Nagyon úgy néz ki.-suttogta Emily. 

-Ez az én hibám, utána megyek!-indultam volna kifelé az ajtón, ám Ed utamat állta.

-Nem mész te sehová.-jelentette ki.

-De...nem hagyhatjuk ott kint magára!-mondtam. -Meggondolatlanul ment ki és...

-Majd visszajön. Holnap reggelig lesz elég ideje.

-És mi lesz, ha nem jön vissza? Huh? Visszahozom, megbeszélem vele...

-És mit fogsz mondani neki?

-Bocsánatot kérek.

-Bocsánatot?-rökönyödött meg Adam. -Mégis miért? Amiért bátrabb vagy mint ő és harcolsz? Hülye lennél, ha e miatt kérnél bocsánatot.-jelentette ki.

-Jó, de nem akarom, hogy...

-Ezt a házat nem hagyod el.-mondta Ed. -Ez parancs!

-Nem parancsolhatsz nekem!-rivalltam rá. -Azonnal engedj ki!

-Nem.-rázta meg a fejét. -Hadd menjen.

-Tudod mit Edward? Talán Bettynek igaza van. Szarba sem vesszük őt. Vagy aki venné, azt is megakadályozzátok. Ha meghal, az a te lelkeden szárad majd.-jelentettem ki, majd idegesen vonultam be az egyik szobába.

Az én hibám ez az egész. Jobban oda kellett volna figyelnem Bettyre.

Talán...talán igaza van. Talán tényleg én vagyok a hibás. Bár az a tény, hogy ezek az emberek itt megszerettek engem...arról nem tehetek. Bettyt is épp úgy szerették. És nélküle...már nem ugyanolyan a csapat.

*

Fél óra múlva kopogtattak és meglepetésemre Dean dugta be a fejét az ajtón.

-Hé. Jól vagy?-kérdezte.

Bólintottam.

-Bejöhetek?

-Persze. Gyere csak.

Dean belépett a szobába, majd leült mellém a földre.

-Te jól vagy?-kérdeztem.

-Már jobban.-sóhajtott fel.

-Nagyon...szerethetted Marlene-t. Sajnálom.

Megvonta a vállát.

-Talán nem is őt szerettem. Csak ezt hittem...-bökte ki.

-Hogy érted?

-Úgy értem...buliztunk, drogoztunk, néha smároltunk...de talán jobban szerettem azt, hogy valakivel ezeket a dependens dolgokat művelhettem, mint őt magát.

Csak csendben bámultam előre.

-Talán igazad van.-suttogtam. -Dean...szeretnék kérdezni tőled valamit.

-Zengjed.-mondta.

-Fontos neked...Greg?

Dean rám pillantott.

-Persze hogy fontos. Hisz a legjobb barátom.-jelentette ki.

-Ha valóban a legjobb barátod, akkor elfogadod úgy, ahogy van, nem igaz?-kérdeztem.

-Hát persze. De ezzel most mire akarsz kilyukadni?

Megráztam a fejemet.

-Semmire. Csak...szeretnélek megkérni, hogy beszélj vele. És béküljetek ki. Összetöröd a lelki világát, ha nem szólsz hozzá és haragszol rá. Az a srác...egy igaz barát. Egy olyan, ami sajnos én nem voltam Bettynek és ez lett az eredménye. Greg mindig ott állt melletted, Dean. Háláld meg neki. Ne juss oda, ahová én. Ne veszítsd el őt.

Dean a vállamra döntötte a fejét.

-Tudom...-suttogta. -Tudom, hogy a világ legbunkóbb embereként viselkedtem vele és ezt nagyon bánom. Mindjárt el megyek beszélni vele. De előbb tudnod kell valamit, Alice. Az, hogy Betty elment nem a te hibád. Ő döntött így. Talán féltékeny volt. Talán több figyelmet igényelt, jobban be akart kerülni a középpontba vagy nem is tudom...

-Átadtam volna neki a helyet. Utálok középpontban lenni.

-Elhiszem. De abban vagy. Sokan felnéznek rád a csapatból. Mint például én is. Bátor vagy és elszánt...

-...Emily is az.-vágtam bele a mondatába. -Grace meg kiváló orvos. Darcy a legkedvesebb mindannyiunk közül. Amanda magabiztos és gyönyörű. Szóval én nem érdemlek ennyi figyelmet.

Dean megfogta a kezemet.

-Igen, mind csodásak vagytok.-ismerte el. -De ha tetszik, ha nem, itt Ed csak eljátsza a vezetőt. Mert a valódi vezető az te magad vagy.

Én volnék? ÉN?

Dean elengedte a kezemet, majd felállt a padlóról.

-Ne emészd magad.-mondta. -Értelmetlen. Ha Betty nem tér vissza...az az ő döntése. De higyj nekem: túl fogja élni egyedül is. Hiszen ha nem is igazán vett részt a harcokban...ezer százalékig biztos vagyok benne hogy ellesett pár trükköt tőled.-mosolyodott el, majd az ajtó fele vette az irányt.

-Dean!-szólítottam meg, mire megfordult. -Köszönöm.-suttogtam.

Ő csak bólintott, majd elhagyta a szobát.

Igaza van Deannek. Mindenki szabadon dönthet a sorsáról és abban, hogy miben hisz. És ha nekem még pokolian is fáj elveszteni az egyik legjobb barátomat...akkor el kell engednem. Hiszen mindkettőnknek így lesz a legjobb.

Csak egyre kérlek Betty. Bárhová is kísér az utad: Éld túl!

Kérdés:

Ti hogyan reagáltatok volna Betty "hisztijére"?