Már hajnalodott amikor a kocsi leállt.

-Megérkeztünk?-kérdezte álmosan Matt, aki épp akkor riadt fel álmából.

-Nem tudom.-ráztam meg a fejem.

-Kiszállás gyerekek!-húzta le a ponyvát Dylan. -Jeffersonban vagyunk!

-Na végre!-nyújtózott ki Richard, majd ő volt az első aki kiugrott a kocsiból és mivel egy kóborló épp akkor sétált felé, örömmel fejbe is szúrta azt késével. -Milyen csodásan kezdődik a nap!-jegyezte meg.

Elnevettem magam, majd én is kiszálltam az autóból. A kutyák is kint voltak már, ugatva kergetőztek.

-De szép a napfelkelte!-jegyezte meg Darcy, akinek Matt segített kiszállni a kocsiból. -Végre valami romantikus, nem gondolod Matthew?-kérdezte csipkelődve.

A fiú csak elnevette magát, majd megcsókolta. Annyira édesek voltak.

Odasétáltam a furgonnak támaszkodó Adamhez.

-Jó reggelt!-köszöntem.

-Neked is Alice!-ásított egyet. -Hulla fáradt vagyok.

-Milyen volt az éjszaka?

-Jó.

Felvontam a szemöldökömet.

-Csak ennyi?

-Mit akarsz még tudni, Alice?-kérdezte értetlenül.

-Példáúl, hogy miről beszélgettetek?

Elvigyorodott.

-A negyed út részén sportról, a többi háromnegyedben meg rólad.

Elvörösödtem.

-Csak viccelek!-nevette el magát. -De rólad is dumáltunk, igen.

-És mégis mit?

-Az bizalmas. Nem adhatom ki. Cserkészbecsület szavamat adtam rá!

-Adam Daniel West!-kiáltottam rá. -A fenébe is, mondd már el!

Erre a mutató ujját a számra tapasztotta.

-Felvered az egész erdőt a hangoddal!-nevette el magát.

Megforgattam a szemeimet.

-Ezt még nagyon megbánod, Adam!-duzzogtam, majd inkább odamentem Emilyhez.

-Mi lett?-kérdezte Emily.

-Semmi.-fújtam ki idegesen a bent tartott levegőt. -Csak Adam szivat, mint mindig.

-Ne is törődj vele!-jegyezte meg Emily. -A férfiak mind ilyenek.

-Edre gondolsz?-kérdeztem.

Bólintott.

-Tudod...azt hittem a tegnap, amikor egymásra néztünk, hogy talán megvan a csekély esély rá, hogy ő is úgy érez irántam, ahogyan én iránta. De persze...nem ez lett.

-Ems, te is tudod, hogy az a tény, hogy elfordult még nem jelenti azt, hogy nem jösz be neki. Hiszen akkor nem mondta volna azt amit mondott.

-Ugyan, Alice. Ez a helyzet egyre reménytelenebb lesz.-jelentette ki, majd vállára húzta a vadászpuskáját és magamra hagyott.

Leültem a kocsi háta mögé. Tyler ült le mellém.

-Mit csinálsz?-kérdezte mosolyogva.

-Szerinted Ednek tetszik Emily?-kérdeztem, figyelembe sem véve az ő kérdését.

Tyler igencsak meglepetten nézett rám.

-Meglehet.-vont vállat. -Őszintén...nem tudom.

-Nem beszélt nektek soha róla?

Tyler elgondolkodott.

-De...de igen.-bólintott. -Ha dumáltunk lányokról, Emily mindig szóba került. De arra nem emlékszem, hogy tetszett is volna neki. Megkérdezem, ha szeretnéd.

-Hálás köszönet!-öleltem át. -Tudod, én magam is megkérdezném, de valószínüleg nem kapnék normális vagy őszinte választ.

-Megértem.-bólintott.

A távolból egy alak közeledett felénk. Amanda volt az.

Mondanom sem kell, azonnal felálltam, hogy enyeleghessen Tylerrel.

Mivel nem volt kihez csatlakoznom és senkit sem akartam zavarni, gondoltam sétálok egyet. Már eléggé világos volt ahhoz, hogy jól láthassam a terepet, a kezemben pedig ott lapult a pisztoly, övemben meg a kések.

Egy épitkezési területen álltunk meg, maximum néhány munkás hullájával találkozhattam volna. Legalábis ebben a hiszemben indultam el.

Alig tettem 25 lépést, egy egész sereg kóborló tartott felénk.

Azonnal rohantam vissza a többieknek szólni, de mielőtt bármit mondhattam volna, teljesen letaglózott amit ott láttam: Körül voltunk véve minden irányból kóborlókkal. Az ajkamba haraptam.

-Alice!-rohant felém Dylan. -Fedezned kell! Nem tudunk a kocsihoz jutni. Körbe vették.

Bólintottam, majd tettem amire Dylan kért.

Körülöttem mindenki harcolt, kivéve persze Amandát, aki próbált Tyler mögött megbújni.

Ahogyan a kóborlókra lövöldöztem Dylan körül, hirtelen feltűnt, hogy valaki oltári nagy bajban van.

Grace volt az.

-Grace!-kiáltottam.

És abban a pillanatban szinte mindenki sokkot kapott. Daisy, Grace kutyusa rohant oda hozzá és csaholva, gyakorlatilag az arcába ugrott a kóborlónak, ezzel megmentve a gazdiját.

-Ne! Daisy!-sikította Grace és kutyusa után akart nyúlni, de azt addigra már ellepte a kóborlók hada.

Ed szerencsére odaért és még időben elráncigálta onnan az idegösszeroppanás szélén álló Gracet.

-Ez nem fair!-sírta el magát. Emily mellette termett és átölelte. Szívem szerint én is ezt tettem volna, de ahogyan ígértem, fedeznem kellett Dylant, hogy elhajthassa a kóborlókat a kocsitól.

Addig lövöldöztem ameddig tudtam, de egyszer csak leállt a tár. Nem volt több töltényem.

-Dylan! Vigyázz!-kiáltottam torkom szakadtából.

Aztán eldöntöttem, hogy oda rohanok hozzá. Nem hagyom, hogy meghaljon.

Berohantam a kóborlóhad közepébe és amelyiket értem, szúrtam is le egyből. Már eléggé beleedzőttem ebbe és tudom, hogy bűntudatot kellene éreznem, de mégsem tudok.

 Idegesített, hogy ennyi koborló volt a helyszínen, mintha Jefferson City egész lakossága ide csődült volna.

-Mit keresel itt Alice? Megmondtam, hogy maradj kint!-kiáltott rám Dylan.

-Segíteni jöttem. Elfogyott a töltény. Egyedül...-itt beszúrtam a késemet egy kóborló fejébe, majd kihúztam-...nem tudsz harcolni ellenük.

Mielőtt Dylan válaszolhatott volna, megérkezett a felmentősereg: Matt és Greg rohantak felénk és szedték le a kóborlókat. Nemsokára Tyler is csatlakozott hozzájuk.

Hirtelen valaki sikított, a hangban Amandát véltük felfedezni. 

Arra néztünk, amerről a hang jött.

Ott futkározott két kóborló elől és sikítása természetesen még többet vonzott felé.

Mivel én voltam hozzá a legközelebb, kiválltam a tömegből és rohantam a segítségére.

Mire oda értem, már a földön volt: egy kóborlóval birkózott. Elintéztem a körülötte lévő többit és mire lehajoltam Amandához, meglepetten konstatáltam, hogy a harcának vége volt.

Amanda ott feküdt a földön, mindene vérben úszott.

De nem a saját vére volt.

Megölte a kóborlót. A tűsarkújával.

-A Guccim...-sírta el magát, majd magához ölelte a cipőjét-...annyira sajnálom.

Segítettem neki felállni.

-Jól vagy? Nem karmolt vagy harapott meg?

Amanda csak megrázta a fejét, majd legnagyobb meglepetésemre hozzám bújt. Átöleltem.

A többieknek sikerült legyúrnia a kóbórlókat. Mindenki bűzlött és csupa vér volt és mindenki az enyém meg Amanda furcsa jelenetét bámulta.

Grace valamennyire megnyugodott addigra, de látszott rajta, belül mennyire őrlődik.

Elengedtem Amandát és a többiekhez sétáltam.

Daisy csak az első volt...

Ki lesz a következő?

-Induljunk. Még mielőtt visszatérnek.-javasolta Greg, majd beült a volán mögé.

Odasétáltam Gracehez és Richardhoz.

-Menjünk...-suttogta Grace, majd hagyta, hogy Richard felsegítse a furgonra. Úgy döntöttem, hogy ezúttal leülök mellé. 

A vállamra hajtotta a fejét és nem sokára el is aludt.

Rettenetesen fájt látnom így összetőrve őt. Tudom, mennyire szerette Daisyt. Két éve kapta a kutyust és azóta sülve-főve együtt voltak, bármi történt is.

Összenéztem Richarddal, aki velem szemben ült. Pár pillanatig némán bámultuk egymást, majd ő szólalt meg:

-Ne aggódj. Én majd vigyázok Gracere.-suttogta.

Némán bólintottam. Gracenek most erre volt a legjobban szüksége. 

Akkor éreztem igazán, hogy Richard nem csak játszadozik az unokatesómmal.

Sziasztok! Elnézéseteket kérem, hogy múlt hétvégén nem volt rész, de egyszerűen alig tudtam időt szakítani bármire is. Most viszont itt van és a mai nap folyamán érkezik még egy rész úgy délután/estefelé, mert ma még mozizni is megyek a Batman vs Supermanre :DD. Köszi a megértést!:)

Kérdés:

Megrázott Daisy, a kutyus halála? 

Ki a kedvenced a mellékszereplők közül?