Szóval gyerekek, ez csak egy amolyan visszaemlékezős rész lesz, független a jelenlegi cselekményszáltól, csak bemutatja, hogy mi is volt pontosan az Apokalipszis előtt Alicék mindennapjaiban, néhány utalással az Apokalipszisre persze.:)) Ez picit hosszabb fejezet lesz és remélem tetszeni fog.:)

A telefonomból hangosan üvöltözni kezdett a Guns N' Roses Welcome To The Jungle-je. Szokásomhoz híven azonnal felébredtem és néhány ujjmozdulattal kikapcsoltam. Ez jelezte, hogy ismét reggel hét óra van és a kedves dzsungelbe, azaz az iskolába kell megint készülődnöm. Természetesen vissza akartam feküdni még néhány percig, de alig hogy letettem a fejemet, Allison rontott be a szobámba.

-Alice! Kelj fel, megyünk suliba!-kiabálta.

-Csak 5 percet...-morogtam keservesen, mire lehúzta rólam a takarót.

-Anya mondta, hogy kelj fel. Most.

-Oké.-sóhajtottam, majd kikászálódtam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ott elkészültem, felvettem a tegnap este kikészített ruháimat és lementem reggelizni.

-'Reggelt!-motyogtam apának, aki ismét a mosogatót szerelte. Már megszámlálni sem tudom hányszor romlott el ebben a hónapban.

-Jó reggelt Alice!-felelte.

Elvettem a műzlit az asztalról, tejet töltöttem egy tálba, majd gyorsan belapátoltam az egészet.

Ahogyan befejeztem, jött is az üzenet Emilytől, hogy vár a házunk előtt. Mint mindig. Csak egy saroknyira lakik tőlem és általában mindig együtt megyünk suliba.

-Elmentem!-kiabáltam a szüleimnek, majd táskámat a hátamra kaptam és elhagytam a házat.

Ahogy kiléptem az ajtón, két ismerős arc integetett nekem: Emily és Betty.

-Sziasztok!-köszöntem, amikor kiértem a kapun.

-Helló!-mondták ők is, majd elindultunk.

-Most futottunk össze.-mondta Emily, Bettyre utalva.

Bólintottam.

-Olyan fáradt vagyok!-fakadtam ki. -Tegnap fennmaradtam The Walking Dead-et nézni.

-Már megint?-kérdezte Betty.

-Igen. Tudod milyen idegtépő volt az új rész? Most aztán várhatok jövőhétig.

-Vaaagy ha véletlenül Zombiapokalipszis törne ki, akkor nem.-nevetett fel Emily.

-Egy frászt!-borzongott meg Betty. -Már csak az kéne.

-Miért? Tök fasza lenne.- jegyeztem meg.

-Gyilkolászni és az életedért küzdeni? A-a! Nem, kösz.-tiltakozott Betty.

Elnevettük magunkat, majd megálltunk, hogy várjuk a buszt. Az nemsokára meg is érkezett.

Kaptunk ülőhelyet is, én egy idős bácsi mellett, aki egy újságot olvasott. A címlapon valamilyen Richard Matthews gyerekről volt szó, aki első helyet nyert egy nagyon híres gördeszkaversenyen.

Hirtelen kuncogást hallottam meg a hátam mögül és megfordultam. A mögöttem ülő Emily és Betty nagy odaadással mutogattak előrefelé, így visszafordultam, hogy megnézzem, mit láttak. Amikor megláttam valójában kire mutattak, bebújtam a szék mögé és onnan kukucskáltam ki tovább. Dylan Westwick ült három sorral előttem a másik oldalon, legjobb barátjával, Xavier Josephel és beszélgettek. Dylan hatalmas mosolyától azonnal elolvadtam mint mindig, ahányszor láttam őt. Na de ki ne tette volna: szőke haj, kék szemek, menő öltözködési stílus és pozitív kisugárzás áradt belőle.

-Nézd már, mindjárt kicsorog a nyála!-nevetett ki engem Emily, mire dühösen fordultam hátra.

-Menj oda hozzá!-unszolt Betty.

-Megvesztél? Soha!-tiltakoztam.

-Ha soha meg se próbálod, akkor normális, hogy nem fogtok összejönni.

-Cssst! Fogd be!

Betty megforgatta a szemeit.

Dylan és Xavier nemsokára felpattantak, készülve leszállni, így én is felálltam a székről, ahogyan Em és Betty is.

-Sziasztok!-köszönt el tőlünk Betty, amikor leszálltunk, ugyanis ő másik suliba jár, ami öt percnyire sincs a mienktől.

Mire beértünk az épületbe, becsengettek. Emily is elköszönt tőlem, ugyanis neki máshol lesz órája, én viszont csoszoghattam be törire. 

Elfoglaltam a helyemet az utolsó előtti padban és elővettem a könyveimet és füzeteimet. A padtársam ma is hiányzott, elkapott valami csúnya náthát és már három napja nem jött be. Mostanában elég sok ember kapja el ezt a cuccot.

A tanár bejött és leadta a leckét és a többi óra is nagyjából így telt el.

Ebédszünetben találkoztam Emilyvel és kiültünk az udvarra a szokásos helyünkre.

Nagyban beszélgettünk arról, hogy milyen hülyeséget mondott az egyik csávó Emily földrajzóráján, amikor hangokat hallottunk meg.

-Hé, idegenek!-ordibált nekünk valaki a távolból, majd két alak közeledett felénk.

-Ti mit kerestek itt?-kérdeztem tőlük, amikor leültek szembe velünk az asztalhoz.

-Ugyan már Alice, nincs megtiltva, hogy a szomszéd suliban ebédeljünk.-nevetett fel Ed.

-Meg hiányoztatok.-közölte velünk vigyorogva Adam.

Megforgattam a szemeimet.

-Hozhattátok volna Bettyt is.

-Akartuk, de zongoraversenyre gyakorol.-vont vállat Ed. -Vehetek egy szálat?-mutatott Emily sültkrumplijára.

-Felőlem.-mondta a lány.

-Kösz!-kapta be Ed. -Hogyhogy nem egészségesen étkeztek?

-Könyörgöm Ed, mi mikor étkezünk egészségesen?-nevettem el magam. -Úgy ismersz?

-Nem. És ezért szeretek veletek barátkozni, mert nem az alakotokról rinyáltok folyton.

-Oké, ezt most bóknak veszem. Asszem.

-Egy hét múlva vakáció. Megyünk valahová?-kérdezte Adam hirtelen.

-Persze. Gyere lopjunk egy kis pénzt a bankból és utazzuk körbe a világot!-nevetett fel Emily. -Egy vasam sincs, még fesztiválozni sem mehetek. De jöhetsz velem Denverbe apuékhoz.

-Remek, ezt megbeszéltük!-vigyorodott el Adam.

Emily felvonta a szemöldökét.

-Isten mentsen attól, hogy nekem valaha is mennem kelljen veled utazni bárhová!

-Légyszi.-könyörgött Adam, kiskutya szemekkel.

Emily elnevette magát, majd megrázta a fejét.

-Kizárt, Adam.

Aztán mindannyian nevetésben törtünk ki.

*

Még maradt egy kicsi a szünetből és épp a tankönyveimet rendezgettem a szekrényemben, amikor gitárdallamot hallottam valahonnan a közelből. A Művészeti terem felé vettem az irányt és bekukucskáltam az ajtón. Jól sejtettem amit sejtettem: Dylan Westwick gyakorolt odabent egymagában. A Nirvana About a Girl'-jét játszotta el. Mindig szerettem hallgatni amikor játszik. Nem tagadom, sokszor hallgatóztam még így. De nem tudom megállni, egyszerűen Dylan annyira...leírhatatlanul tökéletes. És a zenei ízlése is kifogástalan. Azt hiszem már öt éve gitározik, legalábbis Marytől, az egyik osztálytársnőjétől hallottam és állítólag az apja tanította, akinek régen volt egy rockbandája is, csak aztán nem folytatta tovább a zenei karriert. Ezek után elkönyveltem magamban, hogy Dylannek tök jó családja lehet. Egyébként a kedvenc bandái a Nirvana, Metallica, 30 Seconds to Mars és Muse.

Dylan abbahagyta a gitározást így én is észbe kaptam és azonnal berohantam órára a tanterembe.

Már javában folyt a tanítás és hallgattuk a tanár mendemondáját (irodalmunk volt), amikor kopogtattak és Dylan lépett be az osztályba. Elképedve néztem rá és azt sem tudtam, hová bújjak el.

-Á, Mr.Westwick. Mégis meggondolta magát?-kérdezte a tanár.

-Igen tanár úr. Tudja, fontos lenne ha irodalomból is színtiszta tízes lennék. Az egyetem miatt.-mondta Dylan, feszülten. -Szóval igen, javítani szeretnék.

-Rendben van, akkor fáradj be. Foglalj helyet az utolsó padban!

Kellett nekem egy tizedmásodperc hogy rájöjjek, az utolsó pad az pont a mögöttem lévő hely. Legjobb tudásom szerint próbáltam elbújni a könyvkupac mögött ami az asztalomon hevert, nehogy meglássa égővörös arcomat, ami végül sikeresnek is bizonyult. 

Folytatódott tovább az óra, de szinte alig tudtam koncentrálni annak a tudatában, hogy Dylan Robert Westwick a hátam mögött írja a javító dolgozatát. Gondolkodtam azon, hogy hátrafordulok hozzá megkérdezni, kell-e neki egy ceruza vagy ha súghatok neki, de rájöttem, hogy ez egy nagyon idióta ötlet lenne, szóval inkább elvetettem a gondolatot és hallgattam tovább a tanár prédikálását Hamletről.

Kicsöngettek, Dylan beadta a dolgozatát és utánna aznap már nem is láttam.

*

Hazafelé Graceyvel mentem, ugyanis Emily röplabdaedzésen maradt, Betty még mindig a zongoraversenyre gyakorolt, a fiúk meg természetesen focizni mentek.

-Milyen volt a suli?-kérdeztem. Ő is másik iskolába jár.

-Unalmas, semmitmondó. A biosz jó volt. Meg tökön rúgtam egy srácot, szóval tudod...semmi extra.

Elnevettem magam.

-Szegény fiú!

-Dehát folyton piszkált az az irritáló kis pöcs. Utálom az ilyeneket. Egyszerűen elegem lett hogy napok óta ezt csinálja. Többé nem fogja.

-Kemény vagy Grace, beveszlek a Zombiapokalipszis-csapatomba.

-Már megint The Walking Dead-et néztél?-kérdezte.

-Eltaláltad.-bólogattam.

-Hé!-kiabált valaki utánnunk, mire megfordultunk.

Tyler rohant felénk, táskáját félig lelógatva a vállán.

-Haza, haza?-kérdezte.

-Igen. Te is?-kérdezte Grace.

Tyler bólintott.

-Nem mentél focizni?-kérdeztem.

-Van egy fizikaprojektem holnapra, muszáj megcsinálnom. Később jösztök ki bicajozni?

-Talán úgy 6 fele.-mondtam.

-Remek.-vigyorodott el.

-Én nem. Tanulnom kell matekból, ha nem akarok megbukni.-fintorodott el Grace.

*

A házifeladatok után ahogyan ígértem, kimentem biciklizni Tylerrel. Általában mindig ezt csináltuk. Megálltunk egy boltban ásványvizet meg gumicukrot venni, majd átbicikliztük néhányszor a környéket. Miután ez meg volt, biciklinket magunk mellett tolva elmentünk a közeli elhagyatott gyárépülethez ahol leültünk Imagine Dragons-t hallgatni az egyik lépcsőre.

-Miért nem jön ide az Imagine Dragons?-siránkozott Ty. -Annyira megnézném őket élőben!

-De hiszen már láttad! Kétszer.-tájékoztattam.

-Jó, de még akarom látni őket.

Elnevettem magam, majd elvettem egy újabb zöld maciformájú gumicukrot.

-Egyébként...mi van azzal a csajjal?

-Milyen csajjal?-kérdezte.

-Azzal a fekete hajúval, Lena vagy mi a neve.

-Ja hogy Lena.-nevetett fel. -Semmi, mi lenne vele?

-Még jártok? 

-Jártunk mi valaha is?

-A múlt heti elmondásaid szerint, igen.

Tyler vállat vont.

-Akkor már nem járunk. Van új kiszemeltem.

-És ki az?

-Bianca, Betty sulijából.

-Bianca Hempton?

-Bizony.-bólogatott.

-Nem ő jár azzal a nagy és erős amerikai focista sráccal?-vigyorogtam.

-Ki nem szarja le! Majd meghódítom!-büszkélkedett.

-Lökött vagy Tyler Reed. Megfogod öletni magad.-nevettem fel.

-Annyira nem lökött mint az ovodás Alice, aki Taylor Sommers haját zölddel festette be amikor alvásidő volt.-nevette el magát.

-Még emlékszel arra?-kérdeztem.

-Szerintem az egész megye emlékszik rá. Taylor szülei hogy kiakadtak!

-Elvette a plüssmacimat. Megérdemelte.-kuncogtam.

*

A vacsoránál elég feszült volt a hangulat. Apa és anya megint veszekedtek, Allison kisírt szemekkel eszegette előttem a kukoricát, én meg apa és anya közt váltogatva a szememet ettem a főtt répámat.

-Milyen volt a suli?-kérdezte apa.

-Elment.-bólintottam.

Apa is bólintott, majd ettünk tovább. Ennyiből állt az egész beszélgetés.

A vacsora végeztével felmentem a szobámba és megnéztem Allyvel az Agymanókat, majd miután a hugom aludni tért, leültem facebookozni egy kicsit. A chatgroupunkban már folyt a vita arról, hogy kinek van a leggázabb szemöldöke a kis "csapatunkból" és győztesnek végül Edet tituláltuk be, mivel már untuk, hogy osztja az észt. Grace megint megosztott velem egy cicás videót, amit örömmel néztem végig, majd dumálgattam még egy picit Emilyvel, aztán meg aludni tértem.

Éjszaka megébredtem és lementem inni egy kis vizet, de alig hogy tettem pár lépést, apa hangját hallottam meg, így megtorpantam.

-De ez így nem mehet tovább, értsd meg!-kiabálta apa. -A családomról is szó van itt. Igen, szükségem van rád. De a családomra is.

(Igen, Alice apukája Dicaprio, gyerekek :DD)

Rájöttem, hogy telefonon beszél. Lennebb lopóztam a lépcsőn, hogy jobban halljam.

-Egy hónap? Kevesebb? És mégis mit tehetnék...mit tehetnék, hogy...

Először azt hittem egy nővel beszél. Hogy megcsalja anyát vagy valami, de a következő mondata után már biztos voltam benne, hogy erről szó sincs.

-Biztonságban kell tudnom őket, tábornok. Mindannyiukat.

Ekkor véletlenül ahogyan léptem még egyet, megnyikordult a padló.

-Mennem kell. Reggel visszahívom. Jó éjt, tábornok.-tette le a telefont.

Hogy ne bukjak le, hogy eddig is ott álltam, határozott léptekkel sétáltam le és álmosságot színlelve megdörzsöltem egyik szememet.

-Szia apa. Hát te?-kérdeztem "meglepetten".

-Ó, szia Alice! Csak nasiztam a hűtőből, de el ne árulj anyádnak!-mosolyodott el, mire én is. -Te mit csinálsz itt?

-Szomjas vagyok.-feleltem.

-Értem. Na én megyek is aludni. Jó éjt kicsim.-nyomott egy puszit a homlokomra.

-Jó éjt, apa.-motyogtam, majd besétáltam a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet.

Mi a fene lehet apával? Bajba keveredett? Vagy valami teljesen más dologról van szó? Miért titkolózik ennyire? Vagy ami még ennél is fontosab...mióta titkolózik előttünk?

Végül vállat vontam. Egyszer minden kiderül és apa titka sem fog sokáig titok maradni.

Visszasétáltam a szobámba.

Kérdés:

Mi a véleményed a részről?:)