Amint megérkeztünk Topekaba és biztosítva voltunk arról, hogy elmúlt a veszély, kiszálltunk a kocsiból.

-Annyira, de annyira köszönjük!-rohant oda Grace, Darcyhoz, hogy átölelhesse.

-Mostmár egyenlítettünk.-mosolygott Darcy.

-Jól vagytok? Megsérült valaki?-kérdezte Matt.

-Megvagyunk.-bólintott Dylan. -Köszönjük.

Matt biccentett.

-Hol vagyunk?-kérdeztem.

-Topeka gyönyörű tavánál.-mondta Darcy. -Találkozunk néhány baráttal. Végül úgy döntöttünk, jobb lesz ha mégis bejövünk a városba. Csapatban az erő.

-Baráttal?-kérdezte Richard meglepetten.

-Igen. Minden második nap találkozunk velük, mióta kitört ez a "zombikór". Most viszont szeretnénk csatlakozni hozzájuk, ugyanis  nem mehetünk vissza oda ahonnan jöttünk...tudjátok.

-Értem.-bólintott Richard.

-Hogyhogy visszatértetek utánnunk?-kérdezte Ed.

-Láttuk a robbanást. Tudtuk, hogy tőletek jött és mivel akkor találtuk a kocsit, gondoltuk visszajövünk megnézni hogy jól vagytok-e?-mondta Matt.

-Gyertek velünk. A barátainknak biztos vannak kellékeik, étel meg minden...Nektek is adnak belőlük.-mondta Darcy.

-Nem is tudom...amikor legutóbb sok ember vett bennünket körül, nem lett jó vége.-vakarta meg a tarkóját Dylan.

-Biztosíthatlak, hogy nem fognak ártani nektek.-mondta Darcy.

-Menjünk gyerekek. Bízom Darcyban.-mondta Grace. -És jó lenne, ha lenne is valamink, mert csak Alice és Richard táskájának tartalma nem elég nekünk.

Végül mindenki beleegyezett és elindultunk Matt és Darcy után.

Nem kellett sokat menni, ameddig egy hídhoz érkeztünk ahol három ember várt ránk: két fiú és egy lány.

-Darcyyyy!-integetett a lány nagy örömmel az arcán.

-Szia Amanda!-intett vissza Darcy, majd hozzánk fordult és megforgatta a szemeit. -Utálom.-jelentette ki.

Oda értünk a hídhoz.

-Sziasztok!-köszöntött minket is az Amanda nevű lány. -Wáó, mennyi jó pasi.-kuncogott.

Emilyvel összenéztünk. Ez nagyon nem tetszett nekünk. Itt van még egy Anne.

-Hát ők?-kérdezte az ázsiai fiú.

-Hosszú történet.-mondta Matt. -Ők a barátaink.-ez a mondata nagyon meglepett mindannyiunkat.

-Segítettek rajtam. A nagybátyám oldalba szúrt, amikor menekülni próbáltunk. A pincében tartott bezárva, mert félt, nehogy átváltozzak. Matt segített elmenekülni. Aztán találkoztunk velük, ők pedig ellátták a sebemet és elfuvaroztak minket idáig. De felrobbant a kocsiuk és most mi segítünk rajtuk.-mesélte el egy szusszra Darcy.

-És milyen jól teszitek! Hellóka, Amanda vagyok!-integetett nekünk a lány, vagyis igazából a fiúknak, köztük is inkább Tylernek, aki természetesen nem ellenezte a lányt. Ennyit Trináról.

-Greg vagyok, ő itt Dean.-mutatta be magukat az ázsiai fiú. -Na és ti?

Ismét Adam mutatott be mindannyiunkat, majd elmeséltük nekik az eddigi utunkat.

-Ó, Los Angeles? Ott van a Szabadság-szobor nem?-kérdezte Amanda.

-Az New York.-jegyezte meg szarkasztikusan Emily.

-Nem mindegy? Ugyan az!-mondta sértődötten Amanda.

Én és Richard összenevettünk.

-Van erre egy raktár. Adunk szivesen bármiből.Kövessetek!-mondta Greg, mi pedig így is tettünk.

Amanda, ahogy az várható volt, ráakaszkodott Tylerre.

Emilyvel csak meresztettük a szemünket, mert a lány tűsarkúban tipegett. És amikor tűsarkút mondok, az egy jó magas tűsarkú.

-Lehet ezekkel gyilkolja a kóborlókat.-suttogtam Emilynek, mire röhögögörcsöt kapott és alig állt le még akkor is, amikor megérkeztünk a raktárhoz.

-Greg, járkálók...-suttogta Dean.

-Eltudnátok intézni őket, ameddig kinyitom a raktárat?-kérdezte Greg, mi meg bólintottunk. 

Körülbelül tizen lehettek, én, Emily, Richard, Ed, Dean, Dylan és Matt el is intéztük őket mind, majd beléptünk a raktárba, bezárva az ajtót magunk után.

-Ott vannak hátizsákok, amott víz és élelem.-mutatta Greg. -Más kellékek, kés meg fegyver picit hátrébb.

-Köszönjük. Nagyon rendesek vagytok.-jegyezte meg Adam.

-Nem a miénk. Mi is találtuk ezeket, néhányat mi gyűjtöttünk.

-Itt szeretnétek maradni?-kérdezte Tyler.

-Nem! Elviszel magaddal?Londonba?-kérdezte Amanda csillogó szemekkel.

-Hát, ha szeretnéd...-nevetett Tyler.

-Igen! Igen! Igen!-ugrándozott a csaj.

Greg ráncolni kezdte a homlokát.

-Gondolkodtunk rajta, hogy elmegyünk Londonba.-jegyezte meg. -De mégis mivel és hogyan?

-Az autónkkal. Amit a parkban hagytunk. A hátterében elférnénk és van egy vezető ülés és egy anyósülés elől.-mondta Matt. -Persze ha nem bánnátok, hogy veletek tartsunk.

-Ugyan...gyertek csak.-fogott vele kezet Ed.

Ennyi, most már bírják egymást.

-Greg! Nem erről volt szó!-csattant fel hirtelen Dean. -Úgy volt, hogy megkeressük Marlene-et. Hát nem?

-Dean...Marlene már valószínüleg halott.-suttogta Greg.

-Nem!-tiltakozott Dean. -Nem halhatott meg! Tudom, hogy él. Tudom, hogy még él...-azzal pedig elrohant.

-Mi történt?-kérdezte Grace.

-Tettem neki egy ígéretet. De mostmár bánom.-mondta Greg.

A többiek pakolni kezdtek. Én szóltam Richardnak, hogy elvonulok egy picit, ő pedig bólintott.

Deant mentem megkeresni. 

A raktár egy másik felében találtam rá, nekidőlve egy ócska autónak.

-Szia.-köszöntem neki.

Felém fordult. Szemeiben könnyeket véltem felfedezni.

-Mit akarsz?-mordult rám, majd karba tett kezekkel a vele szemben lévő falat kezdte el bámulni.

Odaléptem elé.

-Mi a baj?

-Semmi közöd hozzá.

-Csak segíteni szeretnék.

-Nem is ismersz. Akkor meg miért?

Vállat vontam.

-Úgy se tudnál segíteni.

-Ki az a Marlene?-kérdeztem.

-Életem szerelme.-nézett a szemeimbe.

-És ő hol van?

-Táborba ment, St.Louisba , még két nap volt a hazatéréséig amikor kitört ez a hülye kór.-szipogott egyet. -Szeretném azt hinni, hogy még él. De Gregnek van valószínüleg igaza.

-Figyelj...mi most Jefferson City felé mennénk...onnan St.Louis nincs messze. Megállhatnánk arrafelé szerintem. És akkor az úttal is haladnánk, meg neked is szivességet tennénk.

-Igaz. Csak benne van a pakliban, hogy azóta nincs ott.

-De legalább megnéznénk. Bármi megtörténhet. Lehet, hogy ott ragadt. Főleg, ha erdőben táboroztak.

-Most hogy mondod...ez pont így volt.-bólogatott hevesen.-Tényleg megállnánk?

-Meg bizony. Ha rajtam múlik...

-És megkérnéd őket?

-Még szép.-bólintottam.

-Oké. 

-Visszamegyünk?-mosolyogtam rá.

Bólintott.

-Mi is a neved?-kérdezte.

-Alice.

-Köszönöm, Alice.

-Nincs mit, Dean.-mosolyodtam el ismét.

Visszatértünk a többiekhez, akiknek nagy része már végzett a bepakolással.

-Szerinted melyik cipőt vegyem? Ezt a rózsaszínt vagy inkább a kéket?-mutogatta Tynak a cipőit Amanda.

-Öhm...én nem tudom. Nem értek ehhez.-vakarta meg Tyler a tarkóját.

-Igaz, akkor mindkettő.-gyömöszölte be a táskájába a tűsarkúkat.

-Már bocsi, de nem lenne ésszerűbb sportcipőt, bakancsot vagy csizmát felvenned? Vagy tűsarkúval gyilkolsz?-kérdeztem meg tőle.

-Mi? A drága Gucci cipőimet? Felejtsd el, hogy azokat ilyesmivel piszkítom be!-nézett rám dühösen.

-Oké, bocsi, hogy megkérdeztem.-emeltem fel a kezeimet védekezően, majd inkább odasétáltam a többiekhez.

Látom mégis maradtak magafajta lányok az Apokalipszisben...

Miután mindenki végzett a pakolással, elindultunk visszafelé a parkba az autóhoz, út közben "összepiszkolva" magunkat, néhány kóborló agyveleje és vére által.

Egyeztettünk, hogy Jefferson Citybe megyünk, én pedig közöltem velük az akaratomat St.Louist illetően, amibe pár perc unszolás után beleegyeztek.

Nem mondanám, hogy komótosan, de azért elfértünk a háttérben, amit régen dobozok szállítására használhattak. Volt nálunk néhány takaró, azt leterítettük a padlóra és arra ültünk rá. Az ülésrend a következő volt: Matt vezetett, mellette Greg ült. Az autó hátsófelében a bal felén bentről kifelé ült: Darcy, Grace, Richard,Adam, én és Dylan, szembe velünk pedig:  Tyler, Amanda, Betty, Emily, Ed és Dean. A kutyákra meg szokás szerint Grace vigyázott, de Midnight inkább előre rohant és befurakodott Dylan ölébe, aki simogatni kezdte a fejét, így a kutyus el is aludt lassan. Talán csak nekem tűnik úgy, de mintha nőtt volna valamennyit azóta, amióta megtaláltuk.

Már szürküledett, amikor elindultunk.

-Alice...-fordult felém Adam. -Félek.-suttogta.

-Mitől?-kérdeztem értetlenül. Soha nem hallottam még azt, hogy Adam West bármitől is félne.

-Az egésztől. Attól, hogy elveszítünk valakit.

-Nem lesz semmi baj. Vigyázunk egymásra. Most már többen vagyunk.

-Igen, én ezt értem. De eddig csak mázlink volt. Félek, hogy rosszabb lesz minden. 

Adam szemeibe néztem és rám is rámragadt az aggodalom, amit ott vettem észre.

Igaza volt.

-Akkor...fogadjunk meg valamit.-mondtam neki. -Ígérem, hogy nem fogok meghalni, ha te is megígéred, hogy mindent elkövetsz annak érdekében, hogy életben maradj.

-Ígérem.-fogta össze kisujjainkat.

-Mindent, Adam.

-Mindent, Alice.-mosolyodott el.

Be kell tartanom az ígéretemet. 

És be is fogom tartani.

Mayuri4486 itt is van Amanda. Remélem megfelel neked :D

Kérdés: Mi a véleményed az új szereplőkről, illetve Adam és Alice fogadalmáról?:)