-Te ki a fene vagy?-kérdeztem ijedten.

-A nevem Richard.-mondta, miközben fejbelőtt egy kóborlót. -Csak folyamatosan hátrálj, szépen lassan. Ott van mögöttünk az ajtó. Ha szerencsénk van, azon túl nincs több ilyen nyamvadék. Mi a te neved?

-Alice.

-Üdv. Sajnálom, hogy így kellett találkoznunk. Így oldalról látom, hogy szőke a hajad. Biztosan szép vagy.

-Te meg egy tinédzser, ha jól sejtem.

Nem néztünk egymásra. Túl veszélyes lett volna abban a helyzetben.

-17 vagyok. És te?

-Szintúgy.-feleltem, majd két kóborlót ütöttem ki.

-Hogy kerülsz ide?

-Eltévedtem. Nem vagyok idevalósi.

-Én sem.-válaszolta. -Én Denverből jövök. Na és te?

Újabbakat lőtt.

-Los Angeles.

-Ez komoly?-kérdezte meglepetten. Már megszoktam, hogy ezen a tényen mindenki meglelődik.

-Igen.

-És csak így egyedül vagy a pasiddal? Csak hogy tudjam, rádmozdulhatok-e majd a fegyverszünet után!-nevette el magát.

-Haha. Szerintem ezt ne itt beszéljük meg.

-Ohho, szóval nem azt mondtad hogy nem!

Újabb lövések.

-Figyelj, ember. Még nem láttam az arcodat, lehet rém ronda vagy. 

-Ne viccelj már, babaarcom van.-büszkélkedett és szintisztán éreztem a hangjában ahogy vigyorog.

-A beképzeltséggel máris minuszban indulsz.-tájékoztattam.

-Ez nem beképzeltség, csak ismerem az értékeimet!-vágott vissza a csávó.

Elnevettem magam.

-Oké, vicces gyerek vagy.-ismertem el.

-Köszönöm.-nevetett. -Namármost. Fogd az ajtókilincset és nyisd ki. Fedezlek.

-Honnan tudhatom, hogy bízhatom benned?

-Ha hátsó szándékaim lettek volna, már lepuffantalak az első percben. Ehelyett megmentettelek. Egy-null.

Megforgattam a szemeimet.

-Rendben.-sóhajtottam.

Muszáj volt megtennem, ez volt az egyetlen út.

Kinyitottam az ajtót. Láthatóan egy lélek sem volt bent.

Bezártuk az ajtót magunk után és kifújtuk a levegőt. Zihálva ültünk le a földre.

-Szóval hivatalosan: Richard Matthews.-nyújtotta a kezét felém.

-Alice Black.-fogtam vele kezet. -Köszönöm, hogy megmentettél.

-Nincs mit.-mosolygott. -Szóval? Tetszem?-vigyorgott.

-Nagyon hiányod lehet.- nevettem. -De nem vagy ronda. Viszont nekem jelenleg más jön be.

-Van időd szerelmesnek lenni?-mosolygott.

-Van.-mosolyodtam el én is.

-Kár.-sóhajtott.

-Viszont szerintem valamelyik lány a csapatomból szivesen járna veled.

-Csapat? Csapattal vagy?-kerekedtek el a szemei.

-Bizony.-bólintottam, majd felálltam és sétálni kezdtem az irodában.

-Én egyedül vagyok. Már több mint egy hete.

-Kivel voltál?-kérdeztem.

-Egy barátommal.-válaszolta. -De megharapták.

-Te végeztél azután vele?

Bólintott.

-Sajnálom.

-Ugyan. Tovább kell lépni.-sóhajtott.

Megszántam a srácot. Adamre emlékeztetett. Színtiszta Adam volt, kicsit más stílusban.

-Figyelj...-néztem rá. -Tudom, hogy ezt még megbánom.-sóhajtottam. -De nem szeretnél...velem, azaz velünk jönni?

Felnézett rám, majd meglepetten felállt.

-Ez komoly?-kérdezte.

Bólintottam.

Elmosolyodott.

-Ha már felajánlottad, igen, jobb többen, mint egyedül. Hányan vagytok?

-8-an.

-Wow.-csodálkozott. -És LA-ből. Szép.

-Köszi. Akkor azt hiszem ez egy kiegyenlítés. Egy-egy.-mosolyodtam el.

Elnevette magát.

-Nos, akkor ki kéne jutni, nem?-kérdezte. -Már nagyon kíváncsi vagyok a csapatodra.

-Jó, de hol jutunk ki mégis?

-Szerinted ha leugrunk az ablakból, kitörjük a lábunkat?-kérdezte.

-Tutira.-néztem ki az ablakon. Eléggé magasan voltunk.

-Akkor sajnálom, már csak a szellőzőcsatorna maradt!-mutatott fel.

-Igen, ez működhet. Elég magas és széles, hogy elférjünk benne.

Találtunk csavarhúzot az egyik irodafiókban, így Richardnak sikerült kiszedni a csavarokat a szellőzőrendszer fedeléből.

-Hölgyeké az elsőbbség.-vigyorgott.

-Még mit nem te perverz. Te mész elől.

Vállat vont, majd bemászott a csatornán, én pedig utána.

-És mégis hová fogunk kijutni?-kérdeztem.

-Fogalmam sincs.-visszhangzott a hangja a csatornában. -De remélem ki az épületből.

Már öt perce mászkálhattunk, amikor Richard hirtelen sikítva eltűnt.

-Rich...-de ki se mondtam a nevet, már én is sikítottam. 

Zuhantunk lefele. És egyenesen kijutottunk. Egy szemeteskukába. 

Majdnem megfullasztottam Richardot azzal, hogy ráestem, de szerencsére hamar kapcsoltam és leszálltam róla.

-Ennél jobb helyen nem jöhettünk volna ki!-nevettem. -Most aztán zuhanyozhatok megint.

-Zuhany? Évek óta nem találkoztam olyannal!-kuncogott. -De mondd csak...hová is megyünk?-segített ki a kukából.

-Egy kórházba. Ott vannak a társaim.

-És mégis mit keresnek ott?

-Elfuvaroztunk egy dokit a kocsival idáig Denverből.

-Voltatok Denverben is?

-Ja. Úgy fél napig.

-Még mindig olyan üres?

-A kóboróktól eltekintve, az. De szép város.

-Az. De igazából alig vártam, hogy elhúzhassak onnan. Nem épp Zombiapokalipszisre gondoltam.

Elnevettük magunkat.

-A szüleiddel mi van?

-Anya a hugommal a menekülttáborban van állítólag, apa eltűnt.

-Ez furcsa.-ráncoltam a homlokomat. -Nagyon sok apa tűnt el mostanában.

-Szerintem ennek az a magyarázata, hogy biztosan kialakítottak a zombik ellen valami alakulatot, s a megmaradt férfiakból áll ez.

-Lehet igazad van.-mondtam. -Nem tudod mi okozta a vírust? A csapatommal egy padláson ébredtünk és sajnos semmire sem emlékszünk.

-Azt mondják valami laborból szabadult el és a levegőben terjed. Valamit tesz azokkal az emberekkel, akiknek helytelenek a génjeik vagy mi. Legalábbis ennyit értettem az utolsó CNN adásból amit láttam. Utána nem volt már áram. Tekintsd magad valódi túlélőnek. Úgy látszik, neked jók a génjeid. Ahogyan nekem is. Csak az a baj, hogyha ezek a nyamvadékok megharapnak, végünk.

-Sajnos. Mi Londonba tartunk. Te is oda akarsz jutni? Csak hogy tudjam, megéri-e téged magunkkal vinni.

-Még szép, ott a családom.-bólintott.

-Rendben. Asszem ebben az utcában lesz a kórház.

Még mentünk pár métert és hála az égnek, megvolt a kórház.

-Alice!-szaladt oda hozzám Betty. -A rohadt életbe, azt hittük elraboltak.-ölelt meg.

-Sajnálom, hogy nem szóltam, hogy elmegyek.

-Alice a francba, kit szedtél össze megint?-kérdezte Ed dühösen.

-Skacok, ő itt Richard Matthews. Gyakorlatilag megmentett attól, hogy zombivacsora legyek.

Richard elmormolt egy "helló"-t.

-Azt akarom, hogy velünk jöjjön tovább.-tettem hozzá.

-Megőrültél?-kérdezte Ed. -Miért bízol meg mindenkiben?

-Hé! Kiérdemelte. Most mondom, hogy megmentett. És egyedül van. Könnyebb lenne neki is csapatban, nekünk meg segíthet. Vicces gyerek, ígérem.

Mindeközben Richard csak mosolygott.

Dylan hirtelen felállt a helyéről és Richard fele közelített. Megállt előtte és egyenesen a szemeibe nézett.

-Tényleg megmentetted Alicet?-kérdezte.

-Igen.-jelentette ki Richard.

Dylan még egy ideig bámulta őt, majd kinyujtotta a kezét feléje.

-Akkor üdv a csapatban!-jegyezte meg.

És kezet fogtak...