Sziasztok! Az új rész előtt be szeretném jelenteni, hogy egy új történetet kezdtem el írni warrior_to_warrior-al, Wicked címen. Vámpírok, boszorkányok, harc, természetfeletti dolgok...lesz itt minden. Ha valakit érdekelne, az kattintson az ő profiljára, az első rész már fent is van.:D Köszönjük és jó olvasást! :)

U.I.: Boldog Új Évet mindenkinek!:D

Egy szőke lány állt előttünk, teljesen összeborzolt hajjal.

-Öhm... helló!-köszöntöttem.

-Helló!-köszönt vissza.

-Öhm...izé...-segítségkérően Edre néztem, de ő semmit sem mondott. De kedves... - a nevem Alice, ők a csapatom...egyik része...

-... Alice?-szakította félbe a beszélgetést egy hang a házból.

A lány jobban kitárta az ajtót, így elém tárult Tyler, lepedőbe burkolt alakja, meztelen felsőtesttel.

-Tyler...-lábadtak könnybe a szemeim.

Beléptem a házba mindenféle engedély nélkül, majd átöleltem.

-Itt van Alice?-láttam meg a szomszédos szobában Adam kikukucskáló arcát.

-Adam!-rohantam be, majd átöleltem őt is, vigyorogva ölelt vissza. -Mi történt?-ültem le az ágy szélére, amin feküdt és mutattam a bekötözött lábára.

-Meglőttek. De semmi komoly.-jegyezte meg. -Hogy találtatok meg minket?

-Teljesen véletlen volt.-mondtam. 

A szőke lány közben a szobaajtóban állt.

-Ne haragudj, hogy csak úgy berontottam, én...

-...semmi gond. Tudom kik vagytok.-mosolyodott el. -A nevem Trina.-fogott velem kezet. -Maradjatok ameddig csak szeretnétek.

-Köszönjük.-bólintottam, majd ismét Adam fele fordultam. -Dylan?-tettem fel a kérdést. -Veletek van?

-Igen. Elment, mert titeket keres. Már a reggel óta.

-Értem.-suttogtam és egy hatalmas kő esett le a szívemről. 

Trina leültetett mindannyiunkat és teát kínált nekünk.

Én Ty mellé ültem, aki feltűnően szemezett Trinával és közben úgy vigyorgott mint a tejbetök.

-Tyler...-lengettem meg a kezemet az arca előtt. -Mi van veled?

-Hm? Semmi.-nézett rám szórakozottan.

-Történt valami közted és Trina között mióta nem láttunk?-kérdeztem.

-Ó...de még mennyi minden...-vigyorgott tovább.

És akkor értettem meg, hogy miért is van Tyler egy szál lepedőben.

-Te lefeküdtél vele?-kérdeztem elkerekedett szemekkel.

Elnevette magát.

-Gratulálok, Sherlock.

Erre szolidan vállba boxoltam.

-Bolond. Majdnem két napja nem láttunk, te meg közben nyugodtan lefekszel valakivel.

-Há' s most mit csináltam volna? Ő kezdte...-nevetett.

-Jól van Ty, jól van. Nem hiszem el hogy a Zombi Apokalipszis közepén van időd ilyesmire...

Aztán nevettünk tovább.

Ekkor hirtelen egy autó zaja törte meg a csendet, egy ideges ajtócsapódás, majd léptek. Kinyílt a bejárati ajtó és egy barnásszőke hajú lány lépett be rajta, mögötte Dylanel. Mindkettejük arca döbbenté alakult át, amikor megláttak minket.

-Basszátok meg ti kis parasztok, egész nap titeket keretünk!-nevette el magát Dylan.

Felálltam a székről, azzal a céllal, hogy megölelem, ám ő gyorsabb volt.

-Örülök hogy megvagy!-suttogta miközben átölelt. -Tudtam hogy sikerülni fog.

Teljesen elvörösödtem.

Dylan egy széket húzott mellém.

-Codyval mi történt?

Lesütöttem a szemeimet.

-Megvédett minket. Ott maradt.

-Értem...-suttogta.

-És...Adam lábával mi a helyzet?-kérdeztem, elterelve a témát.

-Állítólag két nap és lábra állhat. Az már kérdéses, hogy mikor gyógyúl meg teljesen. A lányok egész jó munkát végeztek.

-Még szerencse.-mosolyodtam el. -És veled mi a helyzet? Megsérültél?

-Nem.-rázta meg a fejét. És te?

-Én sem.

Elnevettük magunkat.

-Élvezem, hogy ilyen tartalmasak a beszélgetéseink...-bukott ki belőlem.

-Figyelj. Dumálhatunk másról is. Kivesézhetnénk...a kedvenc színészeinket? Bandáinkat? Öhm...nem tudom.

-Persze.-bólogattam.

-Remek. Mit szólsz a holnaphoz?

-Ez úgy hangzik mint egy randi.-poénkodtam.

-A Zombi Apokalipszis randija.-nevette el magát Dylan.

-Amúgy meg oké, benne vagyok.-bólintottam.

-Remek.-mosolyodott el.

-Szia. Iris vagyok.-jött oda hozzá a számomra még ismeretlen lány.

-Alice. Üdv.-fogtam vele kezet.

-Rögtön tudtam, hogy te vagy Alice!-mosolyodott el. -Sokat hallottam már rólad.-sandított Dylan fele.-Nyugi, csak jókat.

-Igen? Hát az...öhm...remek.-nevettem el magam.

*

-Eddie Redmayne alap. Vágod Dylan?-magyaráztam.

Trináék udvarán ültünk egy padon másnap és épp a kedvenc színészeinket beszéltük meg.

-Még szép, hogy alap. Akárcsak Benedict Cumberbatch, Tom Hiddleston és Chris Pratt.

-Igen!-csillantak fel a szemeim.-Pacsit!

És lepacsiztunk.

-Komolyan. Full sok a közös bennünk.-mosolyodott el Dylan. -Kár hogy sose beszéltünk a suliban...

-Igen. Kár...-pásztáztam a földet. 

Nem tudom mitől féltem ennyire a suliban. Úgy látszik, hogy az Apokalipszis előhozta a bátorságot belőlem több szempontból is. Itt ülök a srác mellett, akibe még mindig full szerelmes vagyok és mégis olyan jól beszélgetek vele, mintha ezer éve barátok lennénk. Furcsa, de jó érzés.

-Alice...

-Hm?-fordultam Dylan fele.

-Tudod...én...

-Igen?-néztem rá erősen dobogó szívvel.

-Igazából...csak annyit akarok mondani, hogy aggódtam...

-Ó...

-...miattad.-fejezte be a mondatot. 

Visszafolytott lélegzettel vártam a folytatást és Dylan már épp hozzátett volna valamit, amikor hatalmas lárma kerekedett az erdő felől.

Ijedten néztünk előre és egy egész horda kóborlót vettünk észre.

-Van nálad fegyver?-állt fel Dylan.

-Nem.-álltam fel én is. -Fussunk?

-Fussunk.-nevette el magát Dylan, majd visszarohantunk a házba.

-Jönnek a kóborlók az erdő felől.-jelentettük be a többieknek.

-Remek.-sóhajtotta Ed, majd kezébe vette a fegyverét és kimasírozott az ajtón, nyomában a csapat többi tagjával. Én és Dylan is a kezünkbe vettük a fegyvereinket, majd csatlakoztunk hozzájuk.

A kóborlók már közel jártak. Mindenki felvett egy pozíciót és lőni kezdtük őket. Rengetegen voltak, nem is tudom elképzelni, honnan jöhettek ennyien.

-Ez olyan mint a Counter Strike. Woo!-kiáltotta el magát Tyler nevetve. Láthatóan nagyon élvezte a dolgot.

Jó volt. A csapat végre újra együtt volt. És reméltem, ez így is marad...

Tudom, hogy rövid lett a rész, a következő hosszabb és izgalmasabb lesz, ígérem! :D