Körbeültünk mindannyian, hogy egy picit megpihenjünk, hiszen mindenki fáradt volt ennyi sikertelen gyaloglás után. Az idő egészen hűvösre fordult, én magam reszkettem az erős szél miatt, miközben még mindig próbáltam feldolgozni Ed levelét, amely olyan vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, mint amit Emily is megfogalmazott előtte: fájt, de ugyanakkor örömmel is töltött el, mert pontosan olyan volt, mintha újra beszélgethettem volna vele egy picit. 

- Mi a baj? - kérdezte Yoonie, aki a jobb oldalamon foglalt helyet. Észrevehette, hogy nagyon csendben ülök és csak nézek ki a fejemből. Felé fordultam.

- Mondd csak, te nem gondolkodtál el azon, hogy mi az ami irtóra hiányzik a múltadból? Mármint az Apokalipszis előtti múltadból - kerültem ki azt, hogy konkrétan kelljen válaszolnom a kérdésre, de végül is folyamatosan a múlt járt a fejemben és az, hogy mennyi baromságot csináltunk régen Eddel és a többiekkel.

- Nekem anya és apa hiányzik, meg Baek - szólalt meg hirtelen Yoonah, aki a nővére ölében ücsörgött. - Ő a kutyánk, nagyon hasonlított Midnightra. Meg a suli is hiányzik. Mindenki utálta, de én szerettem, mert ott minden nap találkoztam Rosieval és Jeremiahval. Rosie nagyon szépen rajzolt, Jeremiah pedig jó volt matekból, mindig segített nekem megoldani a házi feladataimat. Szerinted ők most biztonságban vannak, Yoonie? - nézett fel a nővérére, különleges, kék szemeivel, mire láttam, hogy néhány másodperc erejéig a lány arcán átvonul a szomorúság, de aztán gyorsan összekapta magát.

- Egészen biztosan - mosolyodott el, majd egy puszit nyomott a húga fejére és szorosan átölelte őt. - Nekem is hiányoznak anyáék meg Baek - mondta. - A Baek fiútestvért jelent koreaiul, Yoonah ötlete volt, hogy ezt a nevet adjuk neki, mert számunkra pont olyan volt, mint egy kisöccs.

- Mi történt vele? - kérdeztem.

Yoonie vállat vont.

- Nem tudom. Utoljára az Apokalipszis elsőnek vélt napján láttuk, vadul csaholt valamit, amit odakint meglátott, aztán apa kiengedte és elszaladt. Nem tudjuk, hogy mi történhetett vele.

Ekkor a kicsi Yoonah felnevetett.

- Baek nagyon bátor, biztosan jól megtámadott pár zombit meg rossz embert. Nagyon éles fogakkal rendelkezik, úgyhogy jól megharapta őket! - magyarázta, mire én is nevetni kezdtem. 

Tetszett Yoonah gondolkodása, szerettem, hogy a zsenge korához képest ennyire okos és talpraesett kislány volt, aki nem riadt vissza semmitől. Természetesen ezt a nővérétől örökölte, nem ismerek Yoonienál erősebb személyt. Na jó, talán csak Karmát. 

- Ami még nagyon hiányzik, az az otthoni fegyvertárunk - tette hozzá Yoonie. - Na ne ijedjetek meg, apa katona és rengeteg időt töltöttünk otthon a fegyvereit tanulmányozva - magyarázta. - Órákig tudott beszélni a fegyvertípusokról, töltényekről, az általuk okozott sebekről meg ilyenekről. Az volt az álmom, hogy egyszer én is csatlakozzak a sereghez. Hát, végülis többé-kevésbé össze is jött, nem? - kérdezte nevetve.

- Bizony! - mosolyodtam el. - És most már a sereg élén is vagy, mennyire menő már ez? Bármilyen furcsán is hangzik, de ez végülis egy előnye az Apokalipszisnek.

Yoonie egyetértően bólintott.

- Neked mi hiányzik, Alice? - nézett rám ekkor Yoonah érdeklődve, mire hosszasan elgondolkodtam. Nehéz lett volna csupán egyetlen egy dolgot kiemelni a múltból, ami nagyon hiányzott. Bárhogyan is nézem, mindenem megvolt, mégsem voltam sosem elégedett. Most pedig a nagyját elveszítettem, de lagalább végre megtanultam értékelni a dolgokat és a mában élni.

- Talán ami a legjobban hiányzik a családomon kívül, az a szobám, meg a random viccelődéseink Tylerrel - néztem a fiúra, mire meglepetésemre ő is engem nézett. Sőt, mindenki minket nézett, egész idő alatt hallgatták, hogy mit beszélünk. Kicsit ijesztő volt, de egyben vicces is.

- Az elhagyatott gyárépülethez való biciklizések? - vigyorgott Tyler, mire elnevettem magam és heves bólintásba kezdtem. 

- Meg a Venice Beach és annak hangulata - tettem hozzá.

Tyler kuncogni kezdett.

- Én és Alice régen sokat ücsörögtünk a Venice Beachen ketten. Én a csajokat néztem, ő a pasikat és azzal szórakoztunk, hogy random történeteket találtunk ki ezekről az emberekről. Nevet, élethelyzetet gyártottunk nekik... szép emlékek - mosolyodott el.

Valóban szép emlékek voltak és nem is olyan távoliak. Az már egy másik dolog, hogy én és Tyler  lettünk távolságtartóakközben. Úgy értem beszélgetünk, meg minden, de régen sülve-főve együtt voltunk és bárhogyan is nézem, ő volt a legjobb barátom. Foghatnám arra, hogy az a kis incidens nyomta rá a bélyegét a barátságunkra, hogy közben szerelmes lett belém és ezt bevallotta, de ez koránt sem igaz. Annyira furcsa, hogy az Apokalipszis kezdetével Adam lett az, akivel mindent megosztok. Elég rossz bevallani, de őt sokkal közelebb érzem a szívemhez, mint Tylert valaha. És ezt semmivel sem tudom magyarázni.

- És a zene is hiányzik - egészítette ki Tyler a listát. - A CD-im már nincsenek is meg, amiket még anno a kocsiban hallgattunk az első napokban, másként pedig már nincs lehetőség zenét hallgatni, szóval meg kellett tanulnom zene nélkül élni és ez rettenetesen szar érzés, de azt hiszem megvagyok! - vont vállat.

- A zenét én is nagyon hiányolom - szólalt meg Emily. - Elterelte volna a gondolataimat, ha lenne. Talán nem meglepő, de nekem Ed hiányzik a legjobban. Rengeteget kávéztunk annakidején és akkoriban rá sem jöttem, de azt hiszem mindegyik egy randinak számított - mosolyodott el halványan. - Gyakran jártam ki a focimeccseire Bettyvel és volt olyan is, amikor hajnali négyig Skypeoltunk és arról vitáztunk, hogy a szerencsejátékok ártalmasak-e vagy sem. De persze hiányzik az is, hogy kilógjunk a többiekkel a városba, meg hiányzik az öcsém és a bátyám. Amikor Derrick elköltözött apával, az engem nagyon rosszul érintett annakidején. Úgyhogy ja, most már csak a barátaim maradtak nekem, mert a családom cserben hagyott. És azt hiszem, ha már mindannyian tanultunk valamit az Apokalipszis alatt az az, hogy nem kell rokoni kötelék ahhoz, hogy valakit a családodnak hívj. Nekem ti vagyok a családom, mert ti sosem hagytatok cserben - mondta könnyes szemekkel, de mosolyogva.

Mivel Emily a bal oldalamon foglalt helyet, ezért könnyen odahajoltam hozzá, hogy átölelhessem. Emily élete soha nem volt fenékig tejfel, de nem is engedte meg magának azt a luxust, hogy ez az érzés maga alá gyűrje.

- Olyan szépen meséltél Edről. És átérzem teljesen amit te is, hiszen nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék Darcyra - folytatta a mesélést Matt. - Nekem ő hiányzik, meg az egyik játszótér a városunkban, ami a gazdag negyedben található. A mi történetünk egy kicsit Rómeó és Júliás, én ugyanis a gettóban nevelkedtem, nem részletezném, hogy milyen körülmények között, míg Darcy egy vagyonos család lánya volt. Ugyanabba az iskolába jártunk és egy spanyolórai projekt alkalmával őt kaptam társul. Már az első pillanatban lenyűgözött, ő volt a napfény az életemben, az, akire szükségem volt ahhoz, hogy összeszedjem magam és kezdjek valamit az életemmel. Azon a játszótéren volt az első csókunk, azután titokban jártunk, mert a családja ellenezte azt, hogy egy "magamfajta" legyen a barátja - húzta el a száját. - De Darcy soha nem hagyott el és soha nem árult el. Vettem egy gyűrűt, el akartam jegyezni, hogy majd a jövőben feleségül vehessem, amikor elég pénzem lett volna egy szép, kertes házra, de aztán kitört ez a járvány és minden a feje tetejére állt, ő pedig már halott - csukta be a szemeit. - Az ember azt hinné, hogy ezután feladtam volna, de nem tettem meg. Ennek is ő az oka, tudom, hogy azt szeretné, hogy éljek és tovább harcoljak. Szóval ha az Apokalipszis nekem is tanított valamit az az, hogy életben kell maradnom mindenfajta körülmény között. 

Meglepetten hallgattam Matt történetét. Még soha nem beszélt ennyire nyíltan velünk és hát a múltjáról sem említett semmit. És tessék. Ilyenkor jövök rá arra, hogy mindannyiunkban van egy dolog, ami közös: erősek vagyunk. Erősebbek lelkileg és szellemileg, mint gondolnánk.

- Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg ezt a lányt, nagyon jó embernek tűnik - mosolyodott el Santiago. - És ha már mindenki beszélt arról, hogy neki mi hiányzik, én őszinte leszek: a kaját és a konditermet sírom vissza - kuncogott. - Oké, ez a kettő így furán hangzik, tudom, de régen súlyproblémákkal küzdöttem, aztán annyira csúfoltak az osztálytársaim, hogy diétázni kezdtem, de elvetettem a sulykot annyira, hogy végül úgy lefogytam, hogy szinte anorexiás lettem. Szerencsére még időben észrevette az egyik tanárom, hogy milyen állapotban vagyok, így megelőztük a szerencsétlenséget. Elkezdtem egészségesen étkezni és edzeni járni és hát a munka meg is hozta a gyümölcsét, mert izmos lettem és kockás hasú, csak úgy tapadtak rám a csajok utána! - büszkélkedett, mire mindannyian nevetni kezdtünk. - Viccet félretéve, sajnos soha nem találtam egyetlen olyan lányt sem, akit érdekelt volna, hogy milyen a lelkem, szóval az utóbbi két évben szabad és facér voltam, várom a jelentkezőket, mert újra be kell majd népesíteni a földet, kellenek utódok, tudjátok! - nyújtózkodott ki, majd fél szemmel Yooniera sandított, de a lány csak a szemeit forgatta. 

- Most hogy említetted a kaját Santiago, korog a gyomrom! - jegyzete meg Matt. - Kaját kéne szerezni. 

- Meg valami ruházatot - tette hozzá Yoonie. - Alice halálra fagy itt mellettem. Akárhogyan is nézzük, a nyár már lejárt, így nem ártana pár melegebb cuccot beszerezni.

- Én majd keresek kaját. Alice, velem tartasz? - kérdezte Tyler, mire aprót bólintottam.

- Én és Emily pedig gondoskodunk a ruhákról - ajánlkozott Matt. - Esetleg gyújtsatok tüzet Santiagoval, hogy kicsit megmelegedjünk, de vigyázzatok a kóborlókkal.

- Én mindig óvatos vagyok! - bólintott Yoonie. - Santiago, gyűjtesz fát?

- Naná! - vigyorgott a fiú, majd rögtön talpra szökkent és mindannyian nekivágtunk beteljesíteni a feladatainkat.

Éreztem, hogy Tyler beszélni akar velem. És aggódtam, hogy miről.

Author's note

Elnézést kérek, hogy ilyen sok napot késtem a résszel, még csak rendes kifogásom sincs rá a lustaságot leszámítva, úgyhogy tényleg nagyon sajnálom. :'D 

Amúgy a múlt részben elfelejtettem a rész kérdését feltenni, úgyhogy most pótolom:

Nektek ki hiányzik a legjobban az eddig elhunyt szereplők közül?

A mai rész kérdése pedig:

Kinek a kis meséje tetszett a legjobban?