Piton éppen a szokásos bevásárló körútjáról tért vissza, amikor a bejáratnál, két házába járó diák fogadta. Teljesen egyértelmű volt, hogy rá várnak, de semmi kedve sem volt velük foglalkozni. Nem vágyott semmi másra, csak egy jó könyvre és egy pohár borra, a kanapéján. Mikor látta, hogy nem akarnak tágítani közeledtével sem; egy olyan pillantást küldött feléjük, ami jól kifejezte, hogy nagyon reméli, nyomós oka van ennek a fogadó bizottságnak. Amikor teljesen eléjük ért, föléjük tornyosult, hogy még fenyegetőbbnek hasson. Az egyik diákra nagyon is hatással volt ez, mert meg sem mert szólalni, míg a másik, zavarában gyorsan elhadarta mondanivalójukat.
-Professzor úr, a klubhelyiségben sokan arra készülnek, hogy Draco Malfoyhoz menve, rátörjék az ajtót.
-Tessék?-villant meg dühösen és értetlenül a szeme.
-Állítólag, beengedte az ellenséget.-szólt közbe, az eddig megnémult fiú.
-Miféle ellenséget?-mordult rájuk. Nem akarta elhinni, hogy minden egyes szót úgy kell kihúzni belőlük.
-Egy Griffendélest, Uram.-hajtotta le a fejét bátortalanul.
-Hermione Grangert, Uram.-egészítette ki a bátrabbik, mikor látta Házvezetőjük türelme végét.
-Her...-tátogta hangtalanul. Ezzel máris sarkon fordult, s a pince irányába indult. Legszívesebben rögtön Draco lakrészéhez ment volna, s feltépte volna az ajtót, de fontosabb volt a kis zöldfülűek 'lázadását' megállítani. A klubhelyiségbe berontott, mire az addig hangos beszélgetések és zajongások megszűntek. Síri csendbe borult a helyiség, s minden szempár rá szegeződött.
-Mi folyik itt?-nézett körbe élesen, miközben megakadt a szeme egy ötödikes fiún.
-Semmi, Uram.-felelte Godhold. Ez a fiú nagyon ravasz és eszes volt, de akárhogyan is próbálkozott nem tudta átvágni, ahogyan más sem. A sötétbarna hajú Mardekáros egy igazi manipulátor volt, amiért néha még egy-egy elismerő szájhúzást is megérdemelt, de ebben a helyzetben egyáltalán nem vált erényére ezen képessége.
-Akkor, Mr. Godhold, még egy esély... Mi folyik itt?-lépett közelebb.
-Beszélgettünk.-mondta halkabban.
-Miről, ha szabad kérdeznem?-kérdezte vicsorogva.
-Házi...
-Ha még egyszer -kezdte lassan, szótagolva- hazudni próbál nekem... -ismét közelebb lépett- ... ugye nem szeretné megtudni, hogy akkor mi lesz?-a veszélyes szemvillanás még jobban megerősítette, hogy teljesen komolyan gondolja, és bármire képes.
-Nem, Uram!-felelte kissé remegő hanggal, majd megpróbálta összeszedni magát.
-Mi folyik itt?-szótagolta.
-Draco Malfoy lehozott ide egy Griffendélest, és ezt nem tartjuk... helyesnek.-mondta ki félve.
-Majd én eldöntöm, hogy mi helyes itt, és mi nem!-mordult rá. -Nem tudom mit terveztek, de nagyon-nagyon gyorsan verjék ki a fejükből!-a mondat közben pillantását végighordozta a helyiségen, hangját felemelte, hogy a leghátsó szegletben ülő is halhassa; már ha volt olyan, aki nem gyűlt a jelenet köré.
-Megértették?!-vicsorogta.
-Igen, Uram!-felelte mindenki, ki hangosabban, ki halkabban.
-Helyes!-mondta, majd sarkon fordult, hogy egyenesen Draco lakrészét vegye célba. Minden egyes lépésnél egy kicsivel több haragot érzett. Nem is tudta, hogy miként kellene viselkednie. Megfordult a fejében, hogy nem azt találja ott, mint amire számít, s az elképzelésre még dühösebb lett. Hálás volt a kis Mardekárosoknak, amiért ilyen tüzet szítottak, hiszen így van lehetősége és joga, hogy a lány egész kis kirándulását megszüntesse. Fogalma sem volt róla, hogy keresztfiának mi dolga a saját lakrészében a Griffendélessel, de abban biztos lehet, hogy fognak erről beszélgetni. A hosszú és gyors lépteknek köszönhetően, nagyon hamar odaért a lakrészhez. Legszívesebben feltépte volna, vagy csak simán betörte volna, de azért ezt mégsem tehette. Maradt hát a humánus megfelelője a dolgoknak, és nem éppen finoman, de bekopogott. Inkább lehet dörömbölésnek mondani, mint kopogásnak.

-------------------------------------------------------

Hermione és Draco a dörömbölésre összenéztek, és mivel hang nem jött a túloldalról, fogalmuk sem volt, hogy vajon ki lehet az.
-Vársz valakit?-kérdezte meglepetten Hermione.
-Valakit vártam, de ő már itt ül.-felelt a fiú.
-Nagyon vicces vagy!-mosolyodott el, de a tömény szarkazmus elnyomta.
-A kérdésedre válaszolva: nem várok senkit.-mondta, majd lassan felállt, miközben Hermione, talárja ujjába csúsztatta a pálcáját. Igazából a Roxfort kapuin belül nem kellett félni, de a háború óta mind szembesültek vele, hogy bármikor, bármi megtörténhet. A szőke Mardekáros először résnyire nyitotta csak az ajtót, majd mikor meglátta a dühödt Pitont, jobbnak látta kitárni, majd félrelépni. Nem hitte volna sohasem, hogy keresztapja képes lenne féltékenységi jelentet rendezni, főleg mások előtt. Sejtései nem igazolódtak be, csak részben, s csak neki volt nyilvánvaló. Mikor Piton belépett a lakrészébe, s a lányra pillantott, az rögtön felállt ülő helyzetéből, majd egy 'Jó napot, Uram!' kíséretében köszöntötte. A férfi válasza erre csak egy biccentés volt, ami láthatóan nem esett túl jól a lánynak, de nem csinált belőle ügyet.
-Ha nem sértelek meg, mi járatban erre?-kérdezte tovább ütve a vasat Draco. A válasz csak egy dühös szemvillanás volt, egy a sok diákmegfélemlítő módszerek közül.
-Tudtad, hogy mekkora felfordulást okoztál? Okoztatok?!-mordult rájuk.
-Miféle felfordulást?-kérdezte őszinte megdöbbenéssel Malfoy.
-Ha nem én jövök, akkor helyettem a Háztársaid!-vicsorogta. -Nem hozhatsz csak úgy le ide...-nem tudta, hogy, hogyan is fejezze be a mondatot. Mikor elakadt, rájött, hogy nagyon-nagy ostobaság volt egyáltalán belekezdeni a mondatba.
-Egy GRIFFENDÉLEST? Vagy egy SÁRVÉRŰT? Mondja Professzor -köpte a szavakat-, melyik lenne ildomosabb kifejezés?-kérdezte mély megbántottsággal.
-Griffendéles.-válaszolt, miközben állta a lány pillantását.
-Értem már. Most már mindent értek.-jelentette ki, miközben degradálóan, felfelé húzott szájszéllel fújt egyet. -Ne haragudj Draco, de nekem mennem kell.-mondta bocsánatkérő pillantással, majd megölelte a fiút. Nem azért, hogy Perselust bosszantsa, hanem mert nagyon szerette a fiút.

Egy fél perc múlva, már ott sem volt. Miután becsukódott utána az ajtó, Draco dühös pillantást vetett keresztapjára.
-Mi volt ez?-kérdezte.
-Ez mi volt? Az mi volt, hogy a klubhelyiségben le kell vernem egy készülődő lázadást, mert te nem tudsz vigyázni?!-emelte fel vádlón hangját a férfi. -Egyáltalán minek hoztad le ide?!-vicsorogta.
-Nem mindegy az?-kérdezett vissza hetykén. -Most rólad van szó!
-Egyáltalán nem mindegy!-jelentette ki nyomatékosan.
-Valaki féltékeny lenne?-kérdezte gúnyosan.
-Idefigyelj!-lépett olyan közel a fiúhoz, hogy már csak pár centiméter választotta el őket. -Ha még egyszer ilyen hangot ütsz meg velem...-mondta fenyegetően-...elhiheted, hogy azt is megbánod, hogy egyáltalán megszólaltál!-csattant fel.
-Perselus, most magadat, vagy engem akarsz átverni? Mert ha engem, akkor közlöm veled, hogy semmi szükség az erőlködésedre, ugyanis mindent tudok. Látom, hogy hogy nézel rá. Nem vagyok vak, az Istenért!-emelte fel ő is a hangját. -Láttam, a fájdalmat átsuhanni az arcodon, mikor megérkezett Krum. Egy kérdésem van: miért? Miért taszítod el magadtól, és miért nem hagyod, hogy szeressen? Ő tényleg szeret téged, Perselus.-mondta kicsit gyengébben.
-Honnan tudod?-kérdezte sóhajtva.
-Onnan, hogy minden egyes alkalommal, amikor megbántod, hozzám jön, és nekem sírja ki magát, miattad. Azt hiszed, hogy Krum felbukkanása óta, nem is gondol rád? Jó nagy marha vagy!-nevette el magát, de Piton nem osztotta a jókedvét, főleg nem a sértés hallatán. -Most is rólad beszélgettünk, mert kétségbe van esve. De ez a mai eset biztosan nem tett valami jót a kettőtök közt alakuló kapcsolatnak.-ült le erőtlenül.
-Szerintem sem.-suttogta. -De te ezt nem érted, Draco!-csattant fel idegesen, majd oda-vissza kezdett járkálni.
-Lehet, hogy nem értem. Én csak azt tudom, hogy szeret téged, te is őt, de valamiért nem engeded magadhoz, de közben ilyen féltékenységi jelenteket rendezel... Döntsd el végre!-jelentette ki komolyan.
-Mennem kell.-mondta, majd az ajtóhoz indult. Még egy pillanatra visszaszólt, mielőtt kilépett volna. -Ha legközelebb lehozod, szórjatok rá kiábrándító bűbájt!-mondta, majd választ sem várva elsietett. Az irodájába ment, ahol egy levelet írt, majd egy kis bagollyal elküldte. Már csak annyi volt a dolga, hogy várjon.

Hermione nem akart mást, csak a lakrészébe jutni, majd betemetni magát takaróival, s elbújni a világ elől. Egyre csak egy mondat csengett a fejében: 'Nem hozhatsz csak úgy le ide... Griffendéles.' Megfordult a fejében, hogy a férfi egyetlen baja vele az, hogy Griffendéles. Ekkor jöttek a vádló gondolatok, hogy miért lett ő Griffendéles. Miért nem inkább Hollóhátas, vagy Mardekáros. Mindkét házból van benne jellem. Ezek után a gondolatmenetek után eszébe jutott, hogy akkor nem találkozott volna Harryvel és Ronnal, vagyis, találkozott volna, de nem lettek volna sohasem legjobb barátok. Harryvel és Ronnal már rég nem olyan a barátságuk, mint ezelőtt volt. Lehet, hogy csak a háború, és a folytonos kalandok tartották őket egyben? Ez megmagyarázná Ron azon lépését, mikor otthagyta őket egyedül. Most pedig olyan, mintha ő hagyná ott a két fiút. Csak míg ő szüntelenül sírt Ron után, őérte egyikük sem bánkódik. Ebben az érzelmi mocsárban egyre lejjebb került, míg végül álomba nem sírta magát. Arra kelt, hogy valami, vagy valaki folyamatosan kopogtat. Az első álomittas másodpercekben nem is tudta, hogy mi lehet az, vagy, hogy hol, de már egy perccel később sikerült beazonosítania, hogy az ablakon, és egy kis kuvik dörömböl. Nagyon nehezen, de felkelt, s odasétált, hogy beengedje. Miután a kis bagoly beröppent, lábán egy kisebb tekerccsel, becsukta az ablakot. Leszedte a tekercset, majd egy falat keksz után, útjára engedte a jószágot. Kitekerte a pergament, majd olvasni kezdte. ,,Ma gyere le az irodámba vacsora után. P.P."  Nem volt valami hosszú, de annál kifejezőbb. Az órájára pillantott, amin már elmúlt 8 óra. Nos, úgy tűnt, hogy átaludta a vacsorát, de nem is érezte úgy magát, mint aki képes bárkivel is szembeszállni, vagy vitatkozni, így inkább úgy döntött, hogy nem megy. Elment letusolni, majd átöltözött a hálóingébe, és álmosan befeküdt az ágyába. Már majdnem elaludt, mikor kopogtattak az ajtaján. Először azt hitte, hogy a Professzor, de aztán a gúnyos hang megszólalt a fejében, hogy Piton be nem tenné a lábát a Griffendél-toronyba. Mikor ajtót nyitott, a barátaival találta szemben magát. Ott volt Harry, Ginny és Ron is. Értetlenül nézett rájuk, mire elkezdték megmagyarázni.
-Aggódtunk érted. Egész délután nem láttunk, vacsoránál sem jelentél meg.-mondta Harry.
-Ne aggódjatok, jól vagyok, csak kicsit elfáradtam, aztán elaludtam, így lekéstem a vacsorát.-mondta zavartan.
-Viktor is aggódik.-mondta Ginny.
-Mondjátok meg neki, hogy nincs semmi baj, és, hogy holnap találkozunk.-mondta mosolyogva. -Ha most nem haragszotok... nagyon álmos vagyok.-mondta, majd már, mintegy szavai nyomatékosítására elkezdte becsukni lassan az ajtót.
-Rendben-rendben, nem zavarunk, te mormota!-mondta Harry nevetve.
-Jó éjszakát! Holnap találkozunk!-szólt még utánuk, majd becsukta az ajtót, s lefeküdt aludni, csak, hogy nem jött álom a szemére. Azon gondolkodott, hogy vajon jól tette-e, hogy nem ment le Perselushoz? Mennyire fog haragudni? Miközben ezeken gondolkodott, lassan álomba borult.

Piton az irodájában ült, és a lányt várta. Mikor nyolc óra után pár perccel kopogtattak az ajtaján, kicsit jobb kedvel szólt ki. Aki belépett az nem Hermione Granger volt, hanem Minerva McGalagony. A meglepettsége valószínűleg jól kiült az arcára, mert még Minerva is észrevette.
-Baj van Perselus? Vagy nem engem vártál?-kérdezte sokat sejtetően. Lázasan végigfutott az agyán, hogy vajon tudja-e, és ha igen, akkor honnan? A mai levelet, még ha el is kapta, akkor sem látott semmi mást, csak, hogy Madam Pomfreynak üzeni: készen vannak a megrendelt bájitalok. Így hát, felöltötte a semleges maszkot, s úgy nézett a nőre, mint egy bolondra.
-Senkit sem vártam Minerva. Köztük téged sem.-szúrt oda.
-Csak érdeklődni jöttem, hogy miként vagy!-mondta kicsit durvábban. Ekkor eszébe jutott, hogy barátja mindig ezt csinálja, és ezzel hagyja nyerni, ha felhúzza magát.
-Mint látod, jól.-mondta lassan, elgondolkodva. Látta a nő kissé megbántottságát, így korrigált. -Köszönöm Minerva, hogy ennyit törődsz velem, és, hogy aggódsz értem, de felnőtt ember vagyok. Ha segítségre szorulok, mindenképpen téged kereslek fel először.-mondta egyre gyengédebben.
-Tudtad, hogy mesterien bánsz a hangoddal?-kérdezte nevetve. Piton bólintott, s még egy mosolyt is ajándékozott a nőnek. Közben azon imádkozott, hogy a lány ne jelenjen meg, és ha mégis, akkor ne viselkedjen úgy, mint aki otthon van. Még egy félórás beszélgetés után sem jelent meg Hermione, és tudta, hogy már nem is fog, így szépen lassan megnyugodott, hogy egy kisebb botrány lett elkerülve.