Másnap reggel Hermione úgy ébredt, mintha már hetek óta nem aludt volna. Nagyon fáradt volt, semmi kedve sem volt lemenni a Nagyterembe reggelizni, nem akart találkozni Perselussal. Fél attól, hogy az ismételt találkozás esetleg újra mély nyomot hagy benne, hogy a férfi egy pillantásával megsemmisíti. Felöltözött és elkészült ugyan, de a klubhelyiségtől nem ment tovább.
-Hermione, nem jössz?-kérdezte Ron, csodálkozva, magasba szökött szemöldökkel.
-Nem. Menjetek csak, nem vagyok éhes.-felelte lustán, álmosan. Persze ez csak a felszín volt, valójában egyáltalán nem volt álmos, sőt, amint a tegnapi események bevillantak az agyába, a szeme rögtön kipattant. Kedvetlen volt és mélységesen szomorú. Sokat hallotta Lavendert sírni és panaszkodni a fiú társaik miatt, amiatt, mert összetörik a szívét és, mert kihasználják. Nos, az ő esetében semmiféle kihasználás nem volt, viszont a szívét összetörték. Így gubbasztott egy negyed órán keresztül, magában a kanapén, amikor előjött benne a felismerés.
-Nem, nem és nem! Nem fogok megfutamodni tőle! Segédkeztem Voldemort legyőzésében, bátor, erős nő vagyok! Ahhoz is elég erős vagyok, hogy most lemenjek a Nagyterembe, bevonuljak, leüljek és egyek. Állni fogom Perselus pillantását, nem fog érdekelni, mit gondol. Ami megtörtént, nem tudom nem megtörténtté tenni, de tudok úgy csinálni, mintha nem lett volna semmi. Gyerünk!-kiáltotta az utolsó szót magának, lelkesen. A terem ajtaja előtt egy pillanatra megtorpant, de amilyen hirtelen elbizonytalanodott, olyan hirtelen össze is szedte magát. Kinyitotta az ajtót, ezzel belépve. Tekintete lopva a tanári asztalra vetődött, ahol összeért az ő barna, meleg pillantása, a Professzor fekete, rideg pillantásával. Nem érdekelte, azonnal elfordította a fejét a barátai felé, majd elindult hozzájuk. Leült és evett. A jó kedve ismét visszajött, vagyis nagyon úgy nézett ki. Ez csak félig volt így, mert legfőképpen azért átkozta magát, amiért megremegett a lába, a tekintetük összetalálkozásakor. Bosszantotta, hogy ilyen hatást is ki lehet belőle váltani; a tegnap után, meg csak még jobban átkozta az eget, hogy pont Piton képes erre. Sokszor érezte magán a pillantást, ahogyan perzselte a hátát, mégsem fordult volna rendesen az asztalhoz, mert akkor tökéletes rálátás nyúlt volna az arcára, arról nem is beszélve, hogy a szeme sarkából ő is mindent látott volna. Nem akart. A tanári asztalnak háttal fordulva ült, beszélgetett a barátaival és evett. A gondolatmenetét Ginny zavarta meg.
-Hermione! Van már ruhád a karácsonyi bálra?-kérdezte izgatottan.
-Nincs, de még van egy hónap addig! Nem akarom elkapkodni.-húzta el a száját. Vörös hajú barátnőjét nem tudta átverni ezzel a szöveggel, hiszen tisztába volt vele, hogy Hermione utál vásárolni, ezért nincs még ruhája.
-Nagyon örülök ennek, mert szeretném, ha együtt mennénk el megvenni.-örvendezett.
-Legyen. De majd csak december elején!-kötötte ki.
-Áll az alku!
-Harry, Hermione!-szólította meg őket Ron. -Holnap, mivel szombat, nem megyünk le Roxmortsba? A Három seprűbe! Kicsit kikapcsolódunk, beszélgetünk, megiszunk egy-két vajsört. Na?-fűzte őket a vörös fiú. -Persze jön Ginny is és Luna is!-mosolygott. -Ha itt lenne Viktor, ő is jöhetne!-fordult oda teljesen a lányhoz.
-Köszönöm szépen, hogy engedélyt adsz rá!-jegyezte meg epésen Hermione.
-Nem úgy értem, hanem...-szabadkozott.
-Tudom, Ron. Sajnálom, csak rosszul aludtam az éjjel.-dörzsölte meg halántékát. -De felőlem lemehetünk, nekem is jót tenne egy kis "pihenő".-nézett rejtélyesen Harryre. A fiú tudta, mire érti, és ez bőven elég volt, beleegyezett. Ő is úgy gondolta, jobb lesz a lánynak egy kis kikapcsolódás.
-Menjünk!-csillant fel a szeme.
-Na, szuper!-örült, Ron. Ezután elindultak az első órájukra. A mágiatörténeten a fiúk, majdnem elaludtak szokásukhoz híven, de még Hermione is elnyomott egy ásítást. Az óra végeztével mindenki sajnálta, hogy nem aludhatnak tovább, mert még az is aludt, akinek nyitva volt a szeme. Az ebédnél ültek, amikor egy bagoly berepült a Nagyterembe. Hermione imádkozott, hogy ne az ő levele legyen, a tegnap után nem tudná elviselni a Professzor gyűlölködő tekintetét. Sajnos, mégis az ő levelét szállította a bagoly. Felé érve, elegánsan leengedte, majd kisuhant a vacsoráról. Barátai kérdő tekintettel vizslatták a lány arcát, aki a bokájától, a füle tövéig piros volt. Mikor kibontotta a levelet, az első pár sor után őszinte mosoly húzódott a szájára.

' Kedves, Hermione!

Tudom, hogy amit most csinálok illetlenség, mégis muszáj mielőbb megkérdeznem: lennél-e a párom a karácsonyi bálon? Biztosan nagyon sok jelentkező akad, én mégis szeretném, hogy velem gyere el!

Szeretettel: Viktor '

Ahogyan olvasta a sorokat, a megnyugvás, a menedék érzése töltötte el. Úgy érezte, hogy nem tartozik senkihez, és mintha most is teljes mezítelenségében ülne az asztalnál. A levél végére, olyan volt, mintha felöltöztették volna. Mintha, tartozna valakihez. Mintha nem lenne mezítelen. Ginnyre nézett, akinek egy lusta kis mosoly ült az arcán, tudta kitől érkezett a levél. Hermione boldogságtól ragyogó szemekkel felpattant, direkt úgy fordult, hogy a tanári asztaltól is jól lássák, majd elsietett a levéllel a kezében, válaszlevelet írni. Piton nagyon is jól látta a boldogságot kifejező arcot. Amellett, tudta, jól cselekedett a tegnapi napon, sajnálta, sőt dühítette, hogy tegnap nem ilyen volt a lány arca. —Pedig lehetett volna.-suttogta egy gonosz kis hang. Gyorsan elhessegette az idegölő gondolatokat, majd csak az ebédjére fókuszált. Hermione a Griffendél-toronyba érve elővette a pennát és a tintát, majd írásba kezdett.

' Drága, Viktor!

Nagyon örülök levelednek, és a világ legboldogabbjaként fogadom el az ajánlatodat! Már nagyon várom, hogy találkozzunk! Nem sok idő már, addig is: Minden jót!

Ölel: Hermione '

Érezte, hogy kicsit túlzás ez a nyílt örvendezés, de ha egyszer ezt érezte?! Azt akarta, hogy Viktor biztonságban tartsa az egész bál alatt, egy pillanatra sem engedve, hogy egy percig se gondoljon Perselusra. —Önző lennék? Talán igen. Igen, határozottan: igen.-húzta el a száját. Végül a bagoly elküldése előtt dűlőre jutott magával: amíg nem okoz senkinek fájdalmat, addig nyugodtan lehet egy kicsit önző ilyen téren. Ezután a bagoly lábára kötötte a pergament, Majd útjára bocsájtotta. Az ablakban állva nézte, ahogy a madár távolodik. Csak arra tudott gondolni, hogy a szárnyas, megmentőéhez viszi gondolatait. Ironikusnak tartotta, hogy ismét Viktornak kell megmentenie, egy fajta szégyenkezéstől, hogy nincs párja. Ahogy ott állt egyre jobban érezte, hogy mennyire jót fog neki tenni a barátaival való kiruccanás Roxmortsba. A mai napból még sok volt hátra, ettől függetlenül egyáltalán nem érezte úgy, hogy neki bármiféle kedve is lenne ehhez. Az egész napot szinte végigszenvedte, csak akkor könnyebbült meg, amikor zuhanyzás után a jó puha ágyában hagyta pihenni testét. Gyorsan elaludt, bár még a mai este is volt, egy-kettő kusza gondolat a fejében. Másnap reggel, szombat lévén nem volt tanítás, amit még Hermione sem bánt. Most az egyszer nem. A késő délutánt és a kora estét várta, amikor végre elindulhatnak Roxmortsba. Szinte az egész szombat délelőttöt a könyvtárban töltötte: házi dolgozatokat és házi feladatokat csinált.Valahogyan eljött a délután is, mivel tanult fel sem tűnt neki, ahogy elszalad szinte az egész nap. A könyvtárból visszafelé tartva sietős léptekkel haladt a Kövér Dáma portréja felé. Sikeresen bejutott a jelszó elmondása után, amint belépett megpillantotta az egy-egy párt, azaz négy barátját. Látszólag már készen álltak az indulásra, már csak a barna hajú, Griffendéles barátnőjüket várták.
-Szia Hermione! Jó, hogy jössz, már csak rád várunk. Mennyi idő mire elkészülsz?-kérdezte Ginny, vidáman.
-Három percet kérek, amíg leteszem a könyveimet és a kötelezőket, aztán már itt is vagyok!-ezzel már el is tűnt a hálókörletek felé. A többiek csak biccentettek, bár kételkedtek abban hogy a lány látta. Ahogyan ígérte, pár percen belül meg is jelent. Szemei vadul csillogtak, látták benne, hogy mennyire várta már. Legalább annyira, mintha Viktor a Három seprűben várna rá. Elindultak, a hangulat pedig olyan önfeledt volt, ami már rég nem. Amikor beléptek, nagyon sok szempár őket figyelte. Ők ezzel mit sem foglalkozva, helyet foglaltak egy asztalnál. Mindenki kikért magának egy nagy korsó vajsört, majd elkezdtek beszélgetni. Harry folyamatosan figyelte Hermionet, aki egy kicsit hevesebben kortyolta a barna italt, mint egyébként. Azokban a hatalmas kortyokban benne volt minden. Minden bánata, minden önváda, minden érzése. Azon kapta magát, hogy végzett az első korsóval. Nagyon élvezte a keserű íz és a buborékok játékát, az alkohol mámoros, kissé maró, égető ízével kavarodva. Kikérte magának a következőt, a fiúkat meghazuttoló tempóval itta meg azt is. Amikor a harmadikat tették le elé, Harry kicsit közelebb hajol hozzá.
-Hermione, nem gondolod, hogy sok lesz?-kérdezte aggódva. Hermione szemöldöke a magasba szökött.
-Nem!-csattant fel. -Nagyon jól érzem magam, ne rontsd el a kedvem. Kérleeek!-nyüszítette. Harry egyszerre rosszallóan és aggódva nézett rá, s erre folytatta. -Tudod, hogy nem szoktam ilyet csinálni. De most.. szükségem van rá.. nagylány vagyok már! Apuci... lécciiii!-nyöszörgött tovább. Az utolsó mondatokat hangosan mondta, amit a többiek is jól hallhattak, így érthető volt a kifakadó nevetés.
-Harry, nagylány már! Tudja mi a jó neki!-simította meg Ginny.
-Rendben.-sóhajtotta, megadóan. Tovább folytatták, Hermione egyiket kérte ki a másik után; magából szinte kifordulva, mértéket nem ismerve. A többiek is egy-két, Ron esetében három vajsört legurított, nagyokat nevetve, gátlásaikat szinte levetkőzve töltötték az estét. A hetedéveseknek szombaton járt annyi szórakozás, hogy legkésőbb éjfélre kellett visszaérniük a kastélyba. Éjfél előtt egy negyedórával elindultak. Tőlük zengett az út, Hermione egyszer-kétszer fenékre ült, ezen pedig olyan jót mulattak, hogy még a könny is kicsordult a szemükből. A többiek az út nagy részében, Hermione és Ron bukdácsolásán gúnyolódtak és nagyon jókat derültek. Amikor az üvegházakhoz értek, Hermione leült a földre. Ginny és Harry egy pillanatra megijedtek, hogy barna loboncos barátnőjük rosszul van.
-Rosszul vagy, Hermione?-kérdezte Ginny.
-Nem, csak...-csuklott egyet. Le sem tagadhatta volna, hogy szinte csutak részeg, de egy percig sem bánta, sőt, az akart lenni. Elfelejteni mindent, az önfeledt nevetésbe merülni. -Elfáradtam.-bökte ki nehezen, majd hanyat csapta magát, és elkezdett vihogni. Röhögő görcsét látva, hangnemét hallva, a többieknek sem kellett sok, mindenki fogta a hasát. Luna és Ginny, nagyon jól érezte magát, annak ellenére is, hogy merőben meg sem közelítették azt az alkohol mennyiséget, mint a vörös hajú barátjuk és a lány. Harry a látszat ellenére, nagyon is aggódott Hermione miatt, tudta, hogy a tegnap este történtek hatására menekült a szórakozásba. Nem tartotta helyén valónak, de inkább nevessenek együtt, mint sírjanak. Hermione nagyon okos és ügyes boszorkány, tudja mi jó neki, mi nem. Ez nagyon úgy tűnt jó volt. Egy egyszeri alkalom, amire örökké emlékezni fognak, boldogan. Ez a legfontosabb: Hermione most boldog. Nem nyomja semmi sem a vállát, a szívét és a lelkét. Azt is be kellett látnia, hogy hiába nem vesz tudomást most semmiről, holnap mégis szembe kell néznie azzal, amit a mai napon sikeresen eltolt magától. A nevetés csillapodott, Hermione pedig megpróbált felülni, sikertelenül. A többiek már felakarták segíteni, mikor tiltakozott.
-Ne! Menjetek csak...-behunyta a szemét, megpróbálta átgondolni mit is akar valójában mondani. -Menjetek csak, mindjárt megyek...-ismét a szavakat kereste. -Mindjárt megyek én is, csak összeszedem magam.-kezdett ismételten nevetni. Ron húzott egyet a vállán, s megindult.
-Ron!-ripakodott rá Harry és Ginny szinte egyszerre. -Nem hagyhatjuk itt!-Harry mérges tekintete nyomatékosította szavait.
-Mondom... Mondom, hogy semmi baj! Menjetek nyugo... Menjetek nyugodtan! Mindjárt megye... Megyek én is.
-Ugye mindenki tudja, hogy nem hagyhatjuk itt?!-nézett hátra Ginny a többiekre.
-Az istenit! Menjetek már!-ripakodott rájuk. -Látom, hogy fá... hogy fáztok!-dőlt hátra az ülésből. Ginny, Harryre nézett, majd elkezdett beszélni.
-Harry, te fogd meg a jobb karját, én meg majd a balt.-lépett oda, a földön fekvő lányhoz. A fiú csak bólintott egyet, majd közrefogták, felhúzták és elindultak. Ahogyan támogatták a lányt - lassan már cipelték -, könnyen azt hihette volna bárki, aki látja őket, hogy Hermione megsérült, ezért kell vonszolni. Persze, aki a tízméteres körzetükbe ért, érezhette, hogy ez nem sérülés, hanem részegség. Amint beértek a kastélyba - még pont takarodó előtt -, oldalra pillantva egy sötét ruhás, hosszú taláros, férfi közeledett feléjük, hatalmas léptekkel. Szemei villámokat szórtak, arca mégsem rezdült. A kis csapat megszaporázta a lépteit, hiába. Pár másodperccel később, már a közvetlen hátuknál álló férfi, a lehető legszigorúbb hangon megszólította őket; pontosabban Harryt.
-Mr. Potter! Álljanak meg!-erre a fenyegető hangra, rögtön megtorpantak.
-Jó estét, Uram.-fordult meg Harry ügyesen, így a lányt nem kellett elengednie, hiszen mindhármukat megperdítette, de csak szépen lassan. Imádkozott magában, hogy Hermione semmi ostobaságot ne mondjon, vagy tegyen, eltekintve, hogy ebben az állapotban nem igazán beszámítható. Ron miatt is fohászkodott, hiszen ő még félőbb volt, hogy valami olyat mond, ami megpecsételi mindannyiuk sorsát. Ahogyan Harry a Professzor szemeibe nézett, tudta, hogy itt a vég. Piton szeme róla, Ginny aggódó arcára vándorolt, majd a félig eszméletét vesztett Hermionet fürkészte. Ronra és a mellette álló szőke lányra egy pillantást sem pazarolt.
-Ha nem bűzlenének az alkoholtól, azt hinném, támadás érte magukat.-jelentette ki, gúnytól csöpögő hangon.
-Harry és Ginny ekkor nézett magukra és a kettejük közt álló lányra, és ekkor tudatosult bennük, hogy tiszta mocskok. Fű és por. A ruhájuk, a talárjuk, a kezük, de még Hermione hajában is volt egy-két oda nem illő fű és száraz növény maradvány. Ginny arca lángolni kezdett, Harryn pedig semmi sem látszódott.
-Egy kicsit kirúgtunk a hámból.-felelte végül.
-A kicsit erős túlzás, nem gondolja?-mondta cinikusan, míg végig nézett Hermionen.
-80 pont a Griffendéltől, ezért a szégyentelen viselkedésért!-jelentette ki szárazon.
-16 pont fejenként?-kerekedett el a szeme Harrynek.
-Nem. 20 pont fejenként, Miss Grangert elnézve pedig 50 pont a Griffendéltől.-adott magyarázatot.
-130 pont?!-Harry el sem akarta hinni.
-Valami baj van, Potter?!-sziszegte. El sem akarta hinni, hogy Hermionetol képes volt levonni 50 pontot. Bezzeg, amikor az ő Mardekárosai isszák magukat a sárga föld alá, minden hétvégén...
-Nincs, Uram.-felelte dühösen. A szemei teljesen mást mondtak, szinte ledöfték az előtte állót.
-Vigyék fel, Miss Grangert a szobájába, fektessék le, minél hamarabb.-jelentette ki, ellentmondást nem tűrő hangon, majd sarkon fordult. Épphogy elindult, egy érdekes hang csapta meg a fülét. Reménykedett benne, hogy nem az, mint aminek hallatszik. Hátrafordult, majd látta Grangert, amint éppen kiüríti a gyomrában még meglévő alkoholt, ami nem szívódott még fel benne. Hermione kétségbeesetten kapaszkodott Harrybe és Ginnybe. Miss Weasley a lány haja után kapott, majd megpróbálta kezével foncsikba tartani. Körülbelül egy perc múlva, Piton nem akart a szemének hinni, hogy mennyi folyadék (alkohol), távozott a lány testéből. Ez csak az volt, ami kijött belőle, hát vajon mennyi az, ami fel is szívódott benne?! Rögtön odasietett, elmormogott egy tisztító bűbájt, ami eltüntette a tócsát, majd a fiú felé fordult.
-Mondja, hogy ez minden, amit egész este ivott.-hangja tele volt éllel. Miután Granger ájultan összerogyott, aggódott, hogy alkohol mérgezése lesz a lánynak, aki eddig sem nézett ki valami fényesen. Kicsit megkönnyebbült, hogy ez, ami már nincs a testében, nem okozhat kárt, de nem tudta, vajon mennyit is fogyasztott. Miután Harry nem válaszolt, dühösen felcsattant.
-Miért hagyták ennyit inni?! Bele sem gondoltak, hogy a részegségen kívül más, komolyabb problémák is felmerülhetnek?! Idióták.-morogta az utolsó szót. A csapat egyik tagja sem mert megszólalni. -Menjenek a hálókörletükbe, Grangert elviszem előbb hozzám, majd a gyengélkedőre.
-Miért viszi magához?-kérdezte Harry kíváncsian. Nem értette mi szükség lehet elvinni a lakrészébe.
-Nincs időm az ostoba kérdéseire!-mordult fel. Ölbe kapta a lányt, majd már egyenesen rohant is a pincébe. Amint a lakrésze ajtajához ért, kivágta egy varázsigével, letette a lányt a kanapéra, majd a szekrényhez lépett. Tele volt bájitalokkal, kivett egyet, majd megitatta a lánnyal. Remélte, hogy hatásos lesz, mert direkt ilyen alkohol mérgezésekre, vagy túlzott alkohol fogyasztásokra készült. Amint látta az enyhe javulást, ismét az ölébe kapta, úgy szántotta végig a folyosókat a gyengélkedőig. Az ajtón szinte berontott, kiáltva a javasasszony nevét. Madam Pomfrey már rohant is az óbégató irányába.
-Mi a baja?-kérdezte gyorsan, aggódva.
-Túlzott alkohol fogyasztás. Nincs eszméleténél.
-Rendben! Köszönöm, hogy behozta!-s ezzel már csinálta is a dolgát. Piton biccentett egyet feléje, majd kiviharzott a helyiségből. —Átkozott Griffendéles bátorság! Mindig ki kell őket húzni a csávából!-gondolta dühösen.