Itt is az első rész: egy elcsépelt Valentin napi one shot, ahogy az várható volt. 😅😅

(Azért próbáltam kreatív lenni 😖)

Yuuri szemszöge:

-Hová készülsz?-kérdeztem a szorgosan pakoló Viktort, mielőtt belekortyoltam volna a reggeli kávémba.

-Hm? Ja...ohh...a jégpályára-motyogta rám se nézve.

-Ilyen korán?-vontam fel a szemöldököm.-Különben is február van, még bőven ráérsz gyakorolni...

Ekkor (a mai napon először) Viktor végre a szemembe nézett.

-Pont azért megyek, mert február van-suttogta, majd nyomott egy puszit a homlokomra, és a táskáját felkapva kisietett a házból. Mosolyogva néztem utána, majd megfordultam, és leültem Makkachin mellé a kanapéra. A kutya szeme ugyan csukva volt, de egy farokcsóválással jelezte, hogy örül a jelenlétemnek.

-"Pont azért megyek, mert február van"-ismételgettem halkan Viktor szavait.-Vajon mire gondolt...?

Ezen még elmélkedtem egy darabig, majd feladva a dolgot előkaptam köntösömből a telefont. A képernyőn felvillanó dátumtól felugrottam a kanapéról.

Február 13.

Holnap lesz Valentin nap!
Éreztem, ahogy felgyorsul a szívverésem.

-Szerinted Viktor készül nekem valamivel??!-kérdeztem csillogó szemekkel Makkachint, aki a név hallatán automatikusan elkezdte csóválni a farkát.

"Vajon készül...?"

Már a gondolattól is vad táncra kelt a gyomromban lakó milliónyi pillangó.

"Lehet ezért ment a jégpályára??!"

Szám elé kaptam a kezem, és próbáltam lenyugodni. Több-kevesebb sikerrel.

-Najó...akkor viszont nekem is kéne valamivel készülnöm!

Azzal berohantam a szobámba....vagyis....a szobánkba, felöltöztem, majd egy kabátot is felkapva Makkachin társaságában kiléptem az ajtón, ahol arcon csapott az a tipikus orosz hideg, amitől megborzongtam.

-Ehhez még hozzá kell szoknom...-motyogtam a sálamba, majd a kezemet zsebre dugva vágtam neki a szentpétervári "túrámnak", Viktor számára tökéletes ajándék után kutatva.

***

"Huh...remélem, örülni fog neki"-gondoltam magamban, miközben a kezemben szorongatott kézműves csokis dobozt nézegettem.

Már egészen besötétedett, ám Viktor még sehol sem volt, így egy picit elfogott a szorongás. Vajon mit csinálhat ennyi ideig? Megpróbáltam felhívni, de semmi. Egy ideig még próbálkoztam, majd küldtem neki egy SMS-t, és elmentem fürdeni.

Amikor kijöttem, egyből a telefonomhoz siettem, hátha írt/hívott Viktor, azonban csalódnom kellett. Makkachin kedvetlenül feküdt gazdája helyén az ágyon, én pedig úgy döntöttem, csatlakozom hozzá.

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, de éreztem, hogy már egyre nehezebb nyitva tartanom a szemem. Próbáltam nem elaludni, ám végül mégis úrrá lett rajtam az álom.

Másnap reggel Viktor még mindig nem jött haza. Legalább is nem feküdt mellettem. Aggódva másztam ki az ágyból, és kimentem a konyhába, hátha már felkelt, és most ott van. Legnagyobb meglepetésemre Viktor helyett Chris ült az asztalnál, csokistejet iszogatva.

-Ohh, hát felkeltél-pillantott rám közömbösen.

-Mit keresel itt??!

-Hogy érted ezt?-vonta fel a szemöldökét-Hiszen így beszéltük meg.

-Mégis mit?-értetlenkedtem tovább, majd benyúltam a hűtőbe, és egy almát kivéve helyet foglaltam az asztalnál Chris-szel szemben.

-Nem emlékszel? Úgy beszéltük meg, hogy idejövök 8-ra, és innen megyünk megnézni Viktort.

-M-Mi...Várj, Viktort??! Miről beszélsz?-élénkültem fel azonnal az ominózus név hallatán.

-Ööö...hát a Valentin napi bemutatójáról-mondta Chris, mintha ez teljesen egyértelmű lenne. A döbbent fejemet látva azonban aggódva billentette oldalra a fejét-Vagy nem veled beszéltem meg?

-Hát biztos, hogy nem! Én erről nem is tudtam!

Chris egy ideig összeráncolt szemöldökkel gondolkodott, majd vállát megvonva felállt.

-Mindegy, mostmár együtt megyünk. Edd meg az almát, és indulunk-adta ki az utasítást, majd betette bögréjét a mosogatóba.

-Gondolom, nem fogsz elmosogatni magad után-mondtam rezzenéstelen arccal, majd beleharaptam a gyümölcsbe.

-Dehogy fogok! Undorító.

Miután befejeztem az almám, besiettem a szobámba, és kikaptam a szekrényben elrejtett csokit. Dobogó szívvel néztem az apró dobozt, majd gyorsan zsebre tettem, és kisiettem a házból, ahol Chris már várt, hogy elinduljunk.

A jégpályához vezető úton végig kattogott az agyam, és minden egyes megtett méterrel a pulzusom is nőtt.

"Viktor bemutatója...Ennek köze lehet ahhoz, hogy tegnap egész nap nem jött haza?"

Legnagyobb meglepetésemre amikor odaértünk, egy kisebb tömeg már ott várakozott a bejáratnál. Többek között ott volt Phichit, Seung Gil, Georgi, Emil sőt, még Yuriot és JJ-t is láttam, ahogy egymással veszekednek.

-Hali!-köszöntem nekik mosolyogva.-Um...ti tudjátok, hogy pontosan mi is ez a bizonyos bemutató?

Yurio ekkor rám fordította az eddig JJ-re szentelt figyelmét.

-Csak nem azt akarod mondani, hogy te, aki együtt élsz Viktorral, és sülve-főve együtt vagy vele, nem tudod, miről van szó? Tsk...-fújtatott lenézően.

Szomorúan hajtottam le a fejem. Tényleg...igaza van Yurionak. Együtt lakok Viktorral, már lassan egy éve az edzőm, én pedig még ennyit sem tudok róla. Még a többiek is tudtak a bemutatóról, én pedig, ha Chris nem jön el értem véletlenül, akkor el sem jövök ide.

-Hmmm Yuuri, tényleg nem tudtad?-ráncolta a homlokát Phichit.-No mindegy, dióhéjban annyi, hogy most fogjuk megnézni Viktor Valentin napi bemutatóját!!

-Tényleg, boldog Valentin napot mindenkinek!-kiáltott boldogan JJ, és átölelte a hozzá legközelebb eső két embert, vagyis Emilt és Yuriot, akinek pár árnyalattal fehérebb lett az arca a gesztustól.

-Katsuki Yuuri...-fordult felém szokásához híven hidegen Seung Gil.-Azt javaslom, menjünk be, még mielőtt ez minket is megölelget.

Azzal beléptünk a hatalmas üvegajtón, és nézőtér felé vettük az irányt. Ugyan senki sem volt ott rajtunk kívül, mégsem ültünk le, hanem a nekitámaszkodtunk a palánknak, és mélyen a gondolatainkba merültünk. Legalábbis én.

"Vajon milyen lesz ez a bemutató? És Viktor miért nem szólt nekem erről? Miért nem jött haza egész nap? Itt volt végig?"

Végül Chris zökkentett ki a gondolatmenetemből.

-Izgulsz, Yuuri?-kérdezte olyan hangnemben, amitől kirázott a hideg.

-N-Nem...-tagadtam elkapva a tekintetem.-Miért tenném?

-Hmmm~ lássuk csak...Február 14-e van...Viktor pedig perceken belül elő fog adni egy Valentin napi bemutatót, amiről senki sem tudja, hogy kinek fog szólni...Bár nekem azért van egy sejtésem~~

Egy pillanatra elkerekedtek a szemeim, majd erőt véve magamon nyugodt arcot vágva ismét Chris felé fordultam. Már éppen szóra nyílt a szám, amikor felcsendült egy ismerős zene. Azonnal felkaptam a fejem, és a pályára néztem, ahol Viktor siklott a jégen, egy valami eszméletlenül szép ruhában.

Szám elé kaptam a kezem, és úgy figyeltem, ahogy az orosz legenda könnyedén megugrik egy négyszeres Flip-et. Ugyan már 12 éve, hogy "felfigyeltem" rá, de még a mai napig megdöbbent tehetsége. Mivel éreztem, ahogy elpirulok, a sálamba fúrtam az arcomat, és úgy néztem tovább hőn szeretett idolom bemutatóját. Mikor befejezte, a közönség ujjongva ünnepelt, ám Viktor leintett minket. Amikor sikerült lecsendesednünk, egy számomra ismeretlen lány betipegett a jégre, és odaadott egy mikrofont Viktornak, amit ő hatalmas döbbenetemre egy kacsintással honorált. Éreztem, ahogy az egész testem lezsibbad, és meg is szédültem.

"Nyugi...nem kell túlreagálni..."-ismételgettem magamban kismilliószor, ám nem sikerült megnyugodnom.

Sőt, az sem segített a helyzetemen, hogy a lány nem ment vissza a lelátóra, hanem Viktor mellett maradt a jégen. Az orosz megköszörülte a torkát, majd a mikrofont a szájához emelve megszólalt:

-Először is, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, amiért eljöttetek! Bizonyára nem nagy meglepetés, de ez a bemutató nem csak egy random felindulás volt részemről-nevetett fel, majd folytatta-ezt a programot...igazság szerint ezt egy számomra igen különleges személynek csináltam...

Ekkor a körülöttem állók egyszerre néztek rám, amitől automatikusan is felgyorsult a szívverésem, és lesütöttem a szememet.

-Ez a személy pedig nem más, mint-gyorsította tovább a pulzusomat Viktor, azonban nem fejezte be, hanem odahajolt a mellette álló lányhoz, és-

Szájtátva néztem, ahogy életem szerelme valaki mással csókolózik. Az eddig szapora szívverésem most mintha egész egyszerűen megállt volna, lábaim megremegtek.

-Ohh, pedig meg mertem volna esküdni, hogy rád gondolt...na mindegy-mondta Chris, és csatlakozott az ujjongó tömeghez.

Láthatólag senki sem foglalkozott velem, és azzal, hogy mekkora sokk és csalódás ért, ezért viszonylag egyszerűen sikerült észrevétlenül kiszöknöm az utcára. A kinti hideg szinte marta az arcomat, ám jelenleg ez kicsit sem érdekelt. Leültem a fagyos patkára, és a szürke eget bámulva próbáltam visszatartani a könnyeimet.

A sírással vívott harcom még egy jó negyed óráig eltartott, amikor azonban Viktor hangjára lettem figyelmes. Felkaptam a fejem és láttam, ahogy sétál ki a jégpálya épületéből. Egy percet sem habozva felpattantam, majd odasiettem hozzá.

-Ah, hali Yuuri! Tegnap óta nem is láttalak!-csiripelte jókedvűen az orosz, mintha mi sem történt volna.-Tetszett a bemu-

-Ki az a lány?-suttogtam lehajtott fejjel.

-Huh? Oh! Jekatyerina? Az új barátnőm! Szép teremtés mi?

A szó hallatán összeszorult a szívem, és gombóc nőtt a torkomban. Nem bírtam felelni.

-Yuuri. Baj van?-kérdezte gyanútlanul Viktor.

Összeszedtem minden erőmet (ami nem volt sok), és remegő hangon megszólaltam.

-N-Nincs, csak...csak én...azt hittem, hogy...um...

-Mit, hogy beléd vagyok szerelmes? Ugyan Yuuri, jóban vagyunk, dehát itt nem volt szó többről, mint barátság. Te csak egy nagyon jó tanítványom vagy, semmi több.

Az előző küzdelmem a zokogás ellen most teljesen értelmét vesztette, könnyeim a sápadt arcomon végigfolyva az aszfalton landoltak egymás után.

-A-Akkor...minden, amit tettél...m-még ez is-néztem könnyektől fátyolos szemmel a kezemen csillogó gyűrűre.-Nem jelentettek s-semmit?

-Azt hitted, jelentenek? Aww Yuuri, túl naív vagy.

-N-Nem is meséltél még erről a lányról...-suttogtam alig hallhatóan.

-Kellett volna? Hisz csak az edződ vagyok, nem a legjobb barátod, vagy ilyesmi. Na de megyek Valentin-napi bulira a többiekkel, otthon találkozunk!-azzal ügyet sem vetve rám elment, otthagyva engem a kihalt utca kellős közepén.

Hosszasan néztem utána, majd amikor végleg eltűnt a láthatárról, térdre rogytam a földre, és hangos zokogásban törtem ki.

"Miért kellett ennek megtörténnie? És miért így??! Ha már egyszer össze kellett törnie a szívemet, nem lehetettt volna valahogy kíméletesebben?! Minden apró emlékünk, amit én jobban szerettem az életemnél is, neki nem jelentett semmit? Akkor miért csókolt meg? Miért ölelget állandóan? Miért lakunk együtt? Miért alszunk egy ágyban? Miért hordja a gyűrűt?! Miért...Miért...Miért...-"

Ekkor minden elsötétült.

Úgy éreztem, mintha valami nyalogatná az arcomat.

Riadtan ültem fel az ágyamban, és értetlenül pislogtam az ölemben ülő, apró fekete kis uszkárra.

"Huh...?"

-Nemár, ezerszer kértelek, hogy ne mássz ki a dobozból, most elszúrtad Yuurinek a meglepetést!-jött be duzzogva Viktor a szobába, és elvette az ölemből a uszkárt.-Yuuuriiiiiii~~ ez a kutya lett volna a Valentin napi ajándékod, és meg akartalak vele lepni, de nem sikerüült-biggyesztette le száját csalódottan.

Elkerekedett szemekkel néztem hol Viktorra, hol pedig a kutyára.

"Csak egy álom volt...?"

Hirtelen azon kaptam magam, hogy sírok. A hulló örömkönnyeim láttán Viktor arca egy pillanat alatt elsápadt.

-N-Nem örülsz neki?? Pedig amikor anyud mondta, hogy régen volt egy kutyád, aki meghalt, rögtön arra gondoltam, hogy adok neked egyet...Azt hittem, jó ötlet...-hajtotta le a fejét.

Még mindig nem szóltam semmit, csak az előttem csücsülő Viktort néztem, aki éppen azon görcsölt, hogy tetszik-e nekem az ajándéka. Nem mással csókolózott, nem is taposott bele a lelkembe, és az utcán sem hagyott ott. Csak ült csendben tőlem egy karnyújtásnyira. Éppen ezt a kis távolságot használtam ki, amikor odahajolva hozzá rátapasztottam ajkaimat az övéire. Éreztem, ahogy egy pillanatra összerezzen a meglepettségtől, ám hamar viszonozta a csókot.

-Wow, erre nem számítottam-nevetett fel Viktor, miután szétváltunk-Mi lelt téged?

-Tudod...-kezdtem bele, majd megsimogattam az újonnan kapott kutyusom állát-...nagyon örülök az uszkárnak, viszont...kérhetnék tőled még valamit...?-kérdeztem halkan.

-Hát persze! Mi lenne az?

Pár pillanatnyi csönd után végre erőt vettem magamon, és megszólaltam.

-Kérlek...soha, de soha ne hagyj egyedül...-suttogtam, ám a végére elcsuklott a hangom.

Viktor egy pillanatra meglepődött, majd elmosolyodott. Gyengéden visszafektetett az ágyra, ő maga pedig fölém magasodott. Zakatoló szívvel néztem fel az élénken csillogó óceánkék szempárba.

-Bármit az én Valentinomnak-suttogta mosolyogva, majd megcsókolt.

~És boldogan éltek a két uszkárral~