(Jó 💩 cím, tudom, de nem jutott más az eszembe 😅)

-Yuuri~!-csilingelte Viktor a palánk mögül. A nevem hallatára azonnal megpördültem a jégen, hogy edzőm óceánkék szempárjába tudjak nézni.

-Igen?-kérdeztem vissza kissé ingerülten, mivel akárhogy próbálkoztam, sehogy se sikerült megugranom a négyszeres Salchow-ot. Pedig már május van, és január óta ezt gyakorlom!

-Mára elég lesz ennyi. Majd holnap újra próbálkozol-mondta vigasztalóan, majd kinyitotta nekem a palánkot, hogy le tudjak menni. Csalódottan indultam meg a kijárat felé.

"Mégis miért nem megy?!"

"Nyakamon van a szezon kezdete, mi lesz így velem?!"

"Hisz mindent úgy csináltam, ahogy Viktor mondta...!"

Óvatosan felnéztem. Viktor épp a kulacsainkat pakolta be a táskánkba. Látszott rajta, hogy nagyon el van mélyülve a dologban, ezért inkább az előttem csillogó jeget kezdtem el vizsgálni. Körülbelül 6-7 méterre lehettem a palánktól, ami viszonylag sok. Legalább is...pont elég hely egy négyszeres Salchow ugrására.

Mielőtt még a belső (jóval megfontoltabb) énem lebeszélhetett volna elvetemült tervemről, elkezdtem gyorsabban siklani a jégen. Viktor gyanakodva hagyta abba a pakolászást, és felém fordult, de már túl késő volt ahhoz, hogy megállítson, mivel ekkor már a magasba löktem magam.

"Ez most egész jó, talán még sikerülni is fog!"-gondoltam reménykedve, majd vetettem egy röpke pillantást edzőmre. Viktor rémülten nézett vissza rám.

-Yuuri!!!-kiáltotta, de akkor már késő volt. A lábam kicsúszott magam alól, én pedig egy hatalmas koppanással a jégre estem, pár pillanat után meg már bele is nyilallt a lábamba a fájdalom. Keservesen szisszentem fel, és ösztönösen belemarkoltam sajgó bokámba a korcsolyámon keresztül, belevájva körmeimet az anyagba.

-Yuuri!!-szaladt be Viktor utcai cipőben a jégre, és gondolkodás nélkül levetette magát mellém.-Istenem, jól vagy?!-kérdezte késtégbeesve, majd remegő kezeivel lefejtette az enyéimet a bal bokámról.

-J-Jól vagyok! N-Nem most esek el először a jégen-próbáltam mentegetőzni, majd elhúztam a lábamat a sokkos állapotban lévő Viktortól, és elkezdtem felállni-Majd otthon bekenem sportkré—

Ekkor azonban az újból benyilalló éles fájdalom mintha megbénította volna lábamat. Talán össze is estem volna, ha Viktor nem ugrik fel, hogy elkapjon.

-K-Köszi-dadogtam több okból kifolyólag is. Az egyik az egyértelműen maga a fájdalom volt, a másik viszont az a tény, hogy ugyan már egy jó ideje egy párt alkotunk Viktorral, mégis a mai napig zavarba jövök, ha hozzámér.

Az orosz bármiféle válaszadás nélkül felkapott, majd megindult a kijárat felé.

-V-Viktor?! Nyugodtan letehetsz ám, j-jól vagyok!-hebegtem paprikavörösen.

-Dehogy vagy jól...-suttogta Viktor. Gondterhelten összeráncolt szemöldökei és komor tekintete ellentmondásban állt elkeseredett hangnemével, így nem tudtam megmondani, hogy mérges-e vagy csak szimplán megijedt.

Miután sikeresen lecipelt a jégről, az öltözők felé vettük az irányt. Óvatosan letett az egyik padra, majd leguggolt előttem. Jobb lábamról egy pillanat alatt kapta le a korit, és adta fel rá az utcai cipőmet, azonban ezután aggodalmasan méregette a bal lábamat.

-F-Figyi, Yuuri...ez most lehet, hogy fájni fog...-mondta, majd fűző kibogozása után a lehető leggyengédebben lehúzta feldagadt lábamról a korcsolyát. Kegyetlenül fájt, alig fért ki a bokám a koriból. Körmeimet a pad fájába vájtam, és összeszorítottam a számat, mire Viktor bűntudattal a szemében nézett fel rám. Mielőtt még elkezdhetett volna bocsánatot kérni, intettem a kezemmel, és erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-Nincs semmi baj. Jól vagyok.

Ezután Viktor elpakolta a korikat és a bal cipőmet, majd odanyújtotta hozzám a táskát. Gyanútlanul vettem el tőle, mire ő leguggolt mellém, és egy könnyed mozdulattal felkapott, mint a hercegnőket a mesékben. Hogy le ne essek, nekitámasztottam a fejem Viktor mellkasának. Az illatától ha csak kis mértékben is, de elfeledkeztem a nyilalló fájdalomról a bokámban.

Mivel Viktor otthona (ami ő szerinte mostmár az enyém is) a közelben van, szerencsére nem kellett neki sokáig cipelnie engem, és hamar hazaértünk. Makkachin izgatottan rohant hozzánk az ajtóba, azonban hamar elbizonytalanodott. Valószínűleg nem számított erre a belépőre, hogy gazdája a karjaiban fog engem hozni. Most kivételesen nem is kezdett el ugrálni, inkább farokcsóválva a nappaliban levő kosárkája felé vette az irányt. Viktor követte a kutyát, és óvatosan letett engem a kanapéra.

-Hozzak plédet, vagy valami ilyesmit?-kérdezte, mire akaratlanul is felnevettem.

-Május 23. van! Hova kéne nekem a pléd? Így is mindjárt meggyulladok-mondtam még mindig mosolyogva.

-I-Igaz...Akkor hozok neked rövidnadrágot és pólót!-tökélte el magát az orosz, és elviharzott a szobánkba. Pár pillanattal később visszatért a szóbanforgó ruhadarabokkal. Azonban ahelyett, hogy odaadta volna, csak megállt előttem.

-Nem adod oda...?-kérdeztem zavartan.

-Nem. Majd én átöltöztetlek-mondta halálkomolyan, majd hogy bizonyítsa, tényleg nem viccel, leguggolt elém, és megfogta a pólóm alját, mire én kétségbeesve markoltam meg a kezét.

-N-Nem kell! Át t-tudok öltözni egyedül is! Csak a bokám f-fáj, nem bénultam le teljesen!-hadartam elvörösödve. Viktor értetlenül nézett fel rám az óceánkék szemeivel.

-Most miért lenne baj, ha én öltöztetnélek át? Láttalak már ruha nélkül...Sőt, már volt olyan is, amikor én magam vetk—

-M-Megleszek e-egyedül is, k-köszönöm!!-emeltem meg a hangom zavaromban, majd elvettem tőle a ruhákat, mire ő csalódottan állt fel.

-Csinálok jégkását-jelentette ki, majd a konyha felé vette az irányt, én pedig elkezdtem átöltözni.

Miközben a nadrággal szerencsétlenkedtem, észrevettem, hogy a bokám mostmár jóval nagyobb és jóval lilább. Szinte már fekete volt a bedagadástól kifeszült bőr. A gyatra látványtól elszorult a tokrom.

-Yuuuuri-hallottam meg Viktor hangját a konyhából-Milyen ízűt jégkását kérsz?

-Eh...-vacilláltam egy pillanatra-Áfonyás van?

-Aham-jött a válasz.

-Akkor az jó lesz, köszi!

Viktor jégkásakészítő gépe olyan szépre csinálja az áfonyásat, hogy végül ez lett a kedvencem: a pohár legalján világos türkiz a jégkása, a tetején pedig mélykék. Kísértetiesen hasonlít egy bizonyos szempárra.

Pár perc múlva Viktor meg is érkezett a jégkásával. Meg egy nagy köteg fáslival és krémmel a másik kezében.

-Umm...-kezdtem bele zavartan, majd elvettem a poharat, amit edzőm nekem nyújtott.

-Bekötöm a lábad-mondta, mintha erre nem jöttem volna rá magamtól, majd leguggolt előttem, és letekert egy picit a pólyából.-Hidd el, ezzel egy picit jobb lesz.

Félénken bólogattam. Már csupán a gondolattól, hogy hozzá fog érni a lábamhoz, megborzongtam. Amilyen csúnya színe volt és amekkorára feldagadt...Fel voltam rá készülve, hogy kegyetlenül fog fájni a bebugyolálás és kenegetés.

Azonban kénytelen voltam ismét kellemesen csalódni Viktorban, mivel a férfi olyan óvatossággal kenegette és tekerte be a bokámat fáslival, hogy még csak fel se szisszentem. Mintha egy buborék lett volna a lábam, ami ha nem kellő gyengédséggel érnek hozzá, azonnal kidurran. Bár velem szerencsére nem történt volna ilyesmi, csak eszméletlenül fájt volna.

-Így jó?-kérdezte Viktor aggódva, a becsomagolt bokámat méregetve.

-Tökéletes-mosolyogtam halványan, majd nagyot szippantottam a "Viktor szeme" színű jégkásából.

"A világ legtökéletesebb emberébe szerettem bele."

-Viszont ma már nem megyünk sehova-jelentette ki szigorúan, miközben a krémet gyömöszölte vissza a rongyosra szaggatott dobozába.

-De miért? Nem úgy volt, hogy ma megyünk abba az új palacsintázóba, ami mostanában nyílt?-kérdeztem szomorkásan. Annyira el akartam már oda menni, és ma végre lett is volna időnk...

-Ilyen lábbal nem engedhetlek el sehova. Majd máskor elmegyünk-kulcsolta össze ujjainkat Viktor vigasztalásképp.

-Mhmm...-motyogtam bánatosan.

"Miért kellett elesnem...?"

"Most nem csak magammal, hanem Viktorral is kiszúrtam..."

"Miért nem tudtam csak simán lemenni a jégről? Miért kellett trükköznöm?!"

-Áthívom Chris-t!-pattant fel Viktor.-Nagy baj lenne, ha átjönne?

-Dehogy-ráztam a fejem.

"Ha egyszer már elcsesztem a napodat..."

-Oké, akkor elmegyek érte, sietek vissza!-indult meg a bejárati ajtó felé.

-Várj! Nem felejtettél el valamit?-kérdeztem sejtelmesen.

-Aww, dehogynem~!-szaladt vissza Viktor, majd lehajolt hozzám, és hosszasan megcsókolt, a lángvörös arcomat végigsimítva. A meglepettségtől még a lábamban tomboló fájdalomról is megfeledkeztem.

-W-Wow...-hebegtem, miután szétváltunk-E-Ez...w-woah...de én i-igazából a telefonodra g-gondoltam...-mutattam a dohányzóasztalon levő mobilra.

-Jaaa-nevetett fel Viktor-Mostmár mindegy! Na pá~

Azzal a telóját felkapva kiviharzott a házból, engem otthagyva rákvörösen.

Talán az idő múlása miatt, talán azért, mert nem volt, amit csinálhattam volna, egyre erősebbnek éreztem a nyilallást a lábamban. Hol lüktetett, hol hasogatott, hol véletlenszerűen szúrt bele a fájdalom.

"Ezt kapom, amiért nem hallgattam Viktorra, és tönkretettem a napját..."

Kínzó lassúsággal telt az idő, ráadásul kezdtem megéhezni.

"Bárcsak vissz—"

-Megjöttünk!!-tárta ki Viktor az ajtót, majd belépett. Utána Chris is. Már épp köszönni akartam nekik, azonban ezután még bejött Mila, Yurio és Georgi is.

-H-Hát ti?-pislogtam döbbenten.

"Viktor házibulit szervezett, vagy mi?"

-Yuurii~!-jött oda hozzám Viktor, majd leült mellém.-Éhes vagy, igaz?-kérdezte, mire bizonytalanul bólogattam.-Nos, akkor jó hírem van! Hogy ne unatkozzál, amíg itt kell ülnöd a duci lábaddal, szerveztem egy katsudonkészítő versenyt! És te leszel a zsűri!-magyarázta csillogó szemekkel.

-Huh...? És most ti mindannyian katsudont fogtok csinálni?

-Aha!-válaszolt Viktor helyett Mila.

-És nekem kell majd eldöntenem, melyik a legjobb?-tettem fel a következő kérdést, mire mindannyian nekiálltak bólogatni.

"EZ MAGA A MENNYORSZÁG~~!"

Ezután Yurio kivételével mindenki megölelgetett, és mondták, hogy "jobbulást" meg "mostantól vigyázz magadra". Mila még egy tábla csokit is adott nekem.

-Jól vagy?-kérdezte Viktor aggodalmasan méregetve a lábamat.-Hozzak egy fájdalomcsillapítót esetleg?

-Az jó lenne, köszi...-motyogtam halkan.

Miután bevettem a tablettát, egy ideig még hallottam Mila és Yurio veszekedését a fehér élű kerámiakésen, majd a gyógyszer hatására egyre jobban elálmosodtam, míg végül el is aludtam.

Jó sokáig aludhattam, mert már katsudonillatra ébredtem fel. Ugyan még félálomban voltam, mégis egy pillanat alatt ültem fel az ágyamban, mire Viktor ismerős kacaját hallottam meg.

-Nem is te lettél volna, ha nem kelsz fel erre az illatra!-jött oda hozzám.-Jól időzítettél, ugyanis elkészültek a katsudonok-tette hozzá sejtelmesen, mire felcsillantak a szemeim.

Chris és Georgi behozták a nappaliba a gőzölgő tálakat, majd lerakták őket a dohányzóasztalra. Mindegyik fenségesen nézett ki.

-Álljon meg a menet!-kiáltott fel Yurio élesen.-Nehogy elmondjuk neki, hogy melyiket ki csinálta.

-Miért?-kérdezte Georgi.

-Mert akkor ez a malac úgyis Viktorét fogja választani! Nem egyértelmű?!

Lesütöttem a szememet, mire Viktor megsimogatta a vállamat.

-Jó, akkor név nélkül lesz-mondta edzőm-De mit kap a győztes?

-Hmm...egy tábla csoki...?-javasolta tanácstalanul Mila.

-Ennél sablonosabb ötleted nem volt?-támadta Yurio, mire a lány megpöckölte a szőkeség orrát.

-És ha a győztesnek lehetne egy kívánsága, amit Yuurinek kéne teljesítenie?-kérdezte Chris perverzen vigyorogva, mire én zavartan elmosolyodtam.

"Viktor úgysem fog belemenni."

-Nagyszerű ötlet!-csillant fel Viktor szeme, majd felém fordult ugyanazzal a beteg vigyorral, amilyet svájci barátja is produkált pár pillanattal ezelőtt.

Még mielőtt ellenkezhettem volna, Viktor belenyomta a kezembe a pálcikákat. Óvatosan magam elé emeltem az első tányért. Ránézésre finomnak tűnt, bár lehetett volna benne több tojás. Felvettem egy falatot, és miután megfújogattam, bevettem a számba. Mit ne mondjak, kifejezetten finom volt, amitől önkéntelenül is elmosolyodtam. Az egyetlen hiba a kevés tojás volt csupán. Már éppen nyúltam volna a következő falatért, ám Viktor elvette tőlem a tálat.

-Nem kell ám megenni az egészet! Egy falat bőven elég a kóstoláshoz.

Georgi pedig elém tette a következő adag katsudont. Sajnos ez nem volt annyira finom, mint az előző, de a tálalás egész ízléses volt.

Ezután (értelemszerűen) jött a harmadik. Ebben a hús kifejezetten isteni volt, majdnem meg is könnyeztem, annyira jó volt.

Utána magam elé vettem a negyedik tálat, és ettem belőle egy falatot. Olyan finom volt, olyan omlós volt a tojás, szinte elolvadt a számban. A hús kívül ropogós, belül puha volt. Ezt semmi kétség, hogy Viktor csinálta. Annyiszor készített már katsudont, hogy egy: már tök jól belejött és kettő: 1000 közül is megismerném az övét. Nagy sajnálatomra ezt a tálat is elvették tőlem, és elém rakták az utolsót.

Mit ne mondjak, Viktor katsudonja után ez már egy kicsit gyenge volt. Mehetett volna bele több só, de mivel valószínűleg a készítőjének ez volt élete első próbálkozása, be kell vallanom, ahhoz képest nem is annyira rossz.

Miután ezzel is végeztem, a többiek szinte egyszerre "támadtak le":

-Na?!

Ekkor jutott eszembe, hogy nem csak szórakozásból kóstolgattam bele ezekbe a katsudonokba, hanem kell közülük választanom egy nyertest is. De vajon melyik legyen az?

"Csaknem választhatom Viktorét..."-gondoltam magamban.

Hosszasan elmélkedtem, hogy melyik volt a legjobb, majd nagy levegőt vettem, hogy még drámaibbá tegyem a hangulatot.

-A nyertes...-kezdtem bele lassan, mire a többiek közelebb hajoltak-...a harmadik!-fejeztem be könnyedén.

Mindenki egyszerre szontyolodott el, egy embert kivéve: Chris-t. Amikor leesett, hogy őt választottam meg nyertesnek, azonnal elsápadtam.

"MOST AKÁRMIT KÉRHET TŐLEM!!"

"Nagyon remélem, hogy elfelejtkezett a nye—"

-Szóóóval, akkor most bármit kérhetek tőled, ugye?-kérdezte Chris sejtelmesen.

"Meg fogok halni..."

Válasz helyett csupán félénken bólogattam, mire a svájci felnevetett.

-Nem kell aggódnod! Nem fogok durvát kérni...Csak annyit, hogy Szilveszterkor rendezzünk egy rúdtáncversenyt-kacsitott rám, én pedig összébbhúztam magam a kanapén.

"Mi lett volna, ha durvát kér...?"

Ezután bármiféle pakolás nélkül elmentek a vendégek, és újra kettesben maradtunk Viktorral.

-Mi lesz ezzel a rengeteg katsudonnal?-néztem a dohányzóasztalon lévő 5 tálra.

-Ezt pont te kérdezed?-kacagott fel Viktor.-Mégis mi lenne velük?-ült le mellém a kanapéra, mire halványa elmoslyodtam.

-Köszi, hogy megszervezted ezt a versenyt...-suttogtam lesütött szemekkel.

-Ugyan, semmiség-mondta ő is a földet vizsgálgatva.

-És bocsi, hogy elestem...-motyogtam megmozgatva bebugyolált bokámat.

-Miért kérsz emiatt bocsánatot? Inkább amiatt kéne, hogy nem az én katsudonomat választottad meg legjobbnak...-tette hozzá sértetten.

-Nem tudtam, melyik a tiéd-füllentettem a tőle ellenkező irányba nézve.

-Dehogynem tudtad...látszott az arcodon, hogy megismerted.

Erre felkaptam a fejemet, és a szemébe néztem.

-Szóval? Miért nem az enyémet választottad?-kérdezte kissé szomokásan.-Én is akartam volna ám kérni tőled valamit...

"Hogy miért nem az övét választottam...?"

-Tudod...felesleges lett volna nyerned...-motyogtam ökölbe szorítva a kezemet.-A-Amióta egy párt alkotunk, én azóta minden nap minden percében azon vagyok, hogy b-boldoggá tegyelek, mégha ez nem is l-látszik...s-szóval neked nem kell főzőversenyt nyerned csak azért, hogy kérhess tőlem b-bármit...-halkultam el a végére, majd felnéztem Viktorra. Az orosz elkerekedett szemekkel meredt vissza rám.

-Y-Yu—kezdett bele, de inkább félbehagyta, és átölelt.

Ezután egy jó ideig néma csendben maradtunk.

-Naa, ha így folytatod, meg fogok fulladni-nevettem fel zavartan.

-Szeretlek-suttogta Viktor figyelmen kívül hagyva azt, amit mondtam. Nagy nehezen kiszabadítottam a kezeimet a szorításából, így én is át tudtam őt ölelni.

-Én is szeretlek, Viktor-motyogtam a pólójába, megfeledkezve a korgó gyomromról, az öleléstől repedező bordáimról és a sajgó bokámról.