Lágy álmodozások voltak, hogy talalkozzak Jung Kookkal. Elfogadta az ajánlatot és tizenhat éves korára ő lett Korea legsikeresebb, egyben legfiatalabb Solo előadója. Egy éve nem láttam már akkor. Egyre nagyobb ürességet éreztem. A kiadója nem engedte, hogy iskolába járjon, sem azt, hogy máshová. Sehol sem tudtam elérni őt.

Június volt, mikor a TV-ben egy új zenéjét mutatták be. A szövege mélyre ható volt, de annál többet jelentett számomra, hogy ezt biztosan nekem írta. Könnyek folytak az arcomon, a mellkasom összeszorult és semmi másra sem vágytam csak arra, hogy lássam, megérintsem, megcsókoljam a mézédes ajkait, igyak vele egy banános tejet és újra magamnak tudhassam. A következő amit láttam az az volt, hogy egy nő intejút adott az én nyuszimmal.

- És mondja csak Jung Kook, van valaki az életében?

- Hogy érti?- döntötte oldalra a fejét.

- Egy nő! A nagy szerelem. Tudja.- mosolygott kedvesen.

- Egy olyan embernek, mint én, nem szabad ilyeneken gondolkodnia.- rázta meg a fejét.

- És volt valaki mielőtt híres lett?

- Máig ő van. De kérem ne beszéljünk erről.

Láttam az arcán a hamis mosolyt, ami maszkként rejtette el a fájdalmát. Ott helyben meg mondtam volna az egész világnak, hogy ő az enyém és senki más nem érhet fel a kettőnk közti szeretet súlyával, semmi nem választhat el tőle... Csak ez a szakma. Ha máshol nem, de itt legalább láthattam őt.

- Énekelne nekünk valamit?

- Persze.- mondta, majd felállt.- Ez az egyik új zeném amit még nem adtam ki, de a személy akinek éneklem tudni fogja.

"We laugh together, we cry together
These simple feelings were everything I had.
When will it be?
If I see you again,
I will look into your eyes
And say, "I missed you" „

- Ez gyönyörű volt!- tapsolt a nő.

- Köszönöm.- ült vissza a helyére a kedvesem.- Még valamit szeretnék a végére.

- Mi lenne az?

- Itt és most szeretném bejelenteni, hogy egy időre "szabadságra" megyek.

A szemeim kikerekedtek és elkezdett bennem élni a remény. Szabadságra?
Dehát hová menne ő? Miért egy műsoron keresztül? Miért...?

Mire feleszméltem volna, kopogtak az ajtómon. Lassan álltam fel, elgémberedett végtagjaimat kinyújtva, kicsit elrendezve a hajamat, majd kinyitottam a nagy fa ajtót.

- Szia, Tata.

A nyár legszebb virága voltál.