Egyik nap éppen két testőrömmel, Yoongi-val és Hoseok-al jártuk az utcákat. Kicsit ki kellett szellőztetnem a fejem, hogy tisztán tudjak gondolkodni.
Illetve egy kis ajándékboltba is be kellett volna térnünk, ami nem jött össze aznap.

Éppen mondtam volna, hogy menjünk be egy boltba, mikor is egy hatalmas csattanásra lettünk figyelmesek. Gondoltam megint elütöttek egy motorost. Mikor odanéztem meg sem lepődtem, hogy igazam lett. 3-an voltak, ketten azonnal ugrottak is, hogy megnézzék él-e még a haverjuk. Aznap szokatlanul kíváncsi kedvemben voltam, így kicsit közelebb mentem, hogy lássam mit csinálnak. A sisakot akarták levenni a srácról, de nem igazán sikerült nekik...talán rászorult a fejére az ütközés során? Gondoltam magamban. Még magam sem tudom miért, de odamentem, azzal a gondolattal a fejemben, hogy segítek nekik, mert már idegesített, hogy nem tudják leszedni róla azt a szájbatekert sisakot.

Mikor odaértem, mindenki, aki eddig a srác körül állt tett egy kis lépést hátra.
A srác két haverja azonnal kérlelni kezdett, hogy ne bántsam, pedig akkor tényleg még eszembe sem jutott, hogy bántsam...pedig lehet jobb lett volna, mert akkor most nem lógna folyton a nyakamon...mindegy, ez még a jövő zenéje.
Néztem pár másodpercig, majd a két sráchoz fordultam és megkérdeztem tőlük:

-Szeretnétek még életben látni? -természetesen azonnal bólogatni kezdtek.

-Persze, nagyon is szeretnénk! -válaszólt az egyik. Akinek később tudtam meg a nevét. Nem volt más, mint Minghao, a világ legnagyszájúbb embere.

Leguggoltam a sráchoz, akinek akkor még nem tudtam a nevét és nem is nagyon érdekelt...és számotokra is legyen még egy darabig titok. A földön feküdt, megnéztem, hogy eltört-e valamilye, illetve utána a pulzusát is ellenőriztem. Gondoltam megpróbálhatok egy kis életet pumpálni belé, így elkezdtem a mellkasát nyomkodni/pumpálni. Elég gyenge életjelei voltak, így szóltam Yoongi-nak, hogy hívjon egy mentőt, ha esetleg sehogy sem járnék sikerrel.

10 perce csináltam, de semmi változás nem történt. A srác barátai már felbátorodtak egy kicsit és könyörögtek nekem, hogy segítsek már valahogy a barátjukon. Meg is lepődtem, hogy olyan hangnemben hozzám mertek szólni...biztos az adrenalin.
Mivel láttam, hogy ez nem fog működni, muszáj volt a száján keresztül is lélegeztetnem...képzelhetitek, egy maffia vezér, szájon át lélegeztet egy számára teljesen idegen és egyáltalán nem fontos férfit ahelyett, hogy végezne vele és otthagyná a picsába.

-Ohh istenem, most komolyan egy semirekellő srác miatt dobom el az önbecslésem? -próbáltam inkább magamnak mondani, de persze a srácok, akik velem szemben térdeltek, mindent hallottak.

-Miért? Nem mindegy neked, hogy ki ő vagy mit dobsz el miatta?! Csak csináld már, Jimin!! -szolalt meg az egyik srác. Ránéztem amolyan "te ezt most komolyan gondoltad?" fejjel, mire egyből visszavett magából.

-Nyugi kölyök, ha gondolod el is mehetek és megvárhatjátok a mentőket, de akkor már lehet, hogy késő lesz.

Csak sóhajtott egyet és csendben maradt. Lenéztem a srácra, akinek alig voltak életjelei, majd szorosan becsuktam a szemem és nagy levegőt véve odahajoltam az arcához. Tökéletes arca volt. Aranyos, mégis férfias. Ha lány lettem volna biztos azonnal lekapom és nem gondolkozom annyit, hogy megtegyem-e vagy sem, de nem is ez volt a fontos...hanem az, hogy tőlem félt az egész város, sőt, az egész ország is. Hogy nézett volna ki, ha azonnal lekapok ez idegen férfit...?

Mindegy, lényegtelen, térjünk a tárgyra.
Tehát odahajoltam arcához és nagy levegőt véve elkezdtem szájon át is lélegeztetni. Érzetem a furcsa pillantásokat, de nem igazán törődtem velük. Közben hallottam, hogy a mentősök is megérkeznek. Kiszálltak az autóból és megálltak tőlünk 2-3 méterre és a szemem sarkából láttam, hogy teljesen le vannak döbbenve. Nem kellett sok, hogy elnevessem magam, míg élek biztos nem felejtem el azokat a fejeket.
Legszívesebben abbahagytam volna, de megéreztem, hogy kezdenek erősödni az életjelei, így folytattam. Pár pillanattal később felköhögött a srác, én pedig azonnal elhúzódtam tőle. Elkezdtem letörölni a számról a srác kevés nyálát, ami a számra került.

Még utoljára rápillantottam a srácra, aki szintén akkor nézett rám, így találkozott a tekintetünk, de én hamar megszakítottam a szemkontaktust, felálltam, majd intettem Yoongi-nak és Hoseok-nak, hogy mehetünk.

Útközben Hoseok megszólalt.

-Jimin, nem akartál boltba menni? -ekkor eszembe jutott, hogy tényleg boltba is be kellene menni...

-Áhh, majd holnap. -zártam le ennyivel és gyorsítva a lépteimen hazaindultam.
Igen, már nevezhettem az otthonomnak azt a helyet, hisz'...ott eltünk mindannyian. Én, a testőreim, az alkalmazottjaim...mindenki, akit addig bevettem a szervezetbe.

***

Másnap reggel elindultam egy kis ajándékboltba, ahol virágokat is lehetett kapni. Aznap terveztem meglátogatni az anyámat az otthonunkhoz közel lévő temetőben. Ha tegnap megjártuk volna ezt az utat, akkor nem találkoztam volna újra az emberrel, aki mostanra teljesen megváltoztatta az életem...

----------------------------------------------------------

2021.01.17.