(Ben szemszöge) 

Péntek este a séta Lininel jobban sikerült, mint, azt gondoltam volna. Jó volt, hogy végre megbeszéltük a dolgainkat. 

-Mi az? -kérdezte halkan, miközben zavartan a füle mögé tűrt egy hajtincset.

-Semmi csak... Olyan gyönyörű vagy amikor nevetsz -néztem megbabonázva az arcát.

{...}

-Sajnálom -mondta hirtelen, kizökkentve a gondolataimból. Értetlenül néztem rá. -Mit?

{...}

-Amiket az előbb felsoroltál, azokon nem tudsz változtatni, nem számít. Viszont az utolsón segíthetünk... -hajoltam odahozzá, olyan közel, hogy éreztem az illatát. Még mindig az a legfinomabb illat amit valaha éreztem. A szája és az én szám között csupán néhány centi volt. Szinte egymás levegőjét szívtuk be.  -De... Ezt már egyszer elsiettem. -ráztam meg a fejem óvatosan, és inkább csak egy puszit adtam az arcára. Lini értetlenül nézett rám, aztán nevetve megrázta a fejét és hozzám bújt.

-Akkor még várok... -motyogta a pulcsimba, miközben a vállamba fúrta az arcát. 

Ezután még sétáltunk egy kicsit, majd egy padnál megálltunk és leültünk. 2 órán keresztül csak ültünk ott és beszélgettünk, vagy csak néztük a csillagokat és élveztük, hogy együtt vagyunk. 

-Úristen, már ennyi az idő?? -pattant fel Lini, amikor elővette a telefonját. 

-Mennyi? -vettem elő én is a sajátomat. Fél tizenegy... És egy nem fogadott hívás anyutól, meg két üzenet. Ó, a francba! -Lassan haza kéne mennünk... -néztem Linire visszatartott nevetéssel. 

-Ugyan, csak 4 nem fogadott hívásom van anyától, és 12 üzenetarról, hogy hol vagyok és mi történt velem. De az utolsó a legjobb -nevetett fel.

-Mutasd -kértem el, mire a kezembe adta a készüléket. az üzenet valahogy így szólt:

Drága kislányom! Most hívtam fel Cintia anyukáját. Cinti teljesen nyugodtan annyit válaszolt, hogy ne aggódjak, biztos még Bennel vagy. Rendben, megnyugszok. De ha hazaértél leszel szíves beszámolni nekem a lovagodról? Vagy tudod mit? Megágyazzak neki is a szobádban? 

-Köszönöm a meghívást, anyukád igazán kedves, de ha nem baj haza kísérlek, aztán hazamegyek, és hagyom, hogy kibeszéljetek. Rendben? -kérdeztem szórakozottan Lini pedig nevetve hozzám bújt. Átkaroltam a derekát, és úgy tartottam a karjaim között, mint egy kincset. Soha nem akarom elveszínei. -Lassan szerintem induljunk...- bontakoztam ki az ölelésből, és megfogva a kezét elindultunk az utcájuk felé.

A kapujukhoz érve mindketten megálltunk és Lini szembe fordult velem.

-Hát akkor... -nézett rám kérdőn.

-Akkor... Holnap? -kérdeztem mosolyogva.

-Holnap -viszonozta az előbbi gesztusom. Adtam egy puszit az arcára, megöleltem, majd elindultam haza, de Lini még utánam szólt.

-Ben! 

-Igen? -fordultam vissza kérdőn.

-És most? Mármint... Mi lesz velünk? Vagy van velünk... Vagy... van olyan, hogy velünk? -kérdezte zavartan. Nevetve visszasétáltam hozzá, átkaroltam a derekát és megpusziltam a homlokát.

-Szeretnéd, hogy legyen olyan, hogy velünk? -néztem a szemébe.

-Mindennél jobban -mosolyodott el.

-Akkor van olyan, hogy mi. És megmondom, hogy mi legyen. Szerintem, ne siessünk most el semmit. Egyszerűen csak találkozzunk, beszélgessünk, aztán majd meglátjuk. Jó? Nem akarom, hogy túl gyors legyen az egész, mint a mozis eset... -vakartam meg a tarkómat.

-Jó, de a mozi... -vágott közbe, de nem hagytam, hogy végig mondja.

-Tudom, sajnálod. nem baj. Akkor is gyors voltam. Most legyen egy kis nyugi, legyünk sokat együtt, és majd meglátjuk hogyan tovább -mosolyogtam. 

-Rendben -bólintott, és úgy tűnt sikerült megnyugtatnom. Még egy darabig néztük egymást, aztán tényleg el kellett indulnom haza.

Otthon anya persze számon kért, de amint elmeséltem, hogy kivel voltam és mi történt egyből feldobódott, és csak annyit mondott, hogy legközelebb írjak egy üzenetet, hogy későn jövök. Természetesen azt is kérte, hogy meséljek el mindent, így miután lezuhanyoztam részletesen beszámoltam a kapcsolatomról Evelinnel, egészen a gólyatábortól kezdve. Tudom, egy 14 éves fiúnak nem az anyja a legfőbb bizalmasa, de én szívesen megosztom vele a dolgaim, mert általában tud segíteni, ha valami baj van, ha pedig valami jó történik, akkor velem örül. Mint péntek éjjel.

Másnap reggel szokásomtól eltérően már nyolc előtt ébren voltam. Kézbe vettem a telefonomat, és a Messengert megnyitva izgatottan néztem meg, hogy Lin elérhető-e. Nemcsak elérhető volt, de abban a pillanatban kaptam tőle egy üzenetet.

Lini: Szia! :) Ébren vagy már?

Me: Szia! Igen mint látod :)

Me: Hogy aludtál?

Lini: Meglepően jól, és te? 

Me: Én is. 

Me: De írhattál volna hosszabb választ, 

hogy legyen időm kitalálni valamit és

 ne legyek ilyen béna :D

Lini: :DDD

Me: Mit csinálsz ma?

Lini: Még nincs programom :)

Me: És esetleg lenne kedved átjönni? :)

Lini: Persze :)

Lini: Mikor?

Me: Amikor szeretnél. Akár reggelire is. 

Anyu gofrit csinál asszem :)

Lini: Rendben, akkor elkészülődök 

és ott vagyok :) Kb. fél óra

Me: Okés, várlak :)

Így Lini átjött reggelizni, bemutattam anyuéknak, akik nagyon szimpatikusnak tartották. Még a Várnegyedbe is meghívták. Mivel hétköznap sokat dolgoznak, ezért hétvégente gyakran elmegyünk erre-arra kirándulni, vagy csinálunk valamiprogramot, hogy több időt töltsünk együtt. Szombatra például azt találták, hogy menjünk el együtt a Várnegyedbe. Virágék, és Reniék és velünk tartottak. És Lini is, mivel anyuék meghívták.

Én a szobámban készülődtem, Lini pedig az ágyamon ült. 

-Szóval ma eljön a nővéred és barátja, plusz az unokahúgod és az unokaöcséd. És a nővéred legjobb barátnője, és a lánya.

-Igen, Reni és a lányával Lilivel már találkoztál, ők hoztak haza a gólyatábor után. A nővérem Virág biztos, hogy imádni fog, mivel ő mindenkit imád. A barátja a legrendesebb ember a Földön, akit csak ismerek. Az ikrek nehéz esetek, de aranyosak. Csak nagyon fárasztóak. Valószínűleg kergetőzni kell majd velük, meg ilyenek, de szerintem ellesznek Lilivel -magyaráztam miközben a pólómat kerestem.

-Nagyon szereted őket -mosolygott.

-Ők a családom, persze, hogy szeretem őket -fordultam felé kinézve a szekrényből. -Te mit csinálsz? -néztem értetlenül, mert mellettem ellépve a szekrényemhez fordult és kivett egy fekete pólót amin aranyszínnel szerepelt egy superman logó. -Húzd ezt - adta a kezembe. -Meg ezt -vett ki egy sötétkék térdnél szakadt farmert is. 

-Oké -vontam meg a vállam, majd gyorsan kibújtam a rajtam lévő pólóból és az ágyra dobva azt, felkaptam a másikat. Lini teljesen ledöbbenve nézett rám.

-Mi az? -nevettem fel.

-Ne menjek ki? Vagy forduljak el? -kérdezte értetlenül.

-Engem nem zavar, ha maradsz -vigyorogtam.- De ha akarsz menj ki.

-Nem úgy értem... Csak... -próbálta menteni a menthetőt, de én egyre szélesebben vigyorogtam, ő pedig egyre jobban elvörösödött. Odaléptem hozzá és megpusziltam az arcát. -Átöltözök a fürdőben -suttogtam a fülébe és a kezembe véve a ruhadarabokat a fürdőbe mentem. Negyed óra múlva a csomagtartóba berakva a gitárom és a kocsiba beszállva elindultunk Budára.

Az autóban zenét hallgattunk, beszélgettünk és rengeteget nevettünk. A Várnegyedbe érve köszöntünk a többieknek, akik már ott vártak ránk. Mindenki örömmel üdvözölte Linit, és csak Renitől kaptam egy sejtelmes mosolyt.

Sétáltunk egyet közösen, beszélgettünk, Virágék meséltek arról, hogy milyen volt a Balatoni nyaralásuk, anyuék a munkájukról, Reni arról mesélt, hogy kapott egy felkérést egy modell cégtől, hogy vegyen részt egy fotózáson, mert állításuk szerint nagyon jól sikerültek a legutóbbi cikkjéhez készült fényképek, Lili és az ikrek az első sulis élményeikről számoltak be (egy suliba járnak), és mi Linivel... Mi csak csendben sétáltunk a többiek között, egymás mellett, néha-néha összemosolyogva. Ha kérdeztek minket válaszoltunk, a kapcsolatunkat érintő kérdéseket ügyesen eltereltük, de összességeben nem nagyon szóltunk hozzá a dolgokhoz. Nem azért, mert nem tudtunk, inkább nem akartunk. Kb. egy órát sétáltunk így együtt, aztán Reni és a nővéremék elmentek vattacukrot venni a kicsiknek, aztán úgy döntöttek, hagyják őket tombolni a játszótéren, anyuék elmentek kürtöskalácsot keresni, mi Linivel pedig a fagyit részesítettük előnyben. Kifizettem a két-két gombócot, aztán leültünk egy padra.

-Hogy érzed magad? -kérdeztem kicsit tartva a válaszától, mert ahhoz képest, hogy előző este megbeszéltük, hogy nem sietjük el a dolgokat ma bemutattam az egész családomnak...

-Nagyon jól. -mosolygott, és teljesen őszintének tűnt. -Nagyon kedvesek a szüleid, a nővéred nagyon aranyos és tetszik a stílusa, a barátjának teljesen más stílusa van, de ettől aranyos párt alkotnak. A gyerekek is nagyon cukik, és Reni is kedves, érdekes amiket mesél, okos... -sorolta.

-Örülök, hogy így gondolod. El sem tudod hinni, hogy mennyire. -mosolyogtam rá, és magamhoz húztam, hogy átöleljem. -Bocsánat, hogy így rádzúdítottam ezt az egészet, tudom mit beszéltünk meg tegnap -suttogtam.

-Semmi gond -mondta teljesen megnyugtató hangon. 

Még beszélgettünk, megettük a fagylaltjainkat, aztán átmentünk a játszótérhez, hogy megnézzük a többieket. Egy órát játszottunk a kicsikkel, bújócskáztunk. Evelin is szuperül kijött velük. 

-Megvagy... -suttogtam a fülébe, miközben hátulról átkaroltam bújócska közben. Mosolyogva adott egy puszit az arcomra, ahogy megfordult a karjaimban, de a pillanatunkat, megzavarta egy egyöntetű hangos fújogás. Nevetve megráztam a fejem és a három 6 éveshez fordultam. 

-Nektek nem elbújva kéne lennetek? -kérdeztem mosolyogva.

-Meguntuk a bújócskát -válaszolták. 

-Akkor mit szeretnétek csinálni? -kérdeztem, de válaszolni már nem tudtak, mert időközben odasétáltak hozzánk a felnőttek.

-Mit szólnátok, ha ebédelnénk egyet?

-De még szeretnénk játszani! -nyafogtak a kisebbek.

-Utána visszajöhetünk még -mosolygott rájuk Reni. Így visszasétáltunk az autókhoz, és elmentünk a legközelebbi mekibe. Utána visszamentünk a várba, de most végleg szétváltunk, mert a kicsik játszani akartak, anyuék bementek valami kiállításra, én és Lini pedig úgy döntöttünk sétálunk még egy kicsit, aztán egy a parkolóhoz közeli padra ülve beszélgettünk.

Hat óra körül, amikor már elkezdett lemenni a nap úgy döntöttem itt az idő elővenni a gitáromat. Visszaülve Lini mellé kérdőn néztem rá.

-Mit játszak? -kérdeztem.

-Mindegy -mosolygott. -Bármit játszol az csodás.

-Hát jó -fogtam le az első akkordokat, és játszani kezdtem.

https://youtu.be/ZLUoJfguf24

A szám végére már nem csak ketten voltunk, észrevettem, hogy többen is néznek minket, de Lini csak mosolygott. 

-Most már van valami kívánságod? -kérdeztem, nem törődve a minket bámuló emberekkel. 

-Nincs -rázta meg a fejét.

-Oké, akkor... -kezdtem egy újabb számba.

https://youtu.be/S9V9lYjH1zk

A szám végéra már egész nagy közönségünk volt, és megjelentek a szüleim és Virágék is.

-Azta... -néztem körbe.

-Ne foglalkozz velük, csak játssz -mosolygott Lini.

-Oké -mosolyogtam rá.

https://youtu.be/I9_1erUhHUs

Ahogy játszottam egyre többen voltak körülöttünk. De hallgattam Linire, nem foglalkoztam azzal, hogy néznek, vagy azzal, hogy néhányan kameráznak is. Igazából élveztem, hogy játszhatok. Nem sokkal később egy dolgozó lépett oda hozzánk.

-Szia! Látjuk, hogy mekkora sikere van a rögtönzött előadásodnak, így gondoltuk, kihozunk egy mikrofont, hogy hátul is jobban hallják.

-Rendben , persze -mosolyogtam, aztán segítettem beállítani a mikrofon magasságát. Így már az összes várban tartózkodó hallhatta a "koncertemet. A mikrofonba énekelve kezdtem játszani egyenesen Lininek. Következett a mi dalunk. 

https://youtu.be/c6XxjY-1e3M

-'Cause you're a sky, 'cause you're a sky full of stars... -énekeltem. Lini mosolyogva megrázta a fejét, de ezt a dalt ő élvezte a legjobban. 

A dal befejeztével akkora tapsot kaptam, hogy felkaptam a fejem és körbenézve el sem tudtam képzelni, hogy hogy került ide ennyi ember.

-Jó estét mindenkinek -szóltam bele a mikrofonba. -Köszönöm, hogy ennyien hallgattok. Nem számítottam erre -kerestem a szavakat. -Akkor most következzen... -gondolkoztam, hogy mit játszak. Aztán körbenézve a tömegen, csak egy dal jutott eszembe. The Script - Hall of Fame.

https://youtu.be/n7OVvBilvcs

Ha lehetséges ennek a számnak a végén még nagyobb ovációt kaptam. Fel sem tudtam fogni.

-Köszönöm, hogy itt voltak! -szóltam a mikrofonba elköszönve a rögtönzött, ám igen jelentős létszámú közönségemtől, és a családomhoz lépve megöleltem a szüleimet, aztán Virágot, Ricsit, Renit és végül Linit. Úgy éreztem, hogy ez életem legjobb napja. Az autókig sétálva még átbeszéltük a történteket, mindenki nagyon boldog volt, átküldték a videókat, aztán elköszönve egymástól mindenki hazaindult. Először Linit vittük haza, akitől a kapujukban búcsúztam el egy hosszú öleléssel és egy puszival, aztán mi is hazamentünk. A szobámban az ágyamra dőlve a plafont bámultam, amikor jött egy üzenetem.

Sziasztok!

Még egy rész, tádá! :D Ráadásul ez már hosszabb is lett (1780 szó) . Szóval remélem tetszett a rész, remélem örültök Bevelinnek, és várom  a kommenteket. Szeretlek titeket! <3

Ui.: Negyed 12-ig írtam az nektek :D