- Már nagyon vártalak - jött oda hozzánk Chloé. Illetve csak Adrienhez. Én mindössze egy megsemmisítő, "takarodj innen" pillantásban részesültem.
- Szia Chloé - köszönt Adrien. - Nem számítottunk Rád...
- Jaj, hát tudod, hogy én mindig megleplek Téged! - kacagott a szőke lány, majd két puszit nyomott a fiú arcára.
- Indulhatunk, gyerekek? - kérdezte apu, mert már látta rajtam, hogy a sírás szélén állok. Így hát szép lassan elindultunk.

Útközben Chloé Adriennel, anyu pedig apuval beszélgetett. Én próbáltam bekapcsolódni a szőkék beszélgetésébe, de nem sikerült. A copfos miatt nem jutottam szóhoz. És bár a zöld szemű többször is beszélgetést kezdeményezett, Chloé majdnem felnyársalt a szemével, így inkább odébbálltam.

Amint megérkeztünk a szállásunkhoz, lepakoltuk a poggyászokat, majd a repülőtér felé vettük az irányt az elkallódott csomagom ügyében. Szerencsére Chloé nem tartott velünk, így zavartalanul beszélgethettem a zöld szeművel.
- Téged nem idegesít Chloé? Én megőrülök tőle! - sóhajtott Adrien, én pedig döbbenten fordultam felé. Azt hittem, hogy jóban vannak.
- De igen, hihetetlenül idegesítő.
Az út során ezután leginkább a modellkedéséről illetve a prezentációról volt szó. Meg kell mondanom, hihetetlenül kellemesen éreztem magam a társaságában, sőt!
Miközben az elmúlt fél óra eseményeiről ábrándoztam, anyu már a bőröndömet jelentette be. Bár több órát is el kellett töltenünk egy kifejezetten mogorva, kecskeszakállas férfi társaságában (ő intézte a csomagom szállítását), végül megkaptam a keresett tárgyat.

Mikor ismét a szálláshoz érkeztünk, Chloé már nem volt ott. Ő egy kisebb lakosztályt kapott a város legcsodásabb helyén az apja jóvoltából. Természetesen ezt mi nem bántuk, még a szüleim is megkönnyebbülten sóhajtottak fel.
Következett a szobaelosztás. Bármennyire is szerettem volna, nem Adriennel kerültem egy szobába. Anyuval megkaptuk a nagyobbik, lányosabban berendezett helyiséget, apuéké pedig a kisebb, kék színvilágú szoba lett. Bár, ahogy így utólag belegondolok, kissé ciki lett volna álmaim fiúja előtt a szétnyűtt állatos pizsimben mutatkozni, úgyhogy jobb is így.

Adriennel legközelebb a vacsoránál találkoztam. Egy egyszerű, rövid, piros ruhát vettem fel, ami miatt a szőke hosszasan legeltette rajtam a szemét.
Svédasztalos vacsora volt, így hát elvettem egy tányért és evőeszközöket, majd szedtem egy kis spagettit a tányéromra.
Már épp indultam volna az asztalunk felé, amikor hirtelen elestem, és óriásit taknyoltam. A spagetti pedig a fejemen landolt.
Hirtelen az egész étterem elhallgatott. A rádióban lejátszott szám is éppen akkor ért véget, ezért síri csönd lett. Mindenki döbbenten nézett rám, majd pár pillanat múlva új zenét kezdtek el játszani, így már csak alig pár ember foglalkozott velem.
Sírva fakadtam. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen! Gyorsan feltápászkodtam, majd a szobámba siettem. Nem akartam senkit se látni.
Na jó, az, hogy senkit, kissé túlzás... Adrient ugyanis szívesen láttam volna.

Pár perc múlva valaki halkan kopogtatott a ajtón, majd benyitott. Szomorúan felnéztem, amikor a szőke fiút pillantottam meg az ajtóban.
- A-Adrien? - dadogtam.
- A szüleid küldtek fel hozzád. Azt mondták, engem szívesen látnál - mosolygott. Hát persze... csak a szüleim miatt jött fel. Máskülönben nem is érdekeltem volna...
- Mari - szólt, mert látta, hogy az arcom eltorzul. - Ne értsd félre, én nem...
- Adrien, hagyjál! - csattantam fel, amin még én magam is meglepődtem. - Tudom, hogy nem érdekellek Téged. Te menő vagy, helyes és minden lány beléd van esve.... én pedig csak egy lúzer. Ráadásul... - kezdtem, de a szőke nem hagyta, hogy végigmondjam. Mert akkor olyan dolog történt, amire csak álmomban számítottam. Száját ugyanis az enyémre tapasztotta és hosszasan megcsókolt.

Sziasztok!
Tudom, nem lett egy eseménydús rész, de remélem azért elnyerte tetszéseteket. :)
Ja és ha még nem tettétek volna meg, csekkoljátok a másik Miraculous ficis sztorim, amit "Érzelmek vihara (Miraculous fanfiction)" néven megtaláltok. ;) <3